KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ugyan már, ez csak egy pofon! - te is tehetsz a gyermekbántalmazás ellen

Az UNICEF Magyarország társadalmi edukációs kampány keretében hívja fel a figyelmet arra, hogy a gyermekek védelme mindannyiunk közös felelőssége.

Link másolása

Magyarországon az elmúlt évek gyermekgyilkossági és szexuális kizsákmányolási bűnesetei joggal irányították a közvélemény figyelmét a gyermekbántalmazás témájára. A koronavírus-járvány okozta bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság 2020-ban pedig még veszélyesebbé tette a világot – elsősorban a gyermekek számára.

A kiskorúak egyes kutatások szerint hozzávetőlegesen 30%-kal nagyobb eséllyel válnak bántalmazás áldozatává a pandémia alatt, mint előtte. De hogy ismerjük fel, és mit tegyünk, ha gyermekbántalmazással állunk szemben? Jó-e egyáltalán, ha közbeavatkozunk? Az UNICEF Magyarország társadalmi edukációs kampány keretében hívja fel a figyelmet arra, hogy a gyermekek védelme mindannyiunk közös felelőssége. A novemberben indult „Ismerd fel és tegyél ellene” program főtámogatója a Magyar Suzuki Zrt.

Szóban szidni nem bántás. Vagy mégis?!

Valószínűleg többen találkoztunk már a szituációval: boltban vagy bevásárlóközpontban távoli gyereksírást hallunk. Elsőre talán csak az tűnik fel, zavar a hiszti – aztán közelebb érve kibontakozik a szemünk előtt a jelenet: bömbölő gyermek, dühöngő szülő, szidalmazó kifejezések, megalázó helyzet. A gyomrunk összeszorul. Ismerős érzés? „Ugyan már, ez csak egy legyintés! Egy maflás nem árt neki! Néha helyre kell pofozni!” – bizonyára ezekkel a kifejezésekkel is találkoztunk már legtöbben, ha gyereknevelésre vagy fegyelmezésre terelődik a szó. Az arcunk fintorba rándul, nem értünk egyet. Ismerős helyzet?

Mindennapi életünk során sokszor mégsem tudatosodik bennünk, hogy az, ami éppen a szemünk előtt – vagy akár tudtunk nélkül az internetes térben – történik, az valójában a gyermekbántalmazás egy formája.

A magyarok 38%-a úgy gondolja, egy pofontól nem lesz baja a gyermeknek. Ugyanakkor a szóbeli szidalmazást csak 30%-uk, a telefon elkobzását 14%-uk, a szobafogságot pedig mindössze 20%-uk ítéli bántalmazó cselekedetnek¹. Sokszor a végletekben gondolkozunk, pedig nem csak a szexuális abúzus vagy fizikai agresszió lehet bántalmazás. Ha gyermekünket kiközösítik és megalázzák az osztálytársai, ha tanára az osztály előtt szidalmazza és megszégyeníti, ha az iskolatársai az interneten zaklatják, az is bántalmazás. Noha ezek nyomai kevésbé észrevehetőek, fontos felismerni a jeleket – ehhez pedig odafigyelés szükséges.

Ismerd fel és tegyél ellene!

Ha gyermekbántalmazást tapasztalunk, sokunkban felmerül a kérdés: de hát én mit tehetnék? Bizonytalanok vagyunk: szóljunk, avatkozzunk-e közbe?

Az UNICEF szakértői válasza egyértelmű igen. A gyermekek bántalmazásának felismerése, kezelése, és megelőzése ugyanis közös felelősségünk. Aki egy visszaélést látva elgondolkodik, hogy beleszóljon-e, lépjen-e, van-e köze hozzá, az már jó úton jár.

Hogyan avatkozzunk közbe jól

Ha a játszótéren szemtanúi vagyunk egy pofonnak:

- Avatkozzunk be: az agresszív viselkedés elfogadhatatlan.

- Reagáljunk határozottan, de ne oktassuk ki a szülőt.

- Maradjunk nyugodtak, közvetítsük a helyzet elfogadhatatlanságát.

- A cél az erőszakos viselkedés meggátolása legyen, ne a szülő megszégyenítése.

Ha egy tanár rendszeresen kiabál, megszégyeníti a gyermekeket:

- Tudnunk kell: sok bátorság kell ahhoz, hogy a gyermek elmondja, úgy érzi, rosszul bánnak vele. Sokan félnek a következményektől: attól, hogy leszidják otthon vagy hogy a helyzet esetleg még rosszabbra fordul, ha szól róla.

- Szülőként első teendőnk az együttműködés a pedagógussal. Legyen egy elfogadó hangulatú párbeszéd a történtekről.

- Ha azt érezzük, hogy nem javul a helyzet, tovább kell vinni a problémát az iskola vezetéséhez, vagy a fenntartóhoz.

Mindannyian tehetünk a gyermekbántalmazás ellen, és ahogy az élet más területein, itt is a mindennapi, sokszor aprónak tűnő tetteink a legfontosabbak.

További tippek és információk, valamint a témával foglalkozó szakértői videók találhatók az UNICEF Magyarország „Ismerd fel és tegyél ellene” kampányoldalán. A kampány részeként készült a szülők számára egy kisokos, illetve az UNICEF lefejlesztette a gyermekek számára a Help App nevű applikációt, mely ezen a linken érhető el.

A kampány főtámogatója a Magyar Suzuki Zrt.

¹Forrás: a Publicus 1003 fő megkérdezésével elvégzett országos kutatása

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
Szívszorító dallal búcsúzott Lang Györgyitől Falusi Mariann
Az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.

Link másolása

Megírtuk mi is tegnap, hogy hosszú, méltósággal viselt betegség után, otthonában, barátai és családja körében, 66 éves korában, álmában elhunyt Lang Györgyi. A közösségi oldalakon sokan emlékeztek meg a színésznő-énekesnőről.

A Pa-dö-dő másik tagja, Falusi Mariann, az énekesnő Dés László és Bereményi Géza Ez a hely című szerzeményt osztotta meg, ahol ketten énekelnek Lang Györgyivel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
„Egy-két évig bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet” – Erőss Zsolt özvegye tíz éve már átélte azt, amit Suhajda Szilárd családja most
Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok című film.

Link másolása

Szinte napra pontosan 10 évvel Suhajda Szilárd halála előtt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. Erőss özvegye, Sterczer Hilda akkor ugyanazt élte át, amit az elmúlt egy hétben Suhajda Szilárd feleségének kellett: szerelme soha többé nem tért vissza a hegyről. Hilda gyászáról mozifilm készült Magasságok és mélységek címmel.

Tíz év telt el Erőss Zsolt halála óta, halálának körülményeit, az itthon maradottak vívódásait, küzdelmeit a Magasságok és mélységek című film mutatja be, ami Erőss Zsolt özvegyének visszaemlékezései alapján készült.

Egy hete egy másik feleség és kisfiú gyászol, újabb magyar hegymászó, Suhajda Szilárd vesztette életét a Himalája havas hegycsúcsai között. 3 nap eltéréssel 10 évvel később, mint Erőss Zsolt.

"Az ember azzal szembesül egy ilyen halálkor, vagy akár egy nagyobb balesetkor, hogy ezek szerint nem vagyunk sérthetetlenek. Én biztos voltam benne, hogy ha van ember, aki jól tud nyolcezrest mászni és nem fog vele soha, semmi történni, az Zsolt. És ha vele történhet egy ilyen baleset, akkor bárkivel"

– mondta Sterczer Hilda, Erőss Zsolt felesége még évekkel korábban a Fókusznak.

Hozzátette, miután a férje meghalt, „egy-két évig ez bennem volt, hogy meg kéne nézni azt a hegyet, ami Zsoltnak az utolsó mászása volt, hogy milyen is az a hegy, ami elvette tőlem Zsoltot.”

„Én biztos voltam benne, hogy Zsolttal soha semmi nem fog történni” – Sterczer Hilda gyászát dolgozza fel a vasárnap este az RTL-en látható Mélységek és magasságok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Nagy vitát váltott ki a közösségi oldalakon Suhajda Szilárd halála
Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.

Link másolása

Sokan támadják a Mount Everesten eltűnt hegymászót, amiért családapaként ekkora kockázatnak tette ki magát és családját. Az RTL híradójának nyilatkozó pszichológus szerint a Suhajda Szilárdhoz hasonló emberekben rendkívül erős a motiváció a nagy erőfeszítéssel járó kihívásokra. Szerinte inkább a szélsőséges reakciókkal van gond.

Közben rengetegen emlékeznek meg a hegymászóról. Szülővárosában, Békéscsabán vasárnap több százan rótták le kegyeletüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
Ezzel a szívhez szóló gesztussal tisztelgett Suhajda Szilárd emléke előtt egy parasportoló
Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó a Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap az elhunyt hegymászó tiszteletére.

Link másolása

A Mount Everest magasságával megegyező távot, 8850 métert úszott le vasárnap Patkás Tamás nyílt vízi paraúszó, hogy ezzel tisztelegjen Suhajda Szilárd emléke előtt.

„Ma egy rendhagyó edzésem volt az Ikrényi tavon, melyen Suhajda Szilárd emlékére leúsztam a Mount Everest magasság távját a 8850 métert. A FINA szabályzata szerint megállás és kapaszkodás nélkül 4 órát voltam a vízben. Sport baráti tiszteletből szeretném ezt az úszást ajánlani, egyben részvétem a családnak!”

– írta Facebook-oldalán a sportoló.

Patkás Tamás 1994-ben egy üzemi baleset következtében vesztette el mindkét lábát a MÁV győri rendező pályaudvarán. A rehabilitációt követően elképesztő akaraterőről tanúságot téve megtanult művégtagokkal járni és autót vezetni is. Később az ország egyetlen nyílt vízi paraúszójává vált.

Suhajda Szilárdról szombat délután derült ki, hogy nem találta meg az értő küldött mentőcsapat, így lényegében semmilyen esély nem maradt arra, hogy életben van a békéscsabai hegymászó.

(via Index)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk