SIKERSZTORIK
A Rovatból

Első magyarként síelt le az egykori Lenin-csúcsról Győrffy Ákos

Kilenc óra alatt másztak fel a tadzsik-kirgiz határon fekvő 7134 méteres Ibn Szína-csúcsra, ahonnan rendkívül nehéz terepen, négy óra alatt síeltek le.

Link másolása

Első magyarként síelt le a 7134 méteres Ibn Szína-csúcsról Győrffy Ákos augusztus 7-én.

A sportoló a Kalifa Alpin Csapat tagjaként gyors, nem mély akklimatizációval augusztus 7-én reggel 5 körül indult fel a Kirgizisztán és Tádzsikisztán határán magasodó, korábban Lenin-csúcs néven ismert Ibn Szína-csúcsra - közölte hétfőn az expedíció. Mint írták:

a magyar hegymászó egy skót síoktatóval párban indult felfelé, akivel a hegyen ismerkedett meg.

A C3-as táborból, 6200 méterről kezdték meg a csúcsmászást. Az időjárás nem volt kedvező a folyamatosan erősen fújó szél miatt; mindkettőjükből sokat kivett a csúcsszakasz, amelyet így is gyorsan, 9 órás menetidővel teljesítettek. Végül 14 órakor érték el a csúcsot, majd rövid pihenő után felcsatolták a léceket a lesikláshoz.

A közlemény szerint

normál útvonalon nem lehetett volna végig lejutni lécekkel, ezért rövid tanácskozás után a meredek és nehéz, éppen ezért ritkábban síelt északi falat választották.

A lefelé vezető úton mindenféle terepviszonnyal meg kellett küzdeniük. A felső régióban rengeteg elkerülhetetlen kőtörmelék, helyenként 50 fokos lejtők és jeges folyosók állítottak akadályt eléjük, majd az alsóbb részeken 40-45 fokos lejtők, beszakadó és fagyott tetejű hó, porhó tarajok, teljesen jeges repedéshatárok okoztak nehézséget. Mindezeket az akadályokat hasadékok közt sasszézva kellett teljesíteniük - áll a beszámolóban.

A lesiklásban nagy segítséget jelentett, hogy

néhány hegymászó a C1-es táborból távcsővel követte az eseményeket, rádión segítve a lejutásban.

"Összesen 9 órát másztunk, 4 órát síztünk, 3 óra alatt az 1-es táborba jutottunk a gleccseren. A táborban mindenki gratulált, külön vacsorával kedveskedtek nekünk. Eddigi információim szerint idén még nem sízték meg az északi falat itt" - idézi a közlemény Győrffy Ákost.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
28 milliós jutalmat kapott a Google-től egy magyar fiú, mert talált egy súlyos biztonsági hibát
A 21 éves Schütz Dávidot kissé megváratta a Google, de végül kijavították a hibát, a fiú pedig megkapta a megérdemelt jutalmat.

Link másolása

Egy véletlennek köszönhetően sikerült felfedeznie egy súlyos biztonsági hibát a Google-nél egy magyar fiatalembernek, akit ezért a cég 28 millió forinttal jutalmazott meg. Schütz Dávid a Szegedi Napnak mesélte el, hogy érte ezt el.

Egy hosszú útról ért haza, amikor annyira le volt merülve a mobilja, hogy egy fontos üzenet közben ki is kapcsolt. Gyorsan feltette töltőre, a telefon pedig ekkor a SIM-kártya kódját kérte. Mivel a fiatal férfi háromszor is elrontotta a PIN-kódot, letiltotta a SIM-kártya, és immár a PUK-kódot kellett megadnia. Szerencsére megtalálta ezt a kódot a SIM-kártya dobozában, és miután beírta, új PIN-kódot adott meg a SIM-kártyához. Ezután azonban furcsán kezdett el viselkedni a telefonja: az ujjlenyomatot kérte bekapcsolás után, utána pedig egy fura, beragadt helyzetbe került, és úgy maradt a képernyő is. A problémát újraindítással sikerült megoldani, de felmerült benne a gyanú, hogy ez talán nem csak funkcionális hiba, hanem biztonsági problémát is okozhat.

Nem is hagyta ezt annyiban, elkezdte tüzetesebben megvizsgálni a hibát.

Feltűnt neki, hogy ha nem indítja újra a telefont és úgy állítja vissza a SIM-kártya kódját a PUK-kóddal, akkor nem lefagy a telefon, hanem feloldódik. Ezt egy régi telefonján is kipróbálta, és mivel azon is sikerült, már tudta, hogy ez egy több eszközt érintő hiba.

Ez azért veszélyes, mert bárki feloldhatja bárkinek a telefonját a feloldó kód nélkül is úgy, hogy a készülékbe helyezi a saját SIM-kártyáját, amihez tudja a PUK-kódot.

A 21 éves fiú egy óra múlva már jelezte is a hibát a Google-nek, ahol 34 percen belül be is fogadták, de csak egy hónappal később reagáltak. Akkor azt írták, hogy a hibát már más is jelezte korábban, ezért Dávid nem számított arra, hogy pénzt kap. Mivel azonban súlyosnak gondolta a hibát, többször is rákérdezett a cégnél, majd a Google mérnökei előtt, élőben is produkálta a hibát.

Végül elismerték, hogy ez valóban komoly hiba, november elején ki is javították. A szegedi fiatalnak pedig jutalmul 28 millió forintnyi jutalmat adtak.

Akinek a telefonja a "November 5, 2022" nevű biztonsági frissítést mutatja, akkor azon már nem jelentkezik ez a hiba. Ha korábbi a legutóbbi frissítés, akkor érdemes a legújabbra frissíteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Másfél éve még járni sem tudott, most világbajnoki címet szerzett a 15 éves fehérvári parasportoló
A gyakorlata végén a közönség és a bírók is felállva tapsolták meg Porga Zsaklint a parapole világbajnokságon.

Link másolása

Aranyérmet nyert Porga Zsaklin a decemberi rúdsport világbajnokságon. A székesfehérvári MÁV Előre SC mindössze 15 éves para rúsportolója százharminchat pontos eredményt ért el a parapole elit versenykategóriában - írja a MÁV Előre SC.

Az olaszországi Cesenaticóban rendezett világbajnokságon harminc ország száznyolcvan sportolója indult, köztük a huszonhárom fős magyar válogatott is. A székesfehérvári klub sportolója 136 pontos eredménnyel lett világbajnok a parapole elit versenykategóriában.

„Felemelő érzés volt, amikor a himnusz hallgatása közben felemelhettem a magyar zászlót, mert nekem kiskorom óta, amióta elkezdtem űzni ezt a sportot, ez volt az álmom. Nagyon jól esett, hogy dicsőséget szerezhettem Magyarországnak és magamnak ezzel az eredménnyel”

– mondta Porga Zsaklin.

A rúdsportoló célja az volt, hogy bemutassa képességeit a korlátai ellenére. A beszámoló szerint gyakorlata végén a közönség és a bírók is felállva tapsolták meg a lányt.

„Nagyon sok munka volt ebben a vb-címben, mert ez volt az a koreográfia, amiben százszázalékos teljesítményt szerettem volna nyújtani a versenyen. Viszont ez nagyon összetett, mert a mozdulataim minden egyes apró részletét először fejben kellett megértenem, átgondolnom és csak utána tudtam begyakorolni, és ezt követően illesztettük be a koreográfiába. Igazából ez az a folyamat, amin folyamatosan keresztül megyünk. Ennél a nagyértékű produkciónál viszont az is jelen volt, hogy a jobb teljesítmény érdekében olyan elemeket is beépítettünk, amiket azért gyorsabban kellett elsajátítanom, hogy ezt a táncot még jobban tökéletesítsük. Én ezzel a sporttal már hét éve óriási falakat döntök le a félelmeimben és ezzel együtt a korlátaimban is”

— mesélte az ifjú világbajnok.

Porga Zsaklin oxigénhiányos állapotban született, ezért izomzsugorodás alakult ki a testében. Ám gyerekkora óta folyamatosan javult az állapota és másfél éve már járni is tud két bot segítségével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
28 millió forintot kapott a Google-től egy magyar fiatal, aki felfedezett egy biztonsági hibát
Meglepően egyszerű módon törte fel képernyőzárját Dávid, az óriáscég nem volt hálátlan.
Fotó: PhotoMIX-Company / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2022. november 24.


Link másolása

28 millió forintot kapott a Google-tól az a 21 éves magyar fiatal, aki felfedezett egy súlyos biztonsági hibát – írja az RTL.

Schütz Dávid középiskolás kora óta foglalkozik bug bounty-val, azaz biztonsági hiba kereséssel, a legnagyobb „fogására” azonban véletlenül bukkant. Felfedezte, hogy egy meglepően egyszerű módszer segítségével fel tudja oldani a telefon képernyőzárját, anélkül, hogy tudta volna a kódot.

A hibát beküldte a Google-nek, a cég pedig 70 ezer dollárral, azaz 28 millió forinttal jutalmazta Dávidot.

Dávid minden érdeklődőt arra biztat, hogy bátran vágjon bele a bug bounty-ba, az interneten található számos ingyenesen letölthető tananyaggal ugyanis bárki elsajátíthatja a módszert, ami pénzkereseti forrásnak sem utolsó.

Az RTL Híradó teljes riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Magas lánynak lenni igenis menő- ezt mutatják Bures-Berek Márta ruhái
A magas lányok rendszeresen kapnak beszólásokat, és a ruhavásárlás is igazi kihívás számukra. A Magas Nők Bázisa nemcsak divatos ruhákat kínál nekik, hanem közösséget is.
- szmo.hu
2022. december 05.


Link másolása

Ötödik születésnapját ünnepelte a budapesti Magas Nők Bázisa, amely kifejezetten magas lányoknak és asszonyoknak kínál minőségi ruhákat. Bures-Berek Márta 2016-ban nyitotta meg webshopját, rá egy évre pedig az üzletét. Maga is rengeteget küzdött azzal, hogy 190 centire nőtt. Azt mondja, élménnyé szeretné tenni a hozzá hasonlóknak a divatot.

— Öt év szép hosszú idő egy ilyen nemes küldetésnek, mennyire jött be az ötlet?

— Mára az egész országból járnak hozzánk vásárolni, és most már azt vesszük észre, hogy nagyon sok külföldön élő magyar is meglátogat minket. Ők általában egy-két ruhadarabot vesznek, vagy van arra is precedens, hogy egy nagyobb bevásárlást tartanak. Nekem emellett van egy 3500 tagot számláló Facebook-csoportom is, ott csak magas csajok vannak. Nem csak vásárlók! A csoport egyébként megelőzte az üzletet, meg a webáruház gondolatát. Velük azért is szerettem volna sokat beszélgetni, mert én se nőttem alacsonyra, és kerestem hasonló barátokat.

— Egy magas lánynak mik a legnagyobb gondjai?

— A legnépszerűbb téma a szerelem, sok az alacsony pasi... Aztán kicsi a konyhapult, nagyobb ágy kell, hogy kényelmes legyen, nagyobb szekrény, hogy elférjen kényelmesen, szóval nem egyszerű. Az autó sem mindegy, mekkora. Nekem most a babakocsi volt aktuális, hiszen kilenc hónapja született meg a kislányom, az mennyire masszív, meg ahhoz se kelljen azért lehajolni, meg persze a baba is nagyobb az átlaghoz képest, szóval az egész életet körülöleli.

Nyilván a lelki része a legnehezebb, hiszen a magas lányok általában nagyon érzékenyek és rendszeresen kapnak beszólásokat.

Ezeket rendre igyekszünk csoporton belül kezelni, próbálom a csajokat pozitív irányba terelni. Nekem az segített, hogy belegondoltam annak a helyébe magam, aki beszól a magasságom miatt. Ő nem tudja, milyen érzés ez. Nagyon sok problémám volt az önértékelésemmel, és szülés után meg pláne újra kellett kezdenem.

— Térjünk át a ruhákra. Ezek extra méretek. Partnerrel oldjátok meg, vagy saját magatok varrjátok a ruhákat?

—Saját tervezés, saját szabásminták, saját elképzelés, meg a csajoknak az igényei. Ha mondjuk bejön egy tini, akkor igyekszem az ő méretére is készíteni ruhát, ha bejön egy molettebb hölgy, és neki 52-es vagy 54-es nadrág kell, akkor igyekszem a következő szériát már úgy csinálni, hogy ő is tudjon válogatni. A pólóinkon vannak kifejezetten a magasságra utaló grafikák is, ezekkel aranyosan lehet oldani a feszültséget, amit a csajok éreznek, és afelé terelni őket, hogy magasnak lenni igenis menő.

— Sikerül mindenkinek azt nyújtani, amit szeretne?

— Maximalista vagyok, de természetesen nem tudok mindenkinek megfelelni. Ezt most már el is engedtem. Azt szeretném, hogy aki ide bejön, legalább egy nadrágot találjon magának, ami a stílusának megfelelő. Nyilván én is rengeteget fejlődtem. Először olyan ruháim voltak, amelyek nekem tetszettek, de aztán rájöttem, hogy mások ízlése sokkal fontosabb. Most például az egyszínű dolgok divatosak. Menő például a bézs, a fekete, a fehér, és amit például most készítettem, az egyszínű csavart nyakú felsők is nagy népszerűségnek örvendenek.

— Mit jelent az, amit itt talál, egy magas lánynak?

— Sokat. Anno anyukám engem is férfi boltba vitt farmert vagy férfi cipőt venni, tehát az volt, amit talált ránk. Ellenben

amikor ide belép egy magas lány, leveszi a polcról vagy a fogasról a kedvenc ruhadarabját, bemegy a próbafülkébe, és ugyanazt az élményt kapja, mint bármelyik lány a plázában.

Nem elég a nadrág hosszát nézni. Fontos, hogy a fenekén jól álljon, a fazon is megfeleljen. Én fontosnak tartom, hogy butik hangulat legyen, ne álljon meg egy nadrágnál, örülve annak, hogy az hosszú, hanem igenis szánjunk arra időt, hogy a neki legmegfelelőbbet vigye haza. A magas lányoknál is fontos az alkati adottság, más áll jól mindenkinek, én ezt fontosnak tartom.

— Minden méretből tart?

— Nem, sajnos a nadrág belső szárhosszát nem tudom mindig az összes lehetséges magasságra elkészíteni. Egyrészt nem férnék el, másrészt nem tudnám számon tartani. Ezért maradok annál, hogy a nadrág egy két méteres hölgynek is jó legyen, és túl hosszú, akkor rövidebbre szabjuk. Viszont a vádli az tényleg a vádlinál van. Mondjuk egy trapéz nadrágnál, ha nem vagy elég magas, ott a fazonja miatt elmehet a trapéz. Egyszer felkeresett egy 160 centis hölgy is, hogy neki mennyire tetszenek a blúzaink. Nagyon figyelek a dekoltázs takarására, ha valaki szereti a testvonalat követő fazonokat, ezeket is úgy oldom meg, hogy dekoltázsnál gombbal lezárom.

— Mindig is érdekelte a divat?

— Először nem, teljesen átképeztem magam. Egy hotelben voltam pénzügyi vezető, és jó pár iskolát kijártam. Kezdtem a stylist sulival, aztán jött a stílus- és színtanácsadás, most pedig elvégeztem a varrónői képzést májusban. A kislányom februárban született, így kézenfekvő volt, hogy még ezt is megcsináljam. Fontosnak tartottam, hogy mindent tudjak, ha már átnyergeltem egy másik szakmába, azt csináljam profin, nem?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk