SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

A magyar lábbelik Moszkvába tartanak – interjú a BATZ márka alapítójával

Majdnem orvos lett, kezdetben kávéautomatákkal üzletelt, aztán a szakdolgozatának is köszönhetően, végül a lábbelik hozták meg számára a világsikert. Kárpáti Zoltán a megálmodója, ügyvezető igazgatója a több milliárdos bevételt hozó cégnek, aki imádja a bokszot.

Link másolása

– Egy edzőterem kávézójában beszélgetünk most. Minden reggeled így indul: egy kis sporttal?

– Többé-kevésbé igen. Heti 3-4 alkalommal járok ide. Gyerekkorom óta hobbim az ökölvívás, ez ad energiát, de a mosoly az arcomon csak délig tart. Utána már a napi ügyintézések fokozzák az egészséges feszültségemet. Jó átmozgatás a boksz.

– Sokat idegeskedtél a vírushelyzet miatt?

– Inkább azt mondom, hogy felrázott. Addig évről-évre volt egy szinte töretlen fejlődésünk, aztán azon kaptuk magunkat, hogy nem jönnek a megrendelések. Először 1 napig, aztán egy hétig, majd két hétig. Új, innovatív megoldásokon kellett törnünk a fejünket, hiszen drasztikusan csökkent forgalom. Nem volt más hátra, mint az internet felé fordulni. Megújítottuk a webshopunkat, még alaposabban figyeltük a világ új trendjeit. Utólag azt mondhatom, elengedhetetlen volt ez a ráncfelvarrás, ami mellé olyan szolgáltatásokat is bevezettünk vásárlóinknak, melyekkel még kényelmesebbé vált a vásárlás. Annak idején még én is csodálkoztam azon, miként lehet próba nélkül, weboldalon keresztül lábbelit venni, de ez már a múlté. Nem volt könnyű időszak, hiszen racionalizálnunk kellett sok mindent. Ki kellett adni a munkatársaknak a kötelező szabadságokat, többen felálltak és elköszöntek a cégtől, de ma már azt mondhatom, hogy túl vagyunk mindezen. Azóta többször voltam külföldön kiállításokon, szóval tartjuk a lépést.

– Amikor huszonévesen megírtad a szakdolgozatodat a főiskolán a márka-és brandépítésről, melynek központjában a lábbelik álltak, gondoltad volna, hogy ekkora sikertörténet kezdődik?

A szakdolgozat mellett ott volt a családi indíttatás is, hiszen a szüleimnek lábbeli kereskedése volt. Kaptam egy kocsikulcsot és elindultam, hogy az árut eladjam szerte az országban. Ennél egy kicsit kreatívabbnak éreztem magam, így eldöntöttem, hogy a saját fejem után megyek, ha arra kerül a sor. Bár az is igaz, ekkor már nagyon nagy válaszút előtt álltam, hiszen közben belefogtam a kávéautomata bizniszbe, ami igazán rentábilisnek bizonyult.

– Honnan jött az ötlet?

– Egy véletlen baráti beszélgetés során kerültek szóba a kávéautomaták. Leendő közgazdászként elkezdtem számolgatni, és arra jutottam, ki kellene ezt próbálni. Egyszer hazafelé menet aztán Budakalászon megláttam egy hatalmas építkezést, ahol gyalulták a földet. Odakanyarodtam és megkérdeztem, mi lesz azon a helyen. A munkások elmondták, hogy Cora áruház épül. Nekem több sem kellett, elővettem az Aranyoldalak telefonkönyvet, kikerestem a telefonszámot és felhívtam a központjukat, majd kértem egy időpontot az értékesítési osztálytól. A szerződést gyorsan aláírtuk. Csodálkoztak is, mire ez a nagy sietség, hiszen csak egy év múlva lesz kész a hipermarket, de végül az idő engem igazolt: mire megnyitott az áruház, a konkurencia két kézzel verte az ajtót, hogy be akar jutni, szerződésem viszont csak nekem volt. Aztán egyik Cora áruház jött a másik után, nekem pedig gyarapodott az automatáim száma. Jól prosperáló üzlet volt, de nem láttam benne a kihívást. A gépekkel mehettem volna iskolákba, kórházakba, de a házalás nem az én stílusom volt és úgy éreztem, abban nem tudok kiteljesedni, nem tetszett az a világ. Eldöntöttem, életre hívok egy hazai márkát, amelynek a minőségét én felügyelem. Igaz, nem vagyok cipész, hanem közgazdász, éppen ezért rengeteget olvastam utána, és végül ez lett a diplomamunkám témája is.

– Mi volt az első lépés? Itt is az Aranyoldalt nyitottad ki legelőször?

– Nem – mosolyodik el Kárpáti Zoltán, - egy kicsit másként. Véletlenül megismerkedtem egy idősebb cipőgyártóval, aki családi vállalkozásban készített olyan minőségű lábbeliket, melyek elnyűhetetlenek voltak. Megállapodtunk, beindult a munka, de nem bírta a tempót, így elkezdtem más cipőgyárakat is felkutatni az országban. 1999-et írtunk, amikor nagyon botladozott a gyártás. Szétszéledtek a megbízható szakemberek, eltűnt a kvalifikált munkaerő. Mikor személyesen kerestem fel mindenkit, furcsállották, hogy mit is akar tőlük valójában egy 25 éves fiatalember, és szinte mindenki azonnal ajtót mutatott.

Végül volt még egy címem, ahová már el sem akartam menni, mert annyira csalódott voltam a sok elutasítás miatt, de megembereltem magam, és ez lett az óriási szerencsém. Bementem egy hideg irodába, ahol egy megtört tulajdonos fogadott a szellemjárta épületben. Hihetetlennek tűnt, hogy itt valaha cipőket készítettek.

Szó szót követett, és megállapodtunk, hogy ha komolyan gondolom, visszahívja a törzsgárdát, és a maroknyi szakemberrel elkezdünk dolgozni. Így lett. A létszám hamarosan 120-150 főre duzzadt, és azóta túlvagyunk az ötmilliomodik legyártott BATZ lábbelin.

– Mikor robbant be a márka?

– Hihetetlen módon a legelső pillanatban. Bizományos partnereket kerestünk, belementem a több hónapos fizetési határidőbe, és talán a legvonzóbb az volt a termékekben, hogy egy saját fejlesztésű, jó minőségű display-t (állványt) is adtunk a lábbelikhez, amelyre kihelyezhették a boltokban a termékeket, és hamar több száz viszonteladónk lett. Törekedtünk a szép modellekre, a jó minőségre, és főleg arra, hogy minden termékünk valóban nagyon kényelmes legyen. Ez is vonzotta a vásárlókat, akik a minőségnek köszönhetően innentől már ragaszkodtak a márkához. Nem is hirdettük, mégis óriási népszerűségük lett a megfizethető, minőségi lábbeliknek. Ma már persze elengedhetetlen a hirdetés, de tíz évig majdhogynem állandó áruhiánnyal küzdöttünk.

– A gazdasági világválság sem rengette meg a BATZ márkát?

– A 2008-as év gyengébb volt, mint a többi, de azt követően ugyanúgy fejlődtünk tovább, és most már elmondhatom, hogy Magyarországon 400, Csehországban és Szlovákiában pedig 200 bizományos boltunk van. Emellett több, mint 30 országba exportálunk.

– Immáron húsz éve vagy ügyvezető igazgatója a cégnek. Mi motivál még? Ehhez kell az ökölvívás?

– Nem feltétlenül. Az sokkal inkább motivál, hogy látom a munkatársaim arcát, akik mosolyogva lépnek be az épületbe, kedvesen és derűsen fogunk egymással kezet. Új telephelyet építettünk, bővültünk, új kollégák érkeztek, akik kiválóak a szakmájukban, ami innovációval párosul. Ez jó kombináció, inspirál engem is. Nagyon régen élveztem ennyire a munkát, mint most.

– Mi hajt előre, hiszen mégiscsak üzletember vagy! Még több millió forint?

– Nem nagyképűségből mondom, de ez már nem a pénzről szól. Nekem az a lényeg, hogy ez a csodálatos szerkezet, mint egy perpetuum mobile, működjön. Nem a számok számítanak.

Persze közgazdászként muszáj megnéznem az Excelt, és hogy a vonal alatt mi marad az év végén. Ami kihívás, az a külföldi piacok felé nyitás. Most voltam Moszkvában és meglepett, hogy az emberek mennyit költenek vásárlásra. Szeretnénk az orosz piacra eljutni, és ha sikerül, két-három év múlva meg tudjuk duplázni a cég forgalmát. Magasak velünk szemben az elvárások, és ez nagy kihívás. Most ezen van a fókusz. Erre koncentrálunk.

– A nap 24 órájában kattog az agyad?

– A bent töltött idő az nagyon intenzív. Kellő döntési szabadsága van a kollégáimnak, nem kell mindennel hozzám rohangálni, de az tény, arra törekszem, hogy minden e-mailre időben válaszoljak. Ez olykor egy-egy piros lámpánál, ékezet nélküli válaszokban merül ki, de szeretek úgy lefeküdni, hogy az adott nap teendőit lezártam és maximálisan képbe kerülök minden folyó projekttel kapcsolatban.

– Energiában ezt meddig lehet bírni?

– Jó lenne, ha évek múlva a kisebbik fiam, aki most 17 éves, vagy a kislányom besegítene majd. Remélem, ezt a cikket nem fogják olvasni – felnevet... Ha eljön az idő, akkor szívesen átadnám a stafétabotot. A nagyfiam most 21 éves és orvosnak tanul. Büszke vagyok rá. Nagyon jó tanuló és biztos vagyok benne, hogy kiváló orvos válik belőle.

– Valahol akkor a te álmodat is teljesíti, hiszen gyerekkorodban te is kacérkodtál az orvosi pályával!

– Igen, volt idő, amikor megfordult a fejemben. Emlékszem, hogy a biológia felmérőkre az akkor orvostanhallgató nagynéném egyetemi könyvéből hozzátanultam az anyaghoz – a dolgozatot javító tanár legnagyobb megdöbbenésére. Talán, ha akkor nyakon csípnek a szüleim és a tanárok, most egy orvossal beszélgetnél.

– Milyen apa és férj vagy?

– Erről a feleségemet kellene megkérdezni... Ő szokta mondani, hogy nem tartozom az egyszerű személyiségek közé, hamar felkapom a vizet, vagyis hirtelen haragú vagyok, és ezen dolgoznom kell. Több mint 22 éve élünk együtt, de mindig odafigyeltünk arra, hogy kettesben is sok időt töltsünk egymással. A 10 éves kislányomnak minden este mesét olvasok és a közös játékok sem maradhatnak el, de ez pont így volt a fiúkkal is. Erre mindig szakítottam időt és ez a jövőben sem lesz másképp.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: