RESPEKT

Fehér Miklós emlékére

A magyar válogatott és a Benfica fiatal csatára 10 évvel ezelőtt halt meg a futballpályán.

Link másolása

Fehér Miklós, a Benfica 25-szörös válogatott magyar csatára a Guimaraes elleni idegenbeli portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzés hosszabbításában váratlanul megtorpant, eszméletét vesztettette és többé nem tért magához: a kórházba szállítást követően meghalt.

Sokakban él elevenen annak a meccsnek a képe 2004. január 25-én, különösen a hatvanadik perc, amikor Fehér Miklós csereként állt be a Guimaraes-Benfica portugál bajnoki mérkőzésen. A hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguilarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak – nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta a figyelmeztetést.

Fél pillanat sem telt el, újra a játékra próbált összpontosítani, de akkor megállt, fejét előre hajtotta, háta begörnyedt, kezeit térdére támasztotta, majd tehetetlenül hátraesett a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre, de amikor már tizenöt perce állt a játék, mindenki tudta: nagy a baj.

A 24 éves támadó a kórházba szállítást követően meghalt. Halálának okáról pedig ma sem tudunk biztosat.

A portugál futball legutóbb harminc éve gyászolt hasonlóan tragikus körülmények között: 1973 decemberében a portói Fernando Pascoal das Neves esett össze egy mérkőzés alatt, majd hunyt el.

Fehér Miklós Tatabányán született, a Győri ETO csapatában az 1995/96-os idényben mutatkozott be. Három szezont játszott a zöld-fehéreknél és ötvennyolc mérkőzésen huszonkét gólt szerzett, majd 1998-ban 700 ezer dollárért a Porto igazolta le, és bár a portugál sztárcsapatban alig kapott lehetőséget, a bajnokcsapat tagja volt. A következő évben kölcsönadták a Salguierios együttesének, ahol házi gólkirály lett.

A Portóhoz ekkor újra kikölcsönözte. Légiós karrierje legjobb évét produkálta Bragában, sokáig versenyben volt a gólkirályi címért; végül tizennégy találatig jutott. A portóiak visszarendelték, de miután Fehér nemet mondott szerződéshosszabbítási ajánlatukra, egy évig csak a tartalékok között kapott lehetőséget.

Portóból a válogatott csatár 2002-ben tette át Lisszabonba a székhelyét, azonban a világhírű Benficában sem tudta úgy kamatoztatni tudását,ahogy azt korábban elképzelte. Már a távozás gondolatával is foglalkozott, pedig az UEFA-Kupa első, októberi fordulójában ő szerezte a győztes, egyszersmind a továbbjutást jelentő gólt a belga La Louviére ellen. Több klub is magáénak akarta tudni, és úgy is tűnt, hogy hamarosan máshol folytatja pályafutását a portugál bajnokságban. A válogatottban huszonöt mérkőzést játszott.

Legemlékezetesebb találkozója a Litvánia elleni 6–1-re végződött idegenbeli Eb-mérkőzés volt 2000-ben, amelyen három gólt szerzett. Legutóbb a Lengyelország elleni hazai Eb-selejtezőn lépett pályára a nemzeti tizenegyben – egy félidőt kapott –, gólt augusztus 20-án, a Szlovénia elleni idegenbeli barátságos találkozón szerzett címeres mezben. A decemberben kinevezett szövetségi kapitány, Lothar Matthäus is számított rá, negyvenes listáján az ő neve is szerepelt.

fehermiklos2

Három évvel ezelőtt (2011. december 28.) a Győri ETO, az FTC, az Újpest és az MTK neves öregfiúi léptek a győri Magvassy Mihály Sportcsarnok pályájára, hogy egy közös játék során rúgják a bőrt a Fehér Miklós Emlékgálán.

A portugál sztárklub, Fehér utolsó egyesülete, a Benfica méltóképpen meg akarja őrizni Fehér Miklós emlékét, a klubvezetők úgy döntöttek, hogy visszavonultatják a 29-es mezt, amit ezek után már soha többé senki nem viselhet a klubnál. A klub aulájában 2005-ben egy bronzszobrot állítottak fel Fehér Miklós emlékére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


RESPEKT
Itt a 2014-es focivébé hivatalos himnusza
Pitbull, Jennifer Lopez és a brazil Claudia Leite hozták össze a 2014-es világbajnokság dalát.

Link másolása

A dal nemég került ki a YouTube-ra, de máris több mint kétmillióan látták. A vb alatt nyilván naponta halljuk majd, és legalább akkora siker lesz, mint Shakira Waka-Waka-ja. A kubai származású rapper és J-Lo nem először dolgozik együtt. A 44 éves énekesnő boldogan vállalta a felkérést. Jennifer Lopez a himnusz kapcsán korábban azt mondta, olyan családban nőtt fel, ahol mindenki imádta a focit, így természetesen ő is nagy rajongója a sportágnak.

jlo

vbszines

A brazíliai labdarúgó világbajnokság megnyitója június 12-én lesz Sao Paulóban, Brazília-Horvátország összecsapás lesz a nyitómérkőzés.

Csoportbeosztás

A csoport: Brazília, Horvátország, Kamerun, Mexikó

B csoport: Spanyolország, Hollandia, Chile, Ausztrália

C csoport: Kolumbia, Görögország, Elefántcsontpart, Japán

D csoport: Uruguay, Costa Rica, Anglia, Olaszország

E csoport: Svájc, Ecuador, Franciaország, Honduras

F csoport: Argentína, Bosznia és Hercegovina, Irán, Nigéria

G csoport: Németország, Portugália, Ghána, Amerikai Egyesült Államok

H csoport: Belgium, Algéria, Oroszország, Dél-Korea

Nyomj egy lájkot, ha tetszett a videó!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
RESPEKT
Magyar lett minden idők legröhejesebb öngólja
Magyar meccsen született minden idők legviccesebb öngólja. Most megtudhatod, melyiken.

Link másolása

Íme, a győztes videó a magyar meccsről:

A Marca nevű spanyol sportlap olvasói megszavazták a világ legnevetségesebb öngólját. A mezőny erős volt, de egy itthoni mércével mérve is nagyon vicces produkció vitte el végül a pálmát.

A Videoton szlovák vendégjátékosa, Pavol Durica hatalmas bombagólját találták a marca.com olvasói a világ legröhejesebb öngóljának, a szlovák légiós olyan neveket előzött meg ezzel, mint Gareth Bale, vagy Lewis Dunk.

A 2008-as a Debrecen-FC Fehérvár Magyar Kupa-negyeddöntőn történt az eset, a debreceniek 2:1-re vezettek, amikor a 85. percben tizenegyeshez jutottak. Takács lövését Sebők hárította, a kipattanó labdát Durica 11 méterről, kapásból védhetetlenül bombázta saját kapujának a bal felső sarkába.

Ezzel a DVSC jutott tovább, a vesztes Videoton játékosai feltehetően máig nem értik, hogy társuknak hogy sikerült ezt a labdát így belőni, de maga Durica is álmatlanul forgolódhat még most is, amikor eszébe jut az eset.

Gareth Bale a Liverpool ellen még veszélyesebb volt saját kapujára...

Dunknak sikerült bedekáznia

Ha jót nevettél, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RESPEKT
Schumacher ébredezik
Hivatalos közleményben erősítették meg, hogy a Forma-1-es pilóta a javulás útjára lépett.

Link másolása

A német hírportálok is vezető hírként terjesztik: sokkal jobb állapotban van Michael Schumacher.

“Michael fejlődést mutat az úton, amit bejár. Pár pillanatig a tudatosság és az ébrenlét jeleit mutatja. Mellette vagyunk ebben a kemény és hosszú küzdelemben, együtt a grenoble-i kórház orvosaival, és továbbra is bizakodunk. Szeretnénk megköszönni a folyamatos szimpátiát. Ezzel egy időben ismét a megértéseteket kérjük, miszerint nem szeretnénk feltárni a részleteket. Ez szükséges ahhoz, hogy megvédjük Michaelt és családját, a privát szférát, és lehetővé tegyük azt, hogy az orvoscsoport teljes nyugalommal végezhesse a munkáját" - olvasható a világbajnok menedzsere, Sabine Kehm hivatalos közleményében.

Sabine-Kehm

Sabine Kehm

Megható üzenettel üdvözölték a Forma 1-es pilóta javulásáról szóló hírket a bahreini pályán. A szahíri pálya célegyenesének korlátján az "fohászaink és imáink veled vannak, Michael" feliratot festették a szervezők.

szahir

"Fohászaink és imáink veled vannak, Michael" - fotó: Getty Images

szahir1

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel így nyilatkozott: „Mindig óvatosan kezelem a másodkézből származó híreket, mindenesetre jó hallani, hogy a megfelelő irányba halad. Még hosszú folyamat áll előtte, szóval óvatosan kell fogalmaznunk, de akkor is jó ezt hallani hosszú-hosszú információ nélküli heteket követően. Minden jót kívánunk neki és családjának, remélhetőleg újabb híreket hallunk a következő hetekben.” - írja a Formula.hu

Schumacher egykori csapattársa, Felipe Massa kitörő örömmel fogadta a hírt: „Nagyon remélem, hogy már csak pozitív hírek jönnek. Minden egyes nap imádkozom érte, szeretném őt viszontlátni. Nagyon várom, hogy így legyen, addig is minden jót kívánok neki, családjának és az őt kezelő orvosoknak is. Remélem, folyamatosan jobb és jobb lesz a helyzet.”

schumi

Illusztráció: Szalai Attila

Már csütörtökön is nyilatkozott a menedzser, de akkor még csak a biztató jelekről beszélt. Ma már azonban számukra is egyértelművé vált, hogy kezd magához térni a sportoló.

Ha te is szurkolsz Schumi felépülésének, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RESPEKT
Fából készült Budapest-felirat a Hősök terén
Újabb látványosság, ami mellett fotózkodhattok. Hogy tetszik?

Link másolása

A Hello Wood csoport egy látványos Budapest feliratot készített a Hősök terére. Ezzel is a most zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválra szeretnék felhívni a figyelmet.

bpfelirat (1)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat (2)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat (3)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat (4)

Fotó: Nagy Szabolcs

A Hello Wood:

A Hello Wood célja, tömöríteni az építészeket, dizájnereket, a legtehetségesebbeket, és számukra lehetőséget adni, hogy egy alkotóműhely tagjai legyenek. Ráadásul a Hello Wood egy olyan fesztivál, ahol fröccs mellett igazi inspiráció is folyik.

A Hello Wood egy összművészeti alkotótábor, ahol a szakmád nagyjai egy hét alatt a lehető legtöbbet hozzák ki belőled. Ez az a hely, ahol felteheted a koronát a portfóliódra, ahonnan az alkotásaid nem a fiókba, de neves kiállításokra és a médiába vándorolnak.

bpfelirat (5)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat (6)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat2

Fotó: Légrádi Ádám

BpDeccard

Fotó: Légrádi Ádám

Ha tetszik a felirat, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk