SIKERSZTORIK
A Rovatból

Magyar találmány segít a vakoknak

A jövőben Aurorát használhatnak majd fehér bot mellett?
Tóth Enikő - szmo.hu
2014. augusztus 22.


Link másolása

Kényelmesebben és biztonságosabban közlekedhetnének a vakok Gombár Tibor, Jakub János és Menyhárt Hunor közös fejlesztésű eszközének köszönhetően. A három egyetemista egy olyan szerkezetet dolgozott ki, amely ultrahangokkal segít a nem látóknak érzékelni az akadályokat. A rendszer a látássérültek és a velük foglalkozó szakemberek szerint is hasznos és hiánypótló, az Aurora Devices csapata így most gyűjtést indított az Indiegogo nevű közösségi finanszírozási oldalon, hogy újabb lépést tehessenek és befejezhessék a készülék fejlesztését.

SzM: Tulajdonképpen hogyan működik ez a készülék?

Jakub János: Egy kézfejre erősíthető eszközről van szó, amely ultrahangokat bocsát ki. Ezek az ultrahangok visszaverődnek a tárgyak felületéről és rezgés jellegű információt adnak a viselőnek arról, hogy mi van előtte. Ha négy méteres körzetben nem verődnek vissza semmiről – vagyis a terep üres – akkor egy alapjelzést kap a felhasználó, ez jelzi, hogy a szerkezet működik.

VIDEÓ: Így segít az Aurora

Menyhárt Hunor: A vakok többsége a tájékozódáshoz csak botot használ, ennek a segítségével viszont csak a néhány lépéssel maguk előtt lévő akadályokat veszik észre, és azokat sem biztosan. Komoly gondot okoznak például azok a tárgyak, amelyek belógnak az útjukba. Ilyen lehet akár egy utcán parkoló teherautó kilógó platója, hiszen ott nincs semmi, amibe a bot beleakadhat,illetve a falra erősített telefonfülkéknél is ez a helyzet..

A bot csak a föld közelében érzékel, az ultrahang- szenzorral viszont a „látótávolság” 2-3 méterre kitolható, ráadásul derék- és testmagasságban is detektál az eszköz. Ez nagy segítség olyan helyeken, mint például a lépcső a Lehel téri metróaluljáróban: itt a vakok a bottal be tudnak sétálni a lépcső alá, semmi nem biztosítja, hogy nem ütik be a fejüket.

Ez egy nagyon intuitív eszköz, bárki meg tudja tanulni a használatát. A látók közül, akikkel kipróbáltattuk is volt, aki már 1-2 méterről be tudott azonosítani egy-egy tereptárgyat. Érdekes volt, hogy a vak segítőnk viszont olyan apró eltéréseket is megérzett, amiket mi észre sem vettünk.

clap

Mi a közösségi finanszírozás?

A közösségi finanszírozás (Crowd Founding/Sourcing) lehetőséget biztosít arra, hogy azok is megvalósíthassák az ötleteiket, akiknek hirtelen nincs elegendő pénzük egy-egy projekt elindításához. A közösségi finanszírozás legtöbbször internetes oldalak segítségével történik: a projektek ötletgazdái feltöltik a tervüket az oldalra, akinek pedig megtetszik az adott találmány, az különböző összegeket utalhat át támogatásként. Ha a projekt végül nem valósul meg, a támogatásokat legtöbbször vissza kell utalni a feladóknak. A két legnépszerűbb ilyen oldal a Kickstarter és az Indiegogo.

i1

Sz. M.: Hogyan jutottatok idáig?

J. J.: Ez egy különös történet, mert valójában vegyészmérnök-hallgatók vagyunk. Régóta foglalkozom programozással a szabadidőmben, én hoztam így össze a csapatot. Több ötletünk volt, de mindegyikkel a vakokat céloztuk meg. Végül ennek az eszköznek készítettük el a prototípusát és felkerestük egy látássérült barátunkat, majd a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, akik tovább segítettek.

M. H.: Barátunktól és a szövetségtől is sok tanácsot kaptunk. A legelső prototípusunk például még kézben fogható készülék volt. Ők ébresztettek rá arra, hogy ez nem jó megoldás, mert ha a vakoknak tartaniuk kell az eszközt, már nem tudnak kapaszkodni. Meséltek rengeteg, csúfosan elvetélt segédeszközről is. Ilyen volt például a „visító szemüveg”, ami rezgés helyett hangvisszajelzést használt. De ez egyrészt megalázó a vakok számára és zavaró a környezetüknek, másrészt pedig egy másik fontos érzékszerv, a fül is kiesik.

u23

u21

Most nagyjából ott tartunk, hogy van egy működőképes prototípusunk, amit elektronikai áruházakban, készen kapható anyagokból építettünk. Ez még nem kellően használható: nem helytakarékos, nem is strapabíró, pedig a vakok gyakran beütik a kézfejüket, sőt, sokszor direkt ezzel ütköznek, ezért például a számukra kifejlesztett órák is erősen kopnak, akár törnek is. A készülék előnyei a házból kilépve mutatkoznak meg igazán, de a szabadtéri viselet azzal jár, hogy por kerülhet a szerkezetbe, vagy lecsapódhat rajta a pára, rácseppenhet az eső.

i2

Menyhárt Hunor

A BME Vegyész- és Biomérnöki karán tanulok. Tavasszal végeztem ugyanitt BSc-n, a szakdolgozatomhoz kutatómunkát az MTA MFA-ban végeztem. Az Aurora projectben legfőképp a design (logo, egyebek), kapcsolattartás és marketing-részekért vagyok felelős, valamint az Indiegogo- kampány kezeléséért. Azért én kezelem a projekt ezen részét, mert a csapatból én beszélek a legfolyékonyabban angolul, emellett rám felüdülésként hat, hogy a mérnöki tudományok mellett másban is megmérettethetem magam.

mh

Nos, ez talán kissé elvont, de a racionalitásomra és az önreflexiómra vagyok büszke, mert ezek segítségével nyugodt, kiegyensúlyozott és elfogadó emberré válhattam, és levetkőzhettem olyan viselkedési és gondolkodási sémákat, amit sokan mások még idős korukban is magukénak tudnak.

Szabadidőmben jiu jitsuzom (amennyire az időm és a térdem engedi), film- és filozófia klubba járok, a tehetséget annál nagyobb lelkesedéssel pótolva rajzolgatok és miniatúrákat festegetek, valamint asztali szerepjátékozom és számítógépen is játszom. Nagy örömömre ezek közül sok mindent barátnőmmel együtt tehetek.

i3

Sz. M.: Tehát akkor most a tökéletesítésre kezdtetek el gyűjteni.

M. H.: Igen, szeretnénk egy saját tervezésű házat, ami ergonómikus kialakítású, valamint kellően kompakt és ütésálló. Ezen kívül szeretnénk a lehető legjobban csepp- és porállóvá tenni a készüléket. Ezt viszont saját zsebből, diákhitelből, ösztöndíjból már nem tudjuk megoldani. A 3D-nyomtatással készülő próbaház elkészítésének a költsége például kb. 14-20 ezer forint, és akkor csak egy darabot készítettünk. Ha nem működik, megy a kukába, át kell tervezni és újat nyomtatni.

J. J.: Most modulokból építkeztünk, vagyis előre gyártott alkatrészeket használtunk, ez pedig nem olyan jó, mert sok a felesleges alkatrész, például csatlakozó, amit mi nem használunk. Szeretnénk a zajszűrést megoldani, ezért az ehhez használt algoritmusokat tökéletesítjük. A zaj csökkentésével reményeink szerint akár számottevő hatótávolság-növekedést is elérhetünk. Most két darab AAA-s (vékony ceruza) elemmel működik az eszköz, hiszen figyelnünk kellett arra, hogy olyan energia-ellátást biztosítsunk, amit bárhol be lehet szerezni. A látássérülteknek viszont nehézséget jelenthet megtalálni, melyik irányban illesszék az elemet a gépbe, ezért tervezünk polaritás védelmet beépíteni. A polaritás védelemmel ellátott készülékbe már teljesen mindegy, hogy milyen irányban kerülnek be az elemek.

u29

Jakub János

jani

Két társamhoz hasonlóan a BME Vegyész és bioméröki karának Vegyész MSc képzését csinálom. A szívem az elektronika és a programozás felé húz. Ez hobbinak indult kezdetben, később azt vettem észre, hogy a továbbiakban is szeretnék ezzel foglalkozni. Jelenleg Android programozással foglalkozom, nemrég jelent meg egy billentyűzet alkalmazásom (Clavis Keyboard), mely kifejezetten pozitív visszhangot kapott a felhasználóktól.

Több versenyen is találkozhattatok velem, rendszeresen indulok a TavIR oldal által évente megrendezett versenyen, valamint idén tavasszal a BME által megrendezett 1app versenyen egy nyomtatott áramkör tervező alkalmazásommal első helyezést értem el oktatás kategóriában.

Mivel a mikroelektronika és a programozás a hobbim, ezért kijelenthetjük, hogy szabadidőben is dolgozom. Szeretek megoldatlan problémákra megoldást találni. Hiszem, hogy a technológia segítségével a világ egy élhetőbb, kellemesebb hellyé tehető.

u20

Sz. M.: És ha sikerül, hogyan tovább?

J. J.: Az a célunk, hogy minél szélesebb körben terjesszük el az eszközt. Magát a projektet eddig open-source jelleggel csináltuk, de bőven akad még fejlesztenivaló. Az a fő kérdés, hogy hogyan fog megvalósulni a tömeggyártás, mert ez már tényleg nagy összegeket emésztene fel. De szeretjük ezt a projektet, szeretnénk vele maradni, amíg lehet.

Gombár Tibor: Először a fejlesztésnél kell a 3D-nyomtatás, aztán viszont a tömeggyártáshoz például fröccsöntő gépre, eszközre van szükség, ezeknek a megtervezése és gyártása viszont már milliós költség.

film15

Gombár Tibor

ossz1

A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnök karának MSc Műanyag- és száltechnológiai mérnök hallgatója vagyok. A szakirányomból adódóan a project műanyag feldolgozási lépéseit tervezem, de természetesen az összes munkafolyamatba szükség esetén igyekszem társaimnak segíteni. Büszke vagyok rá, hogy végzettségemből eredően a családi vállalkozásában édesapám segítségére lehetek.

A BME és az Aurora project mellett relatív kevés szabadidőm van. Ekkor többnyire kosárlabdázom, számítógépen játszom. Rajongok a technikai sportok iránt, a Forma-1, WTCC és különösen a Formula- E sorozat érdekel.

film6

film4

Sz. M.: Hogyan lehet nektek segíteni?

M. H.: Legjobb, ha az Indiegogo-kampányunk keretein belül adományoz valaki, de 3D-nyomtatással, tömeggyártással foglalkozó cégek segítségének is örülünk. Persze önmagában az is segítség, ha az emberek az Indiegogo oldalon a comment részben elmondják, mi a véleményük az eszközről, vagy megosztják, népszerűsítik a projektünket. Abban reménykedünk, hogy az Aurora külföldön is elterjed, ebben pedig a különböző nyelvekre való fordítás nyújtana nagy segítséget. Végső esetben egy lájk, egy megosztás is sokat számít, de persze elsősorban most pénzre lenne szükségünk.

Az is segítség lehet, ha megosztjátok ezt a cikket!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Vett egy egyeurós házat nagyszülei szicíliai szülőfalujában, ma már százmilliót ér az álomotthona
Az amerikai nőnek azért kellett költenie a közművek nélküli kis lakra, de behozza a ráfordítást.

Link másolása

Több mint százmillió forint értékű álomházat varázsolt egy nő abból az egyeurós lakból, amelyet nagyszülei olasz falujában vásárolt - számolt be róla a Wales Online.

Meredith Tabbone értesült arról, hogy Szicíliában elhagyott házakat árvereznek el egy eurós induló árról annak érdekében, hogy felpezsdítsék az elnéptelenedett falu életét. A 43 éves chicagói pénzügyi tanácsadó kiszemelt Sambucában egy 1600-as években épült lakatlan házat, amely mindössze egyetlen helyiségből és pincéből állt, áram és vezetékes víz nélkül.

Egy euró volt a kikiáltási ár, de ő hasraütésszerűen felajánlott majdnem kétmillió forintnyi összeget, és hónapokkal később értesítették, hogy ő nyert.

Ezután megvette a szomszédos üres házat is, és mintegy 90 millió forintnyi összegből 46 hónap alatt kialakíttatott egy háromszáz négyzetméteres, négy hálószobás álomlakot. A tetőre külön költött, hogy az azbesztet környezetbarát módon távolíttassa el róla.

A pénzügyi tanácsadó úgy számol, hogy

a mintegy 100 millió forint értékű befektetés idén őszre, mire minden felújítás befejeződik, 130-170 millió forintot ér majd.

Meredith eleinte csak annyit tudott, hogy az apja egyik őse Szicíliából származott, majd miután beleásta magát abba, hogy hogyan szerezhetne olasz állampolgárságot, felfedezte, hogy dédapja az aprócska olasz faluban, Sambucában született. Ezután kezdte figyelni a faluról szóló híreket, és ma már az olasz állampolgársága is megvan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre több a tiny house itthon – bejött a Cápák között 2021-es évadában bemutatott ötlet
A Balaton északi partján is egyre több van a tiny house-okból, amik jogilag járművek, még rendszámuk is van, így Izer Norbert szerint az építési hatóság sem köthet bele a telepítésükbe.

Link másolása

Lakatos István ajánlotta fel a legtöbbet a Cápák között 2021-es évadában a Pop Tiny House tulajdonosának, Izer Norbertnek, aki azóta 40 millió forinttal növelte befektetését, és a cég megannyi boldog háztulajdonost tudhat maga mögött. Norberttel beszélgettünk, hogyan alakult a műsor óta az üzlet.

- Két évvel ezelőtt robbantak be a Cápák között című műsorban a tiny house-okkal, azóta sikerült mozgalmat csinálni az apró házakból?

- Már nagyjából mindenki tiny house mozgalomnak hívja ezt az egészet, de Magyarországon még nagyon gyerekcipőben jár. Inkább egy életérzés, és most tartunk ott, hogy akiket érdekelt ez a lakhatási forma, most kapják meg az első házaikat, tehát igazából majd pár év múlva lehetnek majd annyian, hogy érdemes a mozgalom kifejezést használni.

- Hol tartanak akkor a saját cégükkel?

- Én elkezdtem magamnak építeni, utána elkezdtem másoknak. A műsor óta megnyitottuk az üzemünket először Budapesten, majd Vácon. Itt 12 kollégával gyártjuk folyamatosan a házakat, egyszerre négy tiny house-on tudunk dolgozni, és most jelenleg úgy áll a dolog, hogy minden hónapban ki tudunk tolni egy házat. Ha nagyon megtoljuk, akkor kettőt is, és mindenki elégedett. Gyakorlatilag el tudjuk mondani, hogy elindítottuk a gyártást, és egyedüli cégként gyártunk tiny house-okat. Vannak próbálkozások, például mobil házasok próbáltak csinálni egy tiny house-t, de az még sem lett olyan, mint az igazi.

- Most eléggé magasan vannak az ingatlanárak, egy fiatal család gondolkodhat ebben esetleg alternatívaként?

- Akár azt is lehet, de ne gondoljuk, hogy 10 millió forintból kijöhet egy. Most például egy fiatal párnak csinálunk egy dupla házat. Ők majd két gyerekkel képzelik el benne az életüket, Győr mellett egy kis településen lesz majd, nem volt 100 milliójuk, de elköltenek telekre, meg tiny house-ra 50 milliót, és lesz egy 50 négyzetméter alapterületű házuk, egy pár 10 négyzetméteres galériával.

- Az alternatív építményeket nem igazán szeretik az önkormányzatok, például azzal érvelnek, hogy nem illik bele a településképbe. A modulházakat emiatt nem engedik sok helyen, mi a helyzet a tiny house-okkkal?

- Az a jó, hogy ez egy jármű, rendszáma van. Sok építési hatósággal szoktunk ezen vitatkozni. Nem igazán tudnak vele mit csinálni, mert jogilag jármű. Én mindig azt a példát szoktam ilyenkor hozni, hogyha egy sima Suzukival beállok a saját udvaromba és benne alszok, az oké? Mert a tiny house-nak is van rendszáma, biztosítása stb., így ha benne alszok, akkor mi a helyzet? Nem igazán korlátozhatják, mert akkor ennyi erővel senki sem állhatna be a saját udvarába a saját autójával. A Balaton északi partján például 33 település tartozik az északi régióhoz, ott már rakhatjuk le a házainkat, mert megértette az önkormányzat, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

- Mennyi idő alatt gyártanak le egy tiny house-t?

- A megrendeléstől számítva 6-9 hónap kell, ha egyedit szeretnének. Ha típusházat, akkor még rövidebb idő alatt készül el. Most két gyártási sorunk van. Az egyikben egyedieket gyártunk, a másikban típusházakat. Két típusunk van, egy 6,6 és egy 7,7 méteres. Különböző méretben és különböző elrendezésben. Ezeket nagyjából három hónap alatt tudjuk legyártani.

- Ha már jármű a tiny house, van, aki kifejezetten utazni szeretne vele?

- Senki nem keresett meg még ezzel, inkább úgy keresik, hogy van egy telkük, és szeretnének rá valami lakható építményt. Például Vácon 40 millió forint egy építési telek, lehet venni viszont 8 millióért mezőgazdasági területet, ki kell vonatni művelési ágból, és még nagyobb is, több hely van, mint egy építési telken. Ha valaki tiny house-t szeretne rá, gyakorlatilag lesz egy teljesen új építésű háza. Minőségi alapanyagokkal dolgozunk, a szigetelőanyagok, az ablakok, mind-mind prémium minőségűek. Nem rakunk be például 10 ezer forintos, barkácsáruházban vásárolható WC-csészét. Itthon azért nem szeretnének utazni vele, mert nincs autójuk, amivel elhúzzák, nincsen jogosítványuk, mert ehhez E-kategória kell, és nincs rutinjuk, hogy egy ekkora szerelvénnyel elinduljanak.

- Ha valami elromlik, az ügyfél fordulhat Önökhöz szervizelést kérve?

- Természetesen. Rengeteg vendégház is gurult már ki például tőlünk, ezeknek az üzemeltetését és karbantartását is ők végzik. Viszont ha például elromlik a WC, akkor azt egy sima szerelő is meg tudja javítani. Ha komposzt WC van, és nem angol, ott csak egy tartály van, azt csak kimosni kell. De olyan WC is van, ami gázlánggal égeti el a végterméket, azt csak mi tudjuk szerelni, mert annyira speciális.

- Mennyiből jön ki egy tiny house?

- A mostani házaink ára 21 millió forint plusz áfától kezdődik. Vagyis ez az alternatíva nem a lakhatási válságot oldja meg, hanem azoknak lehet segítség, akik egy kisebb lakás helyett egy élhető, nagyobb méretű megoldásra vágynak ennyiért. Például Csepelen a szülők egy fiatal lánynak szeretnének külön lakrészt, de nem tudják a saját házukat tovább bővíteni, úgyhogy tiny house-zal oldják meg. Ez egy 20 négyzetméteres, valamint plusz 10-10 négyzetméteres kislakás, indulásnak tökéletes.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
A Yale-en fog továbbtanulni a 17 éves magyar fiú, akit több amerikai elitegyetemre is felvettek
A Princetont és a Columbiát kosarazta ki Szepesi Mór a New Haven-i egyetem kedvéért.

Link másolása

A Yale-t választotta Szepesi Mór, akit több amerikai topegyetemre, köztük a Columbiára és a Princetonra is felvettek, írja a Telex.

A Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákjának május elsejéig kellett döntenie. A magyar diák a lapnak azt mondta, hogy végül egy megérzés miatt döntött a Yale mellett a Princeton kárára.

„A Yale-en nagyon jó lehetőség van arra, hogy aki alapképzésen tanul, az is akár Nobel-díjas professzorokkal tudjon személyesen konzultálni. A Columbián meg más nagyobb egyetemeken erre nincs feltétlen lehetőség, csak azoknak, akik már nem alapképzést végeznek. Másodszor, azt is néztem, hogy milyen külföldi program lehetőségek vannak, mert fél évet szeretnék eltölteni Ázsiában. A Yale-en van a legtöbb lehetőség különféle országokban, például Szingapúrban közgazdaságtant tanulni”

- indokolta döntését Szepesi Mór, aki úgy tudja, remek a közösségi élet a kampuszon.

„Amikor jelenlegi diákokkal beszéltem, egyértelművé vált, hogy ott a tanuláson kívül is rengeteg lehetőség van, amik miatt élvezetes lehet az elkövetkezendő négy év.”

A magyar fiatal már óvodás kora óta angolszász intézményekben tanult, alapító tag volt az iskolája vitaklubjában, önkénteskedett Szenegálban és évekig volt a diáktanács elnöke. A 17 éves Szepesi Mórnak meggyőződése, hogy a vitakultúrát fejleszteni kell hazánkban. Célja, hogy a külföldön megszerzett tudást hazahozza Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre népszerűbbek a kenderből épült házak, sőt, Veszprém mellett egy ovi is kenderből készült
Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Nyárády István pedig egy kenderjurtát tervezett. Mindketten hisznek a természetes építőanyagban, amely a bolygónak is jót tesz.
Belicza Bea - szmo.hu
2023. május 08.


Link másolása

A 93 éves szabolcsi édesanyám jól emlékszik arra az időre, amikor Magyarország kendernagyhatalom volt. Rengeteget dolgozott a növénnyel, örömmel mesélte, hogyan nyűtték vagyis gyűjtötték be, hogyan áztatták, szárították, tilolták vagyis törték, majd szőtték a kendert. Nagyon fiatal volt, de minden lépést imádott végezni. Ódákat zeng a végeredményről is, milyen tökéletes konyharuhák készültek, amit könnyű volt fehéríteni.

A kenderből születhetnek ruhák, cipők, kötelek, hálók, de tea, olaj, szappan és liszt is. Sőt ház is. Ez utóbbi a szívügye lett Nyárády Istvánnak, aki jurtát szeretne építeni kenderből.

Az ipari kender és a marihuána nem keverendő. Előbbi nem okoz bódultságot, egész más célra termelik, csak az utóbbi a pszichoaktív változat. Magyarország az első három helyen volt kender felhasználásában évtizedekkel ezelőtt, de a műanyag kiszorította. István szerint azonban most megkezdődött a kender reneszánsza. Azt mondja, a klímaválság miatt is jó az irány, mert gyógyítja a környezetét.

„A kender – termesztése alatt – a fáknál is több szén-dioxidot köt meg. Jó a talaj regenerálására is ott, ahol valami szennyező tevékenység, ipar volt.”

A kender magja, levele és a szára is hasznosítható. „Egyszer használatos evőeszközöktől a bioüzemanyagon keresztül a kötélig mindenre jó. Ruháknál tizedannyi víz kell hozzá, mint a pamut előállításához. Pár éve az autóipar is felfedezte, a BMW elektromos modelljeit kenderrel szigetelik” – sorolja.

István három évvel ezelőtt találkozott Horesnyi Bélával.

„Ő a kenderépítészet magyarországi apostola. Három éve találkoztunk egy természetes építőanyagokról szóló workshopon. Valahogy mindketten azonnal éreztük, hogy mi együtt fogunk dolgozni, együtt fogunk kenderjurtákat építeni” – meséli.

Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Körülbelül 5o létrejöttéhez volt köze, igaz volt, ahol csak betanította a kivitelezőket. Az egy- és kétszintes családi házakon kívül egy Veszprém melletti óvoda is kenderből készült.

Ahol él, Domaszéken építette az első két házat.

„Vettem egy építési telket, ahol lakom, direkt kenderházat terveztettünk oda, és úgy kerestünk rá vevőt, amikor már elkezdődött az építés. Találtunk is mindkettőre” – idézi Béla az indulást.

Tapasztalatok a második kenderházról

Olaszországban tanulta a kenderbeton készítés alapjait. Megvizsgált több természetes építőanyagot, de ez a növény lobbanta fel a szerelmet. Béla azt emeli ki, hogy ez a fajta ház tisztítja a levegőt.

„A kenderbeton egy karbonnegatív építőanyag, tehát sokkal több szén-dioxidot köt meg, mint amennyit előállításakor elhasznál. Kizárólag természetes anyagok vannak benne. A felhasznált mész ráadásul vírus- és baktériumölő.

Egyetlen negatívuma van, hogy hosszú a száradása. Egy 10 centis falnak egy hónap kell, ami azt jelenti, hogy 50 centinél 5-6 hónappal kell számolni” – magyarázza Béla.

István szerint alapvetően mérgek között élünk.

„A beteg ház szindróma arról szól, hogy az építőipar manapság olyan anyagokat is használ, amelyektől sokan allergiásak lehetnek, megbetegszenek. A kenderbetonból készült ház viszont természetes. Ráadásul az ökológiai lábnyom is mellette szól” – magyarázza.

Nyárády István

Rengeteg időt fordított a kenderjurták megtervezésére, de szükség van még segítőkre. Nem is riad vissza, hogy megszólítson bárkit. Legutóbb az Egyesült Arab Emírségek emírjének írt és

nevezett a világ legkomolyabb szén-dioxid-csökkentő versenyére (XPRIZE Carbon Removal), amelyet Elon Musk indított.

„Ehhez fel kellene építeni őszig egy 90 négyzetméteres kenderházat. Ez inspirálna másokat is, hogy akár önállóan vagy együttműködésben termesszenek és építsenek. Ehhez kellene egy mecénás vagy több kisebb támogató. Megvan a terv, itt van Horesnyi Béla, és van egy lelkes ácsunk is.”

Az építést így foglalta össze:

„Kell egy stabil alap, rá egy faszerkezet, ami LEGO-szerűen összeállítható, utána jöhet a kenderezés. Egy zsaluzatot kell összerakni, abba kell tölteni a kendermasszát, és tömöríteni egy fakalapács-szerű eszközzel. A kenderbeton a szár belsejének az aprítéka, a törek egy meszes adalékkal és vízzel keverve. Idővel, szén-dioxid megkötésével szilárdul betonkeménnyé."

Béla szerint hét éve jóval drágább volt a kender. Az építkezéshez kénytelenek voltak engedni a nyereségből.  Időközben azonban a kender egyre olcsóbbnak számít.

„Ahogy a Covid után drasztikusan emelkedett minden más építőanyag ára, a kenderé nem annyira, így most olcsóbban lehet építeni, mint egy téglaházat. Mi 600 ezer forintot kérünk egy négyzetméterért, de téglaháznál ez 750-800 ezer forint is lehet.”

– mondja Béla.

Az István által megálmodott, kilencven négyzetméteres jurtához körülbelül 50 millió forint kellene.

Béla az alapanyag nagyüzemű termesztését és feldolgozását is fontolgatja. „50-100 hektáron kellene indulnia. Ez körülbelül 300 millió forintba kerülne. Aztán lehetne ehhez egy részvénytársaság. A befektetőknek három-négy év alatt térülne meg a befizetett összeg."

Szerinte

200 hektáron lehetne 100 családi háznak az alapanyagát előállítani.

Aztán a kender egyéb részeit kötelekhez, ruhákhoz és hőszigetelő paplanhoz is használhatnák.

„Így vissza lehetne hozni Magyarországra a kendert, a gazdáknak teljesen mindegy mit termelnek. Ők azt mondták, azzal foglalkoznak, ami megéri" - mondja Béla.

István nemcsak az alapanyaghoz ragaszkodik, hanem jurtája esetében a kör formához is. Azt mondja, ennek oka van: az összefogást szimbolizálja.

„Összeomlott a világ körülöttem. A feleségem azt kérte, költözzünk külön, mert kiüresedett a házasságunk. Munkában is törés volt, egy angol cégnek vállalt megbízatásom véget ért, és egyébként is nagyon untam már az informatikát. Esztergomban egy zen templom apátjához mentem be tanácsot kérni” – meséli István.

A templom volt ezután az otthona négy évig. Azt mondja, az ott tanult belső munkának hála, békében, de külön nevelik gyermeküket.

„A kör nekem az összefogást jelenti. Arra számítok, hogy valamilyen formában együtt összehozzuk ezt a projektet. Részletek és fotók a honlapomon vannak. A jurta nekem a családi kört is jelenti. Azt szeretném, ha 8 éves fiamnak mielőbb megteremthetnék egy olyan otthont, ahol családban élhet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk