/sikersztorik/orsos-lajos-rtl-klub-ciganytelep-nyitottak-vagyunk-kampany/
hirdetés

SIKERSZTORIK

„A szülőfalumban ugyanazt a három kérdést teszik fel: mi van Győzikével, mikor látunk a tévében, mennyit keresel?”

Orsós Lajos egy Somogy megyei cigánytelepről került az RTL Klub hírigazgatóságára, emellett saját vállalkozást is indított. Ritkán alszik többet napi 3-4 óránál, de egyáltalán nem bánja, mivel pont ilyen életről álmodott.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. február 02.

hirdetés

Az 1986-os születésű Orsós Lajos édesanyja kitartásának és egy teljesen valószínűtlen találkozásnak köszönheti, hogy gyerekkori barátaihoz és rokonaihoz képest 180 fokos fordulatot vett a sorsa.

18 évesen megnyerte az RTL Klub cigány fiataloknak meghirdetett pályázatát, így került a csatornához, ahol azóta is gyártásvezetőként dolgozik. Saját vállalkozásában pedig a világ legnagyobb márkáinak készít reklám- és kampányfilmeket.

Elmesélte, milyen hatással volt a személyiségére a hirtelen jött befolyásos munkakör, találkozott-e előítéletekkel a származása miatt, és milyen a viszonya ma az otthoniakkal. Ez a a történet a Nyitottak vagyunk - Számít a történeted kampány keretein belül valósult meg.

– Hogy emlékszel vissza a gyerekkorodra?

– Egy olyan cigánytelepen nőttem fel Somogy megye egy kis falujában, ahol az utcára teregetik a ruhákat, nyáron mezítláb járnak az emberek, a megélhetési, társadalmi és szociális viszonyok pedig teljesen mások, mint Budapesten.

Kamaszként olyan dolgokat is csináltam, amelyekre azóta már egyáltalán nem vagyok büszke. Gyakran sírta álomba magát miattam az édesanyám. Ha nem akartam volna nagyon korán eljönni onnan, akkor a legvalószínűbb, hogy közmunkás lennék, és jó eséllyel priuszos is.

hirdetés

– Mikor és kinek hatására döntötted el, hogy szeretnél továbbtanulni?

– Gyerekként még eszembe se jutott, többnyire a dolgok könnyebbik oldalát akartam megfogni. Segítség nélkül gyakorlatilag lehetetlen lett volna változnom, de szerencsére két segítségem is volt. Az egyik az édesanyám, aki nagyon jól tudta, hogyan nem szabad gyereket nevelni, ehhez elég volt kinéznie az utcára. Azt a megoldást választotta, hogy ameddig tud, taníttat engem és a nővéremet is. Ehhez pénz kellett, így egész fiatalkorunkban erején felül dolgozott szalag mellett, és napszámban.

Olyan nekem ő, mint egy fegyverek és páncél nélküli harcos, akinek minden nap meg kellett küzdenie önmagáért és a gyerekeiért. Képzelj el egy vasútállomást, aminek a legtávolabbi peronjáról épp elindul egy vonat. Az anyám pedig engem és a nővéremet a karjában tartva, teljes erejéből fut, hogy az utolsó kocsi utolsó ajtaján fel tudjon szuszakolni bennünket. Azért, hogy mi jobb életet élhessünk, mint ami neki jutott.

Kaposvárra kerültem a gimnázium dráma szakára, mivel az irodalom és a színjátszás már általános iskolásként nagyon érdekelt, így a tanító néni meg tudott győzni arról, hogy ez jó választás lesz nekem. Itt jött a képbe a másik kulcsfigura, aki nélkül teljesen máshogy alakult volna a sorsom. Megismerkedtem egy sráccal, Hampuk Richárddal, akivel jobban nem is különbözhettünk volna egymástól – külső megjelenésben, világnézetben és családi háttérben egyaránt –, mégis összebarátkoztunk.

Igaz, először csak érdekből kerestük egymás társaságát: engem a pénze érdekelt, őt pedig a kultúrám, de ahogy egyre többet beszélgettünk, úgy mélyült el napról napra a kapcsolatunk. Az ő személyisége és világképe kellett ahhoz, hogy az édesanyám jó szándéka mellett egy konkrét minta is legyen előttem, amit onnantól követni akartam. Ebben csak az volt a nehéz, hogy kikerüljek az árnyékából, és ne feltétlenül mindenben ugyanúgy akarjam élni az életemet, ahogy ő.

– 18 évesen megnyerted az RTL Klub pályázatát.

– Az egész úgy kezdődött, hogy nem volt pénzem vonatjegyre, így a meghallgatás előtti éjszakán szórólapokat szórtam ki egy kempingbiciklivel a falumtól 50 kilométerre, hogy ki tudjam fizetni az útiköltséget. Úgy szálltam fel a vonatra hajnalban, hogy semmit nem aludtam. Ahogy odaértem, hatalmas, hömpölygő tömeget találtam, mivel akit csak tudtak, a családtagjai is elkísértek a szülőktől a testvéreken át a nagybácsikig. Én pedig ott álltam teljesen egyedül. A casting végére ketten maradtunk egy Aliz nevű lánnyal, de ő végül nem fejezte be az ösztöndíjprogramot, visszament ügyvédbojtárnak. Én viszont kapva kaptam rajta.

Bár egyáltalán nem voltam tisztában vele, mi vár majd rám az RTL-nél, azt világosan láttam, hogy ennek köszönhetően Budapestre költözhetek, ami a legnagyobb vágyam volt, és esélyt láttam egy új életre.

Az egy éves gyakornoki időm azzal telt, hogy a csatorna összes létező műsorát végigjártam a kulisszák mögött, „hivatalos lábatlankodónak” neveztem magam. Akkora őstehetség nem voltam, hogy kamerák elé tegyenek, a gyártási rész viszont kezdettől fogva érdekelt. Az egy év letelte után végül a hírigazgatóságnál kötöttem ki. A Híradó gyártásáért felelős csapatba kerültem, ott voltam az összes élő műsornál, óriási felelősség került a vállamra 19 évesen. Előfordult, hogy nálam 10-20 évvel idősebbeknek és persze arányosan tapasztaltabbaknak kellett feladatokat adnom.

– Volt ebből súrlódás?

– Még szép... Képzeld el, hogy felkerülsz vidékről (még csak nem is feltétlenül egy cigánytelepről), lövésed sincs arról, hogy működnek a dolgok Budapesten, de egyszer csak ott vagy a tutiban, több tucat ember irányításával bíznak meg. Úgy elszállsz, mint a vadludak.

Nagy igazság van abban, hogy ha meg akarod tudni valakiről, milyen személyiség, adjál neki hatalmat. Én 19 évesen nemhogy kezelni, még értelmezni se tudtam, mi történik velem. Ezért jóformán az összes kollégámat – operatőröket, vágókat, rendezőket, technikusokat – megsértettem, mivel egyáltalán nem a megfelelő hangnemben kommunikáltam velük.

Piszkosul nehéz volt visszanyerni a bizalmukat, de ma, 15 évvel később már senki nem kérdőjelezi meg, ha valamit kérek tőle, mert látják mögötte a szakmaiságot.

– A származásod miatt találkoztál előítéletekkel?




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk