SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Ők hosszabbítják majd meg az életünket is? – magyarok oldják meg mesterséges intelligenciával egy betegség felismerését

Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám ismét versenyt nyertek. Elmagyarázták azt is, hogyan tanul be egy mesterséges intelligencia.
Szajki-Vörös Adél - szmo.hu
2021. augusztus 16.


Link másolása

Nemrégiben írtunk egy magyar fejlesztőpárosról, akik egy speciális appal nyertek világversenyt, mely a világ legszegényebb vidékein élő nők menstruációs szegénységére talált megoldást. Most ismét szociális érzékenységükről tesznek tanúbizonyságot: Dr. Ország-Krisz Axel és Dr. Vécsey Richárd Ádám ezúttal egy komoly betegséggel kapcsolatos mesterséges intelligenciát fejlesztettek.

Ők ketten igazán empatikus szakemberek, hogy stílusos legyek: roppantul "humanoidok". Látták az Ex Machina című filmet is, naná, hogy arról is kérdeztem őket.

– Mikor találkoztatok ezzel a betegséggel először?

– A neurofibromatózissal először a verseny kiírása közben találkoztunk. Szerencsére nincs érintett családtagja vagy rokona egyikünknek sem. A betegséget az idegrostokat körülvevő kötőszöveti sejtek túlburjánzása okozza.

Ezek végső soron tumorokká válnak és minden tekintetben nagy változatosságban fordulhatnak elő az emberi testben. Ezen felül a betegségnek külső jelei is vannak a bőrön megjelenő csomók, az úgynevezett neurofibrómák formájában. A neurofibromatózis öröklődő betegség, így a tudományos vizsgálódásnak a genetika is fontos eleme.

Dr. Ország-Krisz Axel

– Miért különleges siker ez most számotokra?

– Sikerült nem csak nyernünk egy, az USA-ban tartott egészségügyi fejlesztői versenyen, ahová a világ többi tájáról is érkeztek orvosok és fejlesztők, hanem plusz díjként lehetőséget kaptunk arra is, hogy a jövőben az ötletünket továbbfejleszthessük. A versenytársak között több évtizednyi egészségügyi munkatapasztalattal rendelkező szakorvosok is voltak, és a programozói közösség elitjéből is többen megmutatták magukat az eseményen.

Az egyik hatalmas repülőtársaság is állított saját csapatot, egyébként nagyon briliáns ötlettel.

– Viszont ez csak a versenyzői oldal, aminél sokkal érdekesebbek a szervezők, szponzorok és a zsűri. Bizonyára sokan hallottak már a Maryland államban lévő Johns Hopkins kórházról és az egyetemről, akik többek között élen jártak a legutóbbi járvány kezelésében, és nem mellesleg ők az Amerikai Egyesült Államok negyedik legjobb kórháza. Tőlük kaptuk a további fejlesztési együttműködés lehetőségét. Az MIT egyetemet sem szükséges bemutatni, akik a projekt szakmai véleményezését végezték, illetve folyamatosan elláttak minket a szükséges motivációval. Erre elég nagy szükség is volt, mert a verseny több, mint egy hónapig tartott.

– Mikor találkoztatok ezzel a betegséggel először és mit kell tudni róla?

– A verseny témája a ritka betegségekhez kapcsolódott, azon belül mi az 1-es típusú neurofibromatózishoz kapcsolódó kihívást választottuk.

Szívből reméljük, hogy senki sincs az olvasók között, aki tisztában van ennek a borzalmas betegségnek a tüneteivel. Az idegi tumorok felismerése MRI felvételeken nem egyszerű feladat, mivel nagyon kevés a rendelkezésre álló képi anyag,

illetve amik vannak, azok is zajosak (fehér foltok az MRI felvételen, amik nagyon hasonlítanak a tumorokra). Először arra gondoltunk, segítünk az orvosoknak az ilyen tumorok azonosításában, de ahogy teltek a napok és egyre több időt és energiát szántunk a fejlesztésre, azt láttuk, a probléma sokkal mélyebb.

Vannak olyan orvosok szerte a világon, akiknek sosem volt ilyen betegségtől szenvedő páciense. Az orvosi tankönyvek sokszor ugyanazt a képet tartalmazzák illusztrációként. Vagyis nagyon kevés az adat.

– Arra gondoltunk, hogy a probléma ezen vetülete sokkal sürgetőbb. Éppen ezért fejlesztettünk egy olyan mesterséges intelligencia (neurális háló) alapú rendszert, amely képes MRI képeket gyártani. A verseny ideje alatt elég szépen be is tanult, nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel. Ugyanakkor szükségünk lesz hosszú fejlesztési időszakra a “The Neurofibromatosis Therapeutic Acceleration Program” keretében a “The Johns Hopkins University School of Medicine” támogatásával, hogy egy olyan keretrendszer jöjjön létre, amelynek a végén az orvosok egy-két kattintással szintetikus MRI felvételek tucatjait tudják elkészíteni, amelyeken beállíthatók például a tumorok adatai, az elhelyezkedésük, típusuk, meg még egy csomó minden. Az egészségügyi kutatásban néhol már használnak mesterséges adatokat (MRI képeket is), de ez a koncepció nagyon újszerű ezen a területen. Nagyon büszkék vagyunk az eddig elért eredményeinkre és reméljük hamarosan beszámolhatunk további sikerekről is.

Természetesen minden fontosabb lépést, mérföldkövet dokumentálni fogunk.

– Miért pont ennek a megoldásnak a keresését tűztétek ki célul ezen a versenyen?

– Ez a verseny alapvetően különbözik a szokásostól abban az értelemben, hogy itt bő két hetet csak a problémák azonosításával töltöttünk. A szervezők, támogatók, betegek és a versenyzők rengeteg ötletet dobtak fel.

Az számunkra biztos volt, hogy mesterséges intelligencia alapú megoldással szeretnénk indulni.

– Az orvosok és kutatók nagyon sok olyan problémát azonosítottak, amely számunkra kézenfekvő ötlet lett volna a zajok MRI képekről való kiszűrésétől kezdve egészen a tumorok azonosításáig. Mivel ez egy ritka betegség, nagyon csekély számú elérhető adat áll rendelkezésre a kutatásokhoz. Mi is 50 páciens teljes testes MRI adataival tudtunk dolgozni.

Betegenként 20 képet kaptunk. Ez hihetetlenül kevés adat. Ebből a felismerésből egyenesen következett, hogy a területen ez a legnagyobb probléma, amelynek a megoldása az összes többi probléma megoldását is elősegíti. Ráadásul ez nem csak az orvostudomány, hanem a mesterséges intelligencia fejlesztés számára is hasznos. Az pedig már csak hab volt a tortán, hogy a feladat roppant összetett és nehéz, így számunkra már nem is volt kérdés, hogy követjük-e a saját ösztöneinket és ezzel a saját ötlettel indulunk-e el a versenyen.

– Ismertek olyan személyt, aki érintett?

– Szerencsére közelről nem. A versenyen voltak olyan szervezők és mentorok, akik maguk is érintettek, illetve olyanok is, akik ilyen betegségben szenvedő gyerekeket nevelnek. Bár az ember ezt az élethelyzetet kívülről nyilvánvalóan nem tudja elképzelni a maga teljességében, azért érzékelhetővé vált, mennyire drámai körülményeket tud eredményezni az ember és családja életében, ha ilyen kórban szenved. Sajnos jellemző a neurofibromatózisra, hogy már gyerekkorban megjelennek az első tünetek. Ez talán csak még inkább fokozza a téma iránti elköteleződést.

– Jól érzem, hogy nagy empátia is kell ezen projektek kivitelezéséhez? Nemcsak IT-s tudás...

– Mindenképp szükség van nyitottságra olyan kérdések iránt, ami nem érinti közvetlenül az ember sorsát.

Ez bizonyos értelemben megterhelő is, hiszen megismerni és átérezni ennyire súlyos gondokat mindenképp olyan lelki terhet is jelent, amit magára vesz az ember, még ha csak átmenetileg is. Mi személy szerint azt gondoljuk, az informatikának és az informatikával foglalkozóknak igyekezniük kell mindenre megoldást kínálni és találni,

hiszen az emberiség mai történetében az IT-s háttértámogatás lassan az alapvető szükségletek közé tartozik. Másfelől egy-egy ilyen probléma megoldása nagyon jó terepe annak, hogy visszaadjunk valamit a világnak azért a lehetőségért, hogy olyan izgalmas dolgokkal foglalkozhatunk, mint az informatika, ezen belül is mesterséges intelligencia.

– Mit jelent, hogy az A. I. az esetetekben "betanult"? Hogyan képzelje el ezt egy átlagember? Engem borzasztóan érdekel a folyamat.

– A betanulás a projektünkben azt jelenti, a számítógép képes mesterségesen MRI felvételeket előállítani.

A valóságban ez nem egy, hanem két mesterséges intelligencia, úgynevezett neurális háló eredménye. Az egyik hálózat az alkotó vagy generáló, a másik pedig az ellenőrző szerepet tölti be. Mindkettő megpróbál túljárni a másik eszén és így közösen tanulnak a hibákból.

A folyamat úgy indul, hogy az alkotó elkészít egy képet, amit az ellenőrző rendszer véleményez. Amennyiben az ellenőrző azt mondja a képre, az egyáltalán nem hasonlít egy teljes testes MRI képre, akkor az alkotó büntetőpontot kap és újra kell próbálkoznia, egy kicsit más módon. Ez egészen addig ismétlődik, ameddig a generálás vége egy olyan kép nem lesz, amely képes megtéveszteni az ellenőrzőt.

Dr. Vécsey Richárd Ádám

Amikor az ellenőrző azt mondja, hogy igen, ez már egy MRI kép, akkor ő kap büntetést és újra kell tanulnia, hiszen a mesterséges képünket eredetinek ismerte fel. A folyamat egy ilyen körkörös tanulási ciklus eredménye.

Az talán már ebből is látszik, ez egy nagyon hosszú, sok erőforrást igénylő tanulási folyamat. Természetesen nem is mindig sikeres, nekünk is voltak olyan próbálkozásaink, amikor csak pacák és maszatok jelentek meg a képen. Ez része a fejlesztésnek és mi büszkén vállaljuk azt, hogy milyen lépéseken keresztül jutottunk el a megoldásig. A verseny elején a kitűzött cél az volt, hogy bemutassuk a koncepciót és annak megvalósíthatóságát.

– Hogyan fog folytatódni a projekt?

– Nemcsak a versenyt nyertük meg, hanem inkubációs lehetőséget is kaptunk a Neurofibromatosis Therapeutic Acceleration Program (NTAP) által, amely a Johns Hopkins Medicine ernyője alatt tevékenykedik. A Johns Hopkins Egyetem és Kórház a COVID-19 járvány kapcsán nagyon sok adatot publikált, amit szerte a világon használtak kutatók és újságok is. Az inkubációs lehetőség miatt a projektre a közeljövőben is nagy figyelem fog irányulni.

A projekt végeredményeként egy olyan terméket szeretnénk látni, amely előre megadott szempontok szerint készít MRI képeket akár egészséges, akár beteg embereket szimulálva. Ez nagy segítség lesz az orvosoknak és az orvostanhallgatóknak, mivel így ritka betegségek felismerésében is képesek lehetnek megfelelő rutint szerezni. A megoldás segít majd abban is, hogy minél korábbi stádiumban fel lehessen ismerni a betegséget.

Az egészségügyön túlmenően más kutatók vagy fejlesztők számára is hasznos lesz a rendszerünk, mivel az adathiány nem lesz a jövőben a kutatások és fejlesztések gátja.

– Ha az ember ilyen szakemberekkel beszélget, úgy érzi, na, ez a valaki tényleg fontos dolgot csinál... Milyen nagy célt tűztél ki te magad a jövőben? Úgy látom, problémamegoldó gondolkodással és folyamatos célok kitűzésével léteztek.

Axel: – A célok kitűzését nagyon fontosnak tartom.

Vannak olyan gondolkodók, akik szerint a cél az alapvető emberi szükségletek egyike. Ezzel a megállapítással még úgyis egyet tudok érteni, hogy időnként a céltalanságban is meg lehet találni az örömöt és a szépséget.

Mi, emberek nagyon sokfélék vagyunk, ennek a sokszínűségnek a vizsgálata egy életen át kitartó feladat lehetne, de mivel informatikával foglalkozom, ez inkább csak hobbiként jelenik meg az életemben. Ugyanakkor nagyon szeretnék olyan megoldások kifejlesztéséhez hozzájárulni, amelyek segítségével érdemben sokkal több embernek meg lehet adni a szellemi és fizikai egészséget, illetve jó lenne olyasmin dolgozni, amivel a teljes élet időbeli határait érdemben meg lehet hosszabbítani. Talán azért is segítenék szívesen, hogy én is tovább űzhessem a hobbim szabadidőmben, így azért az elgondolás nem teljesen önzetlen.

Richárd: – Gyerekként sikerorientált nevelést kaptam, amelynek része volt újabb és újabb elérendő célok kitűzése úgy, hogy ne a mennyiség, hanem a minőség legyen a vezérfonal. Próbálok olyan célokat kitűzni, amelyek elérése nem csak számomra, hanem a környezetem számára is jó és hasznos. A távoli nagy célokat mindig akkor szűkítem, amikor közelebb kerülnek. Az biztos, hogy szeretnék az egészségügyi kutatások területén maradni. Nagyon sok olyan feladat van, amelynél a mesterséges intelligencia kifejezetten hasznos tud lenni, legyen szó akár genetikus kutatásokról, az emberi élettartamot alapvetően meghatározó és befolyásoló tényezők feltárásáról vagy a személyre szabott gyógyszerek előállításáról.

– Van olyan probléma a világban, ami nagyon foglalkoztat titeket, esetleg sejtitek is a megoldást, de jelenleg nincs lehetőséged megoldani? Frusztráló lehet, ha van ilyen...

Axel: – Ha az ember hivatásszerűen azzal foglalkozik, hogy problémákat oldjon meg, előbb-utóbb olyan kihívásokon is elkezd gondolkodni, amelyekkel még nem kereste meg senki. A napi rutinban van egy jó fokmérője annak, egy megoldásra váró feladat mennyire jelent nagy problémát. Az ember elkezd keresni az interneten és megnézi, van-e már megoldás arra, ami épp neki kell.

Az informatika egy olyan terület, ahol egyáltalán nem szégyen másoktól tanulni. Rengeteg probléma jár a fejemben és néhányra a megoldást is tudni vélem, de amíg nem jutok odáig, hogy ki is próbáljam őket, addig csak elméletek maradnak.

Richárd: Próbálom rajta tartani az ujjam a világ pulzusán, így természetesen sok probléma kerül a szemem elé. Szerintem nagyon fontos, hogy hagyjunk lehetőséget mindenkinek kibontakozni, hiszen az emberiség és a világ számára nagyon előnyös az, ha mindenki ott próbál segíteni, amihez nagyon ért, vagy amiben úgy érzi, másokhoz képest egy kis pluszt is tud hozzáadni.

A világ az egyéni apró tettekből épül fel. Minden apróság számít, mert globális szinten összeadódnak.

Sosem szabad elfelejteni, hogy nem csupán egyének vagyunk, hanem egy jóval nagyobb közösség részei, ami felelősséggel jár.

– Mi a legnagyobb sikerélmény számotokra?

Axel: A siker nagyon relatív dolog mást és mást jelent az élet különböző területein. Személyes szinten mindig nagy örömnek élem meg, ha meg tudok oldani valamit, amiben nem vagyok biztos, hogy elegendő képességgel vagy idővel rendelkezek hozzá.

Szerintem a siker nagyon érdekes dolog, én abban hiszek, hogy nem kell keresni, mert ha odaadással és másokra is figyelve csináljuk azt, amit teszünk, előbb-utóbb ránk talál.

Richárd:– A legnagyobb sikerélmény az, amikor olyat tudok tenni vagy mondani, ami más számára hasznos.

A közelmúltbeli legnagyobb siker mégis egy olyan srácnak az üzenete volt, aki a világ túlfelén él és már nagyon régóta szeretett volna karriert váltani, csak nem tudta miként vágjon bele. Vele úgy kerültünk kapcsolatba, hogy nemrég Axellel tartottunk egy előadást a szabadúszó fejlesztők életéről és mindennapjairól. Nagyon sok kérdés volt, rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk. Az említett srác is a kérdezők között volt.

Az előadás után néhány nappal kaptunk tőle egy üzenetet, hogy beadta a jelentkezését egy programozással foglalkozó céghez és felvételt nyert. Az igazi sikerélmény például az a boldogság, ami sugárzott a leveléből.

– Egy filmes kérdés: láttátok az Ex Machina című filmet? Nagyon érdekelne róla a véleményetek.

Axel: – Mesterséges intelligenciával foglalkozó emberként minden olyan filmet igyekszem megnézni, ami kapcsolódik az AI-hoz. A filmek legtöbbször arról adnak jó képet, milyen gondolatok járnak az emberek fejében a témával kapcsolatban. Ez a háttértudás mindig jól jön olyan helyzetben, amikor olyanokkal kell beszéljek a témáról, akik nem szakértői a kérdésnek, de valamilyen oknál fogva érdekli őket a terület.

Az AI a filmekben mindig nagyon humanoidnak, emberszerűnek tűnik, épp ebből fakad az is, hogy ijesztőnek találjuk.

Általában olyan kérdéseket mutatnak be az alkotók a mesterséges intelligencián keresztül, ami egyébként foglalkoztatja, feszíti az embereket. Fejlesztőként viszont egészen más kihívásokkal találkozunk. Nagyon izgalmas az emberi működést olyan pici szeletekre bontani, ami egy neurális hálózat számára értelmezhető problémát jelent. A feladatok megoldása során az AI természete nagyon sokszor kényszerít arra, hogy arról gondolkodjak, hogyan épülünk fel és hogyan tanulunk a mindennapokban, hiszen látom, a mesterséges intelligencia hogy tanulja meg kezelni azokat az apró problémákat, amelyek sokaságából a mi életünk is felépül. A humanoid mesterséges intelligenciától még távol vagyunk, de mivel az alkotó művészet már kitalálta, biztosan meg fog valósulni egyszer, de legalábbis haza tudunk majd vinni egy terméket, ami elhiteti velünk, hogy ő egy intelligens társ a hétköznapokban.

Ugyanakkor szerintem sosem szabad szem elől téveszteni azt az alapigazságot, egy szoftver csak azt tudja megtenni, aminek a megtételére alkalmassá tesszük. Épp ezért felelős magatartással szerintem a negatív következmények elkerülhetők.

Richárd:– Láttam a filmet, Alicia Vikander remek alakítást nyújtott benne. Manapság a mesterséges intelligencia nagyon sok filmben megjelenik, amely egyrészt jó, hiszen az emberek fejében kezd kialakulni egy kép a technológiáról és nem csak abból a szempontból, hogy egy napon majd leigázza az emberiséget, mint a régebbi akciófilmekben. Másik oldalról viszont sokszor pontatlan a kép és olyan szempontokat is behoznak az alkotók, amelyre nem csak a tudomány, hanem a társadalom sincs felkészülve.

Jelenleg a technológia nagyon távol áll attól, hogy általános értelemben vett mesterséges intelligencia létrehozásáról beszélhessünk. A gondolkodó gépek érzelmei szintén a fantasztikum kategóriába tartoznak. Jelenleg a mesterséges intelligencia annyi, hogy nagyon komplex feladatokat vagyunk képesek megoldani hihetetlenül összetett módon.

Nem osztom azt a nézetet, hogy a mesterséges intelligencia egy fekete doboz, mert fejlesztőként nekem feladatom, hogy átlássam, mi zajlik a rendszeren belül. Természetesen emberként van egy határom, így például fejben nem tudom kiszámolni azt a sok millió vagy milliárd egyenletet, amit egy algoritmusom pillanat alatt elvégez. Ex jogászként a volt kollégák révén többször találkozom a mesterséges intelligencia és a jog kettősségének problémájával. Célom, hogy előmozdítsam a párbeszédet a jogászok és az informatikusok között, hiszen abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét nyelvezetet és gondolkodásmódot értem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk