A NASA űrhajója elhagyta a Bennu aszteroidát több mint 200 gramm kőzetmintával

Az Osiris-Rex 2018 óta kering az ősi, 4,5 milliárd éves aszteroida körül, hétfőn azonban megkezdte két évig tartó hazavezető útját.

Link másolása

Az űrszonda 2018-ban érte el a Nap körül keringő Bennut. Két évet töltött az aszteroidán, illetve körülötte keringve, mielőtt tavaly ősszel begyűjtötte a felszínén lévő törmeléket - derült ki a Guardian mai híreiből.

A tudósok azt remélik, hogy az űrkőzet segít feltárni előttünk Naprendszerünk titkait.

Például azt, hogyan alakultak ki a bolygók és hogyan keletkezett az élet a Földön, ráadásul a megszerzett információkkal a bolygónk túlélési esélyeit is javíthatjuk a felénk érkező aszteroidákkal szemben.

Az Arizoniai Egyetem vezető tudósa, Dante Lauretta becslése szerint az Osiris-Rex belseje körülbelül 20-40 deka, falatnyi méretű kőzetmintákat tartalmaz, ami jóval meghaladja a korábbi, 60 grammos számításokat.

Ez lesz a legnagyobb mennyiségű Földre szállított űrkőzet az Egyesült Államok Apollo Hold-programja óta. „Megszoktuk, hogy „ott vagyunk” a Bennunál és új, izgalmas képeket, illetve adatokat láthatunk, amik most a Földre is eljönnek hozzánk.” – mondta Lauretta.

„Azóta dolgoztam azon, hogy mintát szerezzek egy aszteroidáról, hogy a lányom még pelenkás volt. Most érettségizik, úgyhogy ez egy hosszú út volt.” – mondta Jason Dworkin, a program egyik tudósa. A terepjáró méretű űrhajó kétszer fogja körbejárni a Napot, mielőtt 2023. szeptember 24-én az utahi sivatagba érkezik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk