SPORT

„Jobb, ha tudják, hogy nem szabad bedühödniük” – maffiastílusban fenyeget a Szuperliga elnöke

A Real Madrid-elnök Florentino Perez szerint annyira fontosak a fiatal tévénézők, hogy a meccsek játékidejét is csökkenthetik. – Az UEFA monopóliumának vége, új idők jönnek – jelentette ki.

Link másolása

Mint megírtuk, 12 top európai futballklub megállapodást írt alá, amivel csatlakoznának egy új kontinentális Szuperligához. Ebben a legjobb európai klubok meghívásos alapon indulnak, egyfajta zárt bajnokságot alkotva. Kieső nincs, a licenszeket meg kell vásárolni, bekerülni nagyon nehéz. Nincs is esélye másnak, csakis a legnagyobb és leggazdagabb kluboknak. Ez sokak szerint a klubfoci, sőt akár a sport lényegét öli meg, kisebb kluboknak esélyük sem lesz az új ligába kerülni, míg a nagy klubok kiesés nélküli elitfocit játszhatnának. Az UEFA már jelezte, hogy nem támogatja az új ligát, sőt a szervezet jogászai már vizsgálják a lehetséges szankciókat. Az is felmerült, hogy a Szuperligában szereplő focisták nem mehetnek az idei EB-re és majd a világbajnokságra sem.

A Szuperliga elsőszámú vezetője a Real Madrid frissen újraválasztott elnöke lett, aki a spanyol El Chiringuito című tévéműsorban beszélt arról, miért is döntöttek a Szuperliga megalakításáról.

Mint mondta, azért jelentették be most a gyakorlatilag még csak félkész állapotban lévő kezdeményezést, mert szorította őket az idő a klubok rossz anyagi helyzete miatt. Végül arra jutottak, hogy a koronavírus-járvány okozta veszteséget úgy tudják enyhíteni, ha a Bajnokok Ligáját lecserélik a Szuperligára.

"Amikor a közvetítési bevételek jelentik az egyetlen bevételi forrásodat, a megoldás az, hogy vonzóbb meccseket kell játszanod, hogy a világ focirajongói a nagy klubok egymás elleni meccseit nézhessék. A Real Madrid nagyon rossz gazdasági helyzetben van. Két szezon alatt több mint 400 millió euró veszteségünk keletkezett, és ez csak a Real Madrid"

- mondta Florentino Perez.

Kijelentette, szükségük van a változtatásra, mert anélkül "végük van". A foci iránti érdeklődés ugyanis lanyhulni kezdett, a nézettség csökken, ahogy a tévés jogdíjak is. Statisztikákra és felmérésekre hivatkozva azt mondta, hogy a 16-24 éveseket nem érdekli a foci, 40 százalékukat azért, mert túl sok az alacsony színvonalú meccs.

"A mai tizenéveseket jobban érdeklik a videójátékok, mint a foci és ezzel tennünk kell valamit. Alkalmazkodnunk kell. Ugyanez történt az ötvenes években. Az UEFA és a FIFA ellenezte a BEK-et"

- jelentette ki.

A Real Madrid elnöke szerint annyira fontosak a fiatal tévénézők, hogy a meccsek játékidejét is csökkenthetik, a kutatások szerint ugyanis szerintük túl hosszúak a mérkőzések, ezért unalmasak.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Előkerültek a Suhajda Szilárdról készült utolsó fotók
Price Márton Péter május 13-án találkozott Suhajda Szilárddal. Szerinte a hegymászó akkor „nagyon jó erőben” volt.

Link másolása

Előkerült az utolsó fotó, ami Suhajda Szilárdról készült a halála előtt, írja a Blikk. A hegymászó az útja során találkozott Price Márton Péterrel a Mount Everesten, akivel néhány közös fotót is készítettek.

Az Instagramra feltöltött fotók május 13-án készültek, vagyis tizenkét nappal Suhajda eltűnése előtt.

A 29 éves Price Márton Péter másnap legfiatalabb magyarként, oxigénpalackkal ért fel a Csomolungma csúcsára.

„Mentem felfelé, és nekem sok sikert kívánt a csúcsmászáshoz. Mondtam neki, hogy én is nagyon sok sikert kívánok neki, és akkor másszon, amikor mások is lesznek, annak ellenére, hogy serpa segítsége nélkül és oxigén nélkül mászik. Tényleg nagyon jó erőben volt” – mondta a Tényeknek a Londonban élő üzletember.

A Suhajda Szilárddal készült közös fotóit itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
Megható üzenetet küldött Suhajda Szilárd felesége a férjét gyászolóknak
Legindi Tímea mindenkinek megköszönte, hogy elment a kedd esti búcsúztatóra a Szemlőhegyi-barlanghoz.

Link másolása

Rövid posztban köszönte meg Suhajda Szilárd felesége mindenkinek, hogy elment a kedd esti nyilvános búcsúztatóra. Legindi Tímea azt írta:

„Köszönjük, hogy ott voltatok velünk tegnap. Sokat jelent, sokat jelentett. Nagyon is! Timi”

A hegymászónak május 25-én veszett nyoma nem sokkal a Mount Everest csúcsa alatt. A keresésére küldött mentőcsapat nem találta Suhajda Szilárdot, a serpák szerint a hegymászó biztosan életét vesztette a Hillary lépcső környékén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Előkerülhet Suhajda Szilárd holtteste a Mount Everesten
Egy serpa szerint a felmelegedés és az olvadás miatt egyre több mászó testét „adja vissza” a hegy.

Link másolása

Ahogy arról korábban írtunk, a család kérésére nem hozzák le a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét, aki a múlt héten, csúcstámadás közben vesztette életét a hegyen.

A 40 éves magyar hegymászóval együtt idén már összesen tizenheten tűntek el a legendás hegyen. Ez egyébként minden idők legtragikusabb száma, ilyen sok áldozata nem volt még a nepáli csúcsnak az év ezen szakaszában.

Suhajda, aki oxigénpalack nélkül mászott, minden jel szerint agyi ödéma és fagyási sérülések miatt veszítette életét. A Bors most arról ír, hogy ugyan holttestét mindeddig nem találták meg, de minden esély megvan rá, hogy később előkerüljön. A alapvetően zord időjárás ellenére ugyanis a hegyen évről évre enyhül az idő, ami a gleccserek olvadásával jár.

Egy helyi serpa szerint emiatt – ahogy fogalmazott – a hegy egyre több áldozatát „adja vissza”.

Azaz az olvadó jégtakaró miatt egyre több holttest kerül elő, a korábbi évekből is. A Föld legmagasabb hegye eddig több mint 300 áldozatot szedett, közülük kétszáz test még mindig a hó alatt fekszik. Ugyanakkor csak tavaly 10 újonnan előkerült holttestet hoztak le a hegyről.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Megtalálták Suhajda Szilárd hátrahagyott felszerelését a Mount Everesten
A holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg. A kutatás az időjárási körülmények javulásával drónok bevetésével folytatódhat.

Link másolása

Hétfő reggelre virradóra serpák találták meg Suhajda Szilárd hátrahagyott holmijait - írja a Blikk, ahol a felszerelésről készült képeket is meg lehet tekinteni.

A dzsekit és a sátort 6500 méter magasan, valamivel a 2. tábor felett találták meg, a holmikra rábukkanó serpa szerint szinte biztos, hogy a magyar hegymászó felszerelését találták meg.

Azt egyelőre nem lehet biztosan tudni, hogy Szilárd miért hagyta pont ezen a szinten a felszerelését, mivel erről a helyről nem szoktak egyből csúcstámadásra indulni a hegymászók.

A Suhajda Szilárd utáni kutatás még nem ért véget, drónokat terveznek felküldeni, amint javulni fognak az időjárási körülmények.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk