SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

10 érdekes ember, akit 2015-ben bemutattunk

Portrésorozatunkban idén is sok különleges emberrel készítettünk interjút. Kiválasztottuk a kedvenceinket.

Link másolása

Menetrend szerint vasárnaponként jelentkező rovatunkban olyan emberekkel készült interjúkat, riportokat olvashattok, akik valamilyen szempontból különlegesek vagy figyelemre méltóak. Az idei merítésben egyaránt voltak országosan ismert személyek és olyanok is, akiknek a neve a nagy többség számára nem mond semmit, sztorijuk mégis érdekessé teszi őket. Sőt, olyan is akadt (a töritanár Jocó bácsi), akit a mi cikkünk tett az addiginál is sokkal ismertebbé és népszerűbbé. Természetesen ő sem maradt ki az alábbi szubjektív válogatásból. Mindenkitől 2-3 választ idéztünk, ha ez alapján kedvet kaptatok a teljes interjúhoz, a kapcsolódó linkre kattintva elolvashatjátok.

Nagy Feró

- A saját szerepét hogyan látja a magyar rockzenében?

- Nem értékelem túl. Nehéz erről beszélni. Mindig az utókorra marad az ítélet. Ötven év múlva majd meglátjuk, lesz-e valaki, aki emlékszik rám. Ha nem, akkor jól éreztük magunkat itt a 21. század elején, és kész. Bár van egy olyan gyanúm, hogy sikerült azért néhány olyan nótát írtunk, amely, ha mondhatom, örökérvényű, mert már harminc éve működik.

asp_620_h31

- Mennyiben kell másképp megközelíteni a szövegeket, mint az 1970-es, 80-as években?

- Most már ki lehet énekelni bármit. Csak az nem biztos, hogy jó. A követendő példa olyan, mint amit Dsida Jenő művelt a Psalmus Hungaricusban: "Vagy félezernyi dalt megírtam/s e szót: magyar,/még le nem írtam." Eddig tulajdonképpen lehetne popszöveg is. Na, most jön a ravaszsága, amikor a szexről kezd el szólni a dolog. Hogyan fogalmazza meg? "Csábított minden idegen bozót,/minden szerelmet bujtató liget."

Amikor ezt megláttam, azt mondtam: Istenem! Egy egyszerű rockzenész mit írna? "Á, én nem is tudtam, hogy magyar vagyok, annyi csaj volt itt, mind meg kellett dugni." Dsidától ezt kell megtanulni: "Csábított minden idegen bozót,/minden szerelmet bujtató liget." Milyen szépen fogalmaz! Na, ettől költészet a költészet. Meggyőződésem az is, hogy ha Tamási Áron angolnak születik, Hemingway - erős túlzással - csak ipari tanuló lehetett volna mellette azzal a hallal.

A teljes interjút erre a linkre kattintva olvashatjátok el.

Varga Dani, aki hajóstoppal kelt át az Atlanti-óceánon

- Hogy sikerült végül hajót találnotok?

- Kiraktunk több hirdetést a kikötőben, és ennek köszönhetően talált meg minket egy francia srác újabb hét nap elteltével. Mutatta, hogy van egy egész nagy hajójuk, amin jutna hely nekünk is. A gond csak az volt, hogy mi alapvetően Dél-Amerikába szerettünk volna eljutni, ők viszont a Karib-tengeri Martinique szigetére tartottak. Közben a kapcsolatunk is kezdett zátonyra futni a barátnőmmel, de végül csak meghoztuk a döntést, hogy elmegyünk velük. Aztán majd elválik, onnan hogyan tovább.

hajostop1

- Meddig tartott és hogy zajlott az út?

- Az egész átkelés 20 nap volt, egy hét után álltunk meg először a Zöld-foki szigeteken. Én addig végig tengeribeteg voltam, pedig a barátnőmék hajóján előtte tettünk egy próbautat, amikor úgy tűnt, bírom a dolgot. De kiderült, hogy mégsem, napokig nem volt semmi étvágyam és gyakorlatilag folyamatosan hánytam. Talán a indulás előtti este elfogyasztott töménytelen mennyiségű rum sem volt jó ötlet. Ezt leszámítva elég egyhangúan telt az út: felkeltünk, reggeliztünk, majd napközben vagy keresztrejtvényt fejtettünk, néztük a vizet, vagy csak simán unatkoztunk. Néha szerencsére jöttek delfinek, amikre rá lehetett csodálkozni.

Este viszont jött a buli, a matrózokat nem kell félteni: zene, tánc, rengeteg alkohol, ahogy azt kell. Éjszaka pedig mi is be voltunk osztva velük felváltva, hogy figyeljük, jön-e szembe egy másik hajó. De nem jött semmi, szóval ezzel nem volt gond. Igazából nem is emiatt vittek minket magukkal, hanem hogy nekünk köszönhetően is kevesebbet unatkozzanak.

A teljes interjút itt találjátok.

Forrai Gábor filozófus

- Miért fontos, hogy mi, laikusok is foglalkozzunk filozófiai kérdésekkel? Nem elég a mi kis hétköznapi életünkben az, hogy eligazodjunk egy szerződésen és képesek legyünk egyedül közlekedni?

- Természetesen az egyes ember szintjén ez elég, és ha a legtöbb embernek annyi dolga van, hogy esze ágában sincsen ilyeneken törni a fejét, azt teljesen érthető. Bizonyos kérdésekre azonban a kultúránknak választ kell adnia. Hogyan vélekedünk az emberi szabadságról? Ennek konkrét jelentősége van bizonyos ügyekben. Vagy például: hogyan is vélekedünk a tudomány céljairól és esélyeiről? Mi az, amit műalkotásnak tekintünk? Hiszen emiatt fogunk bizonyos alkotásokat tisztelni vagy nem tisztelni.

Persze akadnak olyan kérdések is, amelyekben egyetlen kultúrának sem kell egyértelműen állást foglalnia. Például abban az absztrakt kérdésben, hogy csak egyedi dolgok léteznek-e, vagy univerzálék is, amelyek több egyidejű dologban egyszerre jelen lehetnek.

forrai

- Akkor miért kell mégis kérdéseken és megoldásokon töprengenünk?

- Ezeknek a kérdéseknek pedagógia szempontból van jelentőségük. Az ember elméjét hihetetlenül élessé teszi, ha ilyen dolgokon töri a fejét. Magyarországon azonban az a kép él a filozófiáról, hogy „Teljesen haszontalan dolog, túl sok a filozófus, mit csinálnak?” Ehhez képest a gonosz, materialista Egyesült Államokban a filozófia kifejezetten sikerágazat. A New York Times arról ír, hogy egyre nehezebb bejutni a filozófiai programokra, egyre nagyobb számban vesznek részt ezeken a hallgatók.

A teljes interjút erre a linkre kattintva olvashatjátok el.

Szipál Márton, a magyar, akiből hollywoodi sztárok fotósa lett

– Hogy találtak meg téged a hírességek?

– Mázlim is volt, mert a feleségem egyik barátja divattervezőként dolgozott, ő készítette többek között John Wayne feleségének a ruháit. Akkor már volt egy könyvem a díjnyertes fényképeimről, ami a közös ismerősünkön keresztül eljutott hozzá (mármint Wayne feleségéhez). Mire azt mondja, küldjétek el hozzám ezt az embert, csináljon rólam egy egész könyvet! Őt tartották akkoriban az egyik legszebb nőnek Amerikában. El is mentem, egy teljes napot töltöttem náluk.

Szerencsére a férje is otthon volt, egyszer csak megjelent színtiszta selyemruhában. Én azelőtt csak koszosan, szétvert arccal láttam őt a filmjeiben, úgyhogy gyorsan megkérdeztem, lefotózhatom-e így. Beleegyezett, és nagyon tetszett neki is az elkészült kép. Ezt aztán másfél méteres verzióban kitettem a kirakatomba, onnantól minden kezdő színész nálam állt sorba – mondván, aki John Wayne-t lefényképezi, az biztosan a legjobb. Igazán komoly pénzeket is tőlük lehetett szerezni, a nagy sztárok nem szívesen fizettek, de referenciának annál jobbak voltak.

szipal_12

– Hogy viselkedtek a sztárok, mennyiben volt más őket fotózni, mint az egyszerű embereket?

– Mind nagyon aranyosak és közvetlenek voltak. Többségükkel személyesen is jó barátságba kerültem, rendszeresen eljártam a partijaikra. Sammy Davisnek például olyan dudája volt, ami egy jellegzetes zenét játszott le. Ahányszor eljött az üzletem előtt, állandóan megnyomta, én pedig mondtam az épp bent lévőknek, hogy „na, most ment el Sammy Davis” (nevet) De a többiek is rendszeresen beköszöntek, ha arra jártak. Henry Miller felesége, Brenda szinte minden nap nálam volt, őt örökítettem meg talán legtöbbször. Arra külön büszke vagyok, hogy a férje saját bevallása szerint az egyik ilyen, általam készített fotó láttán szeretett bele.

A teljes interjúért KATT IDE.

Járosi Tamás őstermelő, a Fekete Bárány Manufaktúra egyik tulajdonosa

- Az embereknek romantikus elképzeléseik vannak arról, hogy milyen jó lehet kiszakadni a nagyvárosból és a Balaton-felvidéken gazdálkodni. Mi zökkenti ki őket ebből a rózsaszínű álomból?

- Azt figyeltem meg, hogy az embernek mindig az kell, ami nincs. A vidéken élő városba vágyik, a városban élő falura, az ülőmunkát végző a szabadban dolgozna, a szabadban dolgozó inkább egy légkondis irodában ülne. Egészen addig, amíg megkapjuk, és aztán szembesülünk vele, hogy nem azt kaptuk, amit akartunk…

- Mi az első probléma?

- A szép naplementére, a tökéletes nyugalomra – mert messze van a szomszéd -, a sok kutyára, a friss levegőre felkészülnek az emberek lelkileg, és meg is kapják. De két dologra nincsenek felkészülve. Az egyik, hogy nagyon sok pénz kell egy ilyen élet beindításához. A másik, hogy rengeteg olyan veszteség és kudarc éri az embert, ami megint csak rengeteg pénzt visz el.

A vidéki élet reggeltől estig tartó kemény munka, négy-ötórai kelés, napi 12-14 óra fizikai munka, sárban, esőben, hóban, jégben és tűző napsütésben. Amit akkor is csinálni kell, amikor az embernek már szemernyi ereje sincsen, mert az állatok akkor is éhesek, a szél akkor is tépkedi a fóliasátrat.

asp_620_harcosbarany

A teljes interjút erre a linkre kattintva olvashatjátok el.

Balatoni József (Jocó bácsi), az ország legnépszerűbb történelemtanára

– Neked lényegében egyfajta kultuszod van a diákjaid körében?

– Ezt azért túlzás lenne állítani, de tény, hogy nagyon különleges a viszonyunk. Igazi mély kapcsolat, picit apa-gyerek, picit báty-kisebb testvér, máskor meg csak simán baráti. A lényeg, hogy bármit meg tudunk beszélni egymással.

– Mennyire vagy laza velük az iskolán kívül? Bulizni például el szoktatok járni együtt?

– Azt legfeljebb az érettségizőkkel a bankettjükön, vagy a szalagavató afterpartyn. Az osztályommal előfordult már, hogy moziba mentünk, vagy pizzázni, de bulizni azért nem mennék velük, majd csak akkor, ha elballagtak. Szerencsére amellett, hogy maximálisan partneri a viszonyunk, a kellő tiszteletet is megadjuk egymásnak részükről leginkább talán úgy, ahogy a gyerek is fel tud nézni az apjára, vagy az idősebb barátjára.

jocoba7

– Mik a legfontosabb értékek számodra tanárként, amelyeket feltétlenül szeretnél továbbadni?

– Az első számú az őszinteség, ezt maradéktalanul elvárom minden diákomtól, ahogy tőlem is mindig számíthatnak rá. A másik pedig egymás maximális elfogadása. Ne ítéljünk elsőre, mindenkit fogadjunk el olyannak, amilyen. Ennek érdekében nagyon sokat is teszünk, nemcsak én személy szerint, de mások is az iskolában. Kölcsönösen szeretni és tisztelni - ez a kulcsa mindennek. Alapelvem továbbá, hogy mindenkinek megtaláljuk azt a területét, amiben a legjobb tud lenni, és ezt próbáljuk minél inkább erősíteni.

Az iskolának szerintem olyan helynek kell lennie, ahol a diák élményeket kap, hiszen a napjának nagy részét ott tölti. Ha nem érik pozitív impulzusok, sokkal kevésbé lesz motivált. Én éppen ezért folyamatosan töröm a fejem, mivel dobhatnám fel az óráimat. A tananyag adott, ez egy dolog, a körítés viszont nagyon nem mindegy. Minden anyaghoz kitalálok valami csavart, játékot és igyekszem – ahogy az életben is – vidámságot és humort csempészni az óráimba.

A teljes interjút itt találjátok.

Bihari Viktória

- A Tékasztorik elég szókimondó blog volt. Származott ebből valaha hátrányod?

- Csak előnyöm. Olyan ajtók megnyíltak, amelyek az azt megelőző 10 évben nem. Az, hogy nekem most olyan munkahelyem van, ahol jól érzem magam, és ahol megfizetnek, az kizárólag a blognak és az olvasóknak köszönhető. Ma, ha megírok egy önéletrajzot és elküldöm egy céghez, az art director ránéz, és azt mondja: "Jaj, hát ez a Viku, hívjuk be interjúra!"

- Nem csak az olvasóidhoz, de magadhoz is kíméletlenül őszinte vagy. Miért?

- Az online világhoz két kulcs van. Ezt nem tanítják sehol, ez az én tapasztalatom: az egyik az őszinteség, a másik a szeretet. Ha őszinte ember vagy, akkor őszinte követőid lesznek.

A másik, hogy ezek az emberek szeretnek – persze nem a szó klasszikus értelmében, mert ez egy virtuális szeretet. Igazából nem engem, hanem az írásaimat szeretik. Ha negatív példát akarnék hozni a hitelességre, akkor Pataky Attilát említeném. Az Edda nagyon jó volt, a rock nagyon jó volt, de most selyeming, Dáridó... na így lesz hiteltelen valaki.

bihari

- Látsz különbséget női és férfi humorérzék között?

- Amikor elkezdtem írni, és tele volt a blog trágársággal, meg suttyó történetekkel, az olvasók akkor is főleg nők voltak. Pedig alpári voltam az elején. Ha a közönséget nézem, nincs férfi, női humor. Ha van valaki, aki kimondja, amit gondolsz, röhögni fogsz rajta, akár férfi, akár nő vagy. Az a lényeg, hogy bele tudja élni magát a történetbe.

A teljes interjút ide kattintva olvashatjátok el.

Gombos Miklós, az egyetlen magyarországi harangöntő műhely vezetője

Miklós nagyapja Szlezák László volt, Magyarország aranykoszorús harangöntője, aki 1910 óta űzte önállóan a mesterséget. Bár ő maga is gyerekkorától fogva ebben a közegben élt, akadt némi csavar az előmenetelében: gyenge fizikuma miatt először nem vették fel öntőnek, így jobb híján esztergályos-tanulónak ment. Tíz évvel később végül Csepelen, a kohóipari szakközépiskolában szerzett öntő végzettséget, addigra az esztergályos mellett már a lakatos és a kovácsszakmát is kitanulta.

001

Önálló pályafutásának három évtizede alatt közel 1500 harangot öntött - a legnagyobb 1550 kilós volt és Kiskunfélegyházára került. A hazaiak mellett külföldről is számos megrendelést kap, munkái megtalálhatók például Németországban, a Vatikánban, Izraelben, Ausztráliában, de még Tanzániában és Kamerunban is. Őrbottyáni műhelyében látogattuk meg, ahol tőlünk pár méterre, a szemünk láttára öntöttek egy több mázsás harangot.

A teljes riportot ide kattintva olvashatjátok el.

Tóth Tibor, a Konspirációs teóriák blog szerzője

- Mi, magyarok többet parázunk, mint más népek?

- Az olaszokat és a Közel-Keletet nehéz lekörözni, de azért álljuk a versenyt. A történelmünk alakulása meghatározza mindenféle hivatalos magyarázathoz való viszonyulásunkat. Nálunk szerencsésebb nemzetek nem érezték több száz éven keresztül, hogy átveri őket a mindenkori hivatalos gazdasági vagy politikai elit.

Bár itt, Közép-Európában az élbolyban szereplünk, a románokra, csehekre vagy a szlovákokra ugyanúgy érvényes ez. Érzékenyek vagyunk a hivatalos verziókra, és amelyik nem ad kielégítő, kimerítő magyarázatot, azt megkérdőjelezzük.

- Nekünk, magyaroknak melyek a kedvenc történeteink?

- Minden olyan összeesküvés-elmélet, amely megtörtént bűncselekményekkel foglalkozik, mint az előbb említett gyilkosságok. Ezen kívül a francia diáklány, Ophélie Bretnacher eltűnése és a holttestének megtalálása, illetve az Elbert János-konteó népszerű nálunk. A valós hátterű történetek felkeltik az emberek érdeklődését, és aktivitásra késztetik őket - gyakran hosszú évekkel a megtörtént események után is.

tothtibor

A teljes interjút erre a linkre kattintva olvashatjátok el.

Haraszty István "Édeske", kinetikus szobrész, aki művészetet csinál a bolhapiac kacatjaiból

A szobor szó hallatán a legtöbben valószínűleg bronzból vagy kőből készült statikus emberalakokra asszociálnak. Harasztÿ István életműve a bizonyíték rá, hogy létezik alternatíva: a kinetikus szobrászat hazai meghonosítójaként megszámlálhatatlanul sok installációt készített az elmúlt hatvan-egynéhány évben.

Kispesti otthonukban fogadtak minket feleségével – a tágas családi házon látszik, hogy egy élet munkája van benne. A lakóterületen kívül szerszámokkal teli műhely is tartozik hozzá, valamint egy tekintélyes kortárs gyűjtemény a művészbarátok alkotásaiból, mivel Édeske lelkes műgyűjtő is.

edeske16

Saját műveinek emiatt nem is jut hely a házban: a szemközti galériában helyezte el őket, amelyet pár éve vásároltak meg és alakítottak át egy hentesüzletből. A kollekció gazdagságát mutatja, hogy a falakon és a polcokon mára szinte egyáltalán nem maradt szabad felület. És ez csak az a része a hatalmas életműnek, ami a tulajdonában van.

A teljes riportot ide kattintva olvashatjátok el.

Ha tetszett az összeállítás, oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Az év elhivatott fiatal szakdolgozója: „12 órákat húztam le a Covid-osztályon, miközben Barbie-babának néztek”
Tisóczki Evelin édesapjánál egy ritka, idegrendszeri autoimmun betegséget diagnosztizáltak. Mikor Evelin 13 éves lett, meg akarta gyógyítani – ezért ment ápolónak.

Link másolása

A Békés megyei Gádorosról indult Tisóczki Evelin lett az idei év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Doktori Iskolájának hallgatója, a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház Kistarcsai Telephelyének osztályvezető főnővére. A gyönyörű, fiatal nő azért választotta hivatásának az ápolói szakmát, mert beteg édesapján akart segíteni. Ekkor még csak 13 éves volt. Egész életében keményen kellett dolgoznia. Sokszor hajnali 5-kor kelt, hogy a fóliában segítsen paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, miközben külseje miatt folyamatosan afféle "Barbie-babának" nézték, akinek biztos, hogy minden könnyen megy.

– Nem is gondolná az ember, hogy ennyire kemény élethelyzeteket él meg valaki, amíg eljut az év Elhivatott Fiatal Szakdolgozója címig. Honnan jött az ötlet, hogy erre a pályára lép?

– A vidéki élet már gyermekként megtanított a kitartásra, és arra, hogy soha ne adjam fel. Amit egyszer elkezdek, azt be is fejezem. Emellett már akkor is szívemen viseltem például a szenvedő kisállatoknak sorsát. Ha találtam egy törött szárnyú galambot, akkor hazavittem, és vigyáztam rá, amíg meggyógyult, vagy ha elpusztult, eltemettem a hátsó kertben.

Már gyermekként azt éreztem, hogy adni jó. És ez nemcsak annak ad örömet, akinek adom, hanem nekem is. Jó érzéssel töltött el, hogy segíthettem.

Azt is éreztem, hogy az igazi, őszinte szeretet hegyeket képes megmozgatni. Sokszor csak ültem az udvaron, és arra vágytam, hogy nekem is legyen egy nagy, fehér színű felhőm azon a gyönyörű azúrkék égbolton, ahonnan mindent látnék, és mindenkire tudnék vigyázni.

– Tehát nagy az empátiája. De amikor az ember gyerekként bekerül a kórházba, nem feltétlenül érzi magát annyira boldognak. Önnel másképp volt?

– Kiskoromban sokat fájt a hasam, emiatt sok időt töltöttem a szentesi kórház sebészeti osztályán. Végül kétszer megoperáltak vakbélgyulladással, három hónapos különbséggel. Emlékszem arra, hogy Dr. Molnár Gábor sebészorvos operált meg. Valósággal vártam a varratszedést. Magával ragadott az a kórházi légkör, ami ott fogadott. Imádtam a kórház és a fertőtlenítő illatát, a sebészet zöld színét, az orvosok és ápolók fehér köpenyeit, és azt a miliőt, ami akkor ott körbevett. Az ápolók olyanok voltak számomra, mint az angyalok, akik vigyáznak rám. Akkor döntöttem el, hogy én is az egészségügyi pályát fogom választani, ha egyszer nagy leszek.

– Az év elhivatott Fiatal Szakdolgozójának elhiszem, hogy várta a varratszedést, bár elég bizarrnak hat. Volt-e más motivációja is?

– Az, hogy édesapám egyik napról a másikra beteg lett. Ekkor 13 éves voltam. Egy ritka idegrendszeri autoimmun betegséget állapítottak meg nála. Három hónapot töltött a szegedi neurológiai klinikán, élet-halál között. Kettős látás, eltorzult arc, bénulás, egy külsőre megváltozott Édesapa. Ezek a képek jelennek meg előttem, mind a mai napig. Annyira belém vésődött az az időszak, hogy arra is emlékszem, édesapám milyen színű köntöst viselt a kórházban, az eltorzult hangjára, hogy a szegedi neurológián melyik ágyban feküdt. Megviselte az egész családot. De az a borzasztó időszak erősítette meg bennem azt, hogy az igazi erős szeretet, a családi összetartás és a hit mekkora varázserő, valamint az élni akarás. Az egyik orvos azt mondta nekünk, „készüljenek fel a legrosszabbra”. Emlékszem arra, hogy mikor meglátogattam apukámat, mindig megmasszíroztam a kezeimmel és arra gondoltam

meggyógyítalak, mert szükségem van Rád. Te vagy az apukám, és nagyon szeretlek, nem mehetsz az angyalok közé! Még nem. Nem lehet itt az ideje. Túl korán van.

– És miért nem lett orvos inkább?

– Először a szegedi orvosira jelentkeztem, ahová két pont híján nem nyertem felvételt. Ezt követően jelentkeztem újra, majd ismét két pont kellett volna a sikeres felvételihez. Harmadjára már nem adtam be (ekkor már egyetemista voltam), pedig abban az évben felvettek volna az orvosképzésre. Végül a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi-és Szociális Képzési Karán végeztem diplomás ápolóként. Ma már úgy gondolom, hogy ápolónőnek születtem, és örülök annak, hogy akkor nem vettek fel az orvosira. Ápolónőként több időt tudok törődni a betegekkel, és hiszem, hogy a lélekkel is foglalkoznom kell. Abban hiszek, hogy minden betegség lelki eredetű, és akkor jelentkezik fizikailag is, amikor már nagy a teher, és a szervezet nem bírja el.

Az ápolói egy nagyon nehéz hivatás, de mégis a legszebb! Ha ma újrakezdeném, ugyanígy döntenék.

Évekig váltott 12 órás műszakban dolgoztam. Ez idő alatt megtanulja az ember, mik az életben az igazán fontos dolgok, és mik nem. Ápolónőként megismertem a halált, a szenvedést, az elmúlást és az élet kezdetét.

– Az elmúlt éveket, évtizedeket megnézve a hiányszakmák közé tartozott az ápolói, most a Covid-járvány idején azonban megtudhatta ország-világ, milyen helytállást is tanúsítanak Önök. Hogy tekint ma a szakmájára?

– Hiszek abban, hogy mindenkinek végig kell járnia a ranglétrát azért, hogy magába szívja a tudást, és hogy elsajátíthassa azokat a képességeket, melyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy a következő lépcsőfokra léphessen. Nem építhetsz fel egy jó, stabil házat biztos alapok nélkül. Dolgoztam segédápolóként, beosztott ápolóként, főnővérként. Ez idő alatt sok pozitív és negatív tapasztalatot is szereztem. Nagyon fontos az emberi hozzáállás és a gondolkodásmód. Amikor egy negatív dolog ér, meg kell nézni azt, hogy mit tanulhatsz belőle, mit tud adni neked az az adott helyzet. Olyan ember vagyok, aki megbocsát, de nem felejt. Főnővéri teendőim mellett a Covid-fertőző osztályon 12 órás műszakokat vállaltam. Ápolónőként ott kell segíteni, ahol tudsz. Úgy gondolom nagyon fontos szerepe van az egészségügyi ellátórendszerben az orvosnak, az ápolónak, a betegszállítónak, a műtőssegédnek, a takarítónak, az aneszteziológus asszisztensnek, vagy épp az informatikai-műszaki és gazdasági dolgozóknak egyaránt. Mindenkinek óriási szerepe van, egymás nélkül nem tudunk működni! Ez egy láncolat. Egymást partnerként kell kezelni.

– Az elhivatottsága kézzel fogható, de biztosan sokan megkérdezték már, hogy ilyen külsővel nem gondolt az egészségügyi pálya helyett mondjuk a modellszakmára?

– Szerintem jó helyen vagyok, ahol vagyok. Amikor gyerek voltam, a családomnak volt fóliája. Volt, hogy hajnali 5-kor keltünk és mentünk ki dolgozni. Ahol megtanultam paradicsomot, salátát, babot, retket ültetni, csomózni, kacsolni. Fóliát vasalni, kerítést festeni, ásni. Mamám és anyukám megtanított főzni és sütni. Sokan soha nem gondolták volna rólam, hogy értek ilyesmikhez. Mert a „Barbie-baba” sztereotípiába ez nem fért volna bele. Amiért megdolgozol, annak édes az íze, ha valamit tálcán megkapsz, az nem ad ugyanolyan érzést. Én mindenért tisztességesen megdolgoztam az életben. A külsőm miatt sokszor éreztem magam beskatulyázva. Van az a tipikus „szőke hajú nő” sztereotípia. Én sokáig éreztem azt, hogy emiatt nekem duplán kell bizonyítanom.

Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok „tipikus szőke nő”. Ma már ez nem érdekel. Ma már senkinek nem akarok bizonyítani. Már senkinek nem akarok megfelelni.

Aki mindössze a külső alapján ítél meg valakit, meg egy hajszín alapján, az az ő szegénységi bizonyítványa. Emlékszem arra, amikor a gyakorlatomat töltöttem a szegedi intenzív osztályon, akkor egy reggeli vizit alkalmával egy kezdő rezidens orvossal álltunk egymás mellett. Majd megszólalt egy másik kolléga: „Ott van Barbie és Ken”. Ma már ezen csak jót mosolygok.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
Második lett a magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai döntőjén
Fotókon láthatod, hogy milyen finomságokat készített a magyar csapat, akik ezzel az eredménnyel jövőre részt vehetnek a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

Link másolása

A dán csapat után és a norvégokat megelőzve

második lett a Dalnoki Bence séf és Nyikos Patrik commis alkotta magyar csapat a Bocuse d'Or szakácsverseny európai kontinensdöntőjén,

amelyet szerdán és csütörtökön rendeztek meg Budapesten.

A magyar csapat így jövőre részt vehet a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjén.

A verseny legjobb commis-jának (segédjének) járó díjat a svéd Thilda Martensson kapta, a legjobb hústál szintén a svédeké, a legjobb tányértéma a brit csapaté lett.

A Sirha Budapest nemzetközi gasztronómiai szakkiállítás részeként megrendezett kontinensdöntőn 17 nemzet csapata készíthette el fogásait, a magyar csapat - Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje és commis-ja, Nyikos Patrik - csütörtökön versenyzett. Széll Tamás coachként segítette a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina volt.

A magyar csapat ételeiről Dalnoki Bence ezt mondta:

"Téma egy tányéron": Krumpli & zöldségek a tiltott hozzávalókkal, szarvasgomba & kaviár. "A tiltott dolgoknak van egy titkos bája” - Cornelius Tacitus.

Ennek a fogásnak a megalkotásában az a kihívás, hogy a tavasz gyönyörű arcait harmóniában mutassuk meg az összes különböző textúrával. Az ébredés időszaka számomra a zöld színét, a friss hangulatot és az élénk, körülölelt ízeket jelenti. Örömömre szolgál, hogy olyan fogást készíthetek nektek, ami tud játszani az érzékszerveitekkel, mivel az elemek nem igazán azok, aminek kinéznek.

"Téma tálcán": Az erdő között, a természet közelében lenni életem egyik leginspirálóbb dolga. Minden hang és az erdő színek változatossága bennem van, arra várva, hogy újjászülethessek ebben a fogásban - a játék királynője, a szarvashús alapján. Büszkén mutatják be a magyar konyha emblematikus alapanyagait - Tokaji bor, túró és tejföl is. Kóstold meg Magyarországot, mint Európa fűszerét" - írják a közösségi oldalon.

Dalnoki Bence az eredményhirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy szerinte a rengeteg munka ennek az eredmények a titka: "minden egyes tételt, amit kitaláltunk, próbáltuk a tökélyre fejleszteni, és a lehető legtöbbet kihozni az alapanyagokból, mindezt szépen. Rengeteget dolgoztunk rajta, belefektettünk mindent, amit csak tudtunk" - hangsúlyozta.

Mint hozzátette, az eredményhez hozzájárult az is, hogy a Stand Étteremben együtt dolgoznak Széll Tamással és Szulló Szabinával. "Nagyon sokat számított az, hogy összeszokott csapat vagyunk és természetesen az ő szakmai tudásuk, a Bocuse d'Orral kapcsolatos tudásuk. Rengeteg mindent köszönhetek nekik" - méltatta társait a magyar csapat séfje.

Az idei verseny alapanyagairól szólva elmondta:

az őz mindenféleképpen közel áll a szívéhez és a kezéhez is. "Az étteremben is sokat dolgozunk vele, nagyon szeretjük használni, hiszen nagyon jó minőségű a magyar őz".

A burgonya viszonylag könnyű alapanyag, de éppen emiatt nehezebb egy olyan arcát megmutatni, ami igazán érdekes - mondta Dalnoki Bence az idei tányértéma fő hozzávalójáról, hozzátéve azonban: úgy érzi, ez mégis sikerült.

Dalnoki Bence a 2023-as lyoni döntőre kitekintve kiemelte: ez a második hely csak még jobban motiválja, hogy még nagyobb erőbedobással és lendülettel készüljön arra, hogy még feljebb lépjenek.

Az előző, 2016-os budapesti kontinensdöntőn versenyzőként első helyet szerzett Széll Tamás az MTI kérdésére elmondta, biztosan sokat számított az, hogy Magyarország tíz éve jelen van a Bocuse d'Oron.

"Ezalatt rengeteg know-how-t sikerült összegyűjteni, és megtanultuk azt is, hogyan kell versenyezni. Nagyon sok múlik azon, hogy a konyhai munka, a kommunikáció hogyan van megszervezve" - jegyezte meg Széll Tamás.

A 2023-as lyoni fináléra a Bocuse d'Or Europe első tíz helyezettje kvalifikálta magát. Dánia, Magyarország és Norvégia mögött sorrendben Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium jutott ki a világdöntőre.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
Egy magyar fotós szuper „Vissza a jövőbe” fotókat készített egy LEGO DeLorean segítségével
Lampert Benedek fotós a LEGO újdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el. Azt is megmutatta, hogyan.

Link másolása

Lampert Benedek fotós a LEGO ujdonságát, a Vissza a jövőbe ikonikus autóját készítette el.

Lampert Benedek magyar fotográfus gyönyörű fotósorozatot forgatott a Vissza a jövőbe című ikonikus sci-fi film autójáról. Megmutatta, hogy mindegyik képet LEGO DeLorean autóval és egyszerű gyakorlati effektusokkal hozta létre.

A fotós már több öt éve kezdett kísérletezni a figurafotó (toy photography) műfajában, az évek során pedig folyamatosan fejlesztette a technikákat, hogyan tud minél élethűbb, miniatűr világot megjeleníteni.

Fotóinak különlegessége, hogy az effekteket manipuláció nélkül a kamera előtt készíti el, így a ködöt, a hófúvást vagy a bemozdulást is a valóságban hozza létre.

VIDEÓ: A makett kicsomagolása

Egy videóban pedig elárulta, hogyan készültek a szuper fotók:

VIDEÓ: A makett készítése

A fotós képeket is mutatott:

Meg több érdekességet az Instagram- es Facebook-oldalán látni:

Lampert Benedeknek, a figurafotó hazai mesterének korábbi alkotását is megmutattuk már:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tudományos szenzáció: Magyar csillagász fedezett fel egy kisbolygót, ami két órával később felrobbant és a tengerbe zuhant
Ez volt az ötödik alkalom, hogy a becsapódása előtt észleltek egy kisbolygót. Az előző négyet Amerikából jelezték, így Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént.

Link másolása

Kisbolygó robbant fel a Föld légkörében, majd a darabjai az óceánba zuhantak Izland közelében.

A körülbelül 3-4 méteres aszteroidát a becsapódás előtt két órával fedezte fel Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa

- számolt be róla az RTL Híradó.

"Ez volt az ötödik az emberiség történetében abból a szempontból, hogy megtaláltuk a föld légkörét elérő égitestet, még mielőtt ez megtörtént"

- mondja a magyar csillagász.

Az előző négyet Amerikából észlelték, így neki köszönhetően Magyarország a világon a második ország, ahol ez megtörtént. A Piszkés-tetői obszervatóriumban dolgozó csillagász pénteken este a Földtől 100 ezer kilométerre, vagyis körülbelül harmad holdtávolságra vette észre a kisbolygót az égbolton.

Sárneczky Krisztián azt is elmondta, hogy mint minden ismert kisbolygó, vagy földközeli égitest, ez is a naprendszerben keringett sok millió évig, most azonban letért a pályájáról és elindult a Föld felé. A tudós szerint az ilyen égitestek általában már a levegőben felrobbannak, ezt a megfelelő műszerekkel mérni is lehet.

"Létezik egy infrahang detektáló hálózat, és annak a grönlandi, izlandi állomásán is észlelték azt a hanghullámot, amit ez a légköri robbanás okozott"

- mondta a magyar csillagász.

Izland északi részén pár másodperces villanást is láttak. Sárneczky Krisztián szerint ezt a robbanás okozhatta, ami után a törmelékek a tengerbe zuhantak. Az előző négy robbanás fele szárazföld felett történt, mind a kettő Afrika területén. Az azokból visszamaradó kőzetdarabokat megtalálták.

Az RTL Híradó riportja:

Link másolása
KÖVESS MINKET: