SIKERSZTORIK
A Rovatból

A jég hátán is megél – Jurányi Zsófia sarkkutatóval antarktiszi élményeiről beszélgettünk

„Itt kilenc hónapig teljesen egyedül van az ember a csapattal. Senki nem tud a segítségedre sietni, történjen bármi” – mondja a fizikus-sarkkutató, aki első magyarként telelt át a Neumayer III állomáson.

Link másolása

Április 22. 1970 óta a Föld napja, idén azonban egy különleges digitális rendezvénysorozatnak is részesei lehetünk. A ‘Lányok napja’ online rendezvény tudományos inspiráló pályaválasztási beszélgetésorozattal jelentkezik, amibe a lanyoknapja.hu oldalon bárki bekapcsolódhat. Többek között hallható lesz Jurányi Zsófia fizikus-sarkkutató is, aki egy véletlennek köszönheti, hogy anno a fizikusi pálya mellett döntött. "A testvéreim kezdtek el fizikai versenyekre járni, és megtetszett. Nem kellett iskolába menni, otthon lehetett lenni egy napig, így én is elkezdtem fizika versenyekre járni. Tetszett, jól ment, úgyhogy úgy gondoltam, jó, akkor fizikus leszek."

Az egyetem elvégzése után aeroszol kutatóként helyezkedett el. "A nővérem Svájcban élt, és gondoltam, milyen jó lenne a közelében lenni, meg hát nagyon szép hegyek vannak Svájcban és én imádom a hegyeket. Találtam egy állást, amiben egy 3500 méter magasan fekvő mérőállomásnál hirdettek doktori helyet. Nem tudtam, mik azok az aeroszolok, de mivel hegyre kellett menni, ezért jelentkeztem, így lettem aeroszol kutató.”

Az aeroszolok

Jurányi Zsófia jelenleg Észak-Németországban él, az Északi-sarkon előforduló, kormot tartalmazó aeroszolok mérésével foglalkozik. Az aeroszolok olyan parányi, folyékony vagy szilárd részecskék, amelyek folyamatosan jelen vannak a levegőben, klímaváltoztató hatásuk is van. A napsugárzást képesek visszaszórni az űr felé, vagyis ezáltal hűteni a Földet, de el is tudják nyelni azt, ami által felmelegítik légkörünket. Mérésükre azért van szükség, hogy pontosabb képet kaphassunk a klímaváltozásról.

“Az aeroszolok sokfélék lehetnek. Például tengerparton a levegő sótartalma nagy. Ott fehér színű aeroszolokban gazdag a levegő, ezek a napsugárzás jelentős részét visszaverik, hűtenek. Az autók azonban jelentős mennyiségű kormot termelnek, amelyek fekete színük miatt elnyelnik a napsugárzást, tehát melegítenek.”

Légszennyezés miatt rengeteg ember hal meg minden évben.

“Talán nem olyan látványos a közvetlen kapcsolat, emiatt sokan nem veszik ezt komolyan. A globális felmelegedés hatásásait már most érezzük. Sok helyen kevesebbet esik az eső, nyáron iszonyat meleg van és szárazság. Északon olvad minden, délen meg még jól bírja a jégtakaró, de előbb-utóbb az is jelentősen olvadni fog, ennek ellenére még mindig sokan nem gondolkoznak el azon, hogy a sarki boltba nem kellene autóval menni."

Antarktisz

Zsófia 2016 decemberétől 2018 februárjáig az Antarktiszon volt az Alfred Wegener Intézet megbízásából, aminek egy kilenc hónapos áttelelés is a része volt.

"Ugyan a német Neumayer III állomáson volt már talán előttem is magyar kutató, de én voltam az első, aki magyarként át is telelt ott. Kilenc hónapig teljesen el van vágva fizikailag a világtól a csapat. Senki nem tud a segítségedre sietni, történjen bármi."

"Ez minket nem zavart, mert szerencsére nem történt semmi baj."

"Az áttelelés fő célja az, hogy a kb. 40 éve folyamatosan működő tudományos kutatóállomás tovább működjön, a tudományos mérések ne szakadjanak meg. Ahhoz, hogy ez működhessen, persze az egész állomásnak is működnie kell, ami nem kis feladat."

A tizenkét fős csapatból négyen tudományos területről érkeznek (két geofizikus, meteorológus és levegőkémikus), öten pedig az állomás és a csapat működésért felelősek (számítógépes szakember, elektrotechnikus, mérnök, szakács és orvos). A csapathoz csatlakozott még egy három fős filmes stáb a BBC-től.

"Van egy meghatározott rutin, hogy kinek mi a dolga. Mindenki más tudományterületről érkezik, de mindenki egy picit be kell, hogy segítsen a többieknek is, így betekintést nyerhettünk mások szakterületébe is."

Amikor kiválasztják a csapatot, általában három-négy jelentkezőt hallgatnak meg személyesen is. Az, hogy kit választanak be a programba, sok mindentől függ.

"Természetesen szakmailag meg kell tudni felelni az elvárásoknak, de az emberi tényező is nagyon fontos, mert a csapatnak minden körülmények között jól együtt kell tudnia működni. Ezen kívül orvosi vizsálatok során kell átesnie mindenkinek, és a német és az angol nyelv tudása is elvárás. Általában 80-90%-ban németekből áll az áttelelő csapat, de külföldiek is nyugodtan jelentkezhetnek. A csapattagok általában a felkészülési idő alatt vagy a helyszínen sajátítják el, hogy melyik berendezés hogyan működik, hogyan kell őket karban tartani, milyen feladatokat kell elvégezni. Én dolgoztam előtte hasonló típusú mérőállomáson még a doktorim alatt, így ismertem az ott lévő berendezéseket, ez a tapasztalat előny volt a számomra. Ezen kívül foglalkoztam még mérőberendezések tervezésével és építésével is, ez is biztos számított abban, hogy engem választottak be a csapatba. Jó csapatjátékosnak tartom magam, mindenkivel jól együtt tudok dolgozni, ez is egy nagyon hasznos dolog az átteleléshez."

Az élelmezést a csapat úgy oldja, meg, hogy egy hajó konténerekben egyszerre odaviszi az egész évre elegendő ellátmányt, emellett a nyári szezonban néha repüvővel érkezik friss zöldség is. A körülmények azonban így is nagyon jók.

"Sokkal jobbak, mint harminc éve voltak. Az egyetlen, ami nagyon hiányzott, az a friss zöldség volt, de az utánunk jövő csapatoknak már az sem okozhatott gondot, mivel a Német Űrkutatási Központ és a NASA egy kutatási projekt részeként üvegházat épített fel, hogy szimulálják a Marsi növénytermesztést, a termesztett zöldségeket meg természetesen el lehetett fogyasztania a csapatnak."

A bázis ugyan jól felszerelt volt, aki iyen küldetésre vállalkozik, annak minden adódó időjárási viszontagsággal szembe kell néznie.

Télen a helyszínen akár -50 fokig is csökkenhet a hőmérséklet, és nyáron is szinte mindig fagy, nem ritka akkor sem a -20 fok. A csúcshőmérséklet nagy ritkán eléri nappal a +2 fokot is.

"Télen, amikor teljesen sötét volt, egyre nehezebb volt reggel fölkelni, összecsúsztak a nappalok és az éjszakák."

"Mepróbáltam minden nap legkésőbb kilenckor felkelni, hogy még délelőtt át tudjak menni az aeroszol mérőállomásra, és elvégezzem a napi rutinomat. A légkörkémiai méréseket nem a nagy állomáson végezzük, hanem másfél kilométerrel arrébb. Ez az állomástól délre esett, és ide csak gyalog szabad menni, nem lehet semmilyen motoros meghajtású járgányt használni, hogy ne az ezek által kibocsátott aeroszolokat és gázokat mérjük, hanem a természetben előfordulókat. "

Zsófi a mindennapi munkája mellett a mért adatok kiértékelésén és megértésén is dolgozott az Anktarktiszon. "Kiszámítottam az ott lévő aeroszoloknak a törésmutatóját, és ennek az időbeli változását, ami ezen a helyen egy újdonság volt."

Nők a tudományban

"Mi ketten voltunk nők a csapatban. Vannak olyan nemzetek, akik mind a mai napig csak férfiakból álló csapatot küldenek, de most már sok antarktiszi állomáson vannak áttelelő kutatónők is."

A német kutatóállomáson 1990-ben törte meg egy kutatónő a jeget. Többször jelentkezett a csapatba, de elutasították, mert nem férfi volt.

Sokadszorra aztán felajánlották neki, hogy amennyiben össze tud szedni egy kizárólag nőkből álló csapatot, úgy a következő évben csatlakozhat. Sikerült neki, így az első női áttelelésre egy tisztán női csapat ment, azóta pedig szívesen veszik a női jelentkezőket is a programban.

Jelenleg egyre bővűl a kutatónők száma a világban, már nem jelent hátrányt, ha valaki nőként jelentkezik kutatói állásra, így már csupán az álmokon és a kellő kitartáson múlnak az eredmények.

"Minden egyes álláshirdetésnél oda van írva, hogy azonos kvalifikáció esetén a női nemű jelentkezőt fogják választani. Jóval kevesebb női kutató van, nagyon örülnek neki, ha valaki nőként jelentkezik."

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Vett egy egyeurós házat nagyszülei szicíliai szülőfalujában, ma már százmilliót ér az álomotthona
Az amerikai nőnek azért kellett költenie a közművek nélküli kis lakra, de behozza a ráfordítást.

Link másolása

Több mint százmillió forint értékű álomházat varázsolt egy nő abból az egyeurós lakból, amelyet nagyszülei olasz falujában vásárolt - számolt be róla a Wales Online.

Meredith Tabbone értesült arról, hogy Szicíliában elhagyott házakat árvereznek el egy eurós induló árról annak érdekében, hogy felpezsdítsék az elnéptelenedett falu életét. A 43 éves chicagói pénzügyi tanácsadó kiszemelt Sambucában egy 1600-as években épült lakatlan házat, amely mindössze egyetlen helyiségből és pincéből állt, áram és vezetékes víz nélkül.

Egy euró volt a kikiáltási ár, de ő hasraütésszerűen felajánlott majdnem kétmillió forintnyi összeget, és hónapokkal később értesítették, hogy ő nyert.

Ezután megvette a szomszédos üres házat is, és mintegy 90 millió forintnyi összegből 46 hónap alatt kialakíttatott egy háromszáz négyzetméteres, négy hálószobás álomlakot. A tetőre külön költött, hogy az azbesztet környezetbarát módon távolíttassa el róla.

A pénzügyi tanácsadó úgy számol, hogy

a mintegy 100 millió forint értékű befektetés idén őszre, mire minden felújítás befejeződik, 130-170 millió forintot ér majd.

Meredith eleinte csak annyit tudott, hogy az apja egyik őse Szicíliából származott, majd miután beleásta magát abba, hogy hogyan szerezhetne olasz állampolgárságot, felfedezte, hogy dédapja az aprócska olasz faluban, Sambucában született. Ezután kezdte figyelni a faluról szóló híreket, és ma már az olasz állampolgársága is megvan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre több a tiny house itthon – bejött a Cápák között 2021-es évadában bemutatott ötlet
A Balaton északi partján is egyre több van a tiny house-okból, amik jogilag járművek, még rendszámuk is van, így Izer Norbert szerint az építési hatóság sem köthet bele a telepítésükbe.

Link másolása

Lakatos István ajánlotta fel a legtöbbet a Cápák között 2021-es évadában a Pop Tiny House tulajdonosának, Izer Norbertnek, aki azóta 40 millió forinttal növelte befektetését, és a cég megannyi boldog háztulajdonost tudhat maga mögött. Norberttel beszélgettünk, hogyan alakult a műsor óta az üzlet.

- Két évvel ezelőtt robbantak be a Cápák között című műsorban a tiny house-okkal, azóta sikerült mozgalmat csinálni az apró házakból?

- Már nagyjából mindenki tiny house mozgalomnak hívja ezt az egészet, de Magyarországon még nagyon gyerekcipőben jár. Inkább egy életérzés, és most tartunk ott, hogy akiket érdekelt ez a lakhatási forma, most kapják meg az első házaikat, tehát igazából majd pár év múlva lehetnek majd annyian, hogy érdemes a mozgalom kifejezést használni.

- Hol tartanak akkor a saját cégükkel?

- Én elkezdtem magamnak építeni, utána elkezdtem másoknak. A műsor óta megnyitottuk az üzemünket először Budapesten, majd Vácon. Itt 12 kollégával gyártjuk folyamatosan a házakat, egyszerre négy tiny house-on tudunk dolgozni, és most jelenleg úgy áll a dolog, hogy minden hónapban ki tudunk tolni egy házat. Ha nagyon megtoljuk, akkor kettőt is, és mindenki elégedett. Gyakorlatilag el tudjuk mondani, hogy elindítottuk a gyártást, és egyedüli cégként gyártunk tiny house-okat. Vannak próbálkozások, például mobil házasok próbáltak csinálni egy tiny house-t, de az még sem lett olyan, mint az igazi.

- Most eléggé magasan vannak az ingatlanárak, egy fiatal család gondolkodhat ebben esetleg alternatívaként?

- Akár azt is lehet, de ne gondoljuk, hogy 10 millió forintból kijöhet egy. Most például egy fiatal párnak csinálunk egy dupla házat. Ők majd két gyerekkel képzelik el benne az életüket, Győr mellett egy kis településen lesz majd, nem volt 100 milliójuk, de elköltenek telekre, meg tiny house-ra 50 milliót, és lesz egy 50 négyzetméter alapterületű házuk, egy pár 10 négyzetméteres galériával.

- Az alternatív építményeket nem igazán szeretik az önkormányzatok, például azzal érvelnek, hogy nem illik bele a településképbe. A modulházakat emiatt nem engedik sok helyen, mi a helyzet a tiny house-okkkal?

- Az a jó, hogy ez egy jármű, rendszáma van. Sok építési hatósággal szoktunk ezen vitatkozni. Nem igazán tudnak vele mit csinálni, mert jogilag jármű. Én mindig azt a példát szoktam ilyenkor hozni, hogyha egy sima Suzukival beállok a saját udvaromba és benne alszok, az oké? Mert a tiny house-nak is van rendszáma, biztosítása stb., így ha benne alszok, akkor mi a helyzet? Nem igazán korlátozhatják, mert akkor ennyi erővel senki sem állhatna be a saját udvarába a saját autójával. A Balaton északi partján például 33 település tartozik az északi régióhoz, ott már rakhatjuk le a házainkat, mert megértette az önkormányzat, hogy nem tudnak vele mit kezdeni.

- Mennyi idő alatt gyártanak le egy tiny house-t?

- A megrendeléstől számítva 6-9 hónap kell, ha egyedit szeretnének. Ha típusházat, akkor még rövidebb idő alatt készül el. Most két gyártási sorunk van. Az egyikben egyedieket gyártunk, a másikban típusházakat. Két típusunk van, egy 6,6 és egy 7,7 méteres. Különböző méretben és különböző elrendezésben. Ezeket nagyjából három hónap alatt tudjuk legyártani.

- Ha már jármű a tiny house, van, aki kifejezetten utazni szeretne vele?

- Senki nem keresett meg még ezzel, inkább úgy keresik, hogy van egy telkük, és szeretnének rá valami lakható építményt. Például Vácon 40 millió forint egy építési telek, lehet venni viszont 8 millióért mezőgazdasági területet, ki kell vonatni művelési ágból, és még nagyobb is, több hely van, mint egy építési telken. Ha valaki tiny house-t szeretne rá, gyakorlatilag lesz egy teljesen új építésű háza. Minőségi alapanyagokkal dolgozunk, a szigetelőanyagok, az ablakok, mind-mind prémium minőségűek. Nem rakunk be például 10 ezer forintos, barkácsáruházban vásárolható WC-csészét. Itthon azért nem szeretnének utazni vele, mert nincs autójuk, amivel elhúzzák, nincsen jogosítványuk, mert ehhez E-kategória kell, és nincs rutinjuk, hogy egy ekkora szerelvénnyel elinduljanak.

- Ha valami elromlik, az ügyfél fordulhat Önökhöz szervizelést kérve?

- Természetesen. Rengeteg vendégház is gurult már ki például tőlünk, ezeknek az üzemeltetését és karbantartását is ők végzik. Viszont ha például elromlik a WC, akkor azt egy sima szerelő is meg tudja javítani. Ha komposzt WC van, és nem angol, ott csak egy tartály van, azt csak kimosni kell. De olyan WC is van, ami gázlánggal égeti el a végterméket, azt csak mi tudjuk szerelni, mert annyira speciális.

- Mennyiből jön ki egy tiny house?

- A mostani házaink ára 21 millió forint plusz áfától kezdődik. Vagyis ez az alternatíva nem a lakhatási válságot oldja meg, hanem azoknak lehet segítség, akik egy kisebb lakás helyett egy élhető, nagyobb méretű megoldásra vágynak ennyiért. Például Csepelen a szülők egy fiatal lánynak szeretnének külön lakrészt, de nem tudják a saját házukat tovább bővíteni, úgyhogy tiny house-zal oldják meg. Ez egy 20 négyzetméteres, valamint plusz 10-10 négyzetméteres kislakás, indulásnak tökéletes.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
A Yale-en fog továbbtanulni a 17 éves magyar fiú, akit több amerikai elitegyetemre is felvettek
A Princetont és a Columbiát kosarazta ki Szepesi Mór a New Haven-i egyetem kedvéért.

Link másolása

A Yale-t választotta Szepesi Mór, akit több amerikai topegyetemre, köztük a Columbiára és a Princetonra is felvettek, írja a Telex.

A Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola végzős diákjának május elsejéig kellett döntenie. A magyar diák a lapnak azt mondta, hogy végül egy megérzés miatt döntött a Yale mellett a Princeton kárára.

„A Yale-en nagyon jó lehetőség van arra, hogy aki alapképzésen tanul, az is akár Nobel-díjas professzorokkal tudjon személyesen konzultálni. A Columbián meg más nagyobb egyetemeken erre nincs feltétlen lehetőség, csak azoknak, akik már nem alapképzést végeznek. Másodszor, azt is néztem, hogy milyen külföldi program lehetőségek vannak, mert fél évet szeretnék eltölteni Ázsiában. A Yale-en van a legtöbb lehetőség különféle országokban, például Szingapúrban közgazdaságtant tanulni”

- indokolta döntését Szepesi Mór, aki úgy tudja, remek a közösségi élet a kampuszon.

„Amikor jelenlegi diákokkal beszéltem, egyértelművé vált, hogy ott a tanuláson kívül is rengeteg lehetőség van, amik miatt élvezetes lehet az elkövetkezendő négy év.”

A magyar fiatal már óvodás kora óta angolszász intézményekben tanult, alapító tag volt az iskolája vitaklubjában, önkénteskedett Szenegálban és évekig volt a diáktanács elnöke. A 17 éves Szepesi Mórnak meggyőződése, hogy a vitakultúrát fejleszteni kell hazánkban. Célja, hogy a külföldön megszerzett tudást hazahozza Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Egyre népszerűbbek a kenderből épült házak, sőt, Veszprém mellett egy ovi is kenderből készült
Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Nyárády István pedig egy kenderjurtát tervezett. Mindketten hisznek a természetes építőanyagban, amely a bolygónak is jót tesz.
Belicza Bea - szmo.hu
2023. május 08.


Link másolása

A 93 éves szabolcsi édesanyám jól emlékszik arra az időre, amikor Magyarország kendernagyhatalom volt. Rengeteget dolgozott a növénnyel, örömmel mesélte, hogyan nyűtték vagyis gyűjtötték be, hogyan áztatták, szárították, tilolták vagyis törték, majd szőtték a kendert. Nagyon fiatal volt, de minden lépést imádott végezni. Ódákat zeng a végeredményről is, milyen tökéletes konyharuhák készültek, amit könnyű volt fehéríteni.

A kenderből születhetnek ruhák, cipők, kötelek, hálók, de tea, olaj, szappan és liszt is. Sőt ház is. Ez utóbbi a szívügye lett Nyárády Istvánnak, aki jurtát szeretne építeni kenderből.

Az ipari kender és a marihuána nem keverendő. Előbbi nem okoz bódultságot, egész más célra termelik, csak az utóbbi a pszichoaktív változat. Magyarország az első három helyen volt kender felhasználásában évtizedekkel ezelőtt, de a műanyag kiszorította. István szerint azonban most megkezdődött a kender reneszánsza. Azt mondja, a klímaválság miatt is jó az irány, mert gyógyítja a környezetét.

„A kender – termesztése alatt – a fáknál is több szén-dioxidot köt meg. Jó a talaj regenerálására is ott, ahol valami szennyező tevékenység, ipar volt.”

A kender magja, levele és a szára is hasznosítható. „Egyszer használatos evőeszközöktől a bioüzemanyagon keresztül a kötélig mindenre jó. Ruháknál tizedannyi víz kell hozzá, mint a pamut előállításához. Pár éve az autóipar is felfedezte, a BMW elektromos modelljeit kenderrel szigetelik” – sorolja.

István három évvel ezelőtt találkozott Horesnyi Bélával.

„Ő a kenderépítészet magyarországi apostola. Három éve találkoztunk egy természetes építőanyagokról szóló workshopon. Valahogy mindketten azonnal éreztük, hogy mi együtt fogunk dolgozni, együtt fogunk kenderjurtákat építeni” – meséli.

Horesnyi Béla hét éve épít kenderházakat. Körülbelül 5o létrejöttéhez volt köze, igaz volt, ahol csak betanította a kivitelezőket. Az egy- és kétszintes családi házakon kívül egy Veszprém melletti óvoda is kenderből készült.

Ahol él, Domaszéken építette az első két házat.

„Vettem egy építési telket, ahol lakom, direkt kenderházat terveztettünk oda, és úgy kerestünk rá vevőt, amikor már elkezdődött az építés. Találtunk is mindkettőre” – idézi Béla az indulást.

Tapasztalatok a második kenderházról

Olaszországban tanulta a kenderbeton készítés alapjait. Megvizsgált több természetes építőanyagot, de ez a növény lobbanta fel a szerelmet. Béla azt emeli ki, hogy ez a fajta ház tisztítja a levegőt.

„A kenderbeton egy karbonnegatív építőanyag, tehát sokkal több szén-dioxidot köt meg, mint amennyit előállításakor elhasznál. Kizárólag természetes anyagok vannak benne. A felhasznált mész ráadásul vírus- és baktériumölő.

Egyetlen negatívuma van, hogy hosszú a száradása. Egy 10 centis falnak egy hónap kell, ami azt jelenti, hogy 50 centinél 5-6 hónappal kell számolni” – magyarázza Béla.

István szerint alapvetően mérgek között élünk.

„A beteg ház szindróma arról szól, hogy az építőipar manapság olyan anyagokat is használ, amelyektől sokan allergiásak lehetnek, megbetegszenek. A kenderbetonból készült ház viszont természetes. Ráadásul az ökológiai lábnyom is mellette szól” – magyarázza.

Nyárády István

Rengeteg időt fordított a kenderjurták megtervezésére, de szükség van még segítőkre. Nem is riad vissza, hogy megszólítson bárkit. Legutóbb az Egyesült Arab Emírségek emírjének írt és

nevezett a világ legkomolyabb szén-dioxid-csökkentő versenyére (XPRIZE Carbon Removal), amelyet Elon Musk indított.

„Ehhez fel kellene építeni őszig egy 90 négyzetméteres kenderházat. Ez inspirálna másokat is, hogy akár önállóan vagy együttműködésben termesszenek és építsenek. Ehhez kellene egy mecénás vagy több kisebb támogató. Megvan a terv, itt van Horesnyi Béla, és van egy lelkes ácsunk is.”

Az építést így foglalta össze:

„Kell egy stabil alap, rá egy faszerkezet, ami LEGO-szerűen összeállítható, utána jöhet a kenderezés. Egy zsaluzatot kell összerakni, abba kell tölteni a kendermasszát, és tömöríteni egy fakalapács-szerű eszközzel. A kenderbeton a szár belsejének az aprítéka, a törek egy meszes adalékkal és vízzel keverve. Idővel, szén-dioxid megkötésével szilárdul betonkeménnyé."

Béla szerint hét éve jóval drágább volt a kender. Az építkezéshez kénytelenek voltak engedni a nyereségből.  Időközben azonban a kender egyre olcsóbbnak számít.

„Ahogy a Covid után drasztikusan emelkedett minden más építőanyag ára, a kenderé nem annyira, így most olcsóbban lehet építeni, mint egy téglaházat. Mi 600 ezer forintot kérünk egy négyzetméterért, de téglaháznál ez 750-800 ezer forint is lehet.”

– mondja Béla.

Az István által megálmodott, kilencven négyzetméteres jurtához körülbelül 50 millió forint kellene.

Béla az alapanyag nagyüzemű termesztését és feldolgozását is fontolgatja. „50-100 hektáron kellene indulnia. Ez körülbelül 300 millió forintba kerülne. Aztán lehetne ehhez egy részvénytársaság. A befektetőknek három-négy év alatt térülne meg a befizetett összeg."

Szerinte

200 hektáron lehetne 100 családi háznak az alapanyagát előállítani.

Aztán a kender egyéb részeit kötelekhez, ruhákhoz és hőszigetelő paplanhoz is használhatnák.

„Így vissza lehetne hozni Magyarországra a kendert, a gazdáknak teljesen mindegy mit termelnek. Ők azt mondták, azzal foglalkoznak, ami megéri" - mondja Béla.

István nemcsak az alapanyaghoz ragaszkodik, hanem jurtája esetében a kör formához is. Azt mondja, ennek oka van: az összefogást szimbolizálja.

„Összeomlott a világ körülöttem. A feleségem azt kérte, költözzünk külön, mert kiüresedett a házasságunk. Munkában is törés volt, egy angol cégnek vállalt megbízatásom véget ért, és egyébként is nagyon untam már az informatikát. Esztergomban egy zen templom apátjához mentem be tanácsot kérni” – meséli István.

A templom volt ezután az otthona négy évig. Azt mondja, az ott tanult belső munkának hála, békében, de külön nevelik gyermeküket.

„A kör nekem az összefogást jelenti. Arra számítok, hogy valamilyen formában együtt összehozzuk ezt a projektet. Részletek és fotók a honlapomon vannak. A jurta nekem a családi kört is jelenti. Azt szeretném, ha 8 éves fiamnak mielőbb megteremthetnék egy olyan otthont, ahol családban élhet.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk