RÓKALAND

Mézeskalácsházak és felhőkarcolók - Varsót neked is látnod kell!

Varsó egy trendi főnix, ahol még nincsenek elszállva az árak. Elmondjuk mit nézz meg és próbálj ki mindenképp.
Vass Adrienn - szmo.hu
2021. október 27.


Link másolása

Amikor elindultam Varsóba, romantikus, régi épületeket láttam lelki szemeim előtt (meg persze pierogit).

Mert az tiszta sor, hogy ez Varsó:

De hogy ez is:

Na arra nem voltam felkészülve...

Ahhoz, hogy megértsük, hogy mitől ilyen eklektikus ez a város, kicsit a történelmébe is bele kell másznunk.

Varsó Lengyelország fővárosa és legnagyobb városa, emellett fontos tudományos, gazdasági, kulturális és politikai központ.

A város neve a Wars névre hallgató halásztól és a Visztula hableányától, Sawától ered. Ezért a 17. század második félétől a hableány karddal és pajzzsal látható Varsó címerében, az óvárosi piactéren pedig a hableány szobra áll.

A zöldterületek Varsó területének 40%-át teszik ki, és határában több természetes erdő is helyezkedik el.

Varsó híres arról, hogy mindig fel tud állni és újjá tud épülni. Komoly károkat szenvedett a svéd és porosz háborúban 1656-ban, majd az 1794-i ostrom során, és a második világháború végén a város bal parti részének 85%-a romokban hevert.

A háború után Varsó újjáépült. Az Óvárost teljesen rekonstruálták, pontosan a háború előtti alakban, többnyire Canaletto képei alapján. 1980-ban az Óváros felkerült az UNESCO világörökség listájára, a teljes rekonstrukció kivételes példájaként.

A kommunista hatalom viszont további károkat okozott a megmaradt épületeken azzal, hogy szocreál stílusban építette újjá a várost. A szocreál építészet tipikus példája az MDM-lakótelep (az Alkotmány tér körül), a Kultúra és Tudomány Palotája és a Tizedik Évforduló Stadion.

A legmagasabb épület Varsóban és az egész országban – a Tudomány és Kultúra Palotája (PKiN – 230,7 m a TV-toronnyal, 188 m a tetejéig), amely a 7. legmagasabb épület az Európai Unióban.

Szóval Varsó egy főnix, és a múlt hagyatéka a manapság itt élők mentalitásához is erősen hozzátartozik. Szemmel látható, ahogy most is növekszik és változik a város... de erről majd kicsit később.

Kellemes utazás a lengyel légitársasággal

Az utazással kapcsolatos első jó döntés a LOT volt. Eddig rövidebb útra csak fapadossal utaztam, de elég klassz élmény végre egy olyan társasággal menni, ahol kedvesek és előzékenyek veled, és ahol a reggeli péksüti, kávé és nasi nem feláras.

LOT Polish Airlines egyike a világ 12 legrégebben működő légitársaságának. 1929-ben indította első utasszállító járatát, küldetését sikeresen folytatva mára egy globális légitársasággá nőtt.

Az utazás mindössze 1 óra 20 percet vett igénybe, úgyhogy annyira gyorsan elrepült, hogy az előre letöltött filmemet sem tudtam befejezni. Sajnos a vonatos és buszos megoldások egyelőre elég körülményesek és hosszadalmasak, és autóval is kell nagyjából 10 óra a célba éréshez, úgyhogy én mindenképpen a repülőt ajánlom.

A hostel, ami hotel

A szállásunk a már Budapesten is aktívan működő a&o hostelben volt.

A hostel mellett rájuk a hotel szó is maximálisan igaz, hiszen itt foglalhat az ember szuperolcsón csak egy ágyat is, de családi vagy akár kétfős szobák is rendelkezésre állnak. És a családi szoba pont olyan, mint egy modern hotelszoba. Vadi új, minimalista stílusú, és a tusfürdőtől a bekészített törölközőn át a hajszárítóig mindent tartalmaz.

Az a&o jelmondata az "everyone can travel", és ehhez valóban baráti árakkal járulnak hozzá. Egy ágyat már 9 eurótól kaphatunk, de a privát szobában sem kell 15 eurónál többet fizetni egy főnek. (Ez átváltva nagyjából 5000 forint.)

0-24-ben van porta, bár és közösségi tér, ráadásul a metró is közel van, így az egész város könnyedén felfedezhető innen.

Felhőkarcolók és gyárakból kialakított trendi, közösségi terek

De térjünk rá erre az eklektikus városképre.

Az óváros természetesen kötelező program. Gyönyörűek ezek az épületek, kívül és belül is. A piactéren üldögélni egy forró ital mellet, igazi őszi-téli program lehet. Mi egy egész délutánt töltöttünk a környéken, és még bőven akadt volna bámészkodni való.

De a legfurcsább élmény mégis az, amikor pár metrómegállóval arrébb az embert már egy teljesen más városkép fogadja.

A mézeskalács házak után szocialista monstrumok jönnek, majd a legmodernebb felhőkarcolók és felújított gyárak. Elsőre nagyon furcsa, aztán egyre izgalmasabb, majd egyenesen ellenállhatatlan.

Itt megkapod azt a romantikát, ami Európa közepére jellemző, de az az északi sikk is jelen van, ami miatt mondjuk Koppenhágába mennél.

Talán az egyik legizgalmasabb pont a régi gyárak újragondolása.

A hotelünk például anno rádiógyár volt, de egy kicsivel arrébb erőműből alakítottak ki plázát. A régi sörfőzdéből egy teljesen új városnegyedet hoztak létre, és a motorgyár ma már menő étteremként funkcionál.

És ez csak egy szelet, amit mi jártunk be két nap alatt. Ennél sokkal több hasonló projekt létezik itt.

Szerintem egyfelől remek gondolat, hogy nem rombolnak, hanem újáépítenek, és mivel rendkívül stílusosan is teszik ezt, nehéz lenne kifogást találni benne.

A csodálatos pierogi, és egyéb nyalánkságok

Ha már Koppenhágát említettem, maradjunk ennél a példánál.

Míg északon a gatyád is rámenne egy trendi vacsorára, addig Varsó a magyarok pénztárcájának is megfelelő. Konkrétan az élelmiszer és az éttermi szolgáltatás is olcsóbb (vagy maximum ugyanannyi), mint Budapesten.

Ez azért is jó hír, mert Varsó gasztronómiai szempontból is egy új úton van, most próbálják a klasszikus ételeiket újragondolni, megreformálni, de még bőven akad tradicionális hely is a városban.

Az egyik kihagyhatatlan a Zapiecek, ahol annyiféle pierogi van, hogy nem győz az ember választani.

Egy olyan válogatás, amiben többféle íz is van (gombák, húsok és káposzta), átszámítva 2100 forintba kerül, és maximálisan jól is laksz vele. Nekik több éttermük is van városszerte, és ha rám hallgattok, nem csak egyszer tértek be hozzájuk!

Nagyon ajánlom még a Warszawa Wschodnia nevű helyet, ami a legszebb példája a gyárterületek újragondolásának.

A hatalmas tér egyik felét a nyitott konyha foglalja el. Biztonsággal rendelhet úgy az ember, ha minden a szeme előtt zajlik.

Itt mi déli menüt ettünk, ami 3 tökéletes fogásból állt, és mindössze 2340 forintba került. Mindez tisztított vízzel, vajjal, házi kenyérrel és brutális pompával.

És bár felsőbb kategóriásnak számít, nem tudom nem kiemelni a legmenőbb cukrászdát, ahol jártunk.

A DESEO egy olyan hely, ahol a csodás külcsínt csak a remek ízek ragyogják túl. Egy sütire, egy kávéra vagy a saját kakaójukból készült csokira is érdemes beugrani. De mutatom:

Programok után kutatva

Ősszel és télen nyilván nehezebb programot találni, hiszen az időjárás miatt a parkok és kint rendezvények nem játszanak. Pedig Varsó egyik vonzereje abban is rejlik, hogy rengeteg a zöld terület, és a fa.

Azonban múzeumokban és kiállításokban is bővelkedik a város, és van 1-2 igazi különleges opció is.

Az egyik ilyen a Vodka múzeum, ahol a komplex tárlatvezetés után egy kis kóstoló is várja az embert.

(Én eredetileg azt sem tudtam, hogy a vodka lengyel szó, és azt sem, hogy ekkora becsben tartják itt.)

A másik kihagyhatatlan program a Neon múzeum, ahol magyar leletek is szép számban akadnak.

Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy valaki régi neontáblákat gyűjt és mutat be, de a lengyeleknél egy időben a városképet nagyban meghatározták ezek a fényes jelzések, és a tárlat segítségével most sokat mesélnek, egy nem is olyan régi korszakról.

Szóval Varsó sokszínű, izgalmas, fiatalos város, ahol egyre több a jó étterem, de az árak még nincsenek az egekben.

Mire vártok? Egy őszi kirándulásra abszolút ideális helyszín lehet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


RÓKALAND
Tökéletes nápolyi pizza, és mediterrán nyalánkságok: ez a Kismező!
Kis tányér, nagy élvezet, és az együtt étkezés öröme.

Link másolása

A Pesti Disznó a Nagymező utca egyik ikonikus helye volt, és fájt a szívünk érte, amikor a koronavírus-járvány hatására bezárta kapuit. De szerencsére a helye nem maradt üresen, teljesen új koncepcióval lépett a helyébe a Kismező, amit a múlt héten én is kipróbáltam.

A lokáció csillagos ötös. Az Andrássy forgalma még látszik a teraszról, de a Nagymező utca hangulata azért jóval komótosabb. Egy ebédre ki- vagy beülni, beszélgetni és lassulni itt ragyogóan lehet. Este pedig a szórakozni vágyók veszik át a terepet, és a Kismező széles borkínálata ehhez is remekül igazodik.

A design és belső tér hordoz magában modern elemeket, de van itt egy jó adag az olasz és spanyol bárok barátságos és meleg hangulatából is.

Small plate és canotto pizza. Azaz mediterrán ízek és hangulat.

Aki nyaralt már valaha mediterrán országban, valószínűleg nem ijed meg attól, hogy ezen a helyen a kisebb tányéroké a főszerep.

A magyaroktól még mindig elég távol áll, pedig egy vacsora alkalmával többféle ételt kipróbálni és osztozkodni fantasztikus élmény. Az étkezés így a jóllakáson túl igazi közösségi programmá válik.

A Kismezőben rengeteg hideg és meleg falat is van az étlapon, de egyik sem előétel vagy főétel, együtt érkeznek ki az asztalra. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy hogyan válogassuk össze őket, akár menük közül is választhatunk, és érdemes figyelni a táblás ajánlatokat is, ahova a legfrissebb, szezonális dolgok kerülnek fel. De a fix étlap is viszonylag gyakran változik. Az kisebb finomhangolások, és az őszi ízek pont a napokban kerültek terítékre, úgyhogy ti már a megújult menüvel találkozhattok.

Én meleg és hideg ételt is választottam, és a klasszikus mellé becsúszott pár igazán izgalmas kombináció is. Például ez a céklasaláta, amiben abbahagyhatatlan kecskesajt lapult.

És ha már klasszikus, akkor a Cézár saláta is megér egy misét. Főleg azért, mert kis hazánkban hajlamosak valami teljesen más ételt árulni ezen a néven. A koktélparadicsomos-uborkás-majonézben úszó jégsaláta alapra dobott valami nem Cézár saláta! Ez viszont az.

A kedvencem viszont a garnéla lett, ami Harissa szósszal, padron paprikával és langyos focacciával érkezik. Ha ettetek már gumis-rágós rákot, akkor értékelni fogjátok hogy ezen a helyen mennyivel másabb minőségben kerül a tányérra.

De a hely sztárja tagadhatatlanul a pizza. Ami nem is akármilyen pizza.

Ez canotto! A nápolyi pizza egyik fajtája, ami kicsi csónakot jelent, utalva ezzel a pizza szélére, ami magasan öleli körbe a tészta közepét és a feltéteket.

A tészta 72 óráig kel, így igazán levegős és lágy lesz az eredmény. És amint az asztalra kerül, enni is kell, mert forrón az igazi!

Ebből a fajtából egy sima paradicsomos is tökéletes választás lehet, de a fehér alappal érkező szarvasgombapesztós-csípős szalámis tapasztalataim szerint maga a Mennyország!

A Kismező tipikusan az a hely, ahova könnyű odaszokni, és ahol komfortos társasági életet élni. Nappal lehet a megbeszélés helyszíne, ahol csak egy gyors limonádé és saláta mellett egyeztet az ember, este pedig egy olaszos vacsora után ott is ragadhatunk borozni.

Cím: Nagymező utca 19.

Nyitvatartás:

hétfő: zárva

kedd, szerda és vasárnap: 12:00 – 23:30

csütörtök, péntek, szombat: 12:00 – 1:00

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
RÓKALAND
Az ázsiai konyha többről szól a maki szusinál – A Badhannában jártunk
A Badhanna modern, karakteres és szexi. Keverednek benne a tradicionális ázsiai elemek a játékossággal, és az összkép mégis nagyon egyben van.

Link másolása

Nemrég nyitotta meg kapuit Budapesten, a Hercegprímás utca 18. szám alatt (régi Trafiq, Zeller Bistro) egy új, fúziós ázsiai étterem, ami már első ránézésre felkeltette az érdeklődésünket.

Az étterem kifejezés csak részben igaz rá, hiszen egy hangulatos bisztrónak éppúgy beillik, mint éjszakai bárnak.

És Ázsián belül sem foglal egyértelműen állást. Mind a dekorációban, mind az ételekben és italokban keverednek a különböző kultúrák elemei.

A hely Vajda Márton nevéhez fűződik, akit azért érdemes kiemelni, mert rengeteg sikeres budapesti vendéglátóegység társtulajdonosa: Pontoon, Mazel Tov, Tereza, aMajomhoz. Ezek a helyek jól körvonalazzák azt is, hogy milyen minőséget és hangulatot várhatunk a Badhannától.

És lehetett még tovább emelni a tétet, hiszen az étlap összeállításában az a Varga Dániel működött közre, aki pár éve a legbevállalósabb ázsiai konyhát mutatta meg Budapestnek. Thaiföldről hazatérve az AUM-ba és az Aum Naturalba kreált elképesztő ételeket.

A 2019-es, gourmet fesztiválos, vörös curry-s kacsalevesét a mai napig emlegetjük.

A konyhát a hétköznapokban Pilter Tamás viszi.

Az étteremkoncepció, arculattervezés és enteriőrdesign is a Socially gasztromarketing ügynökség munkája. Ami két dolog miatt is érdekes. Egyfelől azért, mert marketingügynökségtől nem igazán láttunk még ilyet. Másfelől meg azért, mert elég menőre sikerült.

A Badhanna modern, karakteres és szexi. Keverednek benne a tradicionális ázsiai elemek a játékossággal, és az összkép mégis nagyon egyben van.

A mély színek és robusztus kiegészítők miatt engem inkább egy késő esti koktélozásra hív, de abszolút látom benne a romantikus vacsora lehetőségét is. A hátsó vendégtér gyakorlatilag egy nyitható tetejű belső udvar. Itt több növény is található, így egy meleg, nyári estén kellemes oázis lehet.

Kísérletek ázsiai dallamra

Szerintem olyan étteremből, ahol van fasza rántott hús, vagy éppen egyszerű, de nagyszerű avokádós maki, van már elég.

Nem kell még egy hely, ahol magyar szájíz szerint készítik a pad thai-t! Helyette inkább elérhető áron kell kínálni különleges kísérleteket. És a Badhanna szerintem ebbe az irányba indult el.

Nem mondom, hogy olcsó, de aki a belvárosi koktélbárokhoz és bisztrókhoz szokott, az nem fog meglepődni az árakon. Az étlapon viszont talál olyan ételt, amit máshol nem, vagy csak nagyon ritkán, és ezért már megéri elindulni.

Nem állítom, hogy minden fogás a kedvencem lett (ilyen kísérletező konyhánál nem is lenne reális elvárás), de amelyik igen, arra újra vágyom, és azért visszamennék. Ráadásul kíváncsivá tettek! Érdekelni fog később is, hogy mivel rukkolnak elő, hogy milyen változáson mennek majd keresztül, hogy a vendégeknek melyik étel jön majd be a legjobban.

A Badhannában található fogások nem a kajaféltőkre vannak kifejlesztve. Ázsiai módi szerint, többféle dolgot kell/lehet rendelni egyszerre, és illik szépen bedobni a közösbe. Nyilván senki nem fog ránk szólni, ha csak magunknak kérünk egy udont, de érdemes kipróbálni a "sharing is caring" életérzést.

Fontos információ még, hogy az ételek szinte mind tejmentesek, valamint az étlap majdnem fele húsmentes. És nem a megúszós köretek sorakoznak itt!

Jöjjön most pár kedvencem az étlapról és az itallapról:

Kezdjük a kedvenc hármasommal, amit ha egyben betoltam volna, és nem osztozkodom senkivel, nem is tudtam volna mást kóstolni:

Bulgogi - bao, rib eye, kókusz (3490 Ft)

Helyben készült bao, isteni steakkel és házi kókusz majonézzel. Nekem egy kis szósz még hiányzott mellőle, de biztos vagyok benne, hogy szóját tudnak keríteni hozzá.

Cauliflower pop - fűszeres karfiol (1750 Ft)

A legjobb előétel! Ropogós és ízletes. Tök jó, hogy nem egy egyszerű krumpli vagy tészta a csipegetni való.

Sashimi - lazac, ponzu, dinnye (3890 Ft)

A ponzu egy citrusalapú szósz, amelyet gyakran használnak a japán konyhába, és ami megadja a kellő savasságot az ételnek.

Mellé friss lazac, tökéletesen édes dinnye és puha avokádó társult. Kell ennél több? Nekem ez volt az abszolút top!

Dendeng Balado - marhaoldalas, paprikák (3550 Ft)

Húsimádók élni fogják. Egy kókuszos rizs és egy kimchi még elkelhet mellé.

Hoi - feketekagyló, sárga curry, udon tészta (3490 Ft)

Az étlap egyetlen igazi comfort foodja, de kagylóval bolondítva. Amúgy a kagyló elhagyásával remek vega opció is!

Pad pak - zeller, karfiol, tofu, brokkoli, ananász (2550 Ft)

Sokféle zöldség és gyümölcs keveredik egy hűvös raguban. Teljesen összezavarja az ember ízlelőbimbóit, és ez jó!

Ez az az étel, amiért érdemes elhagyni az ismeretlent.

Szezámgolyó, maracuja, dohányos madártej (1490 Ft)

Én bírom a madártejet is, de ez level up!

És szót kell ejtenünk a koktélos, gin-tonicos vonalról is, mert minőségi és változatos a kínálat.

A liofilizált gyümölcsök, az esszenciák és a bitterek is helyben készülnek.

Csak meg kell találni az ízlésünknek megfelelő kreációt.

Sunset addict - rum, gin, vadbarack, füstös ananász, vérnarancs (3690 Ft) és Kyoto fizz - Ki No Bi gin, ázsiai citromfű, zöld tea (3490 Ft)
Midnight Rose - Hendrick's Mid Summer, folyékony virágok (4290 Ft) és Spicy Generation - Tres Generaciones tequila, chili, koriander, lime (3490 Ft)
Hanoi Sour - Roku gin, krémes-mézes gyömbér, maracuja, tojásfehérje (3490 Ft)

A Badhanna izgalmas irányba indult el, és ha a közönség bizalmat szavaz nekik, szerintem szép jövő állhat előttük. Budapesten ázsiai ételekkel játszani még mindig nem szokványos dolog. Kívánjuk nekik, hogy legyenek merészek!

Badhanna

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig, 17:00 - 0:00

Cím: Hercegprímás u. 18

A Facebook-oldalukat ide kattintva éred el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RÓKALAND
Egyél és igyál jókat Tunéziában!
Tippek és trükkök a felejthetetlen gasztroéléményekhez.

Link másolása

Tunézia könnyen elérhető a magyarok számára, hiszen repülővel nagyjából két órába telik az utazás, és remek "All Incusive" ajánlatokat kínálnak a hotelek.

Sok esetben olcsóbban jöhetünk ki egy hetes nyaralásból, mintha a Balatonra mennénk, és a tengerpartot kapjuk grátiszba.

Ha az országban található látványosságokra vagytok kíváncsiak, ITT olvashattok róla bővebben, de ebben a cikkben a gasztronómiát fogjuk boncolgatni.

Abszolút érthető, ha valaki a hotelben töltené a legtöbb idejét, hiszen az az étel és ital benne van az árban, és óriási nemzetközi kínálat van. A sok arab fogás mellett a jól megszokott rántott zöldség, pizza vagy tészta is kerülhet az asztalra.

Mit ettünk Tunéziában?

De ha már Afrikában vagyunk, piacozzunk egyet, és kóstoljuk meg a török kávét, vagy a tenger gyümölcsét autentikus környezetben is.

Kuszkusz és hal

A mi utunk célja többek között az volt, hogy megismerjük a hoteleken túli lehetőségeket, így egy hét alatt, majdnem minden nap, de minimum egyszer étteremben ettünk. Így gyorsan összeállt a kép, hogy milyen ételeket kínálnak a turistáknak.

A előétel mindenhol hasonló volt, olívabogyó, harissa, valamilyen hal olajban, és némi roppanós zöldség. Bizonyos helyeken fasírt, vagy levelestésztába burkolt tojás is érkezett, és többféle saláta vagy mártogatós.

Ahol a turistáknak szeretnének kedvezni, előkerül a cézár saláta is, vagy valamilyen sajt (mozzarella, camembert).

A főételek között mindig feltűnik a kuszkusz és a hal, és szinte minden esetben intenzíven fűszerezik is őket.

A fűszerek ellenére, nekünk sok esetben sótlan volt az étel, ha újra mennék, biztosan rejtenék a táskámba egy bárhol előkapható sószórót.

Vigyázni kell többek között a csípősséggel is, érdemes előre szólni, ha nem bírjátok a túl pikáns falatokat.

A nagydarab, egész halak mellet a tenger összes gyümölcse is elérhető. De mindig van marha vagy csirke is.

A sütemények és pudingok jó édesek, és sokszor virágvizeket is adnak hozzájuk, így hol rózsás, hol pedig narancsvirágos vagy gerániumos az ízük és illatuk is.

Az éttermek nem kifejezetten olcsók, de az élelmiszerboltokban szépen be lehet vásárolni nasikból, üdítőkből és sós finomságokból pár ezer fontintért.

Tipikus ebéd

Az egyik kedvenc és egyben legtipikusabb ebédmenünket Tuniszban költöttük el a Fondouk El Attarine nevű helyen. Nagyjából 4800 forintra jött ki az egész menü, ami nem olcsó, de az adagok méretéből adódóan elég korrekt ár. És a környezet itt olyan tiszta és rendezett volt, hogy határozottan megérte őket választani.

Tésztás, fűszeres, kicsit csípős leves. Máshol is találkoztunk hasonlóval később.

Csirkés egytálétel tésztával és zöldségekkel. A csirkén kívül a fűszeres lében főtt zöldségek (cukkini, répa, hagyma, burgonya, bab) is előjöttek még később. A tészta különlegessége pedig az volt, hogy bár sós irányba hajlott, egyértelműen kivehető volt a fűszerek közül a fahéj és a szegfűszeg íze.

Ez egy narancsos sütemény volt, ami édes szósszal volt leöntve, és pisztáciával volt megszórva.

A másik desszert puding volt rózsavízzel és szintén pisztáciával.

Harissa a piacról

Ha piacon szeretnétek beszerezni valami szuvenírt, a fűszerek rengetegszer szembejönnek majd. De jól nézzétek meg, hogy kitől és mit vásároltok, mert a fűszer sok helyen halomban áll az utca közepén, mindenféle takarás nélkül.

A helyiek nagyon büszkék a harissájukra. Én ezt leginkább az Erős Pistához tudnám hasonlítani, de ahány ház, annyi szokás.

A harissa elkészítéséhez nincs egy konkrét recept, mivel az összetétele régiónként eltérhet. Chili, fokhagyma, koriander, kömény és paprika jellemzően kerül bele. Létezik belőle paszta és por is, és tényleg mindenhol kapható, kóstolható.

Meleg tea vagy jeges üdítő?

Térjünk át az italokra, mert itt is sok érdekesség van.

A csapvizet semmiképpen se kóstoljátok meg. Kis mértékben is gyomorbajt okozhat, úgyhogy fogat se mossatok vele.

Éppen ezért az éttermekben a jégkockát is érdemes kerülni. Persze egy jó helyen ezt is úgy veszik készen vagy ásványvízből készítik, de nem árt óvatosnak lenni, vagy utánajárni. A forró italokat viszont nyugodtan ki lehet kérni, és érdemes is!

Furcsa érzés tikkasztó melegben török kávét vagy mentateát szürcsölni, de hatásos. Segít lehűteni a szervezetünket, és a menta hatékonyan nyugtatja a gyomrunkat is.

Szomorú hír, hogy bár nem tilos az alkoholfogyasztás, csak külön erre kialakított boltokban és szállodában/éttermekben kapható alkohol (a kisboltban csak mentes sörök vannak). És mindenhol elég drágák. Főleg a nemzetközileg ismert márkák.

Le Petit Cafe Maure, Sousse óvárosi részében
Ezért a kávézóbelsőért mindenképpen megéri egy kis kitérőt tenni.
Hidd el, jót fog tenni egy forró mentás tea!

Talán a borhoz lehet a legjobb áron hozzájutni.

Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen forró és sivatagos helyen is mennyire komoly kultúrája van a borászkodásnak, de tényleg rengeteg márkájuk van.

Mi az egyik legnagyobb pincészetnél, a Neferisnél jártunk, és könnyed rozét, valamint fehéret is kóstoltunk. Ilyen melegben ez esik igazán jól.

Szuvenír gyanánt megvásároltuk a legdrágább borukat, ami nagyjából 7000 forintba került, és egy hordóban érlelt vörös tétel volt. Ez az ár országos szinten a plafon, szóval egy könnyedebb bor pár ezer forintból kijön.

Magyar étterem Tunéziában?

Az egyik legkedvesebb meglepetés egy magyar tulajdonos által üzemeltetett étterem volt Hammamet tengerparti részén.

A konyha mediterrán, a hangulat is abszolút jellemző a környék helyeire, így óriási meglepetésként ért minket, amikor magyarul szólt hozzánk valaki.

Németh Krisztina először nyaralni érkezett Tunéziába, aztán az élet és a szerelem úgy alakította sorsát, hogy mára már ez a hely az otthona.

Nagy boldogság volt az is, hogy itt ettük az egyik legfinomabb ebédet, és hogy nyugodtan vezethet minket végig a konyhán, hiszen itt Tunézia átlag helyeihez viszonyítva sokkal nagyobb rend és tisztaság van.

Ez az a hely, ahol nyugodtan ki mertem kérni a nyers halat, és a jeget is az italomba.

Ha erre jártok, a Barberousse Beach Club kihagyhatatlan.

Legjobb éttermi élmény

Sok helyen ettünk nagyon hasonló ételeket. Van egy erős középmezőny, ahol bártan lehet különlegesebb éttelt is rendelni, és nem kell félni a gyomorrontástól. Én inkább ezeket az éttermeket ajánlom a kisebb büfék helyett. Hiszen a mi gyomrunk nincs ehhez a konyhához hozzászokva, és csak óvatosan lehet kísérletezni vele.

A legkiemelkedőbb élmény Sousse-tól nem messze, Port El Kantaouinál, a Restaurant Le Mediterranee étterem volt.

A kiszolgálás, az ízek, a tálalás. Olyan szintet képviselnek, ami nálunk is simán megállná a helyét.

Ide is örömmel térnék vissza, és ilyen élményeket kívánok nektek is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RÓKALAND
Kólás, szilvásgombócos, kék algás, boroshordóban érlelt, kókuszos, mogyoróízű – íme a „legbetegebb” magyar sörök
Az fog igazán örülni, aki nyitott az őrült kombinációkra és a meglepő összetevőkre.
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. augusztus 13.


Link másolása

Vannak azok az arcok, akik hallani sem akarnak a kézműves sörházak kísérletezéseiről. Akiknek egy jó lager vagy IPA éppen elég a boldogsághoz, és minden más összetevőt csak felesleges bohóckodásként aposztrofálnak. Na ez a válogatás nem nekik szól!

Csak az olvasson tovább, aki nyitott az őrült kombinációkra és a meglepő összetevőkre, mert itt aztán akad majd bőven.

A cím kissé hatásvadász, nem tagadom, hiszen a magyar piac ennél jóval nagyobb, és a hagymás sörtől a kovászos uborkásig elég sok agyament cuccot találni némi nézelődés után. De ezen a folyton változó piacon nehéz is lenne a teljesség igényével mindent összekóstolni egy cikkbe, úgyhogy csak kapargassuk együtt a felszínt.

Nem fogom pontozni, sorba állítani a söröket, mert az összes annyira más, olyan extra és különleges, hogy nincs értelme az összehasonlításnak és versenyeztetésnek.

És még egy fontos dolog:

Ezek a sörök sok esetben kis tételben készülnek, és különleges összetevőket is tartalmaznak. Több odafigyelést igényelnek, így az áruk is borsosabb a klasszikus vagy nagyüzemi sörökénél.

Akinek ez fáj, ne ebben a kategóriában keresse az igazit!

Tropical Space Muffin - Mad Scientist

Imperial pastry sour ale ananásszal, banánnal, maracujával és kék spirulina algával.

Az alga szépen elintézi a sör színét. Feldolgozhatatlanul furcsa, de csodaszép habos-babos babakék. Az állaga sűrű és krémes, az íze pedig édes-savanyú és gyümölcsös.

Olyan mint egy extra turmix, amitől váratlanul fejre is állsz.

Alkoholtartalom: 11.5%

Kiszerelés: 330 ml, doboz

Ár: 1810 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Cherry Cola O - Mad Scientist

Kólás - meggyes sour candy braggot.

Szóval ez egy mézsör, amiben jön is rendesen az édes íz, és az aromák bevetésének hála

pontosan olyan mint egy folyékony, kólás gumicukor!

A sört szinte alig érezni benne, és az alkohol is csak bujkál. Szinte már túl finom! Becsapós cucc ez is.

Alkoholtartalom: 10%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1390 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Szilvás Gombóc - Mad Scientist

Imperial pastry sour ale szilvával, fahéjjal és vaníliával.

Az egy dolog, hogy rendesen szilvás. Azt mertem remélni.

De ténylegesen megadja az desszert élményét is, és ettől lesz igazán menő.

Hogy inkább szilvás pite, kevert sütemény vagy gombóc-e amit érez az ember, az mindegy is, de a harmónia nagyon ott van.

Alkoholtartalom: 7%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1425 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Kings & Queens - MONYO Brewing

Hetedik évfordulós, aszú barrel aged imperial flanders red ale.

Végy egy aszúszemekkel töltött, aszús hordót a Holdvölgytől, és eressz rá egy bitang vörös sört, majd várj két évet, és megszületik ez a csoda.

Nem is tudom, hogy kinek ajánlom. Nem sör, nem bor, de mégis mindegyikből van benne érzés. És az aszús, magos, aszalt gyümölcsös íz csak úgy üvölt belőle, de közben mégis elegáns kortyolgatnivaló marad.

Ezzel nem csak a MONYO kívánhat magának boldog születésnapot. Ez tényleg az ünnepek itala!

Alkoholtartalom: 13.7%

Kiszerelés: 375 ml palack

Ár: 3990 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Ha ez bejön, a MONYO Hungarian Terroir sorozatára is érdemes rápillantani, mert tovább pincészetekkel is szövetkeztek már egy-egy csodás tétel erejéig.

Cabroncita - Fehér nyúl Brewery

Ananásszal és mangóval készült gyümölcsös, savanyított sör, csilivel.

Nem is értem, hogy miért megyek rá mindig a chilis dolgokra, miközben tartok a csípőstől. Olyan ez, mintha tárt karokkal szaladna az ember a pofonba.

Amúgy a Cabroncita szerencsére nem ihatatlan méreg, csak a korty végén ver egyet oda. És jól is áll neki.

Itt nincs szájtapasztó édesség, csak kellemes fanyarság és csípősség.

Plusz pont, hogy a címkén megtalálható egy kortárs szerző, Vajna Ádám műve, amit a sör inspirált.

Alkoholtartalom: 7%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 990 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Purple Meme - Fehér nyúl Brewery

Sour smoothie, málnával, kókusszal és fekete áfonyával. Berliner weisse alapon, laktózzal és vaníliával kiegészítve.

Ez a legjobb sour sör, amit valaha ittam! Mondjuk lehet, hogy a smoothie kiegészítés miatt...

Elég furán néz ki, amikor pohárba kerül, de nagyon kellemes amit a szájban hagy maga után. Nem túl savanyú, kellemesen édeskés, rendkívül gyümölcsös és istenien krémes.

Alkoholtartalom: 5.6%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1.670 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Bananana - Fehér nyúl Brewery

Banánkenyeres imperial pastry stout.

Ismeritek azt az érzést, hogy valami nem az esetetek, de mégis érzitek, hogy jó? Nekem ez a Bananana!

Inkább egy hidegebb estére, vagy az őszi-téli szezonra ajánlom, mert olyan mély és olyan erőteljes, hogy a negyven fokban ledől tőle a sámliról az ember.

Meg nyilván a barna sör rajongóinak itala ez, némi rafinériával.

Nagyon jól áll neki a rengeteg fűszer. Nekem az angol karácsonyi puding jutott róla eszembe azonnal.

Alkoholtartalom: 9.9%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1.590Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Phobetor - FIRST Craft Beer

Vörösboros hordóban érlelt, imperial saison, szederrel, ribizlivel és meggyel.

Mivel nem ez volt az első boroshordós sör amit a számhoz emeletem, már tudtam, hogy mire számítsak. De persze a meglepetés itt sem maradt el:

Meglepően jól jönnek a gyümölcsök ebben az italban, dacára annak, hogy sör és bor is akar lenni.

Meg kell jegyeznem azt is, hogy a csomag milyen csodás. A viaszos merítés a tetején abszolút ajándéknak valóvá teszi.

Alkoholtartalom: 11%

Kiszerelés: 375 ml palack

Ár: 3 490 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

La Fondue de Praliné - FIRST Craft Beer

Imperial praliné hazelnut crépes stout.

A FIRST a B*BOP Brewery-vel kollaborált ennél a fűzetnél, és milyen jól tették!

Ha becsukott szemmel szagolja meg az ember, nemhogy az nem derül ki, hogy ez egy sör, de még az alkoholra sem utal semmi.

Elsöprően csokoládés és mogyorós illata van. Ízében nyilván jön a sör is, de a korty után ez a szinte már süteményes, majd szolidan kesernyés érzés marad.

Szintén ősszel és télen lehet majd egy kandalló előtt hörpinteni nagy élvezettel.

Alkoholtartalom: 10.5%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1790 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Lemon Shortcake - FIRST Craft Beer

Citromos savanyú sör, azaz Pastry Sour.

Ez a sör egy tökéletes nyári ital. Ráadásul azon a határon mozog, ami mindenkinek megfelelő lehet.

Nem teljesen veszi át a gyümölcs a hatalmat a sör felett, de jól iható azok számára is, akiknek kell egy kis savanyú a kortyba.

És pont jól krémes, ahogy egy citromos sütemény.

Alkoholtartalom: 5 %

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1290 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk