SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

„Akkor végzek jó munkát, ha észre sem veszik, amit csináltam” – interjú Az év hangmérnökével

Tóth Péter Ákos érdekes sztorikat mesélt nekünk arról, hogy a sztárok is csak emberek, és mivel a gyerek nem tudja színlelni a nevetést, előfordult, hogy csikizni kellett a felvétel alatt.
Tóth Noémi - szmo.hu
2021. szeptember 21.


Link másolása

Tóth Péter Ákos majdnem 40 éve adaptálja külföldi filmek hangi világát magyarra. Szórakoztató sztorikat mesélt nekünk arról, hogy a sztárok is csak emberek, és mivel a gyerekek nem tudják színlelni a nevetést, csikizni kell őket a felvétel alatt.

- Hogyan és mikor csöppentél bele a filmgyár világába?

- 1983 márciusában léptem be először a Filmgyárba, és a mai napig az a főnököm, aki akkor felvett, Háber Ferenc. Hirdetést adott fel a Népszabadság újságban, hogy „Hangfelvevő III. státuszban” az akkori kezdők kezdője, a segéd, a mindenes és a mindent elviselő fiatalt keres, lehetőleg műszaki végzettséggel. Stimmelt. Én pont leszereltem a katonaságtól, párhuzamosan otthagytam a főiskolát is, mert éreztem, hogy nem nekem való. Bonyolult, érzékeny időszak volt. Ebben az állapotban nyúlt le értem a sors keze, és ott találtam magam a filmesek között. Nagyon gyorsan felismertem, hogy ez az én világom, igaz, kifacsarja az embert. Rotációban dolgoztam. A filmezés hangi munkáinak minden fázisát megismertem, a forgatástól a zajszinkronon át a zenefelvételig. Ez volt a rend, így derült ki, hogy ki miben jobb, mit szeret, vagy éppen ki az, akinek ez az életforma egyáltalán nem való.

Így ragadtam meg a Zeneteremben, a Filmgyár hatalmas, ház-a-házban stúdiójában, ahol mellesleg számos lemez (LP) készült, nem csak filmzene. Imádtam ezt az időszakot, 8 év mennyország: zenészek között a zenében élni! De a ’90-es évek elején – most nem megyek bele, mi történt a magyar filmgyártással, de – szétesett, és a hangosztály dolgozóinak egy részével, a főnököm vezérletével megalakult a ma is létező Mafilm-Audio Kft. Szakmai életem második, talán utolsó fejezete, a szinkronos filmek készítésére szakosodva. Itt 1993-ban kaptam lehetőséget arra, hogy önálló hangmérnöki munkát végezhessek.

Természetesen rengeteg kitartás, elszántság, tanulni vágyás és alkalmazkodás előzte meg mindezt. Ami azóta is jellemző a szakmámra, rám.

- Hiába hallják az emberek minden film végén, hogy ki volt a hangmérnök, azt már nem tudják, hogy az mit jelent. Kifejtenéd, hogy pontosan mit takar ez a pozíció, és mivel telik egy átlagos munkanapod?

- Vicces, igen, az emberek fejében egyáltalán nincs meg a hangmérnök, mint létező, alkotó ember. Pedig a munkafolyamat végén van, ő rakja össze a végső „művet”, amivel napokat, heteket egy egész stáb dolgozott. Én már csak nevetek, amikor rendszeresen levágóznak. Először is rakjunk rendet a hangmérnökségben. Pont úgy, ahogy van mondjuk az orvos vagy a tanár – no de milyen orvos, milyen tanár? A hangmérnök is szakosodik, például egy szinkron hangi munkafolyamata merőben más, mint mondjuk egy koncert hangosítása.

Tehát az én esetemben hangmérnöknek lenni azt jelenti, hogy hűen adaptáljam az eredeti film hangi világát. Ez egy reprodukciós munka, ami sokszor nehezebb, mint kitalálni valamit a semmiből. Nekem azt kell kitalálnom, hogy mit talált ki eredetileg a film hangmérnöke. Akkor végzek jó munkát, ha észre sem veszik, amit csináltam.

Mert akkor nem vontam el a figyelmet a film cselekményéről. Mint ahogy sajnos van rá precedens, hogy a kolléga nem ügyel arra, hogy érthető legyen a magyar dialóg, vagy netán le kellene halkítani a zenét vagy effekteket, esetleg a dialógot felhangosítani, mert az valóban zavaró.

A gyakorlatban először is egy filmhez alakul egy stáb. Gyártásvezető, dramaturg (aki lefordítja a filmet), vágó, hangmérnök és szinkronrendező. Elsődleges feladatom, hogy felvegyem, rögzítsem a magyar hangot, amit a vágó szinkronba vág. Utána elvonulok egy keverőhelyiségbe és belevetem magam a film világába. A magyar dialógot megfelelő akusztikai környezetbe helyezve összekeverem az úgynevezett nemzetközivel (ami a teljes film, kivéve az eredeti dialóg). Így lesz a végén magyarul egy film. A valóság persze ennél sokkal sokoldalúbb, szélesebb spektrumú embert kíván.

Tóth Péter Ákos átveszi az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 2021-es Szinkronünnep és Díjátadó Gálán az Év hangmérnöke díjat
A nap minden pillanatában ott kell lenni, figyelni, sokszor pszichológus vagy, tanító, barát, a mindent megoldó. Olyan nem létezhet, hogy „nem tudom”.

Az a jó, ha érzed a színészt, aki éppen a csúcsforgalom, vagy színházi próba feszültségéből lépett be hozzád a stúdióba, és már hősszerelmes vagy háborús sebesült a mikrofonom előtt. Ennyi év és rutin után már tudom a mozdulatokból, pillantásokból, csendből, hogy mit kell tennem: felvétel, vagy várjak, vagy még egy próba, nézzük meg még egyszer, mert bonyolult a jelenet. Az én életemben nincsen átlagos nap, és biztosan állíthatom, hogy egy ördög létezik, a „technika ördöge”!

- Kikkel a legnehezebb együtt dolgozni?

- Ilyen kaszt nincs. Mert lehet valaki tehetséges, gyors, ügyes a stúdióban, ha például emberileg nem alázatos. Vagy idősebb már, és nem pörög úgy a nyelve vagy az agya, de mivel a maximumot akarjuk mindig kihozni, ekkor bizony megizzadunk. Régebben, mikor még a mikrofon előtt több színész egyszerre szerepelt, ahogy egy-egy jelenet megkívánta, volt egy film, amiben ez a pár színész mind idős volt. Már a szövegpéldány gondot okozott: az egyiknek olvasó szemüveg kellett, a másik erre sztoriba vágott, hogy neki még nem kell, a harmadik otthon hagyta a bifokálist. Mire befókuszálták a szövegüket, addigra az egyik elfáradt, a másiknak gyógyszert kellett bevennie, a harmadik nem is tudta, hogy lement két próba. Imádnivalók, kilátástalannak tűnik haladni a munkával. Aztán a végére mindig zseniálisan összeáll.

Vagy a gyerekek. Vannak kicsik, akik olvasni sem tudnak. Szavanként vesszük fel, a rendező elmondja, mit kell mondani, és ha meg tudja jegyezni, akkor sem biztos, hogy jó ritmusban, jó hangsúllyal mondja.

A gyerekek nem tudják imitálni a nevetést és a sírást sem. Valami mekegés-félét produkálnak mindkét esetben. Arról már nem is beszélek, ha beszéd közben, a szavakat nevetve vagy sírva kell előadni. Az ő világuk nem kész erre. Volt olyan, hogy beküldtem a rendezőt, hogy felvétel alatt csikizze meg a gyereket.

Az egyik legkreatívabb feladatom pedig az volt, amikor a rezgős vízágyon beszélő eredeti gyerekszínészeket kellett reprodukálni, legalábbis ami a felvételi oldalt illeti. Már mindent megpróbáltunk, de sehogy sem tudtak a mikrofon előtt állva, hihető hangot kiadni. Nem volt más megoldás, mint hogy a felvétel során a rendező kellő finomsággal, de hatékonysággal ütögette a kis színészünk hátát a szöveg elmondása alatt.

- Gondolom akadtak még bőven olyan helyzetek, amelyek spontán vagy alternatív megoldást kívántak…

- Furcsa ez különben, mert mindig az igényesség hozza magával. Például a Blöff című filmben Brad Pitt figurája egy furcsa cigány akcentust hozott. Simán rábízhattuk volna egy magyar színészre, de a szinkronrendezőnk kihívást látott ebben, és egy építkezésről odahívott egy autentikus cigányembert, akinek a szöveget felolvastuk és kértük, hogy mondja el saját szavaival. Szegény azt sem tudta, hogy hol van és mit is kérünk, de nagyot dobott a magyar szinkronon. Végeredményben kultikussá vált, főleg a fiatalabbik generációnak.

Volt olyan is, hogy egy démonos filmet kevertem: egy adott pillanatban a filmben szereplő gyerekből a gonosz szólalt meg. A gyerekszínészünk tisztességgel elmondta magyarul, ami a gyakorlatban sokszor elég is, mert egy ún. pitch plug-in effekttel le tudom mélyíteni félelmetesre. De nem tetszett a végeredmény, úgyhogy nem volt más megoldásom, minthogy én magam mondtam fel kellően gonoszul. A mélyítő effekttel senki meg nem mondta, hogy én voltam – félelmetes.

Még egy eset maradt meg bennem, amikor a maffia a lábánál fogva lógatta főszereplőnket, és úgy válaszolgatott a halálos fenyegetésekre. A mikrofon előtt állva a szinkronszínész kiválóan megoldotta a feladatot, de visszahallgatva valami hiányzott. Az a valami, ami a fejjel lefelé lógatott ember rekeszizmát préseli. Lógatni nem volt lehetőség, de székekre fektetve, a fejét hátrabillentve már közelített a tökéleteshez. Persze ehhez a rendhagyó felvételhez a színész fanatizmusa is kellett.

- A munkád része, hogy ismert emberek vesznek körbe. Voltak szélsőségesen negatív vagy pozitív élményeid sztárokkal?

- Mivel mi, a szakma, a művészvilág egy család vagyunk, ezért a sztár köztünk nem sztár – a megszokott vagy inkább megkívánt formájában –, hanem ember. Ott szokott kezdődni a baj, ha valaki ezt elfelejti. De a művészek között eltöltött 38 évem alatt talán kétszer volt ilyen negatív élményem. Alapvetően, bármilyen furcsa is, hozzánk a szinkronba sokszor úgy érzem, hogy „hazajönnek” a színészek. Elmesélik mi történt velük, a csekket be kéne fizetni, eladná az autóját, receptet cserélünk, ki volt hülye vagy jófej, jaj a gyerekére vigyázzunk egy kicsit, mert két órára el kell mennie. Semmi terhet, ami netán a sztárságával járna, nem aggatunk rájuk. Nekem az egész munkásságom, általuk is, egy hatalmas pozitív élmény. Szeretem is őket, a sztárokat és a kisebb szerepekben mozgókat is, mert mondom, emberek mind. Egyformák. Nyilván tehetségben és élethelyzetben nem, de szerencsére ez nálunk nem előjog.

A Wall Street farkasának szinkronját találták a legjobbnak a 2014-es Debreceni Szinkronszemlén (Dóczy Orsolya volt a film szinkronrendezője, Tóth Péter Ákos pedig a hangmérnöke)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk