SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Ektomorf: Békés megyéből lett világhírű a magyar metálzenekar

Gyakrabban koncerteznek külföldön, mint itthon, márciusban hathetes amerikai turnéra indulnak. Frontemberükről nemrég könyv is megjelent.
Láng Dávid - szmo.hu
2016. február 19.


Link másolása

Melyik a leghíresebb magyar zenekar? Erre a kérdésre biztosan sokaknak lenne válasza, de aligha találnák el az igazságot. Ha ugyanis arról van szó, kit ismernek el legszélesebb körben nemzetközileg, a trash metálban utazó Ektomorf magasan veri a legpopulárisabb együtteseket is. Énekes-gitárosukkal, Farkas Zoltánnal a róla szóló Outcast – Kitaszítottan a világhírig című könyv budapesti bemutatóján beszélgettünk.

– Így visszatekintve mennyire valószínűtlen számodra, hogy eljutottatok a zenekarral arra a szintre, ahol ma vagytok?

– Nagyon durva az egész, álmomban sem gondoltam volna, amikor megkaptam apámtól a legelső, nagyon alapszintű gitáromat. Igaz, én végig hittem benne, de így is egészen elképesztő, hol tartunk most a kezdetekhez képest.

– Minek köszönhető szerinted, hogy a hazai metál színtérről éppen ti tudtatok kiemelkedni?

– Ez összetett kérdés, van benne egy adag szerencse, de rengeteg munka is. Sőt, az utóbbi szerepe jóval nagyobb volt.

"
A kívülállók számára nem biztos, hogy egyértelmű, de a mi tevékenységünk közel sem csak annyiból áll, hogy felmegyünk a színpadra gitározni meg headbangelni.

Rengeteg áldozatot kellett és kell hoznunk a mai napig, akár a magánélet területén, akár más téren.

ektom4

A zenekarról

Az Ektomorf 1994-ben alakult Mezőkovácsházán, az alaptagok közül mára egyedül az énekes-gitáros Farkas Zoltán maradt meg. Karrierjükben a 2000-ben megjelent Kalyi Jag lemez jelentette az első fordulópontot. Ezen a tagok már bátran felvállalták roma származásukat, és a dallamokba, szövegekbe roma eredetű zenei motívumokat is csempésztek. A közönség egy részéről sok támadás érte őket emiatt, ugyanakkor a sajtóban nagyon jó visszhangot kapott az album.

Népszerűségük innentől folyamatosan növekedett, egyre több koncertjük lett külföldön. Német kiadóhoz szerződtek, és egy időre ki is költöztek oda. 2013-ban Amerikába is kijutottak. A zenekar mára komoly nemzetközi rajongóbázist tudhat magáénak, fellép a legnagyobb metálfesztiválokon, és a műfaj leghíresebb csapataival játszik együtt rendszeresen.

– Voltak hullámvölgyek a 21 év során?

– Persze, ez minden zenekarnál elkerülhetetlen. Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik. Többször jutottunk mélypontra, előfordult az is, hogy én személy szerint úgy gondoltam, képtelen vagyok tovább csinálni. De mindig láttam egy apró fénysugarat, ami reményt adott, így sikerült túllendülni az akadályokon.

– Mennyire voltak toleránsak a zenétekkel szemben ott Mezőkovácsházán, és hogy változott ez meg az idők során?

– Volt egy réteg, aki kezdettől fogva elfogadta, mások viszont gyűlölték, és minden létező módszerrel harcoltak ellene. Aláírást gyűjtöttek, ránk hívták a rendőrséget, volt minden, amit csak el tudsz képzelni. Aztán ez lassan megváltozott, részben az eltelt idő, részben az elért sikereink hatására. Ez egyébként szerintem valahol természetes is.

ektom5

– Célod, hogy eloszlasd a metál műfajjal szembeni negatív sztereotípiákat?

– Ezt nem fogom tudni megváltoztatni, és tulajdonképpen nem is akarom.

"
Felesleges lenne egyfajta térítőként nekiállnom elmagyarázni, miért jó igazából, hogy brutálisan ordítozok, és mély hangú gitárokkal zúzunk a színpadon.

Ha maguktól rájönnek, az szuper, de nem szabad erőltetni. Vannak olyan zenék, amiket én se értek, hiába játsszák le nekem akár huszonhatszor. A metál nem mindenkinek való, de mindenkinek szól.

– A hazai rasszizmus szintjét milyennek látod más országokhoz képest?

– Mindenhol van egy olyan réteg, aki okkal vagy ok nélkül gyűlöl másokat. Én a zenémmel és az életstílusommal egyaránt azt próbálom közvetíteni, hogy a bőrszín egyáltalán semmilyen szerepet nem szabad, hogy játsszon egy ember megítélésében. Az, hogy valaki jó fej vagy éppen bunkó, ettől teljesen független.

– Melyik országban van a legtöbb rajongótok?

– Egyértelműen a németeknél, ott játszottunk eddig leggyakrabban. A következő turnénk viszont az Egyesült Államokban lesz, március végétől hat héten át összesen 38 koncertet adunk. Ennyi ideig sosem voltunk még úton megszakítás nélkül, és nagyon sokat várok tőle: remélem, ott is pozitívan fogadnak majd bennünket. Az előzetes jelek mindenesetre nagyon biztatóak, van rá esély, hogy a németországihoz hasonló sikereket érjünk el.

ektom2

Az amerikai turné állomásai (nagyobb méretért katt a képre)

ektom6

– A rólad szóló könyvről milyen visszajelzéseket kapsz? Eljutott olyanokhoz is, akik egyébként nem a zenéd célközönsége?

– Igen, mindenképpen. A mai bemutatón is láttam olyan arcokat, akik ránézésre nem kimondottan metálosok. Békés megyében pedig még többen voltak ilyenek. Ez szerintem nagyon jó, hiszen egyébként nagyon nehezen tudunk új embereket elérni. Hogy mást ne mondjak, a zenénk enyhén szólva nem az a stílus, amit mindennap hallhatsz a rádióban. A könyvről szóló visszajelzései nagyon pozitívak, bízom benne, hogy vannak olyanok, akiknek az eddigi előítéleteit is eloszlatta velem (illetve a zenekarral) kapcsolatban.

A könyvről és a társszerzőről

Kiss László 1976-ban született, a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium magyar-történelem szakos tanára, emellett író. A Farkas Zoltánnal közös Outcast mellett négy novellás- és egy kritikakötetet jegyez. Az Outcast motivációs könyv, az Ektomorf frontemberének E/1-ben írott életrajza, az első mezőkovácsházi próbáktól a berlini hányattatáson, majd felemelkedésen, a zenekar befutásán át a jelenig: európai fesztiválok, USA-turné, sport, zene, zene, zene - mindenekelőtt azonban eszméletlen mennyiségű munka. Páratlan életrajz egy páratlan életművészről.

Részlet a könyvből:

"Igazából csak a zene van. De mi mást tudnék csinálni? Nem tagadom, a sport is előkelő helyen áll az életemben, sőt egyre magasabb szinten űzöm. A zene azonban mindennél előbbre való. Örök. Hozzátartozom, és a zene is elválaszthatatlan tőlem. Jó tudni, hogy életem végéig ezt fogom csinálni. Negyven év körül sokan gondolnak arra, hogy meddig mehet ez így, hogyan melóznak majd tíz év múlva a színpadon, van- vagy lesz-e értelme még jelen lenni, nem csinálnak-e magukból bohócot. Nekem ez eszembe sem jut. Ugyan megfordul a fejemben, hogy nem lesz annyi koncert, nem tudunk majd hosszabb turnéra menni, de mostanában az Ektomorf története nem így alakul: pont az ellenkezője történik velünk. Amiben szerepet játszhat az is, hogy soha semmit nem kaptunk egyből, nem jött csettintésre a siker.

Keményen megdolgoztunk az eredményeinkért, lépésről lépésre raktuk és raktam a téglákat, így léptünk egyre följebb és följebb. Mint a sportban: amit lassan, szívós munkával épít föl az ember, az tartósan megmarad. Persze senki sincs örökké a topon, adódik néha megzuhanás, vagy nem látom az egész értelmét, vagy csak nem tudom, mi volna a helyes következő lépés, vagy egyáltalán nem mutatkozik semmi, ami biztató. De ez az elbizonytalanodás amilyen gyorsan jön, olyan gyorsan el is múlik. Különben sem vagyok az a fajta, aki feladja. És még mindig nem értem el, amit szeretnék. Egyvalamit biztosan tudok: az Ektomorf beírta a nevét a zene történelemkönyvébe. Vitán felül áll, hogy ebben a stílusban, nevezzük groove metálnak, meghatározó név, önálló karakter."

– Ennyi idő után változatlan intenzitással bírod még a turnézást, a hangerőt és az ezzel járó felfokozott életstílust?

– Szerintem ebbe nem lehet belefáradni. Imádom, ez az életem. Persze fizikailag sokat kivesz belőlem, nagyon ügyelek arra, hogy tartsam a formámat. Komoly edzéseket csinálok saját személyi edzővel, odafigyelek az étkezésemre is,

"
az önpusztító "sex, drugs, rock n' roll" életmódot pedig már rég magam mögött hagytam. Hiába ugrik ez be mindenkinek a hozzánk hasonló zenészekről, hosszú távon nem lehet bírni.

– Milyen sikereket szeretnél még elérni a zenekarral?

– Mondhatnám, hogy a határ a csillagos ég: mindig van feljebb. Nem vagyok elégedetlen és boldogtalan az eddigi eredményeinkkel sem, de az alapfilozófiám, hogy mindig többre törekedjek. Ha megugrok egy szintet, rögtön látom magam előtt a következőt. Persze mindenért hálás vagyok, amit eddig elértünk, de sosem mondom azt, hogy akkor itt álljunk meg.

A teljes Kalyi Jag album:

A zenekar legutóbbi klipje, a részben Auschwitzban forgatott Holocaust:

– Mit terveztek még az amerikai turnén kívül a közeljövőre?

– Ha minden igaz, bár ez még szervezés alatt áll, rögtön utána megyünk Kínába is. Magyarországon két lekötött koncertünk van az idei fesztiválszezonra, a mezőtúri East Festen, illetve a Rockmaratonon. Ezen kívül ott leszünk a német With Full Force és Wacken Open Air fesztiválokon is. Október-novemberben pedig egy öthetes európai turné vár ránk.

– A hosszú turnék mellett mennyire van időtök a családra és barátokra?

– Aki összeköti velünk az életét, annak tudnia kell, hogy erre vállalkozik. De amikor épp nem vagyunk úton, az időnk legnagyobb részét velük töltjük. A turnék alatt pedig a zenekar a családunk. Szerencsére a mostani felállás nagyon egyben van, emberileg is abszolút közös hullámhosszon vagyunk.

Ha tetszett az interjú, oszd meg ismerőseiddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: