Kipróbáltuk Jamie Oliver éttermét: egyszerű, minőségi és jó
Tegnap végre megnyitott a várva várt Jamie's Italian, és mi elsők közt teszteltük a brit sztárséf és Zsidai Roy együttműködéséből született, új éttermét.
Az érdeklődés Jamie Oliver első magyarországi étterme iránt az elmúlt napokban csak fokozódott. Ez köszönhető annak, hogy egy ritka szimpatikus formáról van szó, meg annak is, hogy az olasz éttermeket és fogásokat alapvetően jól fogadja a magyar közönség, a magyar gyomor.
De azért nem mindegy, hogy milyen elvárásokkal futunk neki a tesztelésnek. Ha életünk legmeghatározóbb és legkülönlegesebb fogását vizionáljuk magunk elé, csalódni fogunk, de ha megértjük, hogy mi az étterem filozófiája és ezek alapján falatozunk, elégedetten távozunk majd.
Pár héttel az étterem nyitása előtt beszélgettünk Zsidai Roy-jal, aki szépen körbeírta nekünk, hogy mire számíthatunk majd:
nem fine dining, hanem egy olasz bisztró ár és minőség. Se több, se kevesebb. Jót enni, egy kellemes, hangulatos helyen.
(Bővebben az étterem nyitása előtti gondolatiról itt olvashattok.)
A nyitás napját megtisztelte az időjárás is. Verőfényes nap, igazi tavasz. Hibába hívogató és lenyűgöző a berendezés, a teraszt kell megcélozni.
A hangulatot amúgy nem tudom jobb szóval körbeírni, mint hogy „zsidais”. Aki járt már a Baltazárban vagy a Spílerben, sejtheti mire gondolok.
Meleg színek, a barátságos és elegáns hangulat kellemes elegye. Nem érzed azt, hogy nyakkendőben kellene szoronganod, de azért jobban kihúzod magad, mint a sarki étkezdében. Látom magam egy üzleti ebéden, vagy egy kora esti baráti összejövetelen is. Sok hangulathoz passzol. Talán csak nekem vesszőparipám és jelentéktelen részlet, de meg kell, hogy említsem, a mosdó olyan, hogy beköltöznék azonnal.
Egy ügyesen elhelyezett csokornak hála, az első teremben liliomillat van! Nem tészta, nem hús, nem konyhaszag, hanem liliom.
(Az étteremről további képeket itt találtok.)
A személyzet lelkes és készséggel ajánl, magyaráz, érdeklődik. Persze milyenek legyenek az első napon. Ha két hónap múlva is ezek a mosolyok fogadnak, megnyugszom.
Villámgyorsan választunk, mert a fogások között sok ismerős található, apró csavarral. Együnk egy pastát és valami halat. Azt azért el is lehet rontani, meg nagyjából fel is mérhető belőle a helyzet.
„A mi híres linguine tésztánk” garnélát és pikáns rukkolás körítést ígér.
Ránézésre női gyomornak abszolút megfelelő adag, már csak azon izgulok, hogy a rákok tökéletesek legyenek.
Szeretem. Sajt nélkül tüntetem el, pedig parmezánfüggő vagyok. Nem hiányzik belőle semmi. Miattam egy fokkal még csíphetne jobban, de az lehet, hogy másnak már sok lenne, mert az átlagnál jobban bírom a szájpadlást maró érzést.
Letisztult fogás, amiben a fűszereket éppúgy érezni lehet, mint a friss roppanós garnéla ízét és a tökéletes al dente tésztát.
A ropogós halakkal és kagylókkal kapcsolatban már folytatunk némi vitát. Először is a kis adag, így köret nélkül tényleg elég kevéske, be kellett volna vállalni a combosabbat. Másodsorban nehéz eldönteni, hogy a ropogósságuk azon a határon belül van-e, ami megfelelő. Én azt mondom, hogy ízlés dolga. A frissesség és az olasz citromos tartármártás tökéletessége megkérdőjelezhetetlen.
Férfi partnerem gyomra először desszertért kiált, de végül úgy döntünk, hogy csak meg kellene kóstolni a legegyszerűbb és legkönnyebben értékelhető fogást, a margherita pizzát, ha még fér belénk, és bizony fér.
Nálam a pizza vékony, roppanós szélű, karakteres paradicsomszósszal megkínált csoda. Sem a tésztába, sem a felesleges feltétekbe nem kívánok belefulladni, úgyhogy elsőre tetszik a látvány:
Nagyobbacska bazsalikomlevelek, hosszan nyúló sajt. Ha egyedül enném, pont jóllaknék vele. Az utolsó falatokkal már partnerem is küzd egy kicsit, és közben a mojitónak örömködik. Nem spórolták ki sem a mentát sem a rumot belőle. El tudnám képzelni, hogyha a környéken laknék, hogy egy szórakozós péntek estét is ezzel és itt kezdjek.
Jól esik, amikor az újonnan érkező pincér csak szimplán érdeklődni köszön be. Nem tolakodó, egyszerűen csak tudni akarja, hogy minden rendben volt-e.
Készségesen segítenek megküzdeni a wifivel, és nem akarnak mindenáron egy tiramisut ránk tukmálni. Fizetünk, mosolygunk, távozunk, jönnénk még.
A kíváncsiság bennünk marad, hogy vajon milyen lett volna egy steak, vagy a szomszéd asztalhoz kihozott hamburger hús nélkül is izgalmas-e. Abban maradunk, hogy a tésztát holnap is ennénk újra, de lenne még bőven felfedezni való.
Jamie Oliver arról híres, hogy nem bonyolítja túl a dolgokat. Nem rak őrült nagy csavarokat az ételeibe, az egyszerűségben és a minőségi alapanyagokban hisz, és ez az egész étlap szellemiségét átjárja.
A szó, ami motoszkál bennünk a korrekt. És ez nem egy ilyen fanyalgó, hiányérzettel teli „korrekt”. 12000 forintból úgy laktunk jól, hogy adtunk az „egyszer élünk” életérzésnek, és nem szégyelltünk fejenként másfél adag ételt befalni.
Szerethető, kellemes, barátságos.
Nem életem legkülönlegesebb gasztronómiai kalandozása, hanem valami olyan ismerős és mégis új élmény, amit a hét bármelyik napján és bármely napszakában szívesen fogyasztanék. És gyanítom, hogy ez is a cél.
3500 forint egy garnélás tésztáért, tekintettel az alapanyagokra és a hely hangulatára, alapvetően rendben van. 2800 forint egy vega burgerért szintén nem fájdalmas ár. Nyilván találsz ennél olcsóbbat, és találkozhatsz sokkal izgalmasabb és drágább verziókkal is a városban, de itt egy olyan középérték van belőve, ami szerencsére többeknek megengedhető lesz, inkább, mint egy Michelin-csillagos étterem degusztációs menüje. És ha butácska adalék, ha nem, mégiscsak a Jamie által megálmodott fogást etted, amire eddig idehaza nem volt lehetőség.
Fogadjátok megfelelő nyitottsággal, és örüljetek, hogy nem halízű csirkét vagy hajón érlelt citromot kaptok a tányérotokra. A külföldi vendégek miatt biztos, hogy hibátlanul működik majd a rendszer, de ez a környék és a vendéglátó helyek nem csak rájuk építenek. Egy Mátyás-templom melletti andalgós, városra lenézős, ráérős este nekünk is kijárhat.
Ha tetszett a cikk, oszd meg!
