SPORT
A Genoa-Milan meccsen mindkét csapat kapusát kiállították a hosszabbításban. Másnap a Milan már meg is kezdte az Olivier Giroud nevével ellátott kapusmezek árusítását.
SPORT
Az olasz edző Novák Katalin köztársasági elnök előtt fogja letenni az állampolgári esküt. Korábban azt mondta: élete végéig hálás lesz Magyarországnak.
SPORT
A Liverpool is hivatalos közleményben reagált a meg nem adott gólra. Azt írták, hogy nem kielégítő számukra, hogy nem hagytak elég időt a döntés helyes meghozatalára és hogy utólag sem javították a hibát.
SPORT
A verseny utolsó 200 méterén az összetettet és az etapot is vezető venezuelai elveszítette az uralmát a kerékpár felett, óriásit bukott, ráadásul arccal érkezett a betonra.
SPORT
Tyson Fury és Olekszandr Uszik Rijádban fog összecsapni. Az évszázad meccseként hirdetik az eseményt.
SPORT
Pénteken pillanatok alatt elkapkodták a magyar-szerb meccsre szóló jegyeket. Nem sokkal később pedig az interneten megjelentek a jegyüzérek is.
SPORT
250 fiatal versenyzett együtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat A Sport Egyenlővé Tesz elnevezésű esélyegyenlőségi sportnapján szeptember 21-én, Keszthelyen.
SPORT
A 34 éves sportoló a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, és végül a befejezés mellett döntött.
SPORT
A 30 éves klasszis a magyar birkózósport 21. vb-győztese és a 31. magyar vb-aranyat szerezte most meg, ami 44 év után a szabadfogású szakág második vb-diadala.
SPORT
A Balatonfőkajár melletti pálya a 2024-es MotoGP veresenynaptárban tartalékhelyszínként szerepelhet.
SPORT
A magyar sportoló kiválóan szerepelt a 25 méter pisztoly versenyszámban a sportlövők Rio de Janeiróban zajló világkupaversenyének vasárnapi napján.
SPORT
A szövetség szerint Callum Styles után Michael Okeke is jó úton halad afelé, hogy egyszer a magyar felnőtt válogatott mezét magára öltse.
SPORT
A világ egyik legjobb kapusa tehetetlen volt a magyar középpályás lövésével szemben. Szoboszlai már a harmadik percben betalált az Aston Villa ellen.
SPORT
A válogatott többi tagja is nevetgél, és „Csókot, csókot!” kiáltással fogadják a botrányba került és azóta felfüggesztett elnököt.
SPORT
Az első versenyen rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon pedig a nyolcadik pozícióból startolva lett első a magyar versenyző.
Népszerű
Ajánljuk