SIKERSZTORIK
A Rovatból

Kamionsofőrből lett jelnyelvi guru

Saját laptopján kezdett jelnyelvi videókat készíteni Bartos Pál. Ma a Hallatlan.hu oktatási programját világszerte elismerik.

Link másolása

Tíz éve működik a Hallatlan.hu, az egyetlen magyar portál, amely saját jelnyelvi videókkal segíti a jelnyelvet tanulókat és teszi könnyebbé a siketek mindennapjait. Bartos Pál a kamionos munkát hagyta ott annak idején, azért, hogy megtanulja a jelnyelvet és csak ezzel a területtel foglalkozzon. 2005-től alapítványi formában működik a Hallatlan. Jelnyelvi tanfolyamaikra folyamatosan jelentkeznek az érdeklődők. Idén harmadszor söpörhették be az Európai Nyelvi díjat. Bartos Pál nagyon büszke az eddigi tíz évre.

- Mennyire rangos elismerés az Európai nyelvi díj?

- Visszaigazolás a munkatársak és a szponzorok számára, hogy nem csak úgy vagyunk és tengődünk, hanem minőségi munkát végzünk. A négynyelvű fordításnak köszönhetően 169 országból látogatták már meg a Hallatlan.hu-t, Perutól Japánig. Német, angol és spanyol nyelven is elérhető a magyar jelnyelvi szótár.

- Mit jelent, hogy „a magyar jelnyelvi szótár”? Nincsen egységes jelnyelv, amit az egész világon minden siket ugyanúgy használ? - Tíz emberből nyolc meg van róla győződve, hogy egyetlen jelnyelv van és miden siket a világon azt használja. Pedig nem egységes a jelnyelv, itthon hétféle változat létezik.

Minden jelnyelv tartalmaz egymáshoz hasonló vizuális elemeket, ez teszi könnyebbé a kommunikációt. Az enni, inni, aludni kifejezések például szinte ugyanazok a világon mindenhol, kultúrától, vallástól, nyelvi környezettől függetlenül. Amikor legutóbb svéd siketekből álló delegáció találkozott magyar siketekkel, viszonylag rövid időn belül már arról kezdtek beszélgetni, hogy nálunk mikor vezetik be az eurót.

A Hallatlan díjai

2006-ban egyedüliként kapták meg a négyfelé osztható Európai Nyelvi Díjat. A jubileumi díjat is elhozták 2012-ben – ez azt jelenti, hogy képzéseiket az elmúlt 10 év legsikeresebb nyelvoktatással foglalkozó programjának választották.

2009-ben Év Honlapja, illetve SozialMarie társadalmi innovációs díjat nyertek. A digitális tartalmak fesztiválján évről évre elismerték munkájukat, díjazták a tevékenységüket, például a jelnyelvi híradót.

A legmagasabb elismerést Kairóban vehette át az alapítvány 2012-ben – előző évben ítélték oda nekik, ám 2011-ben az arab tavasz eseményei miatt nem szervezték meg a rendezvényt. A World Summit Award kitüntetést az egyiptomi informatikai miniszter és más rangos személyiségek adták át. A díjat a világon összesen negyvenen birtokolják, és a filmszakma Oscarjának felel meg.foto (30)

hallatlan-5709hallatlan-5705

- Milyen volt a Hallatlan első éve?

- Induláskor 224 kilobyte volt az első jelnyelvi videó mérete. Akkoriban nagyon sok helyen még vezetékes telefonvonalon jött az internet; lassú, betárcsázós rendszerben működött, és lényeges szempont volt, hogy ne kelljen perceket várni egy-egy jel megjelenésére. Még az érthetőség, illetve élvezhetőség határán lehetett egy-egy jelet, rövid kis mondatot kis fájlformátumban feltölteni. Világossá vált, hogy ha jól programozzuk az oldalt, és ergonómiailag is megfelelő, dizájnos felhasználói felülettel látjuk el, akkor roppant hasznos oldallá fejlődhet. Év végére 700-800 kifejezést vettünk fel.

A hőskorszak

Akkoriban Bartos Pál még taxizott, ami egyrészt a kamionozás után nem tűnt számára igazi munkának, másrészt szabadon intézhette a Hallatlan ügyeit, nem kellett senkitől elkéredzkednie. Két fuvar között a laptopján vágott. Még nem volt használható minőségű mobilinternet, így wifi hotspotokat keresett, éttermek, kávézók közelében állt meg. Az egyik helyen a felszolgáló, miután éjfélkor bezárt, bekopogott a kocsiablakon azzal, hogy nem kapcsolta le az internetet, nyugodtan tud dolgozni.

Néhány hónap után, amikor még csak aldomainen futott az oldal, híre ment. Aki csak tudott róla, adta tovább a hírt másoknak. Egyre több levelet kaptak, hogy milyen jó ötlet, mennyire hasznos, és támogatják. Mivel Bartos Pál egy idő után magánszemélyként már nem tudta tovább finanszírozni az oldalt, úgy döntött, hivatalos szervezeti formában működtetik tovább. 2005. június 14-én jegyezték be az alapítványt.

- Követi a jelnyelv a hangzó nyelvi változásokat?

- Természetesen! Harminc-negyven éve még senki nem akarta kimondani azt a szót, hogy mikroprocesszor. Jelnyelvvel sem akarta senki kifejezni. Ahogyan a világ fejlődik, új szavak tűnnek fel a hangzó nyelvben, vagy eltűnnek régiek. E szerint változik a jelnyelv is: alakul, bővül, frissül.

- Ki találja ki ezeket a jeleket?

- Olykor valószínűleg az élet adja: a funkcióra vagy külsőre utalva kívánják vizuálisan megjeleníteni valaminek a tulajdonságait. Egy társaság kitalál rá egy új kifejezést, vagy átvesznek egy jelet külföldi minta alapján. Hogy később melyik marad meg, az a mindennapi használat során dől el. Az is előfordul, hogy egy kifejezés csak szűk családi körben, kisebb társaságban marad.hallatlan-5549hallatlan-5776

- Amikor a jelnyelvet tanulni kezdte, milyen problémákkal szembesült?

- Az oktatóanyagok nem voltak megfelelőek. Egy spirálozott könyvből tanultam, azt nyomták a kezembe. A jelnyelvben nemcsak a kézformák fontosak, hanem a mozdulat iránya is. A testtartás és a mimika is fontos eleme a nyelvtannak. Rajzolt, elnagyolt ábrák segítségével nagyon nehéz megtanulni a jeleket. Ha egy mozdulat nem pontos, akár az ellenkezőjét is jelentheti annak, mint amit mondani szerettünk volna.

- Ez indokolta a videós illusztrációk készítését?

- A jelnyelv tanulójaként sok minden felbosszantott annak idején. Azt gondoltam például, hogy biztosan találok az interneten anyagokat, ha nem is magyar, de legalább külföldi oldalakon. Őszintén szólva elég szegényes anyag állt rendelkezésre külföldön is. Nem volt még YouTube, az csak 2005-ben indult. A mozgóképes, videós honlapok – pláne jelnyelvi témában – nem voltak jelen a neten. Holott ideális eszköznek tűnt a tanuláshoz.

Hobbiszinten jártasságom volt a videók készítésében, abból az időből, amikor 2002-2003 körül kamionsofőrként jártam az Egyesült Államokat. Vezetnem kellett a mérföldelszámolásokat papíron. Egyszer nem csináltam meg, és nem fizetett ki a főnököm. A következő túrámon ezért összeraktam neki egy multimédiás cédét az útról. Amikor rakodtak le/fel a kamionról, a képekhez hozzáillesztettem a mérföldelszámolást, hogy mondjuk Ohióban 395 mérföldet tettem meg és a többi.

- Mikor készült el az első jelnyelvi videó?

- 2004. október 22-én került fel az oldalra, akkor vált élessé a hallatlan.hu domain. Íme, a legelső videónk, amelyen Csömör Károly szerepelt - Alapítványunk jelenlegi szakmai vezetője, akkori oktatóm.hallatlan-5519

- Miért lett Hallatlan az oldal neve?

- Egy fórumra bukkantam a neten, ahol egy hallássérült életének egyik legkellemetlenebb epizódját írták le. Vagy szabálysértési, vagy büntetőügyben vitték be a rendőrségre. Mivel nem tudtak vele szót érteni, levitték a fogdára. A fogdarendet nem tudta betartani, mert nem értette, mi történik, mi merre hány méter.

Átvitték az OPNI-ba, ahol fél éven keresztül tartották benyugtatózva. Valamelyik segélyszervezet ment utána, akik kiszabadították és közölték, hogy egy jelnyelvi tolmács közreműködésével mindez elkerülhető lett volna.

Felháborodtam e sorokat olvasva, és már épp hozzászólni készültem, hogy „Ez hallatlan!” Megálltam egy pillanatra. Hallássérülteknek azt írni, hogy hallatlan, nem tudom, hogy jó ötlet-e? Aztán addig-addig mazsolázgattam magamban, hogy végül Hallatlan lett az oldal neve. Utólag jó döntésnek bizonyult. Tíz éves fennállásunk óta a szó csak pozitív vonatkozásban merült fel. Bár voltak nehéz pillanatok az életünkben…

- Egységesítésre törekszik a Hallatlan?

- A jelnyelv egységes változatának kikristályosításához 2009 év elején fogtunk hozzá. Akkor indítottuk el a jelnyelvi híradónkat is. A Magyar Televízió déli híradóját, a már elkészült és adásba leadott, később videotárban is elérhető híranyagát egészítettük ki jelnyelvi tolmácsolással, és láttuk el felirattal. Akkor kezdődött a Hallatlan.hu egyéb extráinak fejlesztése, a jelnyelv hazai 7 regionális jelnyelvi változatának feldolgozása. Vegyük például az „esküvő” szó jelét. Az oldalunkon a regisztrált felhasználók bejelentkezés után láthatják a jel regionális változatait vagy variánsait. Szavazhatnak az adott jelre, értékelhetik, aszerint, hogy ismerik-e, használják-e, illetve 1-5-ig pontozhatják, sőt, kommentelhetik. Hosszú lesz ez a folyamat, mégis megszülethet az egységesebb jelnyelv.

- Megérezték a válságot?

"
- Nem a válságot, hanem a döntéshozók nemtörődöm hozzáállását érezzük meg.

Úgy, hogy államtól átvállalt feladatot látunk el az online tolmácsszolgálattal, tele vagyunk tanulókkal, öt megváltozott munkaképességű embernek adunk munkát folyamatosan, és még többnek eseti megbízásokkal. Sikert sikerre halmozunk, elismert tevékenységet végzünk. Ebbe a fővárosi ingatlanba, ahol most vagyunk, önerőnkből fektettünk be 10 millió forintot, hogy használhatóvá tegyük, és tanfolyamokat szervezhessünk ide. Ennek ellenére nem volt egyszerű elintézni, hogy amikor lejárt az ingatlan bérleti szerződése, újabb öt évre kibérelhessük.

Ezért van szükség nonstop online jelnyelvi tolmácsolásra

Ha valakinek sürgősen orvosi ellátásra van szüksége, nem mindegy, hogy a jelnyelvi tolmács néhány percen belül, vagy valamikor 24 órán belül érhető el siketek számára. Gondoljunk csak arra, mi történik, ha közben perforálódik egy gyulladt vakbél. Megtörtént, hogy az ügyeletben lévő jelnyelvi tolmácsunk éjféltől hajnali négy óráig tolmácsolt egy kórházi ellátás során a beteg és az orvos között. Hagyományos, fizikai tolmács kirendelésekor folyamatosan ott kell ülnie a tolmácsnak, akkor is, ha csak 10 percekre veszik igénybe ez alatt a négy óra alatt. Az online tolmácsszolgálatot többször is meg lehet szakítani. Arról nem is szólva, hogy a fizikailag jelen lévő tolmács idejének 40 százaléka utazásra és várakozásra megy el. Ez nagy pazarlás.

VIDEÓ: Az Online Jelnyelvi Tolmács szolgáltatás reklámfilmje:

- A jelnyelvi híradó mi alapján készül?

- Igyekszünk mindegyik hírben fogyatékossággal kapcsolatos, illetve fogyatékossággal élőket érintő információkat feldolgozni. Korábban kész anyagot kaptunk az MTV híradótól, és azt tolmácsoltuk. Ott viszont nem siketek, hanem tolmácsok jelelték a híreket, úgy nem is a legtisztább a jelnyelv, mintha egy siket adná át. Tematizáljuk a híreket, így nem kell egy 15-20 perces videót végignézni, ha csak bizonyos témák érdeklik a nézőt.

- Mire jó még a jelnyelven adott híradó?

- Nemcsak a siketek számára teszi emészthetőbbé az információkat, hanem jelnyelvet tanulók számára is kiváló gyakorlási lehetőséget nyújt. A hangzó nyelvhez hasonlóan a jelnyelvet is legjobban a „nyelvterületen” sajátíthatjuk el, vagyis siketek között. A szótár csupán szavak megtanulásához ad gyors és hatékony segítséget. A híradó a jelelés folyamatába enged belelátni.

VIDEÓ: A Jelnyelvi Híradó egyik adása:

- Mennyi idő alatt lehet olyan szintű tudásra szert tenni, hogy folyamatosan tudjunk kommunikálni jelnyelven?

- Függ attól, hogy milyen készségekkel, képességekkel rendelkezik a tanfolyam résztvevője, illetve mennyit tanul. Körülbelül egy év alatt egészen jó szintre lehet eljutni, ha valaki nagyon szorgalmas.

- Mi lett az első tanítványokkal?

- Vannak, aki azóta elvégezték tolmácsképzőt, és végzett tolmácsok. Sőt egyikük azóta Kaliforniában él és ott is részt vett a jelnyelvi képzéseken, és most baba jelnyelvet tanít. Az Egyesült Államokban nagyjából negyven évvel előttünk járnak a jelnyelv vonatkozásában, akadálymentesítésben, hallássérültek oktatásában.

- Ez mi mindenben nyilvánul meg?

- Az oktatási szemlélet az első. Európában 1881-ben Milánóban született az az oktatói irányelv, amelyben a verbális-auditív vagyis hangzó oktatási forma az uralkodó.

Kitiltották a jelnyelvet az iskolákból, sőt a jelnyelv használatát kifejezetten büntették.

Ezért alakult ki 7 jelnyelv dialektus hazánkban a 7 regionális tanintézet mentén. Az itt tanuló gyerekek az iskolán kívül mégiscsak jelnyelvet használtak, s mivel nem tanították nekik, ezért saját jeleket találtak ki gondolataik megfogalmazásához. Az 1960-as, 70-es években jöttek rá, mekkora károkat okozott ez a szemlélet, és hogy a jelnyelvet támogatni és ápolni kell, hiszen akinél nincsen semmilyen hallásmaradvány, annak ez az egyetlen használható kommunikációs eszköze.

Ezután visszaállították a jelnyelv használatát, hivatalos nyelvként fogadták el, és ma az Egyesült Államokban a negyedik legtöbbet használt nyelv. Külön egyetemváros jött létre, melyet nyugodtan nevezhetünk a siketek Kánaánjának. (Gallaudet) Többféle eszköz és humánerőforrás áll a siket hallgatók rendelkezésére. Tolmácsot és jegyzetírót is igénybe vehetnek – hiszen miközben a tolmácsot figyelik, közben nem tudnak jegyzetelni. Az Egyesült Államokban egyik kisvárosában, ahol az átlagosnál jóval többen élnek hallássérültek, mindenki megtanulta a jelnyelvet, a hallókat is beleértve.

- Mit jelent a siketek számára az utóbbi 10-15 év technológiai robbanása?

- A jelnyelv gyűjtése, használata, tanulása, egységesítése szempontjából óriási lehetőséget. Például a jelnyelvi változatok begyűjtése elképzelhetetlen lenne papíron, tollal, ceruzával. Vagy például a mobiltelefonok megjelenése könnyebbé tette az információ áramlását a siketek számára is, kezdetben az sms-sel, ma már a videóhívás, a közösségi oldalak működése, a vlogok megjelenése pedig egyenesen forradalmasította a siketek kommunikációját. Nagyon sokat köszönhetünk az internethasználat és a mobil kommunikációs technológiák fejlődésének.hallatlan-5587hallatlan-5508

Ha tetszett a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Vett egy egyeurós házat nagyszülei szicíliai szülőfalujában, ma már százmilliót ér az álomotthona
Az amerikai nőnek azért kellett költenie a közművek nélküli kis lakra, de behozza a ráfordítást.

Link másolása

Több mint százmillió forint értékű álomházat varázsolt egy nő abból az egyeurós lakból, amelyet nagyszülei olasz falujában vásárolt - számolt be róla a Wales Online.

Meredith Tabbone értesült arról, hogy Szicíliában elhagyott házakat árvereznek el egy eurós induló árról annak érdekében, hogy felpezsdítsék az elnéptelenedett falu életét. A 43 éves chicagói pénzügyi tanácsadó kiszemelt Sambucában egy 1600-as években épült lakatlan házat, amely mindössze egyetlen helyiségből és pincéből állt, áram és vezetékes víz nélkül.

Egy euró volt a kikiáltási ár, de ő hasraütésszerűen felajánlott majdnem kétmillió forintnyi összeget, és hónapokkal később értesítették, hogy ő nyert.

Ezután megvette a szomszédos üres házat is, és mintegy 90 millió forintnyi összegből 46 hónap alatt kialakíttatott egy háromszáz négyzetméteres, négy hálószobás álomlakot. A tetőre külön költött, hogy az azbesztet környezetbarát módon távolíttassa el róla.

A pénzügyi tanácsadó úgy számol, hogy

a mintegy 100 millió forint értékű befektetés idén őszre, mire minden felújítás befejeződik, 130-170 millió forintot ér majd.

Meredith eleinte csak annyit tudott, hogy az apja egyik őse Szicíliából származott, majd miután beleásta magát abba, hogy hogyan szerezhetne olasz állampolgárságot, felfedezte, hogy dédapja az aprócska olasz faluban, Sambucában született. Ezután kezdte figyelni a faluról szóló híreket, és ma már az olasz állampolgársága is megvan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre több a tiny house itthon – bejött a Cápák között 2021-es évadában bemutatott ötlet
A Balaton északi partján is egyre több van a tiny house-okból, amik jogilag járművek, még rendszámuk is van, így Izer Norbert szerint az építési hatóság sem köthet bele a telepítésükbe.

Link másolása

Lakatos István ajánlotta fel a legtöbbet a Cápák között 2021-es évadában a Pop Tiny House tulajdonosának, Izer Norbertnek, aki azóta 40 millió forinttal növelte befektetését, és a cég megannyi boldog háztulajdonost tudhat maga mögött. Norberttel beszélgettünk, hogyan alakult a műsor óta az üzlet.

- Két évvel ezelőtt robbantak be a Cápák között című műsorban a tiny house-okkal, azóta sikerült mozgalmat csinálni az apró házakból?

- Már nagyjából mindenki tiny house mozgalomnak hívja ezt az egészet, de Magyarországon még nagyon gyerekcipőben jár. Inkább egy életérzés, és most tartunk ott, hogy akiket érdekelt ez a lakhatási forma, most kapják meg az első házaikat, tehát igazából majd pár év múlva lehetnek majd annyian, hogy érdemes a mozgalom kifejezést használni.

- Hol tartanak akkor a saját cégükkel?

- Én elkezdtem magamnak építeni, utána elkezdtem másoknak. A műsor óta megnyitottuk az üzemünket először Budapesten, majd Vácon. Itt 12 kollégával gyártjuk folyamatosan a házakat, egyszerre négy tiny house-on tudunk dolgozni, és most jelenleg úgy áll a dolog, hogy minden hónapban ki tudunk tolni egy házat. Ha nagyon megtoljuk, akkor kettőt is, és mindenki elégedett. Gyakorlatilag el tudjuk mondani, hogy elindítottuk a gyártást, és egyedüli cégként gyártunk tiny house-okat. Vannak próbálkozások, például mobil házasok próbáltak csinálni egy tiny house-t, de az még sem lett olyan, mint az igazi.

- Most eléggé magasan vannak az ingatlanárak, egy fiatal család gondolkodhat ebben esetleg alternatívaként?

- Akár azt is lehet, de ne gondoljuk, hogy 10 millió forintból kijöhet egy. Most például egy fiatal párnak csinálunk egy dupla házat. Ők majd két gyerekkel képzelik el benne az életüket, Győr mellett egy kis településen lesz majd, nem volt 100 milliójuk, de elköltenek telekre, meg tiny house-ra 50 milliót, és lesz egy 50 négyzetméter alapterületű házuk, egy pár 10 négyzetméteres galériával.

- Az alternatív építményeket nem igazán szeretik az önkormányzatok, például azzal érvelnek, hogy nem illik bele a településképbe. A modulházakat emiatt nem engedik sok helyen, mi a helyzet a tiny house-okkkal?

- Az a jó, hogy ez egy jármű, rendszáma van. Sok építési hatósággal szoktunk ezen vitatkozni. Nem igazán tudnak vele mit csinálni, mert jogilag jármű. Én mindig azt a példát szoktam ilyenkor hozni, hogyha egy sima Suzukival beállok a saját udvaromba és benne alszok, az oké? Mert a tiny house-nak is van rendszáma, biztosítása stb., így ha benne alszok, akkor mi a helyzet? Nem igazán korlátozhatják, mert akkor ennyi erővel senki sem állhatna be a saját udvarába a saját autójával. A Balaton északi partján például 33 település tartozik az északi régióhoz, ott már rakhatjuk le a házainkat, mert megértette az önkormányzat, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

- Mennyi idő alatt gyártanak le egy tiny house-t?

- A megrendeléstől számítva 6-9 hónap kell, ha egyedit szeretnének. Ha típusházat, akkor még rövidebb idő alatt készül el. Most két gyártási sorunk van. Az egyikben egyedieket gyártunk, a másikban típusházakat. Két típusunk van, egy 6,6 és egy 7,7 méteres. Különböző méretben és különböző elrendezésben. Ezeket nagyjából három hónap alatt tudjuk legyártani.

- Ha már jármű a tiny house, van, aki kifejezetten utazni szeretne vele?

- Senki nem keresett meg még ezzel, inkább úgy keresik, hogy van egy telkük, és szeretnének rá valami lakható építményt. Például Vácon 40 millió forint egy építési telek, lehet venni viszont 8 millióért mezőgazdasági területet, ki kell vonatni művelési ágból, és még nagyobb is, több hely van, mint egy építési telken. Ha valaki tiny house-t szeretne rá, gyakorlatilag lesz egy teljesen új építésű háza. Minőségi alapanyagokkal dolgozunk, a szigetelőanyagok, az ablakok, mind-mind prémium minőségűek. Nem rakunk be például 10 ezer forintos, barkácsáruházban vásárolható WC-csészét. Itthon azért nem szeretnének utazni vele, mert nincs autójuk, amivel elhúzzák, nincsen jogosítványuk, mert ehhez E-kategória kell, és nincs rutinjuk, hogy egy ekkora szerelvénnyel elinduljanak.

- Ha valami elromlik, az ügyfél fordulhat Önökhöz szervizelést kérve?

- Természetesen. Rengeteg vendégház is gurult már ki például tőlünk, ezeknek az üzemeltetését és karbantartását is ők végzik. Viszont ha például elromlik a WC, akkor azt egy sima szerelő is meg tudja javítani. Ha komposzt WC van, és nem angol, ott csak egy tartály van, azt csak kimosni kell. De olyan WC is van, ami gázlánggal égeti el a végterméket, azt csak mi tudjuk szerelni, mert annyira speciális.

- Mennyiből jön ki egy tiny house?

- A mostani házaink ára 21 millió forint plusz áfától kezdődik. Vagyis ez az alternatíva nem a lakhatási válságot oldja meg, hanem azoknak lehet segítség, akik egy kisebb lakás helyett egy élhető, nagyobb méretű megoldásra vágynak ennyiért. Például Csepelen a szülők egy fiatal lánynak szeretnének külön lakrészt, de nem tudják a saját házukat tovább bővíteni, úgyhogy tiny house-zal oldják meg. Ez egy 20 négyzetméteres, valamint plusz 10-10 négyzetméteres kislakás, indulásnak tökéletes.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
A Yale-en fog továbbtanulni a 17 éves magyar fiú, akit több amerikai elitegyetemre is felvettek
A Princetont és a Columbiát kosarazta ki Szepesi Mór a New Haven-i egyetem kedvéért.

Link másolása

A Yale-t választotta Szepesi Mór, akit több amerikai topegyetemre, köztük a Columbiára és a Princetonra is felvettek, írja a Telex.

A Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákjának május elsejéig kellett döntenie. A magyar diák a lapnak azt mondta, hogy végül egy megérzés miatt döntött a Yale mellett a Princeton kárára.

„A Yale-en nagyon jó lehetőség van arra, hogy aki alapképzésen tanul, az is akár Nobel-díjas professzorokkal tudjon személyesen konzultálni. A Columbián meg más nagyobb egyetemeken erre nincs feltétlen lehetőség, csak azoknak, akik már nem alapképzést végeznek. Másodszor, azt is néztem, hogy milyen külföldi program lehetőségek vannak, mert fél évet szeretnék eltölteni Ázsiában. A Yale-en van a legtöbb lehetőség különféle országokban, például Szingapúrban közgazdaságtant tanulni”

- indokolta döntését Szepesi Mór, aki úgy tudja, remek a közösségi élet a kampuszon.

„Amikor jelenlegi diákokkal beszéltem, egyértelművé vált, hogy ott a tanuláson kívül is rengeteg lehetőség van, amik miatt élvezetes lehet az elkövetkezendő négy év.”

A magyar fiatal már óvodás kora óta angolszász intézményekben tanult, alapító tag volt az iskolája vitaklubjában, önkénteskedett Szenegálban és évekig volt a diáktanács elnöke. A 17 éves Szepesi Mórnak meggyőződése, hogy a vitakultúrát fejleszteni kell hazánkban. Célja, hogy a külföldön megszerzett tudást hazahozza Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre népszerűbbek a kenderből épült házak, sőt, Veszprém mellett egy ovi is kenderből készült
Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Nyárády István pedig egy kenderjurtát tervezett. Mindketten hisznek a természetes építőanyagban, amely a bolygónak is jót tesz.
Belicza Bea - szmo.hu
2023. május 08.


Link másolása

A 93 éves szabolcsi édesanyám jól emlékszik arra az időre, amikor Magyarország kendernagyhatalom volt. Rengeteget dolgozott a növénnyel, örömmel mesélte, hogyan nyűtték vagyis gyűjtötték be, hogyan áztatták, szárították, tilolták vagyis törték, majd szőtték a kendert. Nagyon fiatal volt, de minden lépést imádott végezni. Ódákat zeng a végeredményről is, milyen tökéletes konyharuhák készültek, amit könnyű volt fehéríteni.

A kenderből születhetnek ruhák, cipők, kötelek, hálók, de tea, olaj, szappan és liszt is. Sőt ház is. Ez utóbbi a szívügye lett Nyárády Istvánnak, aki jurtát szeretne építeni kenderből.

Az ipari kender és a marihuána nem keverendő. Előbbi nem okoz bódultságot, egész más célra termelik, csak az utóbbi a pszichoaktív változat. Magyarország az első három helyen volt kender felhasználásában évtizedekkel ezelőtt, de a műanyag kiszorította. István szerint azonban most megkezdődött a kender reneszánsza. Azt mondja, a klímaválság miatt is jó az irány, mert gyógyítja a környezetét.

„A kender – termesztése alatt – a fáknál is több szén-dioxidot köt meg. Jó a talaj regenerálására is ott, ahol valami szennyező tevékenység, ipar volt.”

A kender magja, levele és a szára is hasznosítható. „Egyszer használatos evőeszközöktől a bioüzemanyagon keresztül a kötélig mindenre jó. Ruháknál tizedannyi víz kell hozzá, mint a pamut előállításához. Pár éve az autóipar is felfedezte, a BMW elektromos modelljeit kenderrel szigetelik” – sorolja.

István három évvel ezelőtt találkozott Horesnyi Bélával.

„Ő a kenderépítészet magyarországi apostola. Három éve találkoztunk egy természetes építőanyagokról szóló workshopon. Valahogy mindketten azonnal éreztük, hogy mi együtt fogunk dolgozni, együtt fogunk kenderjurtákat építeni” – meséli.

Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Körülbelül 5o létrejöttéhez volt köze, igaz volt, ahol csak betanította a kivitelezőket. Az egy- és kétszintes családi házakon kívül egy Veszprém melletti óvoda is kenderből készült.

Ahol él, Domaszéken építette az első két házat.

„Vettem egy építési telket, ahol lakom, direkt kenderházat terveztettünk oda, és úgy kerestünk rá vevőt, amikor már elkezdődött az építés. Találtunk is mindkettőre” – idézi Béla az indulást.

Tapasztalatok a második kenderházról

Olaszországban tanulta a kenderbeton készítés alapjait. Megvizsgált több természetes építőanyagot, de ez a növény lobbanta fel a szerelmet. Béla azt emeli ki, hogy ez a fajta ház tisztítja a levegőt.

„A kenderbeton egy karbonnegatív építőanyag, tehát sokkal több szén-dioxidot köt meg, mint amennyit előállításakor elhasznál. Kizárólag természetes anyagok vannak benne. A felhasznált mész ráadásul vírus- és baktériumölő.

Egyetlen negatívuma van, hogy hosszú a száradása. Egy 10 centis falnak egy hónap kell, ami azt jelenti, hogy 50 centinél 5-6 hónappal kell számolni” – magyarázza Béla.

István szerint alapvetően mérgek között élünk.

„A beteg ház szindróma arról szól, hogy az építőipar manapság olyan anyagokat is használ, amelyektől sokan allergiásak lehetnek, megbetegszenek. A kenderbetonból készült ház viszont természetes. Ráadásul az ökológiai lábnyom is mellette szól” – magyarázza.

Nyárády István

Rengeteg időt fordított a kenderjurták megtervezésére, de szükség van még segítőkre. Nem is riad vissza, hogy megszólítson bárkit. Legutóbb az Egyesült Arab Emírségek emírjének írt és

nevezett a világ legkomolyabb szén-dioxid-csökkentő versenyére (XPRIZE Carbon Removal), amelyet Elon Musk indított.

„Ehhez fel kellene építeni őszig egy 90 négyzetméteres kenderházat. Ez inspirálna másokat is, hogy akár önállóan vagy együttműködésben termesszenek és építsenek. Ehhez kellene egy mecénás vagy több kisebb támogató. Megvan a terv, itt van Horesnyi Béla, és van egy lelkes ácsunk is.”

Az építést így foglalta össze:

„Kell egy stabil alap, rá egy faszerkezet, ami LEGO-szerűen összeállítható, utána jöhet a kenderezés. Egy zsaluzatot kell összerakni, abba kell tölteni a kendermasszát, és tömöríteni egy fakalapács-szerű eszközzel. A kenderbeton a szár belsejének az aprítéka, a törek egy meszes adalékkal és vízzel keverve. Idővel, szén-dioxid megkötésével szilárdul betonkeménnyé."

Béla szerint hét éve jóval drágább volt a kender. Az építkezéshez kénytelenek voltak engedni a nyereségből.  Időközben azonban a kender egyre olcsóbbnak számít.

„Ahogy a Covid után drasztikusan emelkedett minden más építőanyag ára, a kenderé nem annyira, így most olcsóbban lehet építeni, mint egy téglaházat. Mi 600 ezer forintot kérünk egy négyzetméterért, de téglaháznál ez 750-800 ezer forint is lehet.”

– mondja Béla.

Az István által megálmodott, kilencven négyzetméteres jurtához körülbelül 50 millió forint kellene.

Béla az alapanyag nagyüzemű termesztését és feldolgozását is fontolgatja. „50-100 hektáron kellene indulnia. Ez körülbelül 300 millió forintba kerülne. Aztán lehetne ehhez egy részvénytársaság. A befektetőknek három-négy év alatt térülne meg a befizetett összeg."

Szerinte

200 hektáron lehetne 100 családi háznak az alapanyagát előállítani.

Aztán a kender egyéb részeit kötelekhez, ruhákhoz és hőszigetelő paplanhoz is használhatnák.

„Így vissza lehetne hozni Magyarországra a kendert, a gazdáknak teljesen mindegy mit termelnek. Ők azt mondták, azzal foglalkoznak, ami megéri" - mondja Béla.

István nemcsak az alapanyaghoz ragaszkodik, hanem jurtája esetében a kör formához is. Azt mondja, ennek oka van: az összefogást szimbolizálja.

„Összeomlott a világ körülöttem. A feleségem azt kérte, költözzünk külön, mert kiüresedett a házasságunk. Munkában is törés volt, egy angol cégnek vállalt megbízatásom véget ért, és egyébként is nagyon untam már az informatikát. Esztergomban egy zen templom apátjához mentem be tanácsot kérni” – meséli István.

A templom volt ezután az otthona négy évig. Azt mondja, az ott tanult belső munkának hála, békében, de külön nevelik gyermeküket.

„A kör nekem az összefogást jelenti. Arra számítok, hogy valamilyen formában együtt összehozzuk ezt a projektet. Részletek és fotók a honlapomon vannak. A jurta nekem a családi kört is jelenti. Azt szeretném, ha 8 éves fiamnak mielőbb megteremthetnék egy olyan otthont, ahol családban élhet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk