SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Forradalmasítják a vak tanulók matematika-oktatását

Zsilák Szilvia írása az Abcúgon, fotók: Végh László - szmo.hu
2019. május 16.


Link másolása

Nem ismerik a leírónyelvet, amivel megérthetnék egymást

Itt jön képbe egy matematikai leírónyelv, az úgynevezett MathML (Mathematical Markup Language). A MathML használatával készített dokumentumokban a képernyőolvasó programok már pontosan olvassák fel a matematikai szimbólumokat, képleteket és az egyenleteket. A matematikai leírónyelv már régebb óta létezik, a képernyőolvasó programok azonban csak két éve tudják ezeket felolvasni.

Először nagyon megörültünk, hogy megérkezett a megoldás a vak diákok számára, hogy végre fel tudják olvasni a matematikai kifejezéseket. Azonban csakhamar azzal szembesültünk, hogy az érintettek köre azt sem tudja, hogy mi az a MathML

– mondta Szuhaj Mihály.

A képen látható MathML tréninganyag segít elsajátítani a legszükségesebb parancsokat. - Fotó: Végh László

István megmutatja a laptopján a különböző egyenletek mögött található, első ránézésre nem túl szimpatikus forráskódot, “amit valljuk be, egy általános vagy középiskolai tanár nem könnyen tud produkálni”. A matematika leírónyelveket az egyetemi szinten nem csak a vak, hanem a látó diákok is használják, azonban a középiskolákban és az általános iskolákban még csak kevesen hallottak róla, így el kell telni egy időnek, míg ezek népszerűbbek lesznek, és majd a tanár MathML-ben adja meg a diáknak a házi feladatot.

Azt is megtudjuk, hogy a tanároknak nem kellenne a nulláról kezdeniük, mert a tanári képzésben körülbelül az elmúlt 25 évben már tanítanak matematikai leírónyelvet, “különös lenne, ha nem ismernék, az már más kérdés, hogy azóta használták-e” – jegyzi meg Szuhaj Mihály. Az alapítvány tovább könnyítette a tanárok dolgát azzal, hogy több száz parancs közül kiszűrte a legszükségesebbeket, amelyek 5. osztálytól 12. osztályig kellhetnek. “Ha úgy, ahogy van odatettük volna a tanárok elé, akkor azonnal elijesztettük volna őket” – jegyzi meg az alapítvány elnöke.

Az alapítvány ezért elkészített egy tréninganyagot, amelynek segítségével a tanárok és a diákok ingyenesen el tudják sajátítani a leírónyelvet. Tavaly az Invitech Innomax pályázatán nyertek hozzá támogatást, januárban pedig már meg is jelent a kész anyag.

"A fejlesztés legnagyobb érdeme, hogy a tanár és a diák között egy új kommunikációs csatornát nyit meg, forradalmasítja a kommunikációt a látó tanárok és a vak diákok között. Ha ezen a leíró nyelven adják ki a házi feladatot vagy a dolgozatot, akkor azt a diák is el tudja olvasni. A diák ugyanezen a nyelven megírja a válaszokat, a tanár pedig egy mindenki számára könnyen olvasható verziót kap vissza. A tréninganyagnak köszönhetően a látássérült felső tagozatos és középiskolás diákok ugyanazokat a feladatokat oldhatják meg, ugyanolyan értékelés alapján kaphatják meg a jegyeiket, mint látó osztálytársaik"

– mondja Szuhaj Mihály.

Nem csak összeszerelési munkára képesek

Az sem ritka, hogy a tanár – egymás életének megkönnyítése érdekében – felmenti a látássérült diákokat a természettudományos tárgyak tanulása alól az integrált oktatást is végző intézményekben, ami rontja a továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeiket olyan szakmákban, ahol számolni kell. A felmérések szerint a megváltozott munkaképességű embereknek csak kis százaléka dolgozik, hiszen ha egy középiskolás integrációban tanuló látássérült diák már általános és középiskolában nem jut megfelelő tanagyaghoz, így nem csoda, ha hamarabb válik masszőrré, mint programozóvá. Amin lehetne változtatni, hisz ennek a leírónyelvnek az elterjedése a jövőben több vak ember számára nyithatna meg új karrierlehetőségeket.

"Nehéz bejutni bizonyos egyetemekre, ha már középiskolában elhasal az illető, ha a tanár és a diák megkönnyíti egymás dolgát, ha csak átrugdalják a diákokat a következő évfolyamba, de érdemi tudást nem szereznek. Pedig nemcsak az egyszerű összeszerelési munkára alkalmasak, hanem szellemi tevékenységre is, egy minimális segítséggel ők is ugyanolyan teljesítményre képesek mint látó társaik"

– mondja az alapítvány elnöke.

Szuhaj Mihály ebben kiváló példát mutat, hiszen vak programozómatematikusként sikerült létrehoznia ezt az alapítványt 18 évvel ezelőtt, ma pedig már 21 ember munkájáért felel. A Békés megyei Kondorosról került Budapestre, a középiskola befejezése után. Akkoriban még nem létezett az integrált oktatás, ezért kemény kihívás volt számára a matematikatanulás. De két szerencséje is volt, mivel tíz éves koráig látott, ugyanott folytathatta az iskolát, miután egy agydaganat-műtét miatt elveszítette a látását. Nagy segítség volt az ikertestvére is, együtt jártak iskolába, aki sokat segített neki a tanulásban is.

Szuhaj Mihály, az Informatika a Látássérültekért Alapítvány vezetője. - Fotó: Végh László

Úgy gondolta, hogy hatalmas lehetőséget rejt az informatika a vak emberek számára. Mindennek fontos tétje volt, mert ha a vak felhasználók nem tartják a tempót a fejlődéssel, akkor behozhatlanul lemaradnak a többiektől. Amikor elindult az alapítvány, és számítógépeket akartak szétosztani, rögtön felvetődött a kérdés, hogy mivel tudják majd megszólaltatni Windows rendszert. Az első nagy projektjük az volt, hogy egy amerikai cég szoftverjének magyar nyelvű honosítását elvégezzék.

Istvánnak két féléve van még hátra az egyetemből, utána szeretne programozóként egy nagy cégnél elhelyezkedni. Úgy látja, hogy informatikusokból hiány van, így nem fog gondot okozni számára az állástalálás. Beszélgetésünk végén kiemelte, hogy az integrált oktatásra szükség van:

"Ha egy vak ember tovább akar tanulni, érdemes minél előbb látó közösségbe “kimenni”, mert a speciális iskola egy zárt közeg. Persze az alapokat érdemes ott elsajátítani, utána viszont minél hamarabb el kell kezdeni integrálódni, mert nem élhetjük olyanokként az életünket, akik folyton segítségre szorulnak, hanem meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt azért, hogy megálljunk a saját lábunkon."

Az utazótanárok segítik eljuttatni az iskolákba

A tréninganyagot hírleveleken és szakmai rendezvényeken keresztül próbálják eljuttatni az érintettekhez, továbbá az úgynevezett “utazó tanárok” segítségét is igénybe veszik, akik nemcsak az integrált oktatást végző iskolában lévő diákokkal, hanem a tanárokkal is találkoznak.

Egy másik fontos előrelépés, hogy a tréninganyag ma már nem csak egy lelkes próbálkozás, mivel az adaptációval foglalkozó Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége vállalta, hogy a jövőben a matematika tankönyvek akadálymentesítésekor ezt a nyelvet használják. Mivel minden, integrációban tanuló középiskolás diák tőlük kapja meg a tankönyveit, a jövő tanévben már olyan akadálymentesített matematika tankönyvek állnak a rendelkezésükre, amikkel önállóan is el tudják sajátítani ugyanazt a tudást, mint a látó iskolatársaik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk