SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

„Mindenhol ugyanazt csinálom: mesélek az építészetről” – Zubreczki Dávid, a bloggerből lett építészeti mesemondó

Az Urbanista blog alapítója két éve mondott fel az Indexnél, azóta városi sétákat vezet, előadásokat tart, és már két könyve is megjelent festői szépségű templomokról.

Link másolása

Több mint 10 évig futott sikerrel az Urbanista blog, melynek kitalálója és fő szerzője, Zubreczki Dávid azóta is megszállottan rajong az építészetért, de már jóval szélesebb spektrumon igyekszik megszólítani a téma szerelmeseit.

Templomséták a Dunakanyarban című könyve néhány hete jelent meg, ennek apropóján beszélgettünk szabadúszásról, a Bulinegyed jövőjéről, illetve manapság már csak évente egyszer koncertező zenekaráról, a Boogie Mammáról is.

– 2019 őszén, a tömeges felmondás előtt alig egy évvel jöttél el az Indexből. Köze volt a döntésednek azokhoz az okokhoz, ami miatt később majdnem a teljes szerkesztőség felállt?

– Közvetlenül nem, közvetve viszont lehetséges. A felmondásom legfőbb oka az volt, hogy megszüntették az Urbanistát, ami utólag visszanézve már az előszele lehetett az Index átformálásának.

Volt egy vita az akkori tulajdonosok és a portál vezetése között arról, ki használhatja a nevet, aminek a vége az lett, hogy senki. A szerkesztőség ezután felajánlotta, hogy maradjak ott a kultrovatban, ahol szinte ugyanazt csinálhatom, mint addig. Elfogadtam, de én világéletemben inkább egyedül gondolkodó ember voltam, egy csapat szerves részeként kevésbé éreztem otthon magam.

Ezért miután vége lett az Urbanistának, nem igazán találtam a helyem. Végül úgy döntöttem, ilyen keretek között nem szeretném folytatni, az utána lezajlott történések pedig végképp igazolták ezt a döntést.

– A szabadúszó lét mennyire volt sötétbe ugrás neked?

– Kicsit az volt, de leginkább a koronavírus első hulláma tett padlóra. Addig még írtam időnként az Indexnek, akkor viszont a megszorításokra hivatkozva minden külsőst leépítettek, ahogy a többi lap is jórészt kivárásra állt át, ahová még bedolgoztam. Nekiálltam városi sétákat vezetni, akkor még az Imagine Budapest szervezésében, de ez is megszűnt.

A legjobbkor találtak meg egy felkéréssel a Garten Studio tájépítésziroda részéről, hogy állítsak össze egy kiadványt a 25. születésnapjuk alkalmából. Ezután csatlakoztam szerzőként az Énbudapestemhez, egy fővárosi kiadású magazinhoz, ahol szintén építészeti, várostörténeti és hasonló témájú cikkeim jelennek meg. Elkezdtem dolgozni az első Templomséták könyvön is, ami szerencsére szintén sikeres lett, így lassan egyenesbe jöttek a dolgok.

Fotó: Rákos Blanka

Fotó: Fekete Csaba / Madaz Podcasts

– Hogy telik egy átlagos munkanapod?

– Nem lehet általánosítani, szinte minden nap mást csinálok. Mostanában leginkább az új könyv promóciója tölti ki az időmet, de rendszeresen veszek részt podcastfelvételeken, szoktak hívni különféle szakmai eseményekre zsűritagnak vagy műsorvezetőnek, és nemrég indult egy új sétám Óbudán, aminek a részleteit szintén sok munka volt kidolgozni. A legjobban talán azokat a napokat szeretem, amikor alkothatok: leülök a laptop elé vagy épp könyveket bújok, hogy így gyűjtsek anyagot. A Templomséták könyvek készítésének is az volt a legizgalmasabb része, amikor a Google térképre rakosgattam a pöttyöket, azon gondolkodva, milyen útvonalon lenne a legjobb végigjárni azokat, vagy hogyan alakítsam ki a fejezetbeosztást. Meg persze, amikor nekiindultam bejárni őket.

– Építészeti mesemondóként határozod meg magadat mostanában. Ez tudatos brandépítés a részedről?

– Sokáig egyszerűen építészeti bloggerként vagy újságíróként aposztrofáltam magam, most viszont már nem vagyok egy lapnál sem fixen, így ez kevésbé fedi a valóságot. Blogom ugyan van, de nem az a fő csapásirány. Viszont változatlanul rengeteg dologgal foglalkozom, aminek az építészethez van köze: kezelem a saját Instagram- és Facebook-oldalamat, írok cikkeket és blogposztokat, szerepelek podcastokban, nyilatkozom tévéknek és rádióknak, sétákat vezetek, cikkeket és könyveket írok.

Ezt a sok dolgot próbáltam egyetlen fogalommal lefedni, és arra jöttem rá, hogy valójában mindenhol ugyanazt csinálom: mesélek az építészetről. Emellett kicsit az is benne van, hogy sosem vettem magamat annyira komolyan, mint például egy művészettörténész. Nem én találom ki a nagy megfejtéseket, inkább ahhoz értek, hogy a mások által kikutatott dolgokat közérthető formában osszam meg a nagyközönséggel.

Ha saját véleményemet is hozzáteszem, azzal mindig nagyon óvatos vagyok és kihangsúlyozom, hogy ez a dolog szubjektív része.

– Miért pont templomokról írtál könyvet, honnan jött ez a koncepció?

– Megkeresett Kedves László, aki azelőtt már több könyvet is megjelentetett a kis kiadójával, főként budapesti építészetről. Ilyen volt például a Szecessziós Budapest vagy az Art déco és modern Budapest Kovács Dánieltől. Elkezdtünk beszélgetni arról, mivel lehetne folytatni ezt a sort, és arra jutottunk, hogy a templomok jó tematikát adnának. Ez az épülettípus az, ami az egész városban egyformán jelen van, és az ókortól napjainkig minden építészeti stílust lefed. Felekezetektől függetlenül válogattam, még néhány zsinagóga is bekerült a könyvbe, amik hivatalosan persze nem templomok.

Azért is szeretem a templomokat, mert remek lenyomatát adják az egyes városrészek fejlődésének: gazdag vagy szegény volt-e az adott környék, amikor épült, milyen népek lakták, stb. Ráadásul igazi „tanúhegyekként” akkor is megmaradtak, ha körülöttük szinte minden mást lebontottak. A templomokat akkor is épségben hagyták, amikor a XIX. század végén lényegében elsöpörték a barokk Pestet. Legtöbbjüknek még a szocializmusban sem esett bántódása, legfeljebb köréjük építettek egy lakótelepet, mint például az Örs vezér tere melletti Füredi úton.

Fotó: Tillai Rita

Fotó: Rákos Blanka

– A sétavezetői szerepet mennyire érzed testhezállónak? Élőben is ugyanúgy le tudod kötni az emberek figyelmét, mint a cikkeiddel?

– Abból a szempontból nem volt újdonság, hogy zenészként nagyon régóta állok színpadon és mindig is szerettem szerepelni, kapcsolatot teremteni és viccelődni a közönséggel. Régebben ugyan sokkal több fellépésünk volt, de a mai napig része az életemnek. Kicsit a sétavezetés is ezt az énemet hozta elő, az alkalmanként 30 körüli résztvevő olyan, mint egy pici koncert, jó érzés közvetlenül látni a reakciókat. Mindig ügyelek rá, hogy egyszerre legyen szórakoztató és laza, közben viszont tartalmas is, amit átadok.

– Az egész járványt talán a külföldi turizmus szenvedte meg leginkább, aminek nálunk Budapest a fő célpontja. Szerinted lehet még a régi például a Bulinegyed, vagy a korábbi hőskorszak már sosem fog visszatérni?

– Nem tudom, hogy a Bulinegyed visszatér-e a korábbi formájában, de nem is biztos, hogy ez lenne a legjobb kimenetel. A történtek lehetőséget adhatnak akár egy újrapozicionálásra is, persze jó volna megőrizni a járvány előtti pezsgést. Azért jó olyan könyveket írni, amelyek több ezer éves léptékekkel foglalkoznak (a budapesti templomsétás könyv 2000, a másik pedig 1000 évet ölel fel), mert így egészen más színben látsz egy olyan válságot, mint a mostani.

Budapest nagyon régóta tölti be a szórakozóközpont, illetve buliváros szerepét: már az orfeumok világa idején is híres volt az itteni éjszakai élet. Ezúttal egy vírus miatt roggyant meg, korábban meg háborúk vagy éppen forradalmak miatt, de mindig visszanyerte a régi fényét.

Most sem tartok attól, hogy idővel ne így lenne.

– Visszatérve a zenész énedhez: jó ideje már csak évi egy alkalommal koncertezel, de annak mindig óriási sikere van. Nincs igényed rá, hogy gyakrabban is fellépj, vagy akár új dalokat írj?

– A Boogie Mammával ezt biztosan nem lehetne megcsinálni, mivel a basszusgitárosunk Németországban él, ezért mindig külön túra neki hazajönni, szabadságot kivenni… A többieknek szintén megvan a maguk munkája, családja. A dolog másik része, hogy hiába nagyon lelkes a közönségünk, nem vagyok biztos benne, hogy évi több koncertre is ekkora lenne az érdeklődés.

Persze amikor ott állok a színpadon, vagy épp ugrálok, bukfencezek, esetleg lisztet szórok a nézőtérre, mindig érzem, hogy ez mennyire szuper dolog. Valaki azt mondta, hogy olyan ez az egész nekem, mint egy terápia: ha bármi gondom van, pszichológus helyett inkább szervezzek egy koncertet.

Van benne valami, emellett az alkotás is hiányzik, csak azt nem lehet félgőzzel csinálni. Emlékszem, a zenekar fénykorában szó szerint ezzel keltem és feküdtem, még a buszon ülve is dalszövegeket motyogtam magam elé. Ma már egészen más dolgok foglalkoztatnak, annak pedig nem látom értelmét, hogy csináljunk egy rossz lemezt, mert nem adunk bele mindent. Egy tervem viszont van: két és fél év múlva töltöm be az 50-et, erre az alkalomra szeretnék szervezni egy születésnapi fesztivált. Egy városi sétával kezdenénk, aminek egy koncerthely lenne a végállomása, ott pedig fellépne a Boogie Mamma, illetve a másik zenekarom, a Csibor is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: