SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

„Cél az, hogy ne egy levesestányérban végezze a cápauszony” - Magyarországon is sikeres a cápavédelem

Erdélyi Dániel filmrendező tavaly óta a cápauszony-kereskedelem elleni harc magyarországi élharcosa. És nem is sikertelenül gyűjtötték eddig az aláírásokat.
Fischer Gábor - szmo.hu
2021. november 08.


Link másolása

Amikor a klímavédelemről vagy a természeti környezet megóvásáról beszélünk, a legtöbb ember azt gondolja, ezek olyan összetett feladatok, hogy egyéni szinten, a szelektív hulladékgyűjtésnél többet aligha tehetünk. Nem így gondolta Erdélyi Dániel, aki egy olyan globális kérdéssel kezdett foglalkozni, amiről elsőre nem is sejtenénk, mennyire túlmutat az egyszerű állatvédelmen. A cápauszony-kereskedelem ugyanis nemcsak a cápákról szól. Ebben a problémában benne van minden, ami az ipari halászaton keresztül a világtengerek, de végső soron egész bolygónk jövőjét veszélyezteti. Az Európai Unióban indított kampány magyarországi sikere kapcsán beszélgettem vele.

– Friss hír, hogy a kezdeményezésetek Magyarországon elérte a szükséges aláírásszámot az érvényességhez. Mi is az az Európai Polgári Kezdeményezés?

– A feladat az, hogy egy év alatt kell hét tagállamban összegyűjteni egy országonként meghatározott minimális mennyiségű aláírást. De ez nem elég, összesen egymillió aláírás szükséges.

Közelmúltban volt egy ilyen gyűjtés, ami Magyarországot is bőven megmozgatta, az őshonos nemzetiségi régiók támogatásáról indult, amit Magyarországon Pesty Lászlóék vittek. Ez például sikeres volt, megvolt a minimum országszám is, és sokkal több aláírás is összejött, mint egymillió.

De nem olyan régen a méhek védelmében is indult egy sikeres kezdeményezés, ami arra kötelezi az EU-t, hogy bizonyos, rovarokra káros permetszereket tiltsanak be. A mi polgári kezdeményezésünk arról szól, hogy a cápauszony-szállítást és a cápauszony-kereskedelmet tiltsák be az Európai Unióban.

– Hogyan lesz valaki cápák magyarországi védelmezője?

– Én tavaly covidos lettem, itthon feküdtem, néztem az internetet, és ott találkoztam a Sea Shepherdnek a magyarországi oldalán egy ilyen bejegyzéssel, hogy erre lehet szavazni. Ezt aláírtam, és utána felvettem a kapcsolatot a központi csapattal, akik ennek az egésznek az elindítói voltak. A Sea Shepherdhez, a Shark Projekthez, tehát olyan környezetvédelmi szervezetekhez kapcsolódó emberek, akik ezzel már régebb óta foglalkoznak. Így indítottuk el a magyar oldalt, aminek most már több mint ezerötszáz követője van, és egy Instagram-oldalt. Ezen kívül próbálunk minél többet a sajtóban is megjelenni ezzel a lehetőséggel, hogy akár egy aláírással is tehetünk valamit az élővilág megőrzéséért.

Bár az EU sokszor foglya a nagy lobbierővel bíró gazdasági érdekcsoportoknak, de az Európai Polgári Kezdeményezés intézménye nagy lehetőség arra, hogy azokkal szemben eredményesen lehessen a polgárok érdekeit érvényesíteni.

– Te kezdted el Magyarországon ezt a mozgalmat?

– A Sea Shepherd volt az, ami elkezdte ezt Magyarországon megosztogatni, és olyan kétezer szavazatnál tartottak, amikor én is bekapcsolódtam. Aztán én indítottam el a magyar csoportot, majd Facebook-oldalt. Eddig két embert sikerült magam mellé gyűjtenem (nevet).

– Baráti körből, vagy jelentkeztek csak úgy?

– Az egyik egy Németországban élő magyar, aki már ebben eredetileg benne volt, a másik aktivista meg eleinte a posztokhoz írogatott, aztán ráírtam, hogy van-e kedve ezt együtt csinálni. Mert azért ez nagyon nagy munka. Egyedül ezt nem lehet, meg nem is érdemes csinálni.

– Mennyi aláírás gyűlik össze most naponta?

– Ha valami jó megosztást sikerül csinálnunk, akkor akár két-háromszáz aláírás is összegyűlik egy nap. Volt azért olyan is, hogy sokkal kevesebb sikerült. Olyankor reménytelennek tűnt, hogy elérhetjük. De elértük.

– Honnan szedtétek össze a pénzt?

– Saját zsebből. Illetve van ilyen lehetőség a Facebookon, hogy gyűjthessünk pénzt, például az én születésnapomra, mondjuk főleg a rokonaim adakoztak. De akkor azt a Facebookon összegyűjtött pénzt megkaptuk és azt költöttük el hirdetésre. Szóval magánpénzből finanszíroztuk.

– Végül is mi a kassza, mennyibe került ez nektek összesen?

– Körülbelül ötven és százezer forint között.

– Miért fontos ez a téma?

– A következőképpen zajlik az a folyamat, aminek az a vége, hogy valaki Kínában nagyon sok pénzért eszik egy cápauszony-levest. Ez Kínában egyfelől ünnepi eledel, másrészt azt gondolják, hogy ez jót tesz az egészségüknek, vagy a potenciájuknak, és szerencsét hoz a következő évben, és jobban fognak gazdagodni. Tehát ez a folyamat vége, hogy valahol Kínában egy levesestányérban végzi a cápauszony.

Viszont ott kezdődik, hogy a nagy halászhálókkal, melyekkel makrélát vagy tonhalat vagy bármit akarnak halászni, véletlenszerűen cápákat is kifognak. Ezt úgy nevezik, hogy by-catch vagy járulékos fogás. Egyszerűen levágják az élő állat uszonyait, magát a cápát meg megcsonkítva, még élve visszadobják a vízbe, ahol nyilván elpusztul. Ez egyébként már most is törvénytelen az Európai Unióban.

Az uszonyokat a hajó fedélzetén kiszárítják és a kikötőben szépen kirakják. Egyáltalán nincsen ellenőrzés a kikötőkben, a halászok azt csinálnak, amit akarnak. Néha magát a cápát is megtartják, habár a cápahús élvezhetetlen, de ledarálva csirke- vagy haltápnak eladják.

– Milyen mennyiségről beszélünk?

– Az óceánokban a nagy halaknak a száma az elmúlt ötven évben hetven százalékkal csökkent, ezen belül a cápák mennyisége is drasztikusan kevesebb. Évente 63-273 millió cápát fognak ki. Azért ilyen bizonytalan a szám, mivel ez a legtöbb helyen illegális, nincs, nem is lehet pontos statisztika, csak becslés.

– Ha mindez csak járulékos fogás, maga a halászat mekkora volumenű?

– Míg a huszadik század elején csupán ötmillió tonnányi halat halásztak ki, addig mára ez a szám már százmillió tonna halra emelkedett. Ebből tizenhatmillió tonnányit csak az Európai Unió halászik ki. A legnagyobb játékosok az EU-ban Portugália, Spanyolország, Franciaország.

– És mi a helyzet azzal a bizonyos járulékos fogással? Gondolom, nem csak cápák akadnak véletlenül a hálókba.

– A járulékos fogásoknak a legnagyobb áldozatai a delfinek.

Ebben a tizenhatmillió tonnányi kihalászott állatban benne van körülbelül háromszázezer delfin. Iszonyatos szám. A delfinek, mire kiszedik őket a halászhálóból, megfulladnak. Semmit nem csinálnak velük, csak visszadobják őket a vízbe. Százmilliós nagyságrendben vannak a cápák és ráják, és körülbelül százezer albatrosz akad bele a hálókba és pusztul el.

Tehát a mi kezdeményezésünk a kereskedelem, illetve a szállítás tilalmára irányul, mert a finninget (az uszony lemetszését az élő állatról) nem lehet kontrollálni, mert a hajókon nincsen ellenőrzés. Ezt egyébként tiltják már Dél-Amerikában, az Egyesült Államokban, és idén már szintén tilalmas az Egyesült Királyságban is. Ezzel mi, az EU-ban még adósok vagyunk. A cápák kipusztításáig szinte csak óráink vagy napjaink vannak hátra, ami a tengeri ökoszisztémának a felborulásához vezethet.

– Mondjuk innen Magyarországról nézve távolinak tűnik ez a probléma...

– Feltehető a kérdés, mit érdeklik a cápák a magyar embereket, hiszen nincs tengerünk, nem halászunk, de még cápauszony-levest sem eszünk. Szűklátókörűség lenne azt hinni, hogy ez nem érint minket. Ugyanannyira érdekes, mint az, hogy mi történik a szomszédunkban, aki mondjuk szemetet éget, vagy kiirtja a fákat, vagy lepermetezi méreggel a virágzó növényeket. És ugyanannyira fontos, mint az is, hogy az esőerdőket irtják, vagy az, hogy pálmaolajjal készült ételeket veszünk a boltban.

Egy világban élünk és minden hatással van ránk is. Mindannyiunknak fontos védeni a környezetet, a biodiverzitást, amennyire csak lehet. Ráadásul mi egy nagy közösségben élünk, az Európai Unióban, azokkal, akiknek van cápájuk, és nekünk is megvan a lehetőségünk arra, mint a közösség polgárainak, hogy hassunk az Európai Unióra ennek a kezdeményezésnek az aláírásával.

– Te találkoztál már cápauszony-levessel valahol a világban?

– Nem, sehol. De nem is ennék cápauszony-levest. Igazából nem nagyon eszem húst. Vadhúst egyáltalán nem. A halevés megítélése nagyon átalakult. Amikor gyerekek voltunk, vagy akár pár évvel ezelőtt is, nagyon egészségesnek volt kikiáltva a halevés. A vadon élő halak fogyasztása a természetre rettenetesen káros. Ha bemész egy boltba, és látsz egy polcot, ami tele van tonhal konzervvel, akkor azt kell látnod, hogy ott gyönyörűségesen nagy, három-négy méteres tonhalak, akik egyébként hetven-nyolcvan évig élnének boldogan a vízben, azok vannak ledarálva és berakva pácba. Miközben azok intelligens, érző lények voltak, akiket kifogtak és egy hajón üzemelő gyárban beraktak konzervbe.

Ezeket a halakat egyre kisebb korukban szedik ki a vízből, nem érik el a reprodukciós kort sem, és nem tudnak ikrákat lerakni, egyszer csak megszakad ez a láncolat és kifogják az összes halat.

A világ halászati volumenének ötven százalékát Kína adja, ahol nincs szabályozás. Mind az emberi, mind az állati jogokat lábbal tiporva fosztják ki a világtengereket. Kína gyakorlatilag kizsákmányolja a környezetet.

Ez a vad halfogyasztás. A tenyésztett halak fogyasztásánál más a probléma. Azok a halak tele vannak tömve antibiotikumokkal, mert nagyon közel vannak egymáshoz, állandóan betegek, kifogott halakból előállított táppal etetik őket. Tehát a halevésnek irtózatosan nagy az ökológiai lábnyoma. Én azt javaslom, hogy tengeri halat senki ne fogyasszon. Ezzel eleve nagyon pusztítjuk a környezetünket, ráadásul támogatjuk vele a halászati ipart, ami az egyik legkártékonyabb ipari tevékenység. Akit érdekel, az a Seaspiracy című dokumentumfilmet nézze meg, azonnal megérti, miről van szó.

– Mi ennek a prognózisa? Ha sikerül kiirtani a cápákat, tonhalakat, mi történhet?

– Én nem vagyok tengerbiológus, de Paul Watson, a Sea Shepherd alapítója azt mondja, hogy ha a tengerek kihalnak, akkor az emberiség is kihal. A tengerek adják az oxigéntermelés csaknem nyolcvan százalékát. Az amazóniai őserdőkre mondják, hogy a világ tüdejei. Ez igaz, de az méginkább igaz, hogy a tengeri ökoszisztéma növényei adják ki a legtöbb oxigént és kötik meg a legtöbb széndioxidot.

Ha ez az ökoszisztéma felborul, ami egy nagyon nagy és bonyolult rendszer, a legnagyobb bálnáktól a legkisebb planktonokig minden benne van, az egész oxigéntermelés gyakorlatilag leáll.

– Mintha minden területen ugyanaz lenne a probléma, a féktelenné váló rablógazdálkodás.

– Sajnos igen. Az óriási fogyasztás, a túlfogyasztás, a felesleges fogyasztás a katasztrófa felé kormányozza a világot. Nagyon hamar át kellene térni a növényi étrendre, azon belül is lehetőleg olyan növényekre gondolok, melyek a közelünkben teremnek meg. Amit magunk is megtermelhetünk, vagy amit a piacon meg tudunk venni, és nem kell hajón vagy repülőn ideszállítani mondjuk Dél-Amerikából.

Az lenne a jó, ha ezek nemcsak a személyes döntéseink lennének, hanem egy ilyen nagy szervezet, mint az Európai Unió, segítené ebben a polgárokat. Akár tájékoztatással, vámok kivetésével, vagy bizonyos tevékenységek megtiltásával, vagy olyan ellenőrzött szállítási láncok kialakításával, melyek garantálják, hogy a behozott áruk nem az esőerdők kiirtásával, vagy nem rabszolga- vagy gyerekmunkával készültek.

Nagyon sok olyan áru, amiről nem is gondolnánk, használati tárgyaink jelentős része, ruházatunk, valahol a világ szegényebb részein készül, rabszolgamunkával. De sajnos az EU ezt ide engedi, szemet huny felette. De legalább van lehetőségünk erre a kezdeményezésre.

– Hogyan zajlik maga az aláírás?

– Ez egy hivatalos intézmény. Tehát maga az aláírás az Európai Unió által működtetett oldalon történik, a személyi adatok megadásával, ami egyszerre ki is zárja a többszöri vagy érvénytelen, jogosulatlan aláírást. Ez a kezdeményezés másfél éve zajlik, kaptunk egy hosszabbítást a covid miatt.

– Hogy állunk most?

– Jelenleg Franciaország, Németország, Portugália, Málta már el is érte a szükséges aláírásszámot, ami a nemzeti minimum, és most már mi is, éppen a napokban. Ahhoz, hogy ezt elérjük, komolyan rajta voltunk kicsi csapatunkkal. Csak a Facebook-megosztásokkal tudtunk elérni embereket, így értük el az érvényességi küszöböt, amit úgy határoztak meg, hogy uniós parlamenti képviselői mandátumonként 750 aláírás szükséges, ez Magyarország esetében 15000 aláírást jelent.

– Gratulálok. Akkor nektek már semmi dolgotok nincsen?

– Dehogynem. Még három hónap van hátra. Remélem, még jó pár országban összegyűlik az érvényességhez szükséges aláírásmennyiség, de nem elégedhetünk meg, mert a másik kritérium az az, hogy összesen minimum egymillió aláírásnak meg kell lennie, ennek nagyjából csak a fele van meg. Tehát folytatnunk kell a munkát. És folytatjuk is.

Erdélyi Dániel, filmrendező, forgatókönyvíró. Simó Sándor osztályában végzett az SZFE-n, 2000-ben, mesteri fokozatát idén szerezte meg, már a FreeSZFE keretein belül. Játékfilmrendezés mellett televíziós műsorokat, kisjátékfilmeket, színházi előadásokat is rendezett. 411-Z című kisjátékfilmjét meghívták többek között a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválra is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: