SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Momentán: mindig a saját életed teszed fel a színpadra

Saját udvara lesz idén Kapolcson a Momentán Társulatnak. Ennek apropóján az improvizáció kulisszatitkairól is meséltek.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. június 11.


Link másolása

Ők az improvizációs színjátszás hazai úttörői: RögvEst című előadásukat 2003 óta közel 900 alkalommal játszották – mindig máshogy –, de repertoárjukat az évek során még jó néhány produkcióval bővítették. Mindegyiknek alapelve a spontaneitás, illetve a közönség minél nagyobb mértékű bevonása. Ahogy mottójukban is szerepel: "Mi sem tudjuk, mit teszünk 5 perc múlva!" Az idei Művészetek Völgyében saját helyszínük lesz az eddigi Palya-udvar helyén, erről is beszélgettünk a társulat két tagjával, Harsányi Bencével és Nemes Takách Katával.

– Mi az első emléketek a Völgyből, akár látogatóként, akár fellépőként?

Bence: Látogatóként olyan régi élményeim vannak, hogy nem is tudom megmondani, pontosan mikorra tehető az első. Fellépőként viszont abszolút körülhatárolható a dolog: 2010-ben, az első Palya-udvarban játszottunk Bea meghívására, és öt éven keresztül mindig ott voltunk. Számunkra ez mindig egyfajta ünnep volt, egyben szezonzárás is, mivel hosszú szezonokat tartunk, július végéig-augusztus elejéig szoktunk játszani. Ezért különösen nagy megtiszteltetés, hogy idén mi vehettük át a helyszínt és szervezhetünk programokat tíz napon át. A kapolcsi közönség elképesztő: lelkesedés, ötletek és hangerő szempontjából is nagyon inspirálnak bennünket.

Kata: Számomra is mindig hatalmas élmény Kapolcson játszani. Nem tudom, hogy ez a nyárnak, a szabadtéri helyszínnek, vagy az összegyűlt energiáknak köszönhető – esetleg mindegyiknek –, de ott az összes eddigi előadásunk remekül sikerült. Van ott egyfajta varázslat, ami ad még egy extra löketet az általunk képviselt műfajnak.

Bence: Ideális, hogy olyan fesztiválról van szó, ahol a zenei programok mellett a prózai jellegűek is teret kapnak. Az emberek nem csak táncolni vagy fröccsözni érkeznek, hanem tényleg kíváncsiak és érdekli őket, amit mi csinálunk. Most az a feladatunk, hogy tíz napon keresztül fenntartsuk az érdeklődést, illetve a hangulatot.

momentan3

Repertoár

RögvEst: Az alap Momentán élmény. Itt kezdődik minden. Egy előadás, ami klasszikussá vált, pedig minden este más és más.

Fröccs: Interaktív lélekbúvárkodás. Szórakoztató szituációk szövevényes kapcsolatainkról – a kigabalyodásban segít a pszichológus szakértő.

Nulladik Óra: Hétfő hajnali impróreggeli, az ébredező közönség ötletei alapján. Ajándék kávé, tea, finom falatok. Hogy jól kezdődjön a hét!

Ketten: Kétszemélyes improvizált történet egy férfiról és egy nőről. Mindig kiderül valami, mindez néha vicces, néha keserű.

Mozaik: Egy előadás, ahol bármi megtörténhet. Ahol nem csak a játszók gondolkodnak, de a nézők is. Ahol mi sem tudjuk, mi lesz a vége.

Ütközet: Amikor a Momentán két csapatra szakad. Verbális pankráció a színpadon, küzdelem a nézők kegyeiért. Az utolsó ötletig.

ImpróJam: Kötetlen esti imprócsemegék a klubban. Új játékok, kísérletezés, szabadfogású improvizáció. Sörözni-borozni lehet.

Spuri: Interaktív impró-show, ahol a közönség ötleteire immár az Y-generáció improvizál! SPontán URbánus Ingerlöket.

momentan2

– Hogy fogtatok hozzá a szervezéshez?

Kata: A fő szempont az volt, hogy végig azt a fajta felszabadult kreativitást adjuk át a közönségnek, amit a Momentán képvisel. Ebbe egyaránt beleférnek a napközbeni workshopok, az esti „ereszd el a hajam” buli, vagy az, hogy társadalmilag érzékeny témákat boncolgatunk az improvizáció keretein belül. A legfontosabb, hogy a játék és az öröm közösségépítő ereje meglegyen.

Bence: Ez érvényes egyrészt arra, hogy a közönség bevonásával játszunk, de arra is, hogy ismert vendégeket hívunk, sőt mi is átmegyünk más udvarokba egy-egy vendégszereplés erejéig. Vendégeink lesznek többek között Palya Bea, Mautner Zsófia, Lackfi János, Harcsa Veronika, F. Várkonyi Zsuzsa illetve Földessy Margit színtársulata is. Meghívtunk továbbá más improvizációs színházi társulatokat, zenei produkciókat és neves slammereket is. Nekik köszönhetően még színesebb lesz a program.

Kata: Meg kell említeni még a gyerekeknek szánt délelőtti programokat is, amelyekkel kicsit a Palya-udvar hagyományait visszük tovább. Mivel a társulatban is egyre többeknek van családja, abszolút át tudjuk érezni, mire van szükségük a kisebbeknek, így ők is bőven találhatnak elfoglaltságot nálunk. Elvégre az improvizációt sosem lehet elég korán elkezdeni, és bennük aztán tényleg végtelen mennyiségű kreativitás van... (mosolyog)

momentan4

– Lehet egyáltalán tanulni az improvizációt, vagy inkább gyakorlat kérdése?

Bence: Alapvetően mindenki tud improvizálni. Ugyanakkor a színházi formának vannak olyan alapszabályai és technikái, amelyeket lehet tökéletesíteni. Ezért is tartunk az Ó utcai IMPRÓ – kreatív töltőállomáson, a saját helyünkön állandó kurzusokat. Sokan azok közül, akik ezeket elvégezték, már önállóan is játszanak előadásokat. Illetve van egy szemérmetlenül fiatal, jórészt egyetemista korosztályból álló junior csapatunk, akik Kapolcson is láthatóak lesznek.

Kata: A workshopjainknak nagyon fontos eleme, hogy elhitessük a résztvevőkkel: igen is bennük van az a fajta kreatív potenciál, ami a játék közben ki is fog derülni – de fontos, hogy már előtte se legyenek kételyeik magukkal szemben.

"
Mindenkinek önmagával kell szembenéznie legelőször, hogy belül felszabaduljon, és a többiekkel közösen létre tudjon hozni valami szuper dolgot.

– Ti mennyivel lettetek kiforrottabbak a Momentán 12 évvel ezelőtti megalakulása óta?

Bence: Mindenképp sokat változtunk, ugyanakkor már a legelején is olyan élményt tudtunk nyújtani a közönségnek, ami az elejétől a végéig berántja őket az előadásba, és amitől arra az időre elfelejtik minden gondjukat-bajukat. Ez az, ami ma is ugyanolyan, mint a kezdetekkor.

Kata: Nagyon fontos az is, hogy mi mindig új kihívásokat állítunk saját magunk elé. Folyamatosan dolgozunk az új formátumokon, és ennek köszönhetően mindig találunk olyan területet, amin vért izzadva tudunk dolgozni. Azok az előadások, amiket már 12 éve játszunk, az idő múlásával nyilván egyre gördülékenyebben mennek, viszont jó néhány olyan is van, ami épp annyira nem megy simán, mint annak idején az alapjátékok.

A társulat tagjai (a lenti képen balról jobbra)

Nemes Takách Kata

Harsányi Bence

Tóth Barna

Boldoghy Boglárka

Pirisi László

Bódy Gergely

Kiskovács Attila

Várady Zsuzsa

Molnár Levente

momentancsopkep

– Vannak olyan előadások, amelyek közelebb állnak hozzátok a többinél?

Bence: Mi kilencen, alapító tagok is nagyon különbözőek vagyunk, a meghívott vendégekről és a junior csapatról nem is beszélve. Mindenkinek megvan a kedvenc játéka, illetve az az előadás, amikor a legfelszabadultabb. De minden relatív: nekem van olyan, ami nagyon könnyű és ezért szeretem, egy másikat viszont pont amiatt, mert minden alkalommal vért izzadok. Ha pedig angolul kell játszanom, abba szabályosan belehalok a kezdés előtt, de annál jobb túllenni rajta és utólag visszagondolni rá, hogy megcsináltam.

Kata: Van egy Nulladik Óra című előadásunk, amit minden hónap első hétfőjén játszunk reggel 7-től 8-ig. Nekem az például halálközeli élmény tud lenni, és nem is elsősorban a színpadi munka miatt, hanem mert fel kell kelni hozzá 5 órakor… (nevet) De az biztos, hogy olyan produkció nincs a repertoárunkban, ami mellé ne tudnánk odaállni teljes vállszélességgel, és ne lennénk rá büszkék.

Bence: Nagyon szerencsénk van, amiért nem egy hagyományos társulat vagyunk, akik eljátsszák a rájuk osztott, előre megírt szerepeket, majd felveszik az ezért járó pénzt. Mi tényleg azt csináljuk, amit szeretünk.

Nulladik Óra (beharangozó):

– Amikor egy jelenet közben szól a csengő, és egy-két másodpercetek van eldönteni, merre viszitek tovább az adott szituációt, mi játszódik le a fejetekben? Vannak begyakorolt sémáitok, amikből építkezhettek?

Kata: Sémák nincsenek, nagyon fontos megtanulni már az improvizáció legelején, hogy felesleges ezen kattogni és fejben végigpörgetni tizenvalahány verziót, majd kiválasztani a legjobbnak tűnőt. Egyszerűen azt kell kimondani, ami először eszedbe jut, és aztán a partneredben, illetve saját magadban bízva majdcsak lesz valami. Ilyen szempontból hullámlovaglásra hasonlít az egész: kitalálsz valamit, kimondod, megyünk tovább.

Bence: Ez a fajta színpadi játék igazi „flow” élményt tud nyújtani. Amikor semmi nincs a fejemben, majd hirtelen a semmiből előpattan egy ötlet, és ezen nevet a közönség, az valami hihetetlen. Aztán persze olyan is van, amikor semmi nem pattan elő, de azon is nevetnek… Rengetegszer előfordul, hogy ránézel a partneredre, és egyetlen szemvillanásából látod, hogy teljesen lefagyott, úgyhogy ezt a helyzetet most neked kell valahogy megoldanod.

Műfajváltós játék pikáns részletekkel a RögvEst előadásból:

Rendhagyó szerenád lánykéréssel:

– Gondolom, ti kilencen akkor nagyon egymásra vagytok hangolódva.

Bence: Így van. És egyébként még a kisebbik nehézség észrevenni, hogy a másiknak segítségre van szüksége. Az igazán komoly feladat, hogy ne egymás ellen menjünk, hanem kimondatlanul is értsük meg, hogy mi jár a parnerünk fejében, és támogassuk az ötlete megvalósítását. Az improvizáció arról szól, hogy halld meg a másikat, értsd meg a mondanivalóját, és hozzatok létre együtt valamit a semmiből.

Kata: Szerintem

"
a legnagyobb pillanatok azok, amikor ott állsz a kollégával a színpadon, a szemébe nézel, és mindketten pontosan tudjátok, merre fog továbbmenni a jelenet.

És ami még ennél is jobb, ha a nézőtéren ülő 120 ember is egyből tisztában van vele, hogy igen, ennek a jelenetnek most ezzel kell folytatódnia. Nem tudom megmagyarázni, mitől lehet ez, egyszerűen olyan szintű egymásra hangoltságról és energiamozgásról van szó, amit élesben kell megtapasztalni. Ha például a levegőbe mutatok és felsikoltok, hogy „úristen, félek tőle!”, biztos vagyok benne, hogy tíz emberből kilenc egy pókra asszociál.

– A közönség mindig maximálisan partner, vagy előfordul, hogy kevésbé vevők az interaktív feladatokra?

Bence: Ha tudományos oldalról közelítjük meg, a közönségnek van egy grafikonja, amiről jól leolvasható, mennyire oldottak és együttműködőek. Az előadás elején mindig fagyosabbak, fokozatosan oldódnak fel, majd jutnak el a csúcspontra. Itt a saját helyünkön már-már veszélyes, hogy sokszor az ötödik percben eljön a csúcspont. Ilyenkor egymásra nézünk, hogy ez csodálatos, de elég nehéz lesz kétszer egy órán keresztül fenntartani... Amikor viszont egy zárkózott külső közegbe, például egy céges rendezvényre megyünk játszani, sokkal nehezebben tudjuk megnyitni az embereket. De annál nagyobb élmény, amikor 25, 30, vagy 40 perc után mégis sikerül.

Párkeresés 30 fölött (jelenet a Fröccs előadásból):

Tárgyas játék – spontán asszociációk egy fejlámpáról:

– Meg lehet unni az improvizációt, vagy a jellegéből adódóan soha?

Kata: Velünk együtt fejlődnek a témák és a műfaj is. A személyiségünk változásai nagyon erősen befolyásolják, mire asszociálunk egy-egy szituációban. Nyolc-tíz évvel ezelőtt például még az egyetemi élet, a tárgyfelvétel, a vizsgák körül forogtak a gondolataink, míg ma sokkal valószínűbben játszunk mondjuk arról, hogy be kell adni az adóbevallást.

"
Alapvetően mindig a saját életedet teszed fel a színpadra.

Bence: A nézők ötletei is nagyon mások, mint régen voltak. Például amíg épült, heti szinten kellett játszanunk a 4-es metróról, hiszen benne volt a köztudatban, nem lehetett nem tudomást venni róla. Miután átadták, megszűnt az ezzel járó feszültség, és most már egyáltalán nem dobják be témaként. Ezzel szemben a 4-es, 6-os villamospótló nagyon megy az utóbbi hetekben (az interjú május végén készült – a szerk.), hiszen az emberekből egyszerűen kiszakadnak a napi aktualitások, amelyeket mind szeretnének ilyen formában feldolgozni. Elvégre sokkal jobb nevetni rajta, mint bosszankodni miatta.

– Tehát nem lehet megunni?

Kata: Nem hiszem. Ebben nyilván az is benne van, hogy mi kilencen igazi kihívásnak tartjuk, hogy kicsit kirántsuk a többiek alól a szőnyeget. Tehát 12 év után is megvan bennünk az a fajta játékosság, hogy direkt olyat akarunk mutatni a másiknak, amitől ennyi közös munka után is meglepődik.

Bence: Az, hogy én húsz év ismeretség és több mint ezer előadás után is tudjak újat mutatni Katának, extra kihívás. És ehhez képest elég gyakran sikerül. Külön ereje van annak, amikor a nézők számára is egyértelmű, hogy a színpadon lévők élvezik, amit csinálnak.

Kata: Ilyenkor rájuk is átragad az öröm. És Kapolcshoz visszatérve, fantasztikus lenne, ha ezt a fajta ragadós örömöt mindenkinek át tudnánk adni, aki akár csak egyszer is véletlenül betéved az udvarunkba. Ha bebizonyítanánk az embereknek, hogy „figyeljetek, lehet így is élni.”

Ha tetszett az interjú, oszd meg!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: