hirdetés

SIKERSZTORIK

Milák Kristóf Michael Phelpst is lekörözte, ismét megközelítette saját világcsúcsát 200 pillangón

Szenzációs időt úszott a Duna Arénában megrendezett országos bajnokságon.

Link másolása

hirdetés

Szerda délelőtt rendezték meg a Duna Arénában rendezték az országos úszóbajnokság első döntőit. A világbajnok Milák Kristóf már kedd is nagyon jó formában volt,

most pedig olyan eredménnyel rukkolt elő, amivel ismét gyorsabban úszott, mint Michael Phelps valaha 200 pillangón

- írja a Telex.

Milák 1:51.4-gyel ért célba, a 2019-ben felállított világcsúcsa pedig 1:50.73. Vagyis hét tizeddel sem maradt el legjobb idejétől. 150-nél, vagyis az utolsó fordulónál saját világrekordján belül járt - jegyzi meg a lap.

Az amerikai úszó, Michael Phelps még 2009-ben úszta legjobb idejét, ami 1:51.51 volt.

"Csípett a vége, az már nehezen ment, de reggel már éreztem magamban a tüzet, végiggondoltam, mit szeretnék csinálni. Beigazolódott, jó dolog, amit eddig elvégeztem a felkészülés alatt. Úgy látszik, hogy jól bírom a tempót"

- mondta Milák Kristóf az M4-nek.

hirdetés

Edzője, Selmeci Attila úgy nyilatkozott, látszik Milákon, hogy a végét még nem bírja annyira, de az olimpiáig még van idő.

A Honvéd 21 éves klasszisának teljesítménye annak ismeretében még elképesztőbbnek tűnik, hogy ősszel koronavírus-fertőzés miatt heteket kellett kihagynia és az izomzatából is veszített, edzője, korábban azt nyilatkozta, hogy tíz hétbe telt, mire visszanyerte állapotát.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: