SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

A vakság is csak egy leküzdhető probléma

Juhász Tomi arra tette fel az életét, hogy profi zenésszé váljon. Az sem akadályozhatta meg ebben, hogy szinte egyáltalán nem lát.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. december 27.


Link másolása

A vakokról az emberek többsége máig nehezen tudja elképzelni, hogy igenis lehet ugyanolyan normális életük, mint bárki másnak. Pedig Juhász Tomi példája a legjobb bizonyíték erre: nemcsak a középiskolát és az egyetemet végezte el integrálva, zenekarokban is tizenéves kora óta játszik. Vaklárma nevű projektjével nemrég adta ki első lemezét, jövőjét is ezen a pályán képzeli el. A zenei témák mellett arról is beszélgettünk, hogyan álltak hozzá tanárai és diáktársai, illetve hogy tanult meg boldogulni a mindennapok során.

– Hogyan élted meg a vakságodat gyerekkorodban, hogy csapódott le benned az egész először?

– Nehéz megmondani, mert egyrészt nagyon kicsi voltam, másrészt ha az ember eleve egy ilyen problémával születik, nincs igazán konkrét tudatosodási pillanat. Azt mondják, hogy a kisbabák születésük után egy ideig normális esetben is csak foltokat látnak, így ha ez adott esetben később sem változik meg, az nem feltétlenül jelentős különbség.

Persze a vakságnak vannak fokozatai: nekem hatéves koromra állt be a mostani szintre, addig folyamatosan romlott a szemem. Fényeket, árnyékokat, erősebb fényben színeket is látok. Másfél éves koromban viszont átestem egy műtéten, ami után 17 napig egyáltalán semmit nem láttam, tényleg vaksötét volt minden. Én erre nem emlékszem, de a szüleim szerint ezalatt teljes depresszióba estem. Volt egy kis játékszintetizátorom, állítólag egész nap csak feküdtem az ágyon és azt nyomogattam.

vaklarma4

– Tulajdonképpen ekkor jött a zenélés az életedbe?

– Én elsősorban nem ehhez kötöm, de nem kizárt, hogy abban a helyzetben nagyon mélyen belém vésődött, mint kifejezési forma. Az első komolyabb impulzus viszont négyévesen ért, amikor először hallottam a Beatles Please Please Me című lemezét, illetve néztem meg a Hard Day's Night című filmjüket. Ezek nagyon nagy hatással voltak rám, ahogy a családom által hallgatott más zenék (Zorán, Koncz Zsuzsa, Cseh Tamás, stb.) is. Leginkább nekik köszönhető, hogy a saját dalaimat is erőteljes szövegközpontúság jellemzi.

Névjegy

Juhász Tomi 1988-ban született. Két évig a vakok iskolájába (Vakoda) járt előkészítőbe, majd a Lauderben és az AKG-ban tanult. Érettségi után az ELTE bölcsészkarára jelentkezett, történelem alap- és mesterszakon is diplomát szerzett. 2013-ban felvételt nyert a szakmában komoly ranggal rendelkező Kőbányai Zenei Stúdióba, azóta ott tanul gitár szakon.

Dolgozott a Nézőművészeti KFT Vakság című színházi produkciójában, helyet kapott a Nemzeti Minimum 12 órás koncertsorozatában, valamint részt vett az Átértékeled? nevű integrálás-projekt Belga-átdolgozásában és az ehhez forgatott klip elkészítésében. Édesanyja, Sándor Erzsi két évvel ezelőtt könyvet írt róla "Szegény anyám, ha látnám" címmel, amelynek nemcsak szereplője, társszerzője is volt.

juhasztomi

– Hogy tudtál beilleszkedni a tanulmányaid során?

– Nem volt könnyű, mert bár mind a Lauder, mind az AKG egy magát rendkívül liberálisnak és alternatívnak tartó iskola, az integrációban nem igazán jeleskedtek. Mindkét esetben az volt a legnagyobb baj, hogy a diákok tulajdonképpen magukra vannak hagyva a problémájukkal. Ha bekerül egy fogyatékkal élő az (ő szavaikkal élve) épek közé, a tanároknak lenne a feladatuk, hogy közvetítsenek és kezeljék a felmerülő konfliktusokat. Erre viszont a többségnek sem ideje, sem energiája nincs, hogy a megfelelő képesítésről ne is beszéljünk.

Persze nagyon büszkék voltak rá, hogy ott tanulok – például

"
ha jött egy tévéstáb, mindig mutogattak, akár egy véres kardot, hogy 'nekünk még vakunk is van'. Minden más esetben viszont kényelmesen hátradőltek, hogy oldjam meg a saját magam integrálását, ahogy tudom.

Ami nem volt könnyű, különösen mert én sosem voltam egy háttérben csendesen meghúzódó típus, mindig is szerettem a középpontban lenni. A fiúk között meg persze ment az állandó rivalizálás, ahogy ez tizenéves korban megszokott.

Ezekben a helyzetekben az vakságom remekül felhasználható volt ellenem. És most nem arról van szó, hogy konkrétan amiatt bántottak. Az emberek többsége szerintem elfogadó annyira, hogy csak azért ne essen neki valakinek, mert kilóg a sorból. Viszont ha bármilyen más okból kivívom valaki ellenszenvét, ez is egy plusz fegyver lehet a kezében. Mindezt időbe telt megtanulnom kezelni, időnként még ma is problémát jelent.

vaklarma6

– Szerinted minden fogyatékossággal élőnek integrálva kellene tanulnia?

– Igen, én maximálisan ennek a pártján vagyok. A gond az, hogy a magyarországi intézmények többsége nincs rá felkészülve, sokuknak még csak nem is célja. Ha valaki nyolc általános után kerül be egy normál gimnáziumba (ekkor kezdődik leggyakrabban az integrált oktatás, hiszen a vakok iskolája csak alapfokú képzést ad), hatványozottan rossz helyzetben van: egy teljesen steril, jól ismert környezetből jut át egy minden szempontból idegen közegbe. Ezzel kellene minél gyorsabban megbarátkoznia, miközben 14 évesen a legtöbben még saját maguk elfogadásával küzdenek.

A középiskolák nagy része nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel, így leggyakrabban megpróbálják minél gyorsabban és fájdalommentesebben végignyomni a diákot a tanulmányain. Amiből lehet, felmentik, inkább átengedik akkor is, ha nem jó, csak szabadulhassanak tőle.

Az egyetemen így viszont még nehezebb lesz a dolguk, ha bejutnak, hiszen ott aztán tényleg nincsenek tanárok, akik segíthetnének nekik.

– A saját példádon is tapasztaltad a fentieket?

Valamennyire igen, de az én esetem azért más, mert nem hagytam magam. Sokszor konfliktust is okozott a tanáraimmal, akik leginkább úgy álltak hozzám, hogy biztos egy aranyos, kedves gyerek leszek, akit ha beállítanak a sarokba, ott marad. Nagyon meg voltak lepve, hogy nem maradtam ott.

vaklarma5

– A közlekedést és a számítógép használatát hogy tanultad meg?

– A Vakoda előkészítőjében megmutatták a fehér bot használatát, de csak nagyon alapfokon, mert egyébként az ott tanulók az alsó tagozat idején folyamatosan sajátítják el. Ötödikes koromig nagyrészt erre a kevés tudásra és a családtagjaim, ismerőseim segítségére támaszkodtam. Ekkor kezdett el foglalkozni velem egy ottani tájékozódástanár, mondván most már tényleg ideje lenne. Megtanította a legalapvetőbb útvonalakat (például a iskoláimból hazáig), a többi pedig szép lassan ragadt rám az idők során. Arra is volt példa, hogy egy-egy látó barátnőmnél jobban ismertem a várost, és én vezettem őt el a kinézett randihelyre.

A számítógép-használat alapjaira, illetve a tízujjas vakon gépelésre szintén a Vakoda egyik tanára tanított meg, miután egy pályázaton sikerült elnyernem a szükséges gépet. Ez mindet felolvas, ami a képernyőn látható. Aztán itt is jött sorban a többi funkció, az internet használatát például már egyedül tanultam meg. Nem tartom magam nagy számítástechnikai zseninek, de felhasználói szinten képes vagyok bánni vele.

– Mindent egybevéve mennyire érzed teljesnek az életedet?

– Úgy gondolom, hogy abszolút az. Nyilván vannak dolgok, amik kimaradnak, például nem járok rendszeresen képzőművészeti kiállításokra, de szerintem minden ember tudna hasonló területeket említeni. Például aki fizikával foglalkozik, annak jó eséllyel a történelem marad ki, ebből a szempontból ő sem él teljes életet. Oké, sosem fogom látni mondjuk a Mona Lisát, de nem hiszem, hogy ettől kevesebb lennék.

vaklarma1

– Hogy kezdtél el zenekarokban játszani?

– Először Nyeső Maritól tanultam klasszikus gitárt, de mivel ott kezdésként a Boci boci tarkához hasonló szintű dalokat vettünk, én pedig mindenáron Beatlest akartam játszani, hamar elment tőle a kedvem. Utána, tízéves koromban Kardos Dani kezdett el foglalkozni velem, tőle már tényleg azt tanulhattam, amit szerettem volna. Nagyjából fél év után nagy lelkesen meg is alapítottam az első zenekaromat Beatles Kommandó néven.

"
A gitárom szinte nagyobb volt nálam, a dobosunk pedig összesen egy tikfával és egy cintányérral rendelkezett.

Persze Danit – aki szintén beszállt mellénk – leszámítva borzalmasak voltunk, de hát minden kezdet nehéz... Ezután pár kevésbé érdekes fejezet következett az életemben, majd 2004-ben hoztunk létre egy zenekart a már említett dobossal, Vajda Tiborral. Először feldolgozásokat kezdtünk játszani First Age néven a '60-as, '70-es évekből, de elég hamar lettek saját dalaink is. A nevünket megváltoztattuk Davies Kornerre (két egykori nagy blueszenészt hívtak így), és ezzel koncerteztünk utána évekig.

A baráti alapon szerveződést aztán idővel felváltották a szakmai szempontok: sok volt a tagcsere, egyre inkább olyanokkal zenéltünk, akik profik voltak, viszont kevésbé érezték szívügyüknek a közös munkát. Igaz, a legutolsó felállás szerette csinálni, de inkább csak kellemes szabadidős tevékenységnek fogták fel. Mivel az én céljaim komolyabbak, úgy voltam vele, hogy akkor inkább ne erőltessük. Lehet, hogy valamikor még összeállunk, de egyelőre nem adnék rá túl nagy esélyt.

A Davies Korner Budapest című dala:

A Vaklárma projektről

"Szöveget sokáig egyáltalán nem írtam, ezért leginkább a dobosunk felelt, én a zenei részeket találtam ki. Viszont az utóbbi években rengeteget olvastam, aminek hatására egyre csak gyűltek a képek és gondolatok a fejemben. A végső fordulópont akkor jött el, miután szakítottam az előző barátnőmmel, és nagy szerelmi bánatomban egyszer csak leültem megírni az összesűrűsödött ötleteimet.

Rájöttem, hogy egész működőképes az eredmény. Egyre tudatosabban kezdtem gondolkozni témákon (a szerelmes vonalon túllépve is), és hamarosan összeállt egy egész albumra való. Sőt, most már a harmincadik szövegemnél tartok. Mivel ezek stílusukban nagyon elütöttek a dobosunk által írtaktól, adta magát, hogy önállóan valósítsam meg őket. A Profil lemez zeneileg is nagyon sokszínű, rengeteg műfaj megtalálható rajta a jazz-improvizációtól a sanzonon át a beatig vagy a hiphopig. Mindig olyan formákat használok, amelyek a legjobban illenek az adott szöveghez."

(Bővebben a lemez dalairól: KATT IDE)

– A Kőbányai Zenei Stúdióba hogy kerültél?

– Liverpoolban működik egy zeneiskola Paul McCartney védnökségével, a legnagyobb vágyam már érettségi előtt az volt, hogy oda bejussak. Az itteni barátaim és a zenekarom miatt viszont mindig halogattam, illetve

"
kicsit talán a gyávaság is belejátszott, hiszen vakként nekivágni Angliának bőven tartogatott volna nehézségeket.

Végül az egyetemi mesterképzés befejezése környékén letettem róla. Helyette úgy döntöttem, megpróbálom Kőbányát. Igaz, nem csak pozitív dolgokat hallottam róla ismerőseimtől, de úgy voltam vele, hogy ártani biztosan nem fog és kapcsolati tőkének sem utolsó.

Persze itt is rengeteg előítéletet le kellett küzdenem, már a jelentkezéskor nagyon megijedtek, hogy vajon hogyan tudok majd beilleszkedni. Emiatt először "próbaidőre" tettek: hónapokig be kellett járnom az egyik tanárhoz, illetve elmentem a gólyatáborba is, hogy lássák, a többiekkel megtalálom-e a közös hangot. Úgy tűnik, meggyőztem őket, mert a pótfelvételin közölték, hogy nekem tulajdonképpen játszanom sem kell, fel vagyok véve.

vaklarma7

– Az a célod, hogy zenélésből éljél?

– Igen, mindenképp. Nyilván a saját projektem a szívügyem, de adott esetben nem zárkóznék el attól sem, hogy mások jól ismert dalait játsszam egy-egy hakni keretében. Persze csak egy bizonyos szintig, lakodalmas zenésszé azért nem akarnék válni. Hajóra is nagyon szívesen mennék dolgozni, mindig is szerettem a saját határaimat feszegetni, és az igazi kihívás lenne számomra.

Ha tetszett a cikk, oszd meg ismerőseiddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: