SPORT

Kétszer büntették a hétvégén Lewis Hamiltont, de így is magabiztosan nyert Brazíliában

A brit komoly lépést tett, hogy életben tartsa világbajnoki esélyeit.

Link másolása

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője – a tizedik helyről rajtolva – nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat, sikerével 14 pontra csökkentve lemaradását a vb-pontversenyben.

A 36 éves brit pilótának ez az idei hatodik és pályafutása 101. futamgyőzelme. A sikerhez hozzátesz, hogy a hétszeres világbajnokot a hétvégén kétszer is rajtbüntetéssel sújtották. Az időmérő edzés után a szombat sprintkvalifikáción az utolsó rajtrácsról kellett indulnia szabálytalan hátsószárny-használat miatt. Azon a futamon végül az ötödik helyig jött fel, azonban motorelemcsere miatt 5 helyes büntetése miatt vasárnap csak a tizedik kockából rajtolt.

Hamilton mögött összetettbeli legnagyobb ellenfele, Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a másik Mercedest vezető finn Valtteri Bottas állhatott fel.

A rajtnál Verstappen egy határozott manőverrel megelőzte a pole pozícióból induló Bottast, akit két kanyarral később Sergio Pérez (Red Bull) is lehagyott, miután a finn versenyző elrontotta a féktávot. A 10. helyről startoló Hamilton már az első kör alatt is több pozíciót javított, aztán az ötödik körben már harmadikként száguldott az élen álló Verstappen és a második Pérez mögött. Rövidesen a pályára került törmelékek eltakarításának idejére a mezőny elé állt a biztonsági autó, majd virtuális Safety Car-szakaszra került sor, de a sorrend a dobogós helyeken nem változott.

A 20. körhöz közeledve Hamilton nagy csatát vívott Pérezzel, ennek végén megelőzte a mexikóit és üldözőbe vette az élen álló Verstappent. A Mercedes aztán a 27. körben kerékcserére a boxba hívta Hamiltont, erre reagálva a Red Bull azonnal új abroncsokat tett Verstappen versenyautójára, aztán Pérez is a boxba hajtott friss gumikért. Valamivel később Bottas autóján is kerekeket cseréltek, és a finn Pérez elé, a harmadik helyre állt vissza a mezőnybe.

A 40. körben Verstappen ismét a boxban járt, majd Bottas és a 44. körben Hamilton is új abroncsokat kapott, ezt követően pedig visszaállt a sorrend: Verstappen vezetett két másodperc körüli előnnyel Hamilton előtt, a harmadik helyen pedig Bottas száguldott.

Huszonöt körrel a leintés előtt Hamilton utolérte Verstappent, támadási pozícióba került, de az első előzési kísérletet a holland – vitatható szabályossággal, de – kivédekezte. A versenybíróság vizsgálta az esetet, ám nem szabott ki semmilyen büntetést.

A hajrá kezdetén Hamilton nagyon közel került Verstappenhez, és egy határozott manőverrel meg is előzte, majd nagyon hamar eltávolodott a riválistól, és a leintésig már nem hibázott.

A vb jövő hétvégén folytatódik az első Forma-1-es Katari Nagydíjjal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk