A MOB elnöke Liu Shaolinék botrányos döntőjéről: „Látni lehetett, hogy a kínai versenyzők összedolgoznak”

Gyulay Zsolt szerint rossz volt megélni a döntőt, ugyanakkor a hétfő a történtek ellenére is fontos nap a magyar olimpiai mozgalom számára.

Link másolása

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint nehéz volt megélni hétfőn a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres döntőjét. Ugyan Liu Shaoang bronzérmes lett, ám a célon elsőként áthaladó testvérét, Liu Shaolin Sándort sárga lappal kizárták, így a teljes mezőny végére sorolták.

A MOB elnöke kedden az MTI-nek elmondta, felemás érzések kavarognak benne egy nappal a történtek után is.

"Rossz volt megélni a döntőt. Látjuk, milyen a bíráskodás. Short trackben a legtöbbször nincs vége a futamnak akkor, amikor célba érkeznek a versenyzők. A befutási sorrend nem végleges, és sajnos most sem volt az. Azt látni lehetett, hogy a kínai versenyzők összedolgoznak"

- jegyezte meg Gyulay.

A sportvezető kiemelte: a magyar short track így is fantasztikusan teljesít.

"Jászapáti Petra 500 méteren elért hetedik helye is kiváló. A fiúk pedig az egész mezőnyben jól mozognak, erősek" - tette hozzá a MOB elnöke.

"A hétfő a történtek ellenére is fontos nap a magyar olimpiai mozgalom számára, hiszen Liu Shaoang lett az első magyar egyéni téli olimpiai érmes, egyúttal ez az első téli olimpia, amikor egynél több érmet viszünk haza".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk