Melyik fiatal cigánygyerek mondhatja el magáról, hogy egy éven keresztül fellépett a Müpában?
Nemrég mutattuk be azt a két videót, amit az Életrevaló Egyesület által mentorált fiatalok készítettek az Északi Támpont Egyesület közreműködésével.
A keményen őszinte szöveget Horváth Kristóf, azaz Színész Bob segítségével gyermekvédelmi intézményekben élő, hátrányos helyzetű gyerekek írták, a saját életükről és álmaikról, utána pedig részt vettek a videók leforgatásában is.
A munkát zenei producerként Oláh Edmond Mizo segítette, a raptechnikát pedig Pászik Cristopher tanította meg a gyerekeknek.
Mindketten rendkívül mélyről indultak és a történetük önmagában is megmutatja, miért ne adjuk fel akkor se az álmainkat, ha azok megvalósulására szinte semmi esélyt nem látunk.
Mizo a 8. kerületi Dobozi utcában nőtt fel, a mai napig ott él a nagymamájával. Most 23 éves és elmondása szerint az egész élete a zenére épült.
Mindig is tudta, hogy ezzel szeretne foglalkozni, de arról álmodni se mert, hogy ilyen fiatalon idáig eljut, ahol ma tart.
Ének-zene tagzozatos általános iskola után az azóta megszűnt Novus Gimnáziumban fotózást tanult, de édesanyja halála miatt idő előtt abba kellett hagynia. Bár csak egy pincér végzettsége van, autodidakta módon fejlesztette a beatbox tudását és arra is egyre jobban figyelt, hogyan tudja ezt zenekari körülmények közé illeszteni.
Egyik barátja mutatta meg neki az FL Studio nevű programot, ennek segítségével kezdett el zenei alapokat írni. Egyre több időt töltött vele, majd egy ponton már saját rapszövegeket is kitalált. Sőt, egy év alatt a hangmérnökséget is kitanulta, jórészt teljesen magától, YouTube-videók alapján.
Édesanyja hét évvel ezelőtti halálát is a zene segítségével tudta átvészelni – elmondása szerint többet segített neki, mint amit bármelyik rokona tudott.
Kortársai furcsán néztek rá, amikor délutánonként bejelentette, hogy nem tud velük lógni, mert haza kell mennie gyakorolni, de ez sem tántorította el. Idővel aztán elfogadták, hogy neki ez fontos.
A Rezilienciában szereplő gyerekekről azt meséli, rettentő ügyesen és profin álltak a munkához. „Sok önmagát profinak tartó rapper is elszégyellhetné magát mellettük” – fogalmaz. Majd hozzáteszi azt is: mikor meglátta a végeredményt, háromszor-négyszer is elsírta magát rajta.
Mizo mára a saját dalok mellett versfeldolgozásokat is játszó Bob és Bobék Orchestra állandó tagja lett beatboxosként. Horváth Kristófra, vagyis Színész Bobra a mentoraként tekint, akitől rengeteget tanult.
A Tudás 6alom nevű csoport tagjaiként már sok ezer gyereknek tartottak drogprevenciós előadásokat és rendhagyó irodalomórákat. A legnagyobb ilyen alkalmon 800-nál is többen vettek részt, ami országos rekordnak számít.
Bob már korábban is dolgozott hátrányos helyzetű gyerekekkel művészeti projekteken. A Reziliencia videoklip szerinte két dolog miatt is fontos: a gyerekeknek élményt adott, a többségi társadalom számára pedig üzenetet közvetít.
Legalább 8-10 foglalkozást tartottak, melyek során mindenki bedobálhatta az ötleteit, igazi alkotói műhely keretében formálódott a szöveg.
„Minden kifejezés és gondolat 100 százalékig az övék, én csak formába öntöttem, hiszen tőlük ezt aligha lehetne elvárni” – magyarázza.
Elmondása szerint a legnehezebb annak elérése volt, hogy egyáltalán megnyíljanak a gyerekek, és ki merjék mondani, hogy átmeneti otthonban élnek, mégse akarják azt, hogy bárki sajnálja vagy gyengének lássa őket.
„A Reziliencia voltaképpen azt a megemelkedett ellenálló-képességet jelenti, ami ezeknek a gyerekeknek a sajátja. Akik már ilyen fiatalon hozzájuk hasonló tragédiákat éltek át, szükségszerűen megerősödnek, és a későbbi életük során már sokkal könnyebben át tudják vészelni a megpróbáltatásokat”
– fogalmaz Bob.
Cristopher, aki a raptechnika tökéletesítésében segített a gyerekeknek, hasonlóan nehéz körülmények között nevelkedett. Egy 9. kerületi szoba-konyhás önkormányzati lakásban nőtt fel, amit még a nagyapjáék törtek fel önkényes házfoglalókként.
Elmondása szerint akkora szegénységben éltek, hogy előfordult, hogy még egy szendvixset se tudott magával vinni az iskolába.
„Egyszer arra mentem haza, hogy a húgom sír, annyira éhes. A nevelőapám pedig szokása szerint nem tett semmit. Ekkor úgy döntöttem, hogy muszáj nekem cselekednem: elkezdtem táskákat kifosztani és ékszereket lopni. Persze ezt a helyzetet csak droggal bírtam elviselni, így kábítószerfüggő is lettem”
– meséli az ördögi kört, amibe belekerült.
A fordulatot nála is az jelentette, amikor egy közös ismerősön keresztül találkozott Színész Bobbal. Ő volt az, aki felvillantotta előtte a választás lehetőségét: azt, hogy nem feltétlenül kell így élnie.
„Nem a nyolcadik nevelő volt, aki azt sulykolta, hogy tanulni fontos, mert blabla. Éreztem rajta, hogy nem csak üres frázisokat papol, és végül is ez billentett helyre” – magyarázza.
Azóta próbál segíteni az olyan srácoknak, mint amilyen ő is volt. Mint mondja, az egyik legfontosabb dolog, amit Bobtól tanult, ez volt: az élet kétszer fog belérúgni ott, ahol nem is számít rá, pont azért, mert hátrányos helyzetű.
„Ez ellen nem lehet mit tenni, egyszerűen fel kell állni és menni tovább” – mondja.
A Reziliencia és a Verset írok után most nagy örömmel mutatunk be nektek két újabb klipet ugyanennek a műhelynek a keretében készült – íme a Hiába is hisztizel!, valamint a Vasmedve:
A Reziliencia projektben szerinte az volt a legfontosabb, hogy a gyerekek megtanulhatták, milyen csapatban dolgozni. Azt, hogy ha nem teljesítik, amit előre elvállaltak, az egész közösséggel kitolnak.
„Meg kell értetni velük, hogy a saját érdekük is, hogy kitörjenek a helyzetükből. Ha később családot szeretnének – márpedig ki ne szeretne –, még nagyobb felelőség, hogy ne szalasszák el a kitörési pontot.”
Mizo ehhez annyit tesz hozzá, azért van értelme bármi olyasmivel foglalkozni, amit szeret az ember, mert ha elég kitartóan küzd érte, biztosan gyümölcsöző lesz.
„Saját példámból merítve: melyik fiatal cigánygyerek mondhatja el magáról, hogy egy éven keresztül rendszeresen fellépett a Müpában?” – fogalmaz. Rá ugyanis a Somnakaj cigánymusical szereplőjeként igaz ez.
