/rokaland/terasznyitas-budapest-riport-rokaland/?utm_source=balsav&utm_medium=web
hirdetés

RÓKALAND
A Rovatból
hirdetés

„Én nem vállalok sorsközösséget azokkal, akik a Deákon egymás ölébe ültek” – a budapesti terasznyitás első napja

A hírek inkább a rendbontókról szólnak, pedig lehetett normálisan is teraszozni tegnap.

Link másolása

hirdetés

Éppen az Andrássyn sétáltunk tegnap délután, amikor megláttam az első képeket egy cikkben a Deák térről. Egyfelől az jutott eszembe, hogy mi pontosan ezért nem is terveztük azt, hogy oda ülünk majd ki, másfelől dühös voltam, hogy az ilyen képek és hírek miatt borítékolhatóan megkapja majd mindenki a magáét, aki vágyta ezt a falatnyi szabadságot, amit a teraszok nyitása hozott.

Az egész covidos-korlátozós-karanténos időszakot a belvárosi lakásunkban toltuk le. Nekünk nincs vidéki házunk vagy nyaralónk, ahova átszökhettünk volna. Nem tudtunk költözni, nem tudtunk elmenekülni. Maradt a belvárosi, gangos, belsőudvarra néző látvány.

Nincs terasz, nincs erkély, és még a munkánk is olyan, ami vagy van, vagy nincs, de itthonról végezhető. Így tényleg elég szűk lett a mozgásterünk az elmúlt 1 évben.

Nem tagadom és nem érzem magam rossz embernek attól, hogy örültem a terasznyitás hírének, és vártam a tegnapi napot, mint a Messiást. Nagyban hozzájárul majd a hétköznapjaimhoz és a hétvégéimhez is az a tény, hogy nem leszek a lakásba bezárva napról napra, hétről hétre. Nekem egy kis teraszon elfogyasztott kávé, pár óra munka a szabadban maga a mámor. És szerintem pontosan érti ezt minden belvárosi. Mindenki, akinek csak ezek a közösségi terek és parkok maradnak.

Szomorúan nézem újra a Deák téri képeket, mert aki ott tömörül és nyomakodik, aki ott üvöltözik félrészegen, maszk nélkül, az az óvatosabban teraszozókat is magával rántja.

Mert miattuk mondják most azt sokan, hogy: "Minek kellett ezt megengedni? No lám, ezek így élnek, ha némi szabadságot kapnak."

Pedig nem élünk mind így!

hirdetés

Késő délután indultunk el. Gondoltuk az ebédet még nem kockáztatjuk meg kinn, mert mindenki más is ebédelni indul majd. Inkább egy korai vacsorával terveztünk, hátha így kényelmesebben jutunk asztalhoz.

A Liszt Ferenc téren több helyet is végigmértünk, de csak olyan asztalt találtunk üresen, ahol nagyon a másik társaság szájába kellett volna ülni, így inkább tovább is álltunk.

Végül úgy döntöttünk, hogy a 360 bárba megyünk fel elsőként egy italra.

A tetőn elég sokan voltak, és kellemes zene is szólt. Olyan volt a hangulat, mintha valakinek a születésnapját ünnepelnénk. Itt úgy tűnt, hogy a személyzet abszolút nem jött ki a rutinból. Csak a pultnál lehetett rendelni, de gyorsan sorra is került bárki.

A maszk nem volt kötelező, de én az asztalunk és a pult között használtam, és sokan mások is így tettek.

Végigsétáltunk az Andrássyn, ami az autósok elől pont le volt zárva, és a Madách Imre tér felé vettük az irányt. Van itt egy kedvenc, sörös helyünk, a FIRST Local, ahol régen a kaja is jó volt, és árban is a mi pénztárcánkhoz igazodik.

Az utolsó szabad asztalt fogtuk ki. Szerencsére itt is úgy ültettek le, hogy kényelmesen tudtunk bevágni egy hamburgert és egy sört, nem voltunk a másik asztalra szorosan rátolva. Az asztalok között és a mosdóba meg úgyis maszkban közlekedtünk, ahogy a felszolgálók is.

Gyorsan kaptunk sör, és az ételre sem kellett várni sokat, de a tömeg körülöttünk egyre csak nőtt, így inkább továbbálltunk és adtunk helyet másnak.

Este hat körül értünk a Deákhoz. A Bazilikához indultunk, de gondoltuk, azért áthaladunk rajta. Hát...

az újságok képei nem hazudtak. Kilométeres sor állt a lejutáshoz. Fent is, lent is rengetegen ültek, álltak és ittak. És nem sok maszkot vagy távolságtartó embert véltünk felfedezni...

Ha huszonéves lennék, valószínűleg én is ott ültem volna a füvön, de a mostani fejemmel nekem ez határozottan sok volt. A fenti részen zéró távolságtartás, kevés maszk. Mintha nem is egy világjárvány végén (közepén?) lennénk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy azért volt ekkora a tumultus az Akvárium lépcsőinek tetején, mert le csak annyi embert engedtek, amennyi rendesen elfért, amennyi helyet is tudott foglalni. De azért ez az embertömeg és morajlás mindenhogy ijesztően sok volt.

Nem tudom véres szájjal szidni a füvön ülőket sem, mert én is voltam fiatal, és én is szartam a szabályokra... de egy épeszű, felnőtt ember szerintem ha ilyet lát, akkor menekül. Mi is ezt tettük.

A bazilikás borbárok is elestek, így ösztönösen a Rakpart felé menekültünk, hogy valami tágas, szellős, nagy teraszt találjunk, ahol végre kényelmesen üldögélhetünk még pár órát. Itt sok szálloda van, amik közül még nem mindegyik nyitott újra, de sokan már tágas terasszal várták a vendégeket. Mi végül a Marriottig meg sem álltunk, és ez az este legjobb döntése volt.

Végre nem morajlott a tömeg, csak szólt egy kellemes, halk zene, és néztük a páratlan panorámát, és élveztük a süteményünket és a borunkat.

Aztán fél 10-kor, amikor zárt a terasz, fel is álltunk, és távoztunk.

Szóval lehet ezt így is. És meg lehet találni azokat a helyeket is, ahol nem kell senkit félrelökni vagy túlüvölteni egy sörért. Ahol az asztalodnál ülve végre élvezheted azt, hogy pár órát, maszk nélkül tölthetsz a szabadban egy vendéglátóhely teraszán.

Ne haragudjatok, de én nem vállalok sorsközösséget azokkal, akik a Deákon egymás ölébe ültek, és nem veszem magamra azokat a sértéseket és vádakat, amiket ők kaptak. Én a saját, biztonságos és kényelmes teraszozós módszeremet hirdetem, és remélem, hogy ezt már nem veszik el tőlem újra.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk