hirdetés

SIKERSZTORIK

Entremo: magyar fiatalok karperece forradalmasíthatja a betegmonitorozást

A japán állami tv-ben is bemutatták az új magyar találmányt, ami a nővérek munkáját hivatott megkönnyíteni a koronavírus által leterhelt kórházakban.

Link másolása

hirdetés

“A csapat áprilisban alakult, hatan vettünk részt egy Hackathon-on, ahol egy hétvége alatt kellett összetennünk egy prototípust. Abból a csapatból most öten alapítottunk céget." - mondja a Szeretlek Magyarországnak Lakatos Péter, az Entremo ügyvezetője.

Az ötletet az adta, hogy a koronavírus járvány első hulláma alatt, tavaly tavasszal addig nem látott nehézségekkel kellett megküzdenie az egészségügynek. A betegek monitorozása jelentette talán a legnagyobb kihívást.

“Azt láttuk, hogy nagyon sok helyen ez még nem egy jól működő digitális folyamat, hanem papíralapú. Sőt, volt olyan kórház, ahol a betegek maguk mérték és jegyezték fel ezeket az alap paramétereiket.” - mondja Knébel Miklós műszaki koordinátor.

Az Entremo ezen a problémán egy karpereccel segítene, ami tulajdonképpen egy akkumulátorról működő monitorozó eszköz.

”Három fő részből áll a rendszerünk.” - magyarázza Knébel Miklós. ”A karperec, - amely maga a mérőszköz - csuklóra helyezhető, ez továbbítja az adatokat egy sim kártyával rendelkező, router nagyságú egységhez, amely kórtermenként lesz felszerelve, és bluetooth kapcsolat köti össze a kettőt. Az egység a nővér hívópulton elhelyezett képernyő felé küldi az adatokat. Ott külön értesítés jelzi, ha a mért értékek egy megadott tartományon kívül esnek, vagy ha az akkumlátoridő nagyon lecsökken. Így a nővérek pontosan tudnák, hogy mikor melyik páciensnek van szüksége segítségre.”

A fejlesztéshez konzultáltak orvosokkal, akik a "sok embert kell ellátni rövid időn belül, kis kapacitással" problémát tartották a legfontosabbnak.

hirdetés

"Azt mondták, hogy a meglévő monitorozás lassú, ráadásul a védőfelszerelés további komplikációkat szül. Innentől kezdve elég egyértelmű volt az irány, hogy mit csináljunk." - mondja Lakatos Péter. “Az orvosi kompetenciánk azonban nem volt meg, ahhoz volt szükség a sok-sok konzultációra, hogy belelássunk a mindennapi folyamatokba. Tudnunk kellett, hogy mely paramétereket mérik, és milyen gyakorisággal. Így tudtuk felmérni és elképzelni, hogy milyen termék tudna nekik segíteni. Főnővérrel is beszéltünk, hiszen ők kezelnék ezeket az eszközöket, az ő munkafolyamatukat segítjük a karpereccel.”

A speciális eszköz mér oxigén szaturációt, pulzusszámot, légzési frekvenciát származtat, valamint a hőmérsékletet is figyeli.

“Tavasszal minden betegnél ezt a négy paramétert mérték a nővérek a betegeken. Ez nagyjából 5-10 percet vesz igénybe az adminisztratív feladatokkal együtt. Ha háromszor rá tudnak egy betegre nézni egy nap, az már nagyon jónak számít. Hallottunk olyat is, hogy két mérés között olyan drasztikusan romlott a beteg állapota, hogy már nem tudták megmenteni. Adta magát a gondolat, hogy mindenképp szükség van a sűrűbb mérésekre az olyan osztályokon is, ahol nincsenek komoly berendezések. " - folytatja Knébel Miklós.

A karperec egy felületkezelt, 3D nyomtatott eszköz, ami felülettisztító kendővel fertőtleníthető. Az akkumlátor időtartama körülbelűl két-három nap. Lemerülés után a nővéreknek töltőállomásra kell helyezniük az órát, ami egyszerre öt eszközt tud tölteni.

Találmányuk első verziójával tavaly áprilisban megnyerték az EUvsVirus verseny egészségügyi kategóriáját, amire két nap alatt gyártották le az eszközt.

“Az egészet úgy kell elképzelni, hogy péntek délután elkezdtünk ötletelni rajta, beszéltünk orvosokkal, beszereztük a szenzorokat hobby hardver boltokból, és a megtervezését is elkezdtük, majd 36 órával később elkészült egy 3D nyomtatott műanyagforma, amibe bele voltak szerelve a szenzorok, és képes volt mérni a vitális paramétereket." - meséli Lakatos Péter.

Azóta már jóval előrébb járnak, legyártották az első harminc prototípust, és most a kórházi tesztelés következik.

"Hetek kérdése, hogy tesztelhessük a rendszert kórházban is. A visszajelzés fontos a további fejlesztésekhez. Látni kell a való életben, hogy amit elgondoltunk, az működik-e, másrészt már most vannak elképzeléseink arról, hogy milyen javításokra lesz majd szükség."

A csapatban mindenki mérnöki végzettségű, van, aki data science-t tanult, van aki villamosmérnök. Lakatos Péteren és Knébel Miklóson kívül csapattag még Dános Péter, aki a 3D tervezés és gyártás felelőse, Mitnyik Levente, aki az elektronikáért felel, valamint Nagy Kristóf, aki a villamosmérnöki tevékenysége mellett a cég arculatát tervezi.

A karperec nem kizárólag a koronavírusos osztályokon tudná megkönnyíteni az ápolók dolgát.

“Azt látjuk, hogy a kórházak legalább ennyire kipróbálnák a karperecünket más osztályokon is." - mondja Lakatos Péter. "Akár a teljesen általános sebészeti osztályokon is. Beszéltünk orvosokkal, akik mindig rávilágítanak új problémákra. Ilyen az is, hogy ugyan vannak jó mérőeszközeik, de nincsenek egységesítve az adatok egy rendszerben. Valamint hosszú távon már vannak elképzeléseink, hogy milyen plusz funkciókkal lehetne ellátni a karperecet. Többek között a vérnyomásmérés is szerepel a tervek között, és elképzelhető a kismamák számára a vércukorszint-mérés is. Beszéltünk olyanokkal is, akiknek a stresszmérés lenne a fontos."

Az adatokat ráadásul elmentik, amikkel így később akár kutatásokat is lehet végezni.

“Ritka, hogy az intenzív alatti osztályokon ilyen nagy mennyiségű adatot lehessen tárolni, ez már önmagában is újfajta adatbázis lenne.”

A csapat találmányával már szerepelt a japán állami tévében is. Itthon pedig kaptak egy mentort, Dr. Bábel Tamás személyében, aki továbbra is segíti a munkájukat. Négy másik partnerrel együttműködve hozták létre a prototípust, az ELTE, az ELTE Soft, a MOHAnet, valamint az InnoTractor holland startup is segített. "Az elmúlt fél évben több mint húsz ember dolgozott velünk, ezért tudtunk olyan gyorsan haladni, hogy már működőképes a termékünk." - mondja Lakatos Péter.

Hozzáteszi, egy verseny nemcsak a produktum létrehozásának folyamatát, hanem a csapatban dolgozást is megtanítja. "Az adta meg a kezdő lökést, hogy 900 csapat közül nyertünk olyanok között, akiknek már létező cégeik voltak. Ez egy nagyon jó visszajelzés volt. Ráadásul nagy kitartást igényel egy ilyen intenzív verseny, nem nagyon volt időnk aludni, viszont összekovácsolódtunk. Ezek olyan kiegészítései az egyetemnek, amelyek elengedhetetlenek később az életben, ha valaki valamilyen saját vállalkozást akar létrehozni."

Sok fiatalnak vannak ötletei, de kevesen indulnak el azon a rögös úton, ami a megvalósításhoz vezet. Lakatos Péter szerint nem is a jó ötlet a legfontosabb.

"Egy jó csapatot kell felépíteni. Ha van egy csapat, akkor mindegy, hogy mi jön elé, lesz jó megoldás. Nekünk ez körülbelül a tizenötödik versenyünk volt. Nagyon sok témában voltak már ötleteink különböző területeken, de azokból nem nőtte ki magát egyik sem egy céggé. Viszont mind hozzájárultak ahhoz, hogy most egy olyan ötletünk legyen, amit meg tudunk valósítani két nap alatt, ami aztán el tud juttatni minket későbbi befektetőkhöz, és képesek legyünk növekedni."


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: