FELFEDEZŐ

A 10 leghátborzongatóbb bosszú a múltból

A bosszú sok ember vérében van: ha valaki megbántja őket vagy rosszat tesz velük, hajlamosak viszonozni azt. Ennek most tíz igen durva módját láthatod.

Link másolása

Gyakran nem vagyunk képesek kenyérrel viszonozni, ha kővel dobnak meg. A bosszúnak azonban ezerféle fajtája létezik, és vannak köztük igen erőteljesek is. Ilyeneket gyűjtött össze a Listverse.

10. Katie bosszúja

Katie Collman tízéves volt, amikor eltűnt. Öt nappal később találtak rá holtan egy patakban. Egy Anthony Ray Stockelman nevű férfi rabolta el, és többszörösen molesztálta, mielőtt végzett vele. Stockelmant elkapták és elítélték, de nem ez volt az egyetlen büntetése.

A kislány unokatestvére nem tartotta elegendőnek a gyilkos számára a börtönt. Ő maga is börtönben volt betöréses lopásért, ugyanott, ahol Stockelman.

Amikor az őrök nem figyeltek, odament hozzá, és azzal fenyegette, hogy vagy megöli, vagy kitetoválja az arcát. A gyilkos érthető okokból az utóbbit választotta, így élete végéig a homlokán lesz a gombostűvel felírt üzenet: „Katie bosszúja”.

9. Alam Khan 12 évvel későbbi bosszúja

Alam Khan 12 éves volt, amikor végignézte, hogyan végeznek édesapjával. Egy családbarátnak vélt férfi, Mohammad Rais volt a gyilkosa. Khan teljesen összetört, de gyerekként semmit nem tehetett.

Tizenkét évvel később, 24 évesen elcsalta magához Raist azzal, hogy valamit meg kell javítani az otthonában. Lerészegítette, olyannyira, hogy a férfi már mozogni sem tudott. Olyan hangosra tekerte fel a zenét, hogy ne hallják a szomszédok Rais jajveszékeléseit, miközben halálra szúrja. Végül tizenkét darabra aprította fel a testét. A rendőröknek azt mondta, hogy nem bánja, amit tett.

8. Azerbajdzsáni szemet szemért

A szemet szemért-módszert ősidők óta alkalmazzák: évezredeken keresztül az volt a módi, hogy ha valaki gyilkol, akkor ő is ugyanezt érdemli. Egy azeri férfi is így gondolkodott, de az ő fia nemi erőszak áldozata lett. Egy férfi odacsalta a kamionjába, bántalmazta és megerőszakolta. Egy járókelő látta, hogy mi történt, de ahelyett, hogy megmentette volna a fiút, ő is ugyanazt tette vele, mint a támadó.

Amikor az apa megtudta, hogy mi történt, nem a rendőrséghez fordult segítségért. Embereket bérelt fel arra, hogy kutassák fel a támadót.

Amikor meglett, ugyanazt tette vele, mint ami a fiával történt. Mindezt videóra vette, és feltette a netre is.

7. Bonita Lynn szikés támadása

Az említett nő arra gyanakodott, hogy a lánya új barátja molesztálta a kétéves fiát, de nem volt rá bizonyítéka. Egyszer nagyon berúgott, barátaival együtt egy lakókocsihoz rendelte a fiút, és kérdőre vonták, hogy tényleg molesztálta-e a kisgyereket. Mindent tagadott.

Lynn hozott egy szikét, és elvette vele a fiú férfiasságát. Sosem derült ki, hogy megalapozott volt-e a gyanú.

6. A megtört sheriff bosszúja

1966-ban Buford Pusser sheriff bejelentésre kiment egy betöréses támadáshoz, amikor egy bűnöző rálőtt. Pusser ügyesebb volt, ő is tüzet nyitott, így a nő meghalt. Az volt Pusser pechje, hogy az áldozat egy helyi gengszter, Carl Douglas White felesége volt.

A bűnöző egy évvel később állt bosszút. Hamis bejelentést tett két részeg férfi verekedéséről, mire Pusser kiment a helyszínre intézkedni. A feleségével volt, és mivel azt hitte, hogy csak egy verekedésről van szó, őt is magával vitte. Amikor a helyszínre értek, White emberei tüzet nyitottak rájuk. Pusser túlélte a lövöldözést, de a felesége még aznap este meghalt.

Amikor felépült, megtudta, hogy ki volt az az öt ember, akik rájuk lőttek. A hivatalos eljárás helyett a saját módszereit választotta.

Kérdőjelek és köd övezi a későbbi történéseket, mert nem derült ki, hogy mi történt pontosan, de egy biztos: az elkövetkező öt évben mind az öt tettesre meggyilkolva találtak rá.

5. A szeretőgyilkos

Zhang Yufen egy magasrangú kínai tisztviselő felesége volt. Ahogy a férje egyre több hatalomhoz jutott, gyakran járt szórakozni, és bulizásai során rendszeresen csalta a feleségét prostituáltakkal és más nőkkel. Rá is ment a házasságuk.

Yufen környezetében többen hasonlóan jártak: egyik barátnőjének lánya öngyilkos is lett amiatt, hogy a férje megcsalta.

Később találkozott a férje szeretőjével, és dühében halálra verte az utcán.

4. Az értelmetlen bosszú

Joel Jones fiát tizennégy éves korában megerőszakolták. A támadót elkapták és elítélték. Számára sem volt elegendő, hogy a bűnös börtönbe került.

Jones módszere viszont egyáltalán nem volt célravezető: maga is el akart számolni fia támadójával, ezért be akart jutni a börtönbe. Egy ártatlan nőt kapott el, és megerőszakolta. Egyből bevallotta a tettét, hogy minél hamarabb hozzáférhessen a férfihez, aki bántotta a fiát.

Kiderültek a tervei, ezért a hatóságok gondoskodtak arról, hogy a két férfi egymás közelébe se kerüljön a börtönben. Jones annyit ért el, hogy ő is bántalmazott egy ártatlan nőt, és maga is börtönbe került.

3. A szeméttel teli postaláda

Cserkész korában gyakran piszkálták és bántották társai a tokiói Shigeta Miurát, amit akkoriban nem tudott megbosszulni. Később annál inkább. Vagy mégsem?

Negyvenévesen felkereste a társait és elhasznált teafüvet, rohadó ételeket, használt alsóneműt és hasonló gusztustalanságokat küldött nekik borítékban. Összesen kb. 500 csomagot küldött ki több mint egy éven keresztül, mielőtt elkapták.

2. Az égetős módszer

Indiában a rendőrségnek nincs túl jó híre azzal kapcsolatban, hogy megfelelően kezelnék a nemi erőszakot. Számunkra is ismerős lehet az, hogy a rendőrök többször azt hozzák fel: az áldozat is hibás a történtekért.

Visszatérve Indiába, a fentiek miatt egy férfi úgy döntött, nem jelenti a hatóságoknak, hogy megerőszakolták a 14 éves lányát. Az azeri esethez hasonlóan a család egyik barátja volt a bántalmazó.

Az apa vérszemet kapott az eset hallatán, elrabolta a támadót, és felhevített vassal leégette annak nemi szervét. Hogy biztos legyen a dolgában, meg is fojtotta, miután már nem tudott ordítani a fájdalomtól.

Ezt követően feladta magát a rendőrségen.

1. A machete-bosszú

Még mindig Indiában vagyunk. Egy anya és egy apa a saját szemével látta, ahogy hét hónapos kislányát egy férfi bántalmazza. A lány apja azt mondta, hogy megbocsát neki, és továbblép a súlyos bűnön. Még azt is felajánlotta neki, hogy hazaviszi.

Az elkövető hitt neki - vesztére: a dühös apa természetesen nem haza vitte. Két falu között az országúton félreállt, alaposan megverte, majd egy fához kötözte a támadót. Visszament a kocsihoz egy machetéért, amivel levágta a férfi mindkét karját. Otthagyta elvérezni és elhajtott, de a környékbeliek rátaláltak a férfire és kórházba vitték, így túlélte az esetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
Garantáltan meghal valaki, ha felteszik a világ legszörnyűbb kérdését
Íme a borzasztó kérdés története, mely több mint 200 éve része a tengerészfolklórnak, és csak extrém helyzetben hangzik el. Kizárólag 18 éven felülieknek és erős idegzetűeknek!

Link másolása

A tengerészek „kényes kérdésként” hivatkoznak egy szörnyű forgatókönyvre, amely mindig valaki halálához vezet a hajó legénységének tagjai közül. Nem szeretnek róla beszélni, de a tengeren fennáll a veszélye, hogy bizony előfordul.

A világ legszörnyűbb kérdésének eredettörténete több mint 200 évvel korábbra, egészen 1820-ra nyúlik vissza. Ennek az évnek az őszén az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államához tartozó Nantucket szigetről indult útnak a The Essex bálnavadászhajó, melyet november 20-án bosszúból megtámadott és elsüllyesztett egy nagy ámbráscet.

A 20 túlélő három kis evezős csónakban lelt menedékre, de jól tudták, nincs elég élelmük és vizük ahhoz, hogy mindannyian életben maradjanak, amíg elérik a szárazföldet.

Két hétig hánykolódtak a tengeren a mentőcsónakokban, amikor elfogyott az étel és a friss víz, ezért a tengerészek tengervízzel öblítették ki a szájukat, és már kénytelenek voltak a saját vizeletüket inni. Két matróz meghalt, őket társaik a tengerbe temették. Majd Isaac Cole sem bírta tovább, akinek halála után a kétségbeesett tengerészek úgy döntöttek, hogy megeszik a holttestét. A korabeli jelentések szerint „elfogyasztották a máját és a veséjét, de alaposan megküzdöttek az inas hússal”.

Ám a túlélőknek hamarosan ismét élelemre volt szükségük, ezért kiválasztották maguk közül, hogy ki áldozza fel magát a többiekért – ezt a hátborzongató tengeri szokást azóta „kényes kérdésként” emlegetik.

A kegyetlen döntéshez az Essex naplójának egy üres oldalát kitépték és csíkokra osztották. Az egyik kicsit rövidebb lett, mint a többi, majd mindegyiket egy kalapba tették, és sorsot húztak. A 18 éves Owen Coffin, az Essex kapitányának, George Pollardnak az unokatestvére húzta a legrövidebbet.

Későbbi beszámolók szerint Pollard önként jelentkezett fiatal unokatestvére helyett, de Coffin nem fogadta el a kapitány önfeláldozását.

Ezután a hóhért is sorsolással választották ki, ő Charles Ramsdell lett, aki Coffin közeli barátja volt, és neki kellett lelőnie hajóstársát.

Lapozz a cikk folytatásához!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Videón, ahogy rongybabaként dobálnak egy hajót az orkák Gibraltárnál
Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a gyilkos bálnák által elkövetett támadások a hajósok ellen.
Fotó: Efraimstochter / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. június 05.


Link másolása

Elképesztő bálnatámadásról készített videót egy hajós Gibraltárnál: a 60 éves Iain Hamilton kapitány felvételein az látszik, ahogy vitorlását a hatalmas állatok úgy lökdösik, mint egy rongybabát. Hamilton szerint az állatok „összehangolt támadást” intéztek hajója ellen, de úgy véli, az orkák csak játszottak a kormánnyal, amivel akaratlanul is nagyon veszélyes szituációba keverték.

A kapitány a BBC Radio 4 csatornának így mesélte az esetet:

„20 mérföldre nyugatra vitorláztam Gibraltártól, észrevettem egy uszonyt, majd érzékeltem egy enyhe ütést, majd egy nagyon nagyot, körbenéztem, egy nagyon nagy bálna úszott ott, és megpróbálta megharapni a kormányt. Volt egy nagyobb és egy kisebb bálna is, és csak lökdösték és lökdösték a hajót, aztán egyiküknek sikerült leszednie az egyik kormányt, amiből kettő van a hajón.

Aztán elvesztettük a második kormányt is, így nem tudtuk kormányozni a hajót, a bálnák irányították azt úgy, hogy lökdöstek minket, mint egy rongybabát”.

Hamilton szerint egy nagyobb nőstény bálna vezethette a támadást, és négy fiatalabb orka csatlakozott a csónak üldözéséhez „szinte szinkronúszásszerűen”.

A gibraltári vizeken dolgozó spanyol Salvamento Maritimo szerint meredeken megemelkedett az orkák (más néven gyilkos bálnák vagy kardszárnyú delfinek) támadása a hajók ellen:

idén kevesebb mint fél év alatt már több mint kétszer annyi, összesen 24 vitorlást kellett a partra segítenie, mint tavaly egész évben.

A szakértők abban reménykednek, hogy a bálnák felszerelése GPS-jeladóval elejét veheti a hasonló támadásoknak, amik egyre veszélyesebbé kezdenek válni.

Hamilton kapitány szerint csak idő kérdése, hogy mikor válik annyira elterjedtté az orkatámadás, hogy a társaságok erre már nem lesznek hajlandóak biztosítást kötni. A kardszárnyú delfinek támadásai már most is annyira gyakoriak a spanyol partoknál, hogy tudósok vizsgálják az eseteket.

(Forrás: Daily Mail)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Teljesen kiakadt a nő, mert nem hajlandó elhagyni az Airbnb-lakását az ideiglenes bérlője
Egy lakástulajdonos elment nyaralni, és úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen, azonban elég balul sült el a történet.

Link másolása

A Twitteren írta meg a sajátos történetét egy Airbnb-tulajdonos: a nő teljesen kiakadt, hogy a bérlője nem hajlandó elhagyni a lakást, pedig már a rendőrséget is bevonta az ügybe.

A 2RawTooReal nevű Twitter-felhasználó leírta, hogy amíg elment nyaralni, úgy döntött, hogy kiadja a lakását ideiglenesen: fel is adott egy hirdetés az erre szakosodott Airbnb oldalon, majd ki is adta az otthonát egy bérlőnek.

Miután visszatért a nyaralásából, a bérlő még mindig ott volt a lakásában, pedig már három napja el kellett volna mennie az ingatlanból.

Ezek után a tulaj felszólította, hogy hagyja el a lakását, mert nem szeretne ingyenélőkkel együtt lakni. Erre a bérlő csak annyit mondott, hogy ő nem megy sehova, hívja ki nyugodtan a rendőrséget.

A bérlő ráadásul rá is gyújtott a lakásban, erre még jobban felhúzta magát a tulaj.

A bejegyzés alatti kommentelők között volt, aki azt a tanácsot adta a pórul járt bérbeadónak, hogy egyszerűen riassza el az illegális lakót.

"Most jön az a rész, hogy lekapcsolod az áramot, elzárod a vizet, és kinyomod az internetet. Mintha az 1800-as években lennénk. Annyira kényelmetlenné kell tenni a lakást, hogy magától távozzon a bérlő"

- javasolt egy sajátos megoldást a hozzászóló.

Az ügy még valószínűleg nem ért véget, és valószínűleg a helyi rendőrség oldja majd meg a problémát.

(via Indy100.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
Összefogtak a szülők és az iskolák, hogy ne legyen a gyerekeknek okostelefonja a középiskoláig
„Okostelefon-mentességi kódexet” fogadtak el egy ír kisvárosban. Az egészségügyi miniszter az egész országra kiterjesztené a gyakorlatot.

Link másolása

Összefogtak az írországi Greystones városában élő szülök a helyi iskolákkal, és elfogadtak egy „okostelefon-mentességi kódexet”. Ennek értelmében a kezdeményezéshez csatlakozó szülők vállalják, hogy középiskolás korukig nem vesznek okostelefont a gyerekeknek.

A paktumot a szülők kezdeményezték a múlt hónapban, mert sokan tartanak attól, hogy az eszközök segítségével a kicsik túl korán szembesülnek az életkoruknak nem megfelelő tartalmakkal.

Reményeik szerint, ha az egész városban az iskolákkal közösen lépnek fel az ügyben, akkor egyik gyereknek sem kell magát „különcnek” éreznie, amiért neki nem lehet okostelefonja.

Az iskolák első körben felmérték a szülők igényeit, majd szerveztek egy gyűlést is, ahol a többség úgy döntött: az egész városra szükség van ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen.

A kódex azonban nem kötelező érvényű. Ha egy szülő úgy dönt, továbbra is vehet okostelefont a gyerekének. Azonban a kezdeményezők azt remélik, hogy a többség példája jó hatással lesz, és idővel az válik normává, hogy a kisgyerekeknek nincs ilyen készülékük.

A városi iskolákban eddig is tiltották, vagy korlátozták a gyerekek okostelefon-használatát. Rachel Harper, a kezdeményezést vezető St. Patrick iskola igazgatója szerint azonban így is egyre fiatalabb korban kérték a gyerekek az okos eszközöket a szülőktől. Harper szerint azonban az egész városra kiterjedő szabály csökkenti az esélyét, hogy a diákoknak olyan társaik legyenek, akiknek van okostelefonjuk.

Ráadásul a szülők is könnyebb helyzetben vannak, hiszen így a gyerekek nem őket, hanem az iskolát hibáztatják, amiért nem kapják meg az áhított készüléket.

Az ügy felkeltette más írországi és nemzetközi szülői szervezetek, sőt a Greystones közelében élő ír egészségügyi miniszter figyelmét is. Stephen Donnelly azt is felvetette, hogy a gyakorlatot az egész országra is kiterjeszthetnék.

(Forrás: Telex, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk