FOCI EB

Budapesti karácsonyi vásárok

A Várkert Bazárnál, Óbudán és természetesen a Vörösmarty téren is rengeteg programmal készülnek advent első hétvégéjére és a karácsonyi időszakra.

Link másolása

Van, amit sohasem lehet megunni: például a fűszeres forralt bort mandulaforgáccsal és foszlós kürtős kaláccsal. Az adventi vásárok hangulata olyan sodró lendülettel ragadja magával az embert, hogy még a legállhatatosabb ünneprontók is elvarázsolódnak a forgatagban. Idén advent első vasárnapja december 2-ára esik, már mindenhol megnyitottak a budapesti vásárok.

Vörösmarty tér

A nagybetűs Budapesti Karácsonyi és Adventi Vásár természetesen idén is az egyik vezető szenzáció az V. kerületben, a Vörösmarty téren. Gazdag gasztronómiai kínálattal, zsűrizett kézműves és iparművészeti termékekkel, valamint ünnepi műsorokkal vár az idén 20 éves Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár november 9. és 2019. január 1. között.

Az óriási csülköket, langallót, rétest, kolbászt kínáló pavilonok mellett a szokásos kézműves ajándékok is felsorakoznak, sőt, sokszínű programmal is készülnek a vásár központi Hüttéjében.

Idén is fontosak a családi és kulturális programok, melyek ingyenesen látogathatóak. A “Budapest titkai” előadások és az irodalmi estek igazán izgalmasnak igérkeznek. Az előbbi szerdánként, 18:00-kor kezdődik és Kiss Róbert Richárd újságíró mesél a budapesti karácsonyról, legfurcsább karácsonyi szokásokról, szilveszterekről, ajándékosztási hagyományokról, nemzetközi adventi gasztronómiáról és arról, hogy hogyan látják a világban a magyarokat.

Péntekenként, szintén 18:00 órától irodalmi estekre látogathatunk el, ahol olyan elismert írók, művészek adnak elő, mint például Nyáry Krisztián, Ugron Zsolna, Péterfy Gergely, Schein Gábor, Saly Noémi, vagy Závada Pál. A Hütte gasztrobemutatók, kóstolások helyszíneként is fontos pont lesz: liba, vadak, a hanuka ízei, halételek is megjelennek majd.

Szent István tér, a Bazilika előtt

A Szent István téren, a Bazilika előtt január 1-ig tart az Adventi Ünnep, melynek során nemcsak az épület ragyog majd színpompás fényfestésben. A programok közt olyan hangulatos események szerepelnek, mint a néptáncos fellépések, a 14 éves kor alatt ingyenes korcsolyapálya, a vásár vagy vasárnaponként az ünnepélyes gyertyagyújtás.

A mesebeli faházikókban a kézműves hagyományokat megújító kortárs alkotók kínálatával találkozhatsz. A gasztronómiai választék is egyedülálló: mindenki megtalálhatja a kedvére való falatokat, a szervezők gondoltak az ételallergiás és a hús nélkül étkező vendégekre is, így gluténmentes, diabetikus és vegán ételeket is lehet kóstolni a különleges forró italok mellé.

Várkert Bazár

Irie Maffia koncert, Nagy Magyar Versek ünnepi est, Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar táncszínházi előadása, Snétberger Ferenc koncert, kortárs iparművészeti vásár, élő betlehem, valamint ingyenes családi és gyermekprogramok az ünnepi készülődés jegyében – csak egy pár program a Várkert Bazár adventi programjaiból. 2018-ban negyedik alkalommal rendezi meg a Várkert Bazár adventi programsorozatát. December 2. és 23. között, vasárnaponként számos program várja a látogatókat a karácsonyi hangulat és készülődés jegyében, amely minden korosztály számára tartogat különlegességeket.

Advent Budapesten Téli Fesztivál

A Szabad Tér Színház immár hagyományosan, hatodik alkalommal rendezi meg az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásárt, amely 2018. november 23-án nyitja meg kapuit a közönség előtt és december 28-ig tart nyitva. A Városháza parkban minden adventi hétvégén különleges programokkal, koncertekkel, előadásokkal kedveskednek az idelátogatóknak.

Advent Óbudán

Idén is felölti ünnepi pompáját az óbudai Fő tér és Szentlélek tér, ahol az Advent Óbudán 2018 nagyszabású rendezvénysorozat karácsonyi programjai meghittséget varázsolnak a karácsonyvárás időszakába. Zenei fellépők sora, gyermek programok, kézműves vásár, ízletes falatokat kínáló gasztrosétány várja a látogatókat november 30-tól. A Fő téren tartott koncertek mellett körhintával, korcsolyapályával, adománygyűjtéssel, gyertyagyújtással és éttermi kedvezményekkel készülnek a szervezők. Itt a csodás, régi épületek igazi nosztalgikus hangulatot varázsolnak.

Advent Józsefvárosban

Advent, a karácsonyt megelőző várakozás idején ingyenes családi programokkal várja a kerületi lakosokat Józsefváros önkormányzata. Advent első hétvégéjének szombatján Kovácsovics Fruzsina nyitja a sort a színpadon, majd a józsefvárosi óvodások lépnek fel. 16 órától meggyújtják az első gyertyát a kerület adventi koszorúján. Ezt követően Opitz Barbi ad koncertet majd zárásként Herczeg Dávid műsorát láthatják az érdeklődők. Állandó programelemként vasárnaponként kézműves karácsonyi foglalkozásokat tartanak, illetve állatsimogató és betlehemi jászol várja a kicsiket és nagyokat. Belépődíj: A program ingyenes.

Ezek mellett számos további kisebb vásárt is tartanak, így például a Nagytétényi Kastélymúzeumban és a Budafok-Tétény Karácsonyi Vásárban is válogathatsz a programok és kézműves termékek közül. Egy másik szuper lehetőség, hogy a XII. kerületi Hegyvidék Karácsonyi Vásárra is ellátogathatsz, ahol december 1. és 24. között szerveznek különböző programokat minden korosztálynak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


FOCI EB
A Rovatból
Durva, rasszista kommentekben gyalázzák az Eb-döntőn büntetőt hibázó angol focistákat a szurkolók
Az angol válogatott, a brit miniszterelnök és az angol szövetség is mélyen elítélte ezeket a megnyilvánulásokat, a rendőrség sem hagyja annyiban.

Link másolása

Fájdalmas vereséget szenvedett vasárnap este az angol futballválogatott, miután elveszítette az Olaszország elleni büntetőpárbajt a foci Európa-bajnokságon. Az angol játékosok közül hárman is elhibázták a tizenegyest, így az Azzurri tagjai örülhettek a végső győzelemnek.

A mérkőzést követően a csalódott angol szurkolók a közösségi oldalakon fakadtak ki, sokan meglehetősen durva kommenteket írva szidták a csapatot. A legtöbb kritikát az a három fiatal focista kapta, akik nem rúgták be a büntetőjüket, vagyis a 19 éves Bukayo Saka, a 23 éves Marcus Rashford és a 21 éves Jadon Sancho.

A színesbőrű játékosokat olyan rasszista megjegyzésekkel illették, mint "a niggerek elcseszték nekünk" vagy "inkább egyetek banánt, niggerek", de majmoknak is nevezték őket, az utolsó rúgást elhibázó Sakának pedig azt üzenték, hogy menjen vissza Nigériába.

Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) közleményben reagált ezekre a szurkolói megnyilvánulásokra. Mint írták, megdöbbentették őket az az online rasszizmus, amivel a játékosokat sújtották a közösségi médiában. Hangsúlyozták, hogy határozottan elítélik a diszkrimináció minden formáját, és azoknak, akik ilyen magatartást tanúsítanak, nincs helyük a szurkolók között. "Mindent megteszünk az érintett játékosok támogatásáért, a felelősök számára pedig a lehető legszigorúbb büntetéseket szorgalmazzuk" - jelentették ki.

A válogatott is közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy undorodnak attól, hogy egyes szurkolóik az interneten keresztül bántalmazzák azokat a játékosokat, akik mindent megtettek a címeres mezért a torna során.

Boris Johnson brit miniszterelnök sem ment el szó nélkül a rasszista kommentcunami mellett. Szerinte ezt a csapatot hősként kellene ünnepelni, nem pedig bántani a közösségi médiában.

"Szégyelljék magukat azok, akik felelősek ezért az online bántalmazásért"

- mondta.

Priti Patel belügyminiszter is mélyen elítélte az "aljas" rasszista megnyilvánulásokat. "Ennek nincs helye hazánkban" - jelentette ki, hozzátéve, hogy a rendőrségnek felelősségre kell vonni a felelősöket.

A Metropolitan Police már jelezte is, hogy kivizsgálják a történteket. "Ez a bántalmazás teljesen elfogadhatatlan, ezt nem lehet tolerálni" - jelezték.

Forrás: Daily Mail, Reuters


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FOCI EB
„Nem vagytok angol szurkolók, nem kelletek” - ezt üzeni Harry Kane a csapattársait ért rasszista sértésekre
Az angol csapatkapitány határozottan állt ki fiatal játékostársai mellett, szerinte támogatást érdemelnének, nem gyalázkodást.

Link másolása

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy rasszista szóbeli támadások érték a labdarúgó-Európa-bajnokság három fiatal angol játékosát, akik a döntő büntetőpárbajában tizenegyeseket hibáztak.

Most Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya üzent a gyalázkodóknak Twitteren. Mint írja:

Három legény, akik egész nyáron briliánsak voltak, bátran előléptek, és elvállalták a büntetőket, amikor a legnagyobb volt a tét. Amit érdemelnek, az a támogatás, nem pedig a hitvány rasszista mocskolódás, amit azóta kapnak. Ha valakit a közösségi médiában gyaláztok, nem vagytok Anglia szurkolói, és nincs szükségünk rátok.

Marcus Rashfordnak, Jadon Sanchónak és Bukayo Sakának egyaránt nagy teher nehezedett a vállára, amikor Gareth Southgate szövetségi kapitány őket jelölte ki a később sordöntőnek bizonyult tizenegyesek elvégzésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Kiderült, hogy miért nem ünnepelt a mindent eldöntő védés után az olasz kapus az Eb-döntőben
Gianluigi Donnarumma egyszerűen elszámolta magát.

Link másolása

Egyáltalán nem azért sétált egykedvűen a pálya széle felé a mindent eldöntő büntető kivédése után az olasz válogatott kapusa, mert annyira higgadt, írja a Metro. A torna legjobb játékosának választott Gianluigi Donnarumma elárulta, hogy ennél sokkal prózaibb oka volt viselkedésének.

A 22 éves kapus egész egyszerűen elszámolta magát, és még azt hitte, hogy hátravan egy olasz tizenegyes a párbajból. Akkor döbbent rá, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot, amikor meghallotta az időközben az örömtől szabályosan felrobbanó olasz szurkolókat, és hallotta a felé rohanó lábak dobogását:

A torna alatt a Milanból a PSG-be igazoló kapus nem sokkal később arról is majdnem lemaradt, hogy az UEFA őt választotta az Eb legjobb játékosának. Az egymás mellett felsorakozó olaszok közül a sor végén elmélázó Donnarummának a mellette álló Bernardeschi szólt: rajta kívül már az egész világ tudja, hogy ő lett a torna legjobbja. A kapus ezután gyorsan felrohant a pódiumra a különdíjért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FOCI EB
Csatatér lett az olasz öltöző az Eb-döntő után, az angol játékosok bánatukban pizzát ettek
Az olasz edzői stáb egyik tagja hason csúszott egy sörrel fellocsolt asztallapon.

Link másolása

Óriási kuplerájt hagyott maga után a Wembley öltözőjében az Eb-győztes olasz válogatott, írja a The Sun. A féktelen ünneplés után távozó olaszok szanaszét dobált papucsokat, törölközőket, zoknikat és alsónadrágokat hagytak mindenhol, a földön és az asztalokon pedig pezsgős- és borosüvegek, valamint összegyűrt sörös dobozok gyülekeztek. A német Bild egyenesen "csatatérnek" nevezte az olaszok távozása után az öltözőt.

A vasárnapi döntő után már a pályán megkezdődött a buli, miután Olaszország a rendes játékidőt és a hosszabbítást követően végül büntetőkkel legyőzte Angliát. Az edzői stábból Daniele De Rossi egy sörrel fellocsolt asztallapon csúszkált:

A játékosok telefonjairól kiszivárgott többi videón is jól látszik, hogy Chielliniék egyáltalán nem fogták vissza magukat vasárnap este:

Eközben jóval szerényebb hangulatban telt az este hátralévő része a szomszéd öltözőben, ahol az angol válogatott tagjai némileg érthetetlen módon néhány pizzával próbáltak túllépni a kínos vereségen. Gareth Southgate csapatának szomorúságát jól leírja a katonás rendben egymásra tornyozott néhány pizzás doboz is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk