SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

A magyar grafikus, akit a világ leghíresebb metálbandái kérnek fel

Kézzel jobb, őszintébb dolgokat lehet csinálni – vallja Sallai Péter.

Link másolása

A zenészként is ismert Sallai Péter kitanulta a szakma alapjait, majd a Galaktika magazinnak és ismert magyar zenekaroknak rajzolt borítókat. Aztán egyszer csak azon kapta magát, hogy olyan külföldi zenekaroknak dolgozik, amelyeken felnőtt, jelenleg pedig a Hammerfall színpadtervén dolgozik.

Péter mesél az ihletről, alkotói módszerről és arról, hogy sosem tudja, mire kel fel másnap, már ha egyáltalán lefekszik addig.grafikus1

Milyen szakmai előképzettséggel, tanulmányi múlttal vágtál bele a grafikusi munkába?

Természetesen a rajzolás, mint tevékenység az egész életemet végigkíséri, és ahogy ez lenni szokott, már egész korán kezdődött. A középiskola volt az a hely, ahol igazán elkezdtem komolyan venni, mivel hatosztályos tagozatban kezdtem, 12-13 évesen. 14 éves koromtól –amíg a Nyíregyházi főiskolára nem kerültem – az ottani rajztanárom, valamint Barczi Pál Munkácsy-díjas grafikusművész segítségével vettem az akadályokat, de már egész korán látogattam a Comenius főiskola nyári táborait, ilyen-olyan művésztelepeket, ahol meghatározó irányt vett az életem. Rajz, vizuális kommunikáció szakon, alkalmazott grafikai specializációval végeztem Nyíregyházán, persze ekkor már a zene is képben volt, bőven a középiskolás idők alatt kezdett foglalkoztatni a dolog.

Nagyon sokat tanultam, de aztán kikerülve az életbe szembesülnöm kellett azzal, hogy az iskola kapuin kívül már egy teljesen más világ várt. Tanítani soha nem akartam, ahhoz túlzottan hektikus életvitelem van, és az alkotás jobban vonzott, mint a tanítás. Viszont addigra már a digitális grafika meghatározó volt a szakmában, amivel az iskolák akkoriban jócskán el voltak maradva, ezért egy újabb tanulási időszak kezdődött, és sok mindent az alapokról kellett kezdeni ismét. De talán ez volt a legtermékenyebb időszak az életemben.

Hogyan specializálódtál az albumborítók készítésére? Kitűzted magad elé ezt a célt, és házaltál vele zenekaroknál, vagy megtalált egyszer egy munka, és így lett belőle egyre több felkérés?

Eleinte, mint a legtöbb grafikus, bekerültem a reklámszakmába. Igazából az ember megtanulja, mi a határidő, megtanulja elviselni az indokolt vagy indokolatlan kritikát, megtanul bánni az ügyfelekkel, ebből a szempontból mindenképpen hasznos volt. Egy hatalmas problémám volt vele, hogy a rengeteg befektetett munka és kreativitás egyetlen célja, hogy a vásárló a kasszához fáradjon és megvegye az adott árut. Utána tulajdonképpen a szeméttelepek színes világát gazdagítja az adott alkotás. Ebből kifolyólag – mivel akkoriban ismerkedtem meg Havancsák Gyula szintén jól ismert grafikussal – felajánlotta, hogy próbálkozzak a szoftverfejlesztésben elhelyezkedni. Így kerültem az akkor még javában működő Digital Realityhez, majd később a Stormregionhoz is.

Ezzel párhuzamosan a Hammernél belekerültem a zenei vonalba is, sok évig készítettem több magyar rock- és metálzenekar borítóját. Persze önerőből nagyon sokat emaileztem külföldre, próbáltam elkapni a fonalat, ami aztán fokozatosan sikerült is. Eleinte a saját lemezborítóinkat raktam össze, ismerős zenekarokét, ez idő alatt a gyerekbetegségeket lassan leküzdi az ember, megtanulja, miről szól ez az egész. Nálam a zenekar (Bornholm – a szerk.) egy olyan pont volt az életemben, ami sosem esett a hobbi kategóriába, és mi tagadás, a rendszeres hétköznapi munkába járós élettel egyre nehezebben volt összeegyeztethető. Ezért mindenképp jó dolognak tartottam, ha a zenében maradok a grafikai munkával is, bár az önállósodás hosszú évekbe telt.

Természetesen volt olyan, hogy több száz emailt küldtem el egy éjszaka alatt, olyan is, hogy a teljes kilátástalanság volt az egyetlen perspektíva, de ez a művészélet velejárója eleinte. Megérne egy külön interjút…

"
Ez a szakma olyan, hogy egyik munka hozza a másikat, szép fokozatosan megismertek a zenekarok kint is, egy lemezkritikában sokszor megemlítik a grafikust is, aki a borítót készítette, része a produkciónak, és ami a legfontosabb volt: mindenképp fennmarad valamilyen formában.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy könyvborítót is rengeteget készítek, nagyon sok évig voltam a Galaktikánál, majd különböző magyar és külföldi könyvkiadóval is dolgoztam, főleg sci-fi és fantasy témában.grafikus2grafikus3

Hogyan jutottál el odáig, hogy külföldi zenekarok is téged keressenek fel, ha az új lemezükhöz borítóra van szükség? Melyik híres zenekar számára készített munkádra vagy a legbüszkébb?

Mint említettem, igazából a dolgok hogyanja előttem rejtve maradt. Onnantól kezdve, hogy a munka az ember nevével kikerül, nem igazán lehet tudni – főleg világviszonylatban –, hogy kiknél kerül szóba, ki kér fel, ki keres meg. Ez a mai napig így működik, sosem tudom, hogy mire kelek fel másnap. Már ha egyáltalán lefekszem másnapig, ugyanis gyakran előfordul, hogy a napok összefolynak.

Dolgoztam rengeteg zenekarral, a Crematorytól a Sabatonon, Mayhemen, Satyriconon át az Annihilatorig vagy Hammerfallig, terveztem színpadot külföldi fesztiváloknak, turnézó zenekaroknak, de olyat, amire a legbüszkébb az ember, nem nagyon tudok kiemelni. Általában minden munkámnak látom egy idő után a hibáit, még több idő után pedig csak azt. Inkább az a nagy élmény, amikor külföldi zenészek megismernek, odajönnek, ha együtt játszunk, vagy turnéznak és meghívnak.

"
Olyan emberekkel sikerült kapcsolatot kialakítani, akiken tizen-huszonévesen felnőttem. Ha ezekre gondolok, az inkább tölt el ilyesmi érzéssel, mint egy-egy konkrét munka. Mondjuk az sem mellékes, hogy kettő aranylemez és egy platinalemez van a hátam mögött a Sabaton lemezek révén, ami elég jól mutat a falon

(a képen éppen Péter mutatja a díjat egy Sabaton koncerten - a szerk.).grafikus4

Mesélj kérlek arról, hogyan néz ki egy alkotói folyamat. Először manuálisan, papíron rajzolod meg, ami a fejedben van, vagy eleve számítógépen tervezel? A realisztikus hatáshoz milyen technikával dolgozod ki a részleteket? Az a típus vagy, aki egyszer leül, és addig fel sem áll, ameddig el nem készül a mű, vagy ihletre várva, részletekben készíted el a képet?

Általában minden egy felvillanással kezdődik az ember agyában, amikor először a témáról hall, ez szakmán belül mindenki „víziónak” hívja, aztán ezt a komplex érzésvilágot próbálja az ember visszaadni a munka folyamán. Enélkül csak sakkozás az egész. Ere nem nagyon lehet várni, mivel akarattól teljesen független dolog, szóval ez vagy van, vagy nincs. Többnyire digitális tablettel rajzolok, de előfordul, hogy papíron vázolom fel a dolgot.

Az az igazság, hogy nincs két egyforma kép és nincs két egyforma folyamat sem. Minden egyedi módszerekkel, közben kísérletezgetve, kitapasztalgatva készül, és nincs dokumentálva. Tehát nincs egy módszer, vagy egy sablon, mindenben van új dolog. Munka közben – amikor igazán felszabadul az ember az agyával – nem azt figyeli, hogyan csinál dolgokat, csak csinálja. Ilyenkor az idő is relatív, nem nagyon lehet megmondani, mi mennyi idő alatt készül el. Olyasmi ez, mint egy játék, vagy kutakodás, nem lehet tudni, mit mikor találsz meg. Ugyanez van, ha bizonyos hatást akarsz elérni: inkább az élményeidben kell kutakodni, kielemezni belül, hogy mit szeretnél viszontlátni és azt megalkotni. De ez is abszolút érzelemvezérelt dolog, kell hozzá a sok év rajzolás, festés tapasztalata, de belülről érzi az ember, mikor olyan, hogy na, ezt akarta. A szoftver, ahogy a ceruza vagy ecset sem old meg semmit, sőt az idő előrehaladtával egyre kevésbé veszem igénybe, amit a szoftver esetleg tud, mert

"
kézzel jobb, őszintébb dolgokat lehet csinálni. Nem mindig, de jellemző rám, hogy a lehető legtovább ülök egy munka előtt, ha megvan a fonal, azt nem jó elengedni, néha ez a fizikai tűrőképességet is képes próbára tenni…

Viszont van, amikor már erőlködés valami, akkor hagyni kell, következő alkalommal számtalanszor előfordult, hogy percek alatt megoldódott, ami előző nap órák küszködése alatt sem. Ráadásul még banálisnak is tűnt utólag.grafikus5

Emberekkel dolgozni mindig bonyolult, főleg kreatív munkánál, hiszen az ügyfél is elképzel valamit a fejében, és te is. Volt már példa arra, hogy meglepő vagy megvalósíthatatlan kéréssel találtad szembe magadat?

Szerencsére nem kell közvetlenül emberekkel dolgozni. Az mindig idegesített egy munkahelyen, ha hátulról nézik, ahogy dolgozom. Olyankor képtelenség felszabadulni, az agyam egyik fele nem oda figyel. Az alkotás egy intim dolog, teljesen természetes, hogy a kidolgozatlanságot, hibákat, ahová még nem ért el az ember a munka folyamán, vagy bármilyen őrült hirtelen ötletet nem akar az ember azonnal mások elé tárni. A grafikus nem másokat szórakoztat azzal, hogy dolgozik, pláne nem folyamatos utasítgatások közepette, ahol gondolatolvasónak és robotnak is kéne lenni egyszerre.

Ez nem normális dolog, Magyarországon sajnos sem a cégeknél, sem bármilyen megrendelői oldalon nincs az a szintű szellemi fejlettség, hogy ezt elfogadják. Ezzel persze csak a kölcsönös stresszt generálják és a jóval rosszabb teljesítményt idézik elő. A legnagyobb cégeknél világviszonylatban alap dolog, hogy a végeredmény érdekében akár teljes elzárkózottságot biztosítanak a grafikusnak, vagy tetszés szerinti pihenőidőt. Ez nem egy mennyiségre mérhető munka. Ez az otthoni munkánál azért megvalósítható.

Általában a zenekar szabja meg, hogy pontosan mi legyen a borítón, vagy csak megadnak egy koncepciót/elküldik a lemezt és rád bízzák a végeredményt?

Ez egy érdekes dolog. Akik az előbbi kategóriába tartoznak, azok többnyire kis zenekarok, elsőlemezes vagy demós bandák. A nagyobb, komolyabb megrendelőknél ilyesmi ritkán van, azért kérnek fel engem, mert bíznak bennem és maximum javasolnak valamit, de rám bízzák a dolgot. Tudják, hogy ez nem feltétlenül az ő dolguk. Egy tapasztalatlan brigád úgy gondolkozik, hogy a grafikus azért van, hogy az ő ötleteiket megvalósítsa ad hoc jelleggel, de általában visszautasítom ezeket a felkéréseket. Ennek az az oka, hogy a szakmai oldalát is meg akarják szabni a képnek, például a kompozíciót, amihez teljesen laikusok, és eleinte fogtam a fejem. Szóval ez nálam nem pálya. Szerencsére egy bizonyos szint felett ez egyáltalán nem jellemző.grafikus6

Melyik munkádba fektetted a legtöbb időt és energiát?

Kevés olyan zenekar van, aki tud nagyban gondolkodni, vagy erre megvan az anyagi lehetősége is. Nálam a Sabaton Earbookjai voltak a leghosszadalmasabb és legnagyszabásúbb munkáim. Három teljes lemezhez készült, és nem ritka a 40-50 oldalnyi, sőt, adathordozótól függően más-más borítóval és booklettel megjelenő változat sem.

De most dolgozom a Hammerfall színpadtervén, ami egy 24 méteres háttérvászonra épül, azért ezek nagy munkák. Viszont érdekes módon a munka mennyisége nem terhel le egyenes arányosan, igazából bármi megoldható.

"
Nem nagyon létezik olyan, hogy megoldhatatlan feladat, inkább csak még nem megoldható, de aztán a következő pillanatban már talán meg is van.

Többek között ezért csinálom ezt, lehetetlen úgy leülni, hogy kiszámítható lenne a napom.grafikus7

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: