hirdetés

SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Startup: így juthatsz a Nyírségből Japánba

Szívből csináljuk, nem érdekből - mondta Benyák Dóra, leendő vállalkozó, aki a Bridge Budapest ösztöndíjasaként figyelhette meg a startup-világot.
Lazáry Fanni, Fotók: Benyák Dóra - szmo.hu
2014. szeptember 25.

hirdetés

Mi az a Bridge Budapest?

A Bridge Budapest gyorsan fejlődő és nemzetközileg sikeres Magyarországról indult vállalkozások nonprofit egyesülete, amely tehetséges magyar fiataloknak - például egyetemistáknak, frissen végzetteknek - hirdet ösztöndíjakat, hogy tapasztalatot és inspirációt szerezhessenek a szervezet alapító cégeinél.

Idén tavasszal másodjára hirdették meg a Bridge Budapest ösztöndíját. „Szeretnénk, ha a sikeres, Magyarországról indult cégeket látva a fiatalok elhinnék, hogy itt is lehet nagyszabású dolgokat csinálni. (...) Sőt, azok számára is lehetőség az ösztöndíj-program, akik külföldön tanulnak vagy már dolgoznak, és keresik a visszautat, de csak akkor jönnének haza, ha itthon világszínvonalú, értelmes lehetőségeket találnak” - fogalmazott Pistyur Veronika, a szervezet CEO-ja, a pályázat kihirdetésekor. A nyolc nyertes a Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn itthoni és külföldi irodáit látogatta meg és gyűjtött életre szóló tapasztalatokat.

„Nem volt kérdés, hogy megpályázom az ösztöndíjat. Önmagában is egy vonzó dolog, de én hittem benne, illetve be is igazolódott, hogy ez a pár hét külföldi tapasztalat hatalmas fejlődést eredményezhet egy szerencsés életében” – összegezte Dóra az élményeit.

„Meg akarjuk mutatni, hogy egyetlen ötletből is lehetséges termékeket, cégeket építeni az emberek szükségleteinek kielégítése és a saját álmaink megvalósítása mentén. (...) Hiszünk abban, hogy hasonló sikertörténetek minél szélesebb körben való megismertetésével pozitív változásokhoz járulhatunk hozzá Magyarországon. ” - írják a honlapjukon. Jövőre ismét megnyitják a lehetőséget az érdeklődő, nem csak startuppernek készülő, bátrak előtt.

hirdetés

Benyák Dóra egy nyírségi kisvárosból érkezett Budapestre, hogy tanulmányait a BME nemzetközi gazdálkodás szakán folytassa. Az egyetem mellett telekommunikációs szektorban helyezkedett el gyakornokként, de azért az éjszakai életből sem maradt ki. Ott volt a legjobb bulikban: Vírus Estek, startup összejövetelek, meet-upok és a Bridge Budapest rendezvényei, ahol megismerkedhetett a legnagyobb magyar startupokkal és startupperekkel. Folyamatosan fejlesztette magát, ám legtöbbet minden bizonnyal most nyáron tanulhatott Japánban és Indiában. Dóra ugyanis a Bridge Budapest idei ösztöndíjának egyik nyertese.

cm

9

D. Tóth András, a Bridge Budapest újságíró-ösztöndíjasa is találkozott Japánban Dórával

- Friss még a magyar szótárban a startup kifejezés, ezért talán nem is csoda, hogy mindenki őriz egy élményt az „első találkozásról”. Hogy történt ez nálad?

- Két és fél évvel ezelőtt találkoztam először magával a startup kifejezéssel és azzal, ami mögötte van. Mondhatom, hogy szerelem volt első pillanattól fogva. Tagja voltam a BME Menedzsment Szakkollégiumának, és pont akkor kerültem oda, amikor a szakmai hetek szervezésével kapcsolatos feladatok elkezdődtek. A célunk ezzel a rendezvénnyel az volt, hogy az egyetemista társainkkal megismertessük az innovatív vállalkozások világát. Akkor több startupot is megkerestünk, volt egy háromnapos előadássorozatunk, ami versennyel zártunk. Az a gondolkodásmód és atmoszféra, amivel ott találkoztam, annyira motiváló és inspiráló volt, hogy - bár külső szemlélőként -, de azonnal elkezdtem figyelni a startup-világot.

- Ez egy külön világ?

- Mondhatni. Leginkább a gondolkodásmódban. Egy ismerősöm szerint

"
a startup-világ igazi kalózromantika és csupa bipolaritás.

Vannak nagyon-nagyon boldog pillanatai, de vannak olyanok is, amikor szinte kilátástalan, fogalmad sincs, hogy mi fog történni, ezért jelentősen tágítja a komfortzónát. A legtöbb startupper eltérő módon tekint a kihívásokra. Nem félnek tőlük, sokkal inkább a megoldandó problémákat, a változás és a fejlődés lehetőségét látják meg bennük, illetve felhasználják a lehetőséget és a legkülönfélébb fordulatokat önmaguk fejlesztésére. A tanulságot levonni, ez az elsődleges. Ezenkívül ott van bennük a tenni akarás. Ha például szükségem van egy programozóra, akkor akár azt is megtehetem, hogy egy új ember alkalmazása helyett, költségeket megtakarítva, saját magam tanulok meg programozni. (Nem véletlen, hogy Dóra pont ezt a példát említi, hiszen cserélt már EFOTT-bérletet intenzív SAP programozó tanfolyamra – a szerk.)

- Aztán elnyerted a Budapest Bridge ösztöndíját.

- Igen. A 2004-ben alapított magyar startup, az NNG marketingkommunikációs illetve a sales csapatához csatlakozhattam a Bridge Budapest programján keresztül. Egyből befogadtak és egyenrangú félként kezeltek. Miután elég rugalmasan és dinamikusan alakulnak a mindennapjaik, ezért én sem unatkoztam mellettük. Egy hetet töltöttem a budapesti irodában, mely tavaly elnyerte Az év irodája címet, és ahol az inspiráló légkör gyakorlatilag egész nap kreativitásra késztet. Nagyon jó volt látni az itthoni irodában a munkafolyamatokat, a meetingeket, hiszen már ezeket megismerve, átélve utazhattam külföldre, Japánba és Indiába.

"
A saját kultúránkhoz képest India és Japán is nagyon szélsőséges, és a kettő egymás után, ilyen rövid időn belül, hatalmas, de pozitív kultúrsokk volt.

Most már három hete itthon vagyok, leülepedtek bennem az élmények, ráadásul egy újabb hetet eltölthettem az NNG budapesti irodájában, ami segített abban, hogy az gyakorlat során átélt kontrasztokat összegezhessem és átláthassam.

nng2

Az NNG budapesti irodája

12

Dóra itt már Japánban, egy meetingen

masikcimbridge2

- Az NNG navigációs alkalmazások fejlesztésével foglalkozik. Nem túl fiús iparág ez?

- Egyáltalán nem tartom az erősebb nem kiváltságának ezt az iparágat. (mosolyog) Jómagam tizennégy éves korom óta vezetek, először robogót, majd autót, és amióta megvan a jogsim, figyelem a közlekedést, még gyalogosként is. Szeretem az autókat, nem áll távol az érdeklődésem az autóipartól.

Mi az az NNG - és miért különösen nehéz Japánban vagy Indiában „navigálni”?

Az iGO Navigációt fejlesztő NNG az egyik legnagyobb nemzetközi magyar sikertörténet. A 2004-ben garázscégként induló magyar vállalat mára a világ autóiparának vezető navigációs beszállítójává vált. Első nagy dobásuk 2006-ban volt, a németországi CeBIT-en. A navigációs piac szenzációjának számított az ott bemutatott, 26 európai ország térképét tömörítő 1 GB-os memóriakártyájuk. Már 2008-ban felismerték, hogy a hordozható GPS vevőkkel szemben az autókba épített készülékeké a jövő. Az akkor még luxusterméknek tartott navigációt sokkal inkább egy mindenki számára elérhető, hétköznapi „használati tárgyként” látták, így elérhető árakon kínált termékeik az olcsóbb kocsikba is bekerülhettek.

A budapesti székhelyű vállalatnak ma már több mint félezer alkalmazottja van, és nyolc irodája működik világszerte, az Egyesült Államoktól Kínán át Ausztráliáig. A világ tíz legnagyobb autógyártójából hétnek szállítanak navigációs megoldásokat. Az iGO primo 20 millió eszközön fut.

Balogh Péter az NNG sikerének titkáról beszélget Veiszer Alindával:

Hazánkhoz képest Japánban és Indiában is komoly kihívásokkal kell szembe néznie a navigációs piacnak, mert utcaneveket egyik országban sem használnak, de Indiában még a térképkorszak is kimaradt. Ennek ellenére az NNG felkészülten áll a kihívások elé, minőségi szolgáltatásaival a világ bármelyik piacán megállja helyét. Nem véletlen, hogy a Bridge Budapest idei egyik ösztöndíjasát is ebbe a két országba küldték gyakorlatra.

- Akkor ezen a területen dolgozni egy hónapig számodra nem volt idegen. Azonban egy nagyon távoli kultúrába csöppentél, gondolom más munkamorálban és ritmusban is dolgoznak a japánok. Könnyen alkalmazkodtál hozzájuk?

- Nagyon aktív életet élek itthon, mondhatni olyan vagyok, mint egy javíthatatlan örökmozgó. Azonban arra nem számítottam, hogy a hétórás időeltolódás ennyire megvisel majd, úgyhogy az első pár nap Japánban eléggé nehéz volt, még az én életritmusommal is. Negyven fok, közel kilencven százalékos páratartalom, az irodák pedig 16 fokra lehűtve. Mondhatni amikor beértem egy meetingre, az első tíz percek mindig azzal teltek, hogy akklimatizálódjak.

A tíz óra napi munka általános, sőt nekünk is volt nyolc-kilenc órás megbeszélésünk. Nemegyszer előfordult, hogy aki nem volt érdekelt épp abban a döntéshozói folyamatban, az kicsit elbóbiskolt a kanapén.

Ez Japánban teljesen megszokott, nem sért semmiféle etikettet. Japánban a döntéshozás nagyon hosszú láncon megy keresztül, az ottani rendszer nagyon hierarchikus. A rájuk bízott feladatokat hibátlanul elvégzik, ám ha rugalmasságra kényszeríti őket egy ad hoc helyzet, akkor megakadnak és sok idő telik el, amíg meghozzák a végső döntést. Ez abból is adódik, hogy az országban jelentkező túlfoglalkoztatás következményeként az üzleti életben is rengeteg apró feladatra tördelnek egy-egy folyamatot. Számomra meglepő volt, hogy nem nagyon beszélnek angolul, még Tokió legzsúfoltabb bevásárló utcáiban is igazi kihívás szóban megértetni magadat. De voltam több olyan üzletben, ahol egy külön füzetük volt ilyen esetekre, amiben ott vannak a leggyakrabban használt japán mondatok angolul, úgyhogy ezeket mutogatva azért mégiscsak válaszolgatnak a vásárlóknak. Felsőbb szinteken nincsenek nyelvi nehézségek, de egy japán tolmács a csapatban mindig jól jöhet.

5

6

8

- Hogyan közlekednek a japán városokban?

- Fegyelmezetten. A metróról, buszról majdnem, hogy párokba rendeződve, középen szállnak le, ezért a libasorban, szigorúan az ajtó két szélén várakozó utasok tülekedés és lökdösődés nélkül, gyorsan jutnak fel a járművekre. A metrón és a belvárosi vonatokon van külön egy sárgajelzésű zóna, ahová a kismamák, gyerekes anyukák, idősek leülhetnek – de köteles is vagy átadni nekik a helyedet. És bár utazás közben Japánban „természetesen” mindenki a mobilját nyomogatja, telefonálni mégsem szabad, sőt, ez náluk kirívó illetlenség. A közlekedés sok szinten zajlik – a Tokyo Station-ön például 24 vonal fut össze – a főutak gyakran több szinten átívelve keresztezik egymást. Ez igazi kihívás a navigációs szoftver fejlesztésénél, ezért az NNG-nek olyan alkalmazást kell fejlesztenie erre a piacra, hogy minden dimenzióban pontosan be tudja mérni az autó pozícióját. Érdekesség, hogy Japánban csak úgy vehetsz autót, ha tudod igazolni, hogy megfelelő méretű parkolóhellyel is rendelkezel hozzá. Rengeteg a parkolóház, az emeletes megoldás.

- Ezzel szemben Indiában?

- A nagyon rendezett, nagyon tiszta, nagyon kitalált, már-már futurisztikus Japán után érkeztem meg Indiába. Az első sokk abszolút a közlekedés volt. Két lábbal tapostam a képzeletbeli fékeket hátul, a lábtörlőn, annyira féltem a repülőtérről bevezető úton.

"
India egy hatalmas káosz, de valahogy minden működik.

Az utakon nem tartanak sávokat, dinamikusan változik a számuk. Ha kétirányú a forgalom, akkor a sofőrök ügyességétől függ, hogy hány sáv megy éppen egy-egy irányba, mert felváltva foglalják be őket. A motorosok bárhonnan előbukkanhatnak, de nem szokatlan jelenség, hogy beköszön a taxi ablakán egy szarvasmarha, majmok ugrálnak a városban, de olyanról is hallottam, hogy elefánt keresztezte az autópályát. A technikát is érdekesen kezelik, a közlekedési szabályokat pedig nem igazán alkalmazzák. Az egyetlen előírás itt szó szerint annyi, hogy ne menj neki senkinek és ne üss el senkit. Egy hosszú alagútban a sofőr például vészvillogót kapcsolt – késő délután az autópályán, világítás nélkül – a városi dugóban gond nélkül kapcsolják fel a reflektort, és dudával jeleznek gyakorlatilag mindent. A kezdeti halálfélelem és rettegés azonban meglepő, de hamar elmúlt nálam…

16

19

- És milyen az infrastruktúra? Gondolom, csak bizonyos feltételek mellett tudnák használni az NNG navigációs rendszerét...

- Delhiben, Mumbaiban és a tízmillió lakost számláló „kisvárosban”, Puneban jártam. Számomra olyan volt az egész, mint egy időutazás. Összességében le vannak maradva kissé, de hihetetlen gyorsasággal épülnek az irodaházak, vasútvonalak. Vagy éppen az a több emelet magasban futó metró, ami az egyik pláza negyedik emeletén áll majd meg. A legnagyobb kihívást az NNG számára az jelenti, hogy edukálni kell őket.

"
Kimaradt számukra a térkép korszak, de még GPS-t sem nagyon használnak az autóban. Nem használnak utcaneveket,

nincsenek viszonyítási alapjaik, és nem hallottam soha olyat, hogy 100 méter után forduljak balra. A sofőrök úgy közlekednek, hogy az ablakból kiszólva kérdezik meg a helyieket, ha nem tudnák, merre kell továbbmenni. Éppen ezért alkalmaz a navigációs szoftver például olyan megoldást, hogy az útszakaszon lévő legmeghatározóbb objektumhoz képest ad utasításokat: „a templom előtt forduljon balra, a benzinkutat követően forduljon jobbra”.

- Ennek ellenére NNG Indiában is sikeres?

- Persze. Radikális változásokon megy át India, ami természetesen az autóipart is jelentősen átalakítja majd. Az NNG megteremtette a tökéletes navigációs megoldást a legmagasabb árkategóriás autókba, és egy exkluzív terméket kínálnak számukra. Most az igazi versenyképességük abban rejlik, hogy képesek voltak levinni ezt a szolgáltatást az alacsonykategóriás autókba is, ami Indiában is könnyen tömeges árucikké válik.

- Tudnál Indiában élni?

- Magam is meglepődöm, milyen hamar vágom rá, hogy igen. Az emberek nagyon barátságosak és vendégszeretőek. Igaz, hogy a nyomor arányaiban nagy, a piszok, az építkezések pora és a sár ráül a városokra, de megtalálhatóak a fantasztikus irodaházak, a legdrágább luxusmárkák és bevásárlóközpontok is. Ezt a két élesen elkülönülő világot, a kontrasztot kell megtanulni kezelni. Itt egy útszakaszon tényleg nagy különbségekkel és mindenféle szélsőségekkel lehet találkozni.

"
Rengeteg dolgot átértékeltem ott és mióta hazajöttem. Európai szemmel elképzelhetetlen, hogyan élhet sok-sok millió ember a bizonyos helyeken tapasztalt körülmények között.

Bennem azonnal felmerült kérdésként, nem okoz-e belső feszültséget az életszínvonalak hatalmas kontrasztja. Azt a választ kaptam, hogy a még mindig erősen bennük élő kasztrendszer miatt – annak ellenére, hogy az alkotmány már tiltja –, semmi gátlást nem okoz a nyomorban élőknek, ha éppen egy üvegpalota mellett laknak sok más családdal együtt az út széli sátortáborban.

Elfogadják ezt, nem keseregnek, és ezt csodálattal láttam. Egyszerűen megélik a lehető legteljesebben az életet, és inkább a családi kötelékekre koncentrálnak, a valódi értékekre, mert azok viszont az indiai kultúrában nagyon fontosak.

17

22

20

- Egy kicsit azt érzem, hogy amióta tart itt Magyarországon a start up-láz, azóta egyfajta messiásként tekintenek rájuk az emberek.

"
- Valahogy ez tényleg egy másik világ. Olyan embereket tömörít ez a közeg, akik tenni akarnak, jobbat akarnak, másokért is akarnak.

Engem nagyon inspirál a gondolkodásuk, a hozzáállásuk. Jó látni, hogy igenis lehet nagy dolgokat tenni. Nem az a legfontosabb, hogy lehetne még több pénzt kivenni a vállalkozásból, persze nyilván előbb vagy utóbb profitorientáltak, de nem ez a mozgatórugó. Ha van egy termék, egy szolgáltatás vagy csak egy ötlet, ami a sajátod, amiért igazán lelkesedsz, amiben hiszel, akkor mindent megteszel érte, és a sikere, az előremenetele az igazi ajándék.

Szerintem ez minden nagyszerű dolog alapja, szívből csináljuk, nem érdekből, vagy azért, mert azt várják el. Ezek a startup vállalkozások nem csak üzleti érdekekből indulnak el, gyakran másokért, a közösségért, azért a bizonyos „világmegváltásért”.

Ezt az egészet valóban jól példázza a Bridge Budapest mottója: We dream. We do. Merjünk álmodni, és ne mondjunk le róla, csak mert bonyodalommal jár.

- Ha még többet akarsz tudni a Bridge Budapestről, katt ide!

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk