SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Máshol a disznóvágásra néznek úgy, mint mi a sült rovarokra

Jókuti Andrással, a Világevő bloggerével külföldi gasztronómiai élményeiről és a magyar konyha megítéléséről beszélgettünk.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. december 13.


Link másolása

A Világevő különleges színfolt a hazai gasztroblogok között: a többséggel ellentétben kevésbé a receptekre vagy főzési tippekre fókuszál, inkább csúcskategóriás éttermeket mutat be az olvasóknak a világ minden tájáról. De úgy, hogy azok is rögtön kedvet kapnak hozzájuk, akik addig maximum a sarki kifőzdébe jártak le vasárnaponként. Az igazi életművész ötletgazdát, Jókuti Andrást arról kérdeztem, mitől lett hirtelen annyi Michelin-csillagos hely Magyarországon, hol áll szerinte a konyhánk nemzetközi szinten, és van-e olyan dolog, amit még ő se enne meg.

– Honnan indult a gasztroérdeklődésed?

– A családi sztori szerint egészen a születésemig megy vissza. Akkoriban, a '70-es évek elején még nem volt szokás, hogy rögtön odaadják az anyának a gyereket. Engem is csak odavittek megmutatni, de ezt kihasználva rögtön szoptam is úgy 100 grammot, ami egészen durva mennyiségnek számít. Szóval már ott kiderült, hogy alapvetően érdekel a téma... (mosolyog)

Az első igazi gasztroélményem talán akkor történt, amikor nyolcéves koromban családilag elmentünk étterembe (ez nem túl gyakran fordult elő). Mindenki a szokásos egyszerű kedvencét rendelte az étlapról, amit otthon is enni szokott, én viszont láttam, hogy van vaddisznó. Na mondom, akkor én azt kérem!

Azóta is alapfilozófiám, hogy minél több izgalmas dolgot kipróbáljak. Ahogy fejlődött az ízlésem, egyre fontosabb helyet töltött be az életemben az evés, nagyjából öt-hat éve pedig az elsődleges munkámmá is vált.

jokuti6

– Milyen gyakran jársz étterembe?

– Szinte mindennap. Persze azért nagyon szeretek otthon is enni, akár a feleségem főztjét, akár a sajátomat. Ilyenkor a nagyon egyszerű dolgokat is szeretem, például egy jó rántott húst, káposztás tésztát, vagy sült kolbászt. Ezek egyébként hiányoznak is néha, elvégre tulajdonképpen egyfajta agymunka, intellektuális erőfeszítés, ha az ember folyton top éttermekbe jár.

Ebből a szempontból lényegében pihenés, amikor hagyományosabb ételeket eszem. Zenei hasonlattal élve nem hiszek abban, hogy aki egyébként az operát szereti, az időnként nem hallgathat könnyedebb műfajokat. A legjobb, ha kialakul egy egészséges egyensúly a kettő között.

Nyilván én azért erőteljesen el vagyok tolódva a csúcsgasztronómia irányába, de ettől még ugyanolyan jó étvággyal megeszek bármilyen egyszerű fogást.

Belegondolva minden étkezés mögött ugyanaz van: élményt keresünk. Ezt pedig miért ne adhatná meg egy felső kategóriás étterem mellett az is, ha kapsz egy olyan kolbászt, hogy az ujjaid között fröccsen ki a zsír?

jokuti7

Névjegy

Jókuti András 1973-ban született Budapesten. A Toldy Ferenc Gimnázium után az ELTE bölcsészkarán tanult német nyelvészet és irodalom szakon. Sokáig szabadúszó újságíróként dolgozott főleg gazdasági magazinoknak, és 8 éven keresztül (egészen annak megszűnéséig) vezetett élő műsorokat a radiocafén, többek között utazós és gasztronómiai témákban.

Társalapító-szerzője a Népszabadság étteremkalauzának, szerkesztette a Time Out Budapest magazin Enni&Inni rovatát is. A Világevő blogot 2010 őszén indította, ezen kívül külsősként olykor más lapokban is publikál. Az evés mellett másik szenvedélye a futás, eddig öt maratonon indult, többnyire külföldi gasztrotúráival összekötve. Korábban harminc évig vízilabdázott is.

Nős, egy gyermek apja. Idén szeptemberben, fia születésének örömére Világetető néven egy másik blogot is elkezdett, amiben a gyerekneveléssel kapcsolatos élményeit és gondolatait osztja meg.

jokuti2

Csoportkép a Világevő Séfverseny után

– Szerinted kik számítanak Magyarországon a fine dining helyek célközönségének?

– Név szerint soroljam fel őket? (nevet) Ezzel nagyjából össze is foglaltam a probléma lényegét. Nyilván ennek anyagi okai is vannak, bár szerintem a legdrágább étkezés az, ha közepes vagy akár még gyengébb ételért adunk ki bármennyi pénzt.

"
Inkább élek egy hétig vajas kenyéren, majd elmegyek enni egy tényleg jót, aminek megkérik az árát, minthogy olcsóbban (és arányosan több alkalommal) egyek középszerűt.

Ezt egyszerűen nem viselem már el. Szerencsére manapság már elérhető árú csúcséttermek is léteznek. Budapesten ilyen az Olimpia és a Nu Bisztró, ahol ebédmenüben 3 ezer forint alatt meg lehet kóstolni három fogást – olyan minőségi kivitelben, amiért más helyeken ennek a sokszorosát kérik. Tehát nemcsak pénzkérdés a dolog, mindazonáltal az igazán komoly degusztációs menük Magyarországon ma legfeljebb pár ezer ember számára elérhetők.

Ráadásul sokan vannak olyanok is, akiknek lenne pénzük rá, de még nem nőttek fel arra a szintre, hogy értékeljék a csúcsgasztronómiát. Pedig jó lenne, ha legalább sznobizmusból rászoknának, hiszen ezeknek az éttermeknek azért nem egyszerű a fenntartásuk. Rengeteg költséggel jár, ami nehezen térül meg, csak turistákra legalábbis biztosan nem lehet alapozni hosszútávon.

jokuti8

– Mi változhatott meg a szakmában, ami miatt öt éven belül négy hazai étterem is Michelin-csillagot kapott, míg előtte nem volt egy sem?

– Úgy gondolom, nem nálunk történt fordulat, inkább a Michelin figyelme irányult ránk. Addig inkább csak kötelező szinten foglalkoztak velünk, bár ajánlottak pár helyet, de azok mögött jó eséllyel valódi tesztelés sem állt. Nyilván a régió és az ország fejlődése is kellett hozzá, hogy komolyan vegyenek minket, de annyira jelentős fordulópontot én nem tudnék mondani.

Ha már korábban is meglett volna a figyelem, a Lou Lou például biztosan kapott volna csillagot. Sokáig egyértelműen ez volt az egyik legjobb magyar étterem, de aztán több évre bezártak, nemrég nyitottak csak újra. Tehát messze nem a csillagok száma az egyedüli fokmérője egy ország gasztronómiájának, de persze azért nagyon sok külföldi figyelmét ránk irányítja, tehát lebecsülni sem szabad.

– Hogy kutatod fel a helyeket, amiket akár itthon, akár más országokban meglátogatsz?

– Itthon egyszerűbb, hiszen ritka a meglepetés: annyira kicsi a szakmai kör, ahová az igazán jó séfek tartoznak, hogy szinte mindenkit személyesen ismerek. Így pedig eleve tudok róla, ha bárki új helyet készül nyitni, amit érdemes lesz kipróbálnom. Külföldön adná magát a Michelin-kalauz, de ahogy mondtam, nem szabad feltétel nélkül csak erre hagyatkozni. Többször ért már csalódás akár két-, vagy háromcsillagos helyeken is.

Én személy szerint nagyon sokat tájékozódom blogok alapján, valamint segítségemre van egy titkos Facebook-csoport is, aminek hozzám hasonló gasztrofanatikusok a tagjai a világ minden tájáról. Ez az úgynevezett "foodie" közösség folyamatosan megosztja egymással az élményeit és kölcsönösen tippeket ad a többieknek. Asztalfoglalásokban is segítenek, nekik köszönhetően jutottam be például a világ egyik legjobb éttermének tartott koppenhágai Nomába, ahová előtte évekig hiába vágyakoztam, annyira kiváltságos hely.

jokuti9

René Redzepivel, a Noma séfjével

András jelenlegi kedvenc éttermei

"Örök kedvenc Párizs, Lyon, Japán és Vietnam, de itthon is azért vannak helyek, ahova rendszeresen visszatérek. Egy gyors hétköznapi ebédre nagyon gyakran ugrok be a KIOSK-ba, nagyon stimmel a hangulata és a dizájn is, ott mondjuk üzleti tárgyalásokra is ott szoktam ragadni. A fent említett ebédmenükön kívül szeretem még a LaciKonyha főztjét, ha kicsit formálisabb, akkor pedig a Borkonyha a nagy kedvenc, ahol Sárközi Ákos nagyon érti a módját, hogy bisztrós stílusban hogy kell magas szinten dolgozni.

Ha még elegánsabb, akkor is bőven vannak szuper jó lehetőségek, a teljesség igénye nélkül a franciásan elegáns Lou Lou, a modern magyar Salon, vagy akár a regionális témákat feldolgozó, nagyon kreatív Babel. Ha pedig rusztikusabb ízekre vágyom, akkor nagy kedvenc a Belvárosi Piac, egy Vörösmarty marha vagy egy rántott hús is tökéletes élményt ad. Szerencsére nagyon dinamikusan bővül a kínálat Budapesten, de vidéken is, ott a legnagyobb kedvenc az encsi Anyukám mondta és a balatonszemesi Kistücsök."

jokuti10

A Bocuse d'Or szakácsverseny győztesének járó szobrocskával

– A Világevő blogból van annyi bevételed, hogy fedezni tudd az utazásaidat?

– Nehéz megmondani, sosem voltam egy Excel-táblás, részletes üzleti terveket készítő típus. Végső soron nem is annyira magából a blogból van pénzem, inkább azon keresztül jön sok más lehetőség. Az online felületet szándékosan nem szeretném kiárusítani, mivel az ilyesmi könnyen visszaüthet, és túl sok munkám van benne ehhez. A legfontosabb a hitelességem megőrzése. Ha elő is fordul szponzorált tartalom, a posztban mindig jelzem, ha valakivel együttműködésben készült. De ilyenkor is csak olyat írok le, ami a saját véleményem.

A fő hangsúly viszont nem ezen van. Moderálok beszélgetéseket, előadásokat és főzőbemutatókat tartok céges rendezvényeken, szórakoztatok. És mivel hitelesen, jó visszajelzésekkel tudom csinálni, így megkérhetem ezeknek a szerepléseknek az árát. Ezzel együtt általában nem merem összesíteni a kiadásaimat. Például a Nomában tett látogatásomról írt cikket eladtam egy magazinnak, és kevesebbet kaptam érte, mint amibe az ebédnek az étel része került. Az italokról, utazásról, szállásról ne is beszéljünk. De

"
mivel amúgy is ezt csinálnám a saját szórakozásomra, úgy vagyok vele, hogy nem tud ráfizetéses lenni.

Építkezésnek kell tekinteni, ami folyamatosan növeli a presztízsemet, ez a kulcs.

Közös főzés Mautner Zsófival:

jokuti1

Istvánnal, a birkapásztorral (András hamarosan induló sorozatában fog szerepelni a TV Paprikán

– Mi volt eddig a legextrémebb dolog, amit megettél?

– Nem ez a fő irányvonalam, de azért kóstoltam már sok furcsaságot. A legutóbbi vietnami túrámon például a helyi barátaim kocsiba ültettek, mondván mutatnak nekem egy szuper helyet.

"
Kiderült, hogy ez egy kígyóétterem, és hát akkor már illendőségből sem mondhattam azt, hogy "bocs, a diétám miatt nem ehetek kígyót".

Túlzás lenne állítani, hogy azóta is visszasírom, mindenesetre érdekes élmény volt.

Ettem fugut (japán gömbhal, ami mérgező, ha nem jól készítik el - a szerk.), de maga az íze annyira nem volt különleges. Nyilván a japánoknak sem ezért izgalmas, hanem a veszélyessége miatt. Vannak ennél sokkal finomabb halak is. Ugyanez igaz a mindenféle rovarokra és pókokra: általában olyan ízük van, mint az olaj, amiben kisütik. Leginkább a tudat és a látvány az, ami az embert rossz irányba befolyásolhatja.

Egyébként ha már itt tartunk, hatalmasok a kulturális különbségek azon a téren, hol mi számít bizarrnak. Oké, nekünk mondjuk a kígyók, bogarak, pókok.

A világ másik fele viszont azt nézi értetlenül, hogy emberek hajnalban elkezdenek bivalyerős alkoholos italokat inni, majd levágnak egy disznót, leégetik a szőrét, megeszik a vérét hagymával, betöltik a ledarált húsát a belébe, abból is esznek, és ettől boldogok.

Szóval célszerű mindig magasabbról tekinteni ezekre a dolgokra.

jokuti12

– Azért van olyan étel, amire még te sem vállalkoznál?

– Így hirtelen semmiről nem jelenteném ki, hogy biztosan nem kóstolnám meg. Eleve soha nem voltam válogatós, úgy vagyok vele, hogy ha valami elsőre nem ízlik, azt is megpróbálom megszeretni. Az állatkínzással és értelmetlen vallási rítusokkal vagy babonákkal összefüggő ételek nyilván nem annyira vonzanak, de amit az élvezet kedvéért fogyasztanak (és nem mondjuk a vélt csodatévő hatásáért), azt sehol nem utasítom vissza.

– Hová helyeznéd el a magyar konyhát nemzetközi szinten?

– Annyi biztos, hogy jobb az imidzse itthon, mint a világ többi részén. Aki megkóstolja, általában jó véleménnyel van róla, de sokat kéne még fektetni abba, hogy minél többen megismerjék. Nem ártana finomítani a rusztikus jellegén: ezért van szükség szofisztikáltabb éttermekre, ahol nem sertészsírt szolgálnak fel krumplival, meglocsolva még egy kis zsírral. Persze elsőre ez is érdekes élmény lehet, de aztán lefekszik szegény turista a szállodában, és csak forgolódik egész éjjel, ami biztos nem javítja a konyhánk hírnevét.

jokuti11

– Milyen éttermeket tervezel meglátogatni a közeljövőben?

– Jövő év elején a már említett Noma leköltözik pár hónapra Ausztráliába, hogy ott főzzenek helyi alapanyagokból. Viszik a teljes személyzetet, a koppenhágai étterem addig bezár. Bő ötezer férőhely volt erre az időszakra, ami a foglalás megnyitása után nagyjából 90 másodperc alatt be is telt. Nekem viszont sikerült bekerülni, úgyhogy már csak azt kell kitalálnom, hogy jutok el oda a megfelelő időpontban.

Még ezelőtt, januárban pedig egy japán túrára megyek. Voltam már ott korábban, de ha minden jól alakul, ezúttal igazi csúcskategóriás helyekre is sikerül majd bejutnom. Nagyon várom, biztosan rendkívüli élmény lesz, Japánban nem lehet csalódni.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: