SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Startup: így juthatsz a Nyírségből Japánba

Szívből csináljuk, nem érdekből - mondta Benyák Dóra, leendő vállalkozó, aki a Bridge Budapest ösztöndíjasaként figyelhette meg a startup-világot.

Link másolása

Mi az a Bridge Budapest?

A Bridge Budapest gyorsan fejlődő és nemzetközileg sikeres Magyarországról indult vállalkozások nonprofit egyesülete, amely tehetséges magyar fiataloknak - például egyetemistáknak, frissen végzetteknek - hirdet ösztöndíjakat, hogy tapasztalatot és inspirációt szerezhessenek a szervezet alapító cégeinél.

Idén tavasszal másodjára hirdették meg a Bridge Budapest ösztöndíját. „Szeretnénk, ha a sikeres, Magyarországról indult cégeket látva a fiatalok elhinnék, hogy itt is lehet nagyszabású dolgokat csinálni. (...) Sőt, azok számára is lehetőség az ösztöndíj-program, akik külföldön tanulnak vagy már dolgoznak, és keresik a visszautat, de csak akkor jönnének haza, ha itthon világszínvonalú, értelmes lehetőségeket találnak” - fogalmazott Pistyur Veronika, a szervezet CEO-ja, a pályázat kihirdetésekor. A nyolc nyertes a Prezi, a Ustream, az NNG és a LogMeIn itthoni és külföldi irodáit látogatta meg és gyűjtött életre szóló tapasztalatokat.

„Nem volt kérdés, hogy megpályázom az ösztöndíjat. Önmagában is egy vonzó dolog, de én hittem benne, illetve be is igazolódott, hogy ez a pár hét külföldi tapasztalat hatalmas fejlődést eredményezhet egy szerencsés életében” – összegezte Dóra az élményeit.

„Meg akarjuk mutatni, hogy egyetlen ötletből is lehetséges termékeket, cégeket építeni az emberek szükségleteinek kielégítése és a saját álmaink megvalósítása mentén. (...) Hiszünk abban, hogy hasonló sikertörténetek minél szélesebb körben való megismertetésével pozitív változásokhoz járulhatunk hozzá Magyarországon. ” - írják a honlapjukon. Jövőre ismét megnyitják a lehetőséget az érdeklődő, nem csak startuppernek készülő, bátrak előtt.

Benyák Dóra egy nyírségi kisvárosból érkezett Budapestre, hogy tanulmányait a BME nemzetközi gazdálkodás szakán folytassa. Az egyetem mellett telekommunikációs szektorban helyezkedett el gyakornokként, de azért az éjszakai életből sem maradt ki. Ott volt a legjobb bulikban: Vírus Estek, startup összejövetelek, meet-upok és a Bridge Budapest rendezvényei, ahol megismerkedhetett a legnagyobb magyar startupokkal és startupperekkel. Folyamatosan fejlesztette magát, ám legtöbbet minden bizonnyal most nyáron tanulhatott Japánban és Indiában. Dóra ugyanis a Bridge Budapest idei ösztöndíjának egyik nyertese.

cm

9

D. Tóth András, a Bridge Budapest újságíró-ösztöndíjasa is találkozott Japánban Dórával

- Friss még a magyar szótárban a startup kifejezés, ezért talán nem is csoda, hogy mindenki őriz egy élményt az „első találkozásról”. Hogy történt ez nálad?

- Két és fél évvel ezelőtt találkoztam először magával a startup kifejezéssel és azzal, ami mögötte van. Mondhatom, hogy szerelem volt első pillanattól fogva. Tagja voltam a BME Menedzsment Szakkollégiumának, és pont akkor kerültem oda, amikor a szakmai hetek szervezésével kapcsolatos feladatok elkezdődtek. A célunk ezzel a rendezvénnyel az volt, hogy az egyetemista társainkkal megismertessük az innovatív vállalkozások világát. Akkor több startupot is megkerestünk, volt egy háromnapos előadássorozatunk, ami versennyel zártunk. Az a gondolkodásmód és atmoszféra, amivel ott találkoztam, annyira motiváló és inspiráló volt, hogy - bár külső szemlélőként -, de azonnal elkezdtem figyelni a startup-világot.

- Ez egy külön világ?

- Mondhatni. Leginkább a gondolkodásmódban. Egy ismerősöm szerint

"
a startup-világ igazi kalózromantika és csupa bipolaritás.

Vannak nagyon-nagyon boldog pillanatai, de vannak olyanok is, amikor szinte kilátástalan, fogalmad sincs, hogy mi fog történni, ezért jelentősen tágítja a komfortzónát. A legtöbb startupper eltérő módon tekint a kihívásokra. Nem félnek tőlük, sokkal inkább a megoldandó problémákat, a változás és a fejlődés lehetőségét látják meg bennük, illetve felhasználják a lehetőséget és a legkülönfélébb fordulatokat önmaguk fejlesztésére. A tanulságot levonni, ez az elsődleges. Ezenkívül ott van bennük a tenni akarás. Ha például szükségem van egy programozóra, akkor akár azt is megtehetem, hogy egy új ember alkalmazása helyett, költségeket megtakarítva, saját magam tanulok meg programozni. (Nem véletlen, hogy Dóra pont ezt a példát említi, hiszen cserélt már EFOTT-bérletet intenzív SAP programozó tanfolyamra – a szerk.)

- Aztán elnyerted a Budapest Bridge ösztöndíját.

- Igen. A 2004-ben alapított magyar startup, az NNG marketingkommunikációs illetve a sales csapatához csatlakozhattam a Bridge Budapest programján keresztül. Egyből befogadtak és egyenrangú félként kezeltek. Miután elég rugalmasan és dinamikusan alakulnak a mindennapjaik, ezért én sem unatkoztam mellettük. Egy hetet töltöttem a budapesti irodában, mely tavaly elnyerte Az év irodája címet, és ahol az inspiráló légkör gyakorlatilag egész nap kreativitásra késztet. Nagyon jó volt látni az itthoni irodában a munkafolyamatokat, a meetingeket, hiszen már ezeket megismerve, átélve utazhattam külföldre, Japánba és Indiába.

"
A saját kultúránkhoz képest India és Japán is nagyon szélsőséges, és a kettő egymás után, ilyen rövid időn belül, hatalmas, de pozitív kultúrsokk volt.

Most már három hete itthon vagyok, leülepedtek bennem az élmények, ráadásul egy újabb hetet eltölthettem az NNG budapesti irodájában, ami segített abban, hogy az gyakorlat során átélt kontrasztokat összegezhessem és átláthassam.

nng2

Az NNG budapesti irodája

12

Dóra itt már Japánban, egy meetingen

masikcimbridge2

- Az NNG navigációs alkalmazások fejlesztésével foglalkozik. Nem túl fiús iparág ez?

- Egyáltalán nem tartom az erősebb nem kiváltságának ezt az iparágat. (mosolyog) Jómagam tizennégy éves korom óta vezetek, először robogót, majd autót, és amióta megvan a jogsim, figyelem a közlekedést, még gyalogosként is. Szeretem az autókat, nem áll távol az érdeklődésem az autóipartól.

Mi az az NNG - és miért különösen nehéz Japánban vagy Indiában „navigálni”?

Az iGO Navigációt fejlesztő NNG az egyik legnagyobb nemzetközi magyar sikertörténet. A 2004-ben garázscégként induló magyar vállalat mára a világ autóiparának vezető navigációs beszállítójává vált. Első nagy dobásuk 2006-ban volt, a németországi CeBIT-en. A navigációs piac szenzációjának számított az ott bemutatott, 26 európai ország térképét tömörítő 1 GB-os memóriakártyájuk. Már 2008-ban felismerték, hogy a hordozható GPS vevőkkel szemben az autókba épített készülékeké a jövő. Az akkor még luxusterméknek tartott navigációt sokkal inkább egy mindenki számára elérhető, hétköznapi „használati tárgyként” látták, így elérhető árakon kínált termékeik az olcsóbb kocsikba is bekerülhettek.

A budapesti székhelyű vállalatnak ma már több mint félezer alkalmazottja van, és nyolc irodája működik világszerte, az Egyesült Államoktól Kínán át Ausztráliáig. A világ tíz legnagyobb autógyártójából hétnek szállítanak navigációs megoldásokat. Az iGO primo 20 millió eszközön fut.

Balogh Péter az NNG sikerének titkáról beszélget Veiszer Alindával:

Hazánkhoz képest Japánban és Indiában is komoly kihívásokkal kell szembe néznie a navigációs piacnak, mert utcaneveket egyik országban sem használnak, de Indiában még a térképkorszak is kimaradt. Ennek ellenére az NNG felkészülten áll a kihívások elé, minőségi szolgáltatásaival a világ bármelyik piacán megállja helyét. Nem véletlen, hogy a Bridge Budapest idei egyik ösztöndíjasát is ebbe a két országba küldték gyakorlatra.

- Akkor ezen a területen dolgozni egy hónapig számodra nem volt idegen. Azonban egy nagyon távoli kultúrába csöppentél, gondolom más munkamorálban és ritmusban is dolgoznak a japánok. Könnyen alkalmazkodtál hozzájuk?

- Nagyon aktív életet élek itthon, mondhatni olyan vagyok, mint egy javíthatatlan örökmozgó. Azonban arra nem számítottam, hogy a hétórás időeltolódás ennyire megvisel majd, úgyhogy az első pár nap Japánban eléggé nehéz volt, még az én életritmusommal is. Negyven fok, közel kilencven százalékos páratartalom, az irodák pedig 16 fokra lehűtve. Mondhatni amikor beértem egy meetingre, az első tíz percek mindig azzal teltek, hogy akklimatizálódjak.

A tíz óra napi munka általános, sőt nekünk is volt nyolc-kilenc órás megbeszélésünk. Nemegyszer előfordult, hogy aki nem volt érdekelt épp abban a döntéshozói folyamatban, az kicsit elbóbiskolt a kanapén.

Ez Japánban teljesen megszokott, nem sért semmiféle etikettet. Japánban a döntéshozás nagyon hosszú láncon megy keresztül, az ottani rendszer nagyon hierarchikus. A rájuk bízott feladatokat hibátlanul elvégzik, ám ha rugalmasságra kényszeríti őket egy ad hoc helyzet, akkor megakadnak és sok idő telik el, amíg meghozzák a végső döntést. Ez abból is adódik, hogy az országban jelentkező túlfoglalkoztatás következményeként az üzleti életben is rengeteg apró feladatra tördelnek egy-egy folyamatot. Számomra meglepő volt, hogy nem nagyon beszélnek angolul, még Tokió legzsúfoltabb bevásárló utcáiban is igazi kihívás szóban megértetni magadat. De voltam több olyan üzletben, ahol egy külön füzetük volt ilyen esetekre, amiben ott vannak a leggyakrabban használt japán mondatok angolul, úgyhogy ezeket mutogatva azért mégiscsak válaszolgatnak a vásárlóknak. Felsőbb szinteken nincsenek nyelvi nehézségek, de egy japán tolmács a csapatban mindig jól jöhet.

5

6

8

- Hogyan közlekednek a japán városokban?

- Fegyelmezetten. A metróról, buszról majdnem, hogy párokba rendeződve, középen szállnak le, ezért a libasorban, szigorúan az ajtó két szélén várakozó utasok tülekedés és lökdösődés nélkül, gyorsan jutnak fel a járművekre. A metrón és a belvárosi vonatokon van külön egy sárgajelzésű zóna, ahová a kismamák, gyerekes anyukák, idősek leülhetnek – de köteles is vagy átadni nekik a helyedet. És bár utazás közben Japánban „természetesen” mindenki a mobilját nyomogatja, telefonálni mégsem szabad, sőt, ez náluk kirívó illetlenség. A közlekedés sok szinten zajlik – a Tokyo Station-ön például 24 vonal fut össze – a főutak gyakran több szinten átívelve keresztezik egymást. Ez igazi kihívás a navigációs szoftver fejlesztésénél, ezért az NNG-nek olyan alkalmazást kell fejlesztenie erre a piacra, hogy minden dimenzióban pontosan be tudja mérni az autó pozícióját. Érdekesség, hogy Japánban csak úgy vehetsz autót, ha tudod igazolni, hogy megfelelő méretű parkolóhellyel is rendelkezel hozzá. Rengeteg a parkolóház, az emeletes megoldás.

- Ezzel szemben Indiában?

- A nagyon rendezett, nagyon tiszta, nagyon kitalált, már-már futurisztikus Japán után érkeztem meg Indiába. Az első sokk abszolút a közlekedés volt. Két lábbal tapostam a képzeletbeli fékeket hátul, a lábtörlőn, annyira féltem a repülőtérről bevezető úton.

"
India egy hatalmas káosz, de valahogy minden működik.

Az utakon nem tartanak sávokat, dinamikusan változik a számuk. Ha kétirányú a forgalom, akkor a sofőrök ügyességétől függ, hogy hány sáv megy éppen egy-egy irányba, mert felváltva foglalják be őket. A motorosok bárhonnan előbukkanhatnak, de nem szokatlan jelenség, hogy beköszön a taxi ablakán egy szarvasmarha, majmok ugrálnak a városban, de olyanról is hallottam, hogy elefánt keresztezte az autópályát. A technikát is érdekesen kezelik, a közlekedési szabályokat pedig nem igazán alkalmazzák. Az egyetlen előírás itt szó szerint annyi, hogy ne menj neki senkinek és ne üss el senkit. Egy hosszú alagútban a sofőr például vészvillogót kapcsolt – késő délután az autópályán, világítás nélkül – a városi dugóban gond nélkül kapcsolják fel a reflektort, és dudával jeleznek gyakorlatilag mindent. A kezdeti halálfélelem és rettegés azonban meglepő, de hamar elmúlt nálam…

16

19

- És milyen az infrastruktúra? Gondolom, csak bizonyos feltételek mellett tudnák használni az NNG navigációs rendszerét...

- Delhiben, Mumbaiban és a tízmillió lakost számláló „kisvárosban”, Puneban jártam. Számomra olyan volt az egész, mint egy időutazás. Összességében le vannak maradva kissé, de hihetetlen gyorsasággal épülnek az irodaházak, vasútvonalak. Vagy éppen az a több emelet magasban futó metró, ami az egyik pláza negyedik emeletén áll majd meg. A legnagyobb kihívást az NNG számára az jelenti, hogy edukálni kell őket.

"
Kimaradt számukra a térkép korszak, de még GPS-t sem nagyon használnak az autóban. Nem használnak utcaneveket,

nincsenek viszonyítási alapjaik, és nem hallottam soha olyat, hogy 100 méter után forduljak balra. A sofőrök úgy közlekednek, hogy az ablakból kiszólva kérdezik meg a helyieket, ha nem tudnák, merre kell továbbmenni. Éppen ezért alkalmaz a navigációs szoftver például olyan megoldást, hogy az útszakaszon lévő legmeghatározóbb objektumhoz képest ad utasításokat: „a templom előtt forduljon balra, a benzinkutat követően forduljon jobbra”.

- Ennek ellenére NNG Indiában is sikeres?

- Persze. Radikális változásokon megy át India, ami természetesen az autóipart is jelentősen átalakítja majd. Az NNG megteremtette a tökéletes navigációs megoldást a legmagasabb árkategóriás autókba, és egy exkluzív terméket kínálnak számukra. Most az igazi versenyképességük abban rejlik, hogy képesek voltak levinni ezt a szolgáltatást az alacsonykategóriás autókba is, ami Indiában is könnyen tömeges árucikké válik.

- Tudnál Indiában élni?

- Magam is meglepődöm, milyen hamar vágom rá, hogy igen. Az emberek nagyon barátságosak és vendégszeretőek. Igaz, hogy a nyomor arányaiban nagy, a piszok, az építkezések pora és a sár ráül a városokra, de megtalálhatóak a fantasztikus irodaházak, a legdrágább luxusmárkák és bevásárlóközpontok is. Ezt a két élesen elkülönülő világot, a kontrasztot kell megtanulni kezelni. Itt egy útszakaszon tényleg nagy különbségekkel és mindenféle szélsőségekkel lehet találkozni.

"
Rengeteg dolgot átértékeltem ott és mióta hazajöttem. Európai szemmel elképzelhetetlen, hogyan élhet sok-sok millió ember a bizonyos helyeken tapasztalt körülmények között.

Bennem azonnal felmerült kérdésként, nem okoz-e belső feszültséget az életszínvonalak hatalmas kontrasztja. Azt a választ kaptam, hogy a még mindig erősen bennük élő kasztrendszer miatt – annak ellenére, hogy az alkotmány már tiltja –, semmi gátlást nem okoz a nyomorban élőknek, ha éppen egy üvegpalota mellett laknak sok más családdal együtt az út széli sátortáborban.

Elfogadják ezt, nem keseregnek, és ezt csodálattal láttam. Egyszerűen megélik a lehető legteljesebben az életet, és inkább a családi kötelékekre koncentrálnak, a valódi értékekre, mert azok viszont az indiai kultúrában nagyon fontosak.

17

22

20

- Egy kicsit azt érzem, hogy amióta tart itt Magyarországon a start up-láz, azóta egyfajta messiásként tekintenek rájuk az emberek.

"
- Valahogy ez tényleg egy másik világ. Olyan embereket tömörít ez a közeg, akik tenni akarnak, jobbat akarnak, másokért is akarnak.

Engem nagyon inspirál a gondolkodásuk, a hozzáállásuk. Jó látni, hogy igenis lehet nagy dolgokat tenni. Nem az a legfontosabb, hogy lehetne még több pénzt kivenni a vállalkozásból, persze nyilván előbb vagy utóbb profitorientáltak, de nem ez a mozgatórugó. Ha van egy termék, egy szolgáltatás vagy csak egy ötlet, ami a sajátod, amiért igazán lelkesedsz, amiben hiszel, akkor mindent megteszel érte, és a sikere, az előremenetele az igazi ajándék.

Szerintem ez minden nagyszerű dolog alapja, szívből csináljuk, nem érdekből, vagy azért, mert azt várják el. Ezek a startup vállalkozások nem csak üzleti érdekekből indulnak el, gyakran másokért, a közösségért, azért a bizonyos „világmegváltásért”.

Ezt az egészet valóban jól példázza a Bridge Budapest mottója: We dream. We do. Merjünk álmodni, és ne mondjunk le róla, csak mert bonyodalommal jár.

- Ha még többet akarsz tudni a Bridge Budapestről, katt ide!

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: