Karikó Katalin Kanada egyik legrangosabb tudományos kitüntetését vehette át
Kanada legrangosabb orvosbiológiai kitüntetését, a Canada Gairdner International Awards-ot kapta Karikó Katalin, valamint két kutatótársa, Drew Weissman és Pieter Cullis Torontóban csütörtökön. A Gairdner Alapítvány (Gairdner Foundation) nemzetközi díját az mRNS technológia kifejlesztésében végzett munkájáért ítélték idén a magyar kutatónak.
A csütörtök esti gálán a magyar kutató a Gairdner Alapítvány elnökétől, Janet Rossant-tól és Magyarország kanadai nagykövetétől, Vass-Salazar Máriától vette át a díjat. Az eseményen mintegy 400 vendég vett részt, köztük a tudományos közösség tagjai, orvosi, akadémiai és gyógyszerészeti vezetők, valamint kormányzati tisztségviselők.
Évente hét díjat ítélnek oda, köztük 5 Kanadai Gairdner Nemzetközi Díjat (Gairdner International Awards), orvosbiológiai kutatásért, egy globális Gairdner-díjat (Canada Gairdner Global Health Award), széles körű egészségügyi hatást kifejtő orvosi munkáért, valamint egy díjat fenntartanak egy kanadai kutatónak (Canada Gairdner Wightman Award).
A Gairdner-kitüntetést 1957 óta a világ 40 országának 402 tudósa kapta meg, akik közül 96-an később Nobel-díjban is részesültek.
A díjazottak egyenként 100 ezer kanadai dollárt kapnak, amelyet saját belátásuk szerint használhatnak fel a tudományos kutatás támogatására - olvasható a Gairdner Alapítvány közleményében.