RÓKALAND

Budapesten az indiai csúcsgasztronómia! – megnyílt az ország legjobb indiai étterme

A Bombay Budapestbe nem falni kell járni (persze azt sem tilos), hanem belekóstolni az indiai konyha egyszerre házias és profin elkészített ízeibe. Teszteltük.
Csákvári Péter - szmo.hu
2021. szeptember 09.


Link másolása

Pontosan egy évtizeddel ezelőtt találkoztam először az indiai konyhával. Mármint úgy frankón, face-to-face, ahogy azt kell, nem úgy, ahogy egy kisvárosi kifőzde curry ajánlatában találkozik az ember. Egy gigászi óceánjárón dolgoztam szakácsként egy hadseregnyi indiaival együtt, elkerülhetetlen volt, hogy a kantinban is a mindennapi menünk részei legyenek a tikka massalák, curryk, tandoori csirkék.

De az igazi indiai konyha mégsem ott talált meg, hanem éjszakánként, amikor a konyhámba engedtem a műszakváltós kollégákat, akik a farzsebükben óriási rákokat csempésztek be (szigorúan tilos volt magadnak főzni a hajón), a raktárosokat, akik fűszereket hoztak, a mosogatókat, akik valahonnan szereztek friss naan kenyeret.

Éjjelente olyan curryket rántottak össze, hogy még az sem zavart, hogy kézzel ettük egy nagy lábasból a mosogató alatt, csendben, áhitattal. Azóta sem találtam meg egy indiai étteremben sem azokat az ízeket, amiket akkor ott. Eddig.

A Bombay Budapest az Október 6. utcában egy frissen nyitott, vagyis tulajdonképpen pre opening státuszban nyitva lévő bistro-fine szintre berendezkedett étterem, ami azért sem nyitott még meg teljesen mert a tulajdonosai a végtelenségig akarják tökéletesíteni előtte.

A négy indiai barát által megvalósított étterem ötlete egy máltai krikettmeccsen született. Arra jutottak, hogy Magyarországon - ahol egyébként élnek - nincs egy igazán elit indiai étterem sem, csak középkategóriásak és kifőzdék. Az étterem végül 3 évig készült, míg elnyerte mai formáját, ami egy eddig itthon még nem látott minőségű, ízig-vérig indiai bisztró lett. A szakácsokat Goáról hozták, ráadásul kétszer is, mert az első garnitúrával nem voltak elégedettek, így inkább újraszerveztek egy új csapatot nem spórolva idővel, pénzzel és energiával.

Ahogy belép az ember az ajtón rögtön látja, hogy itt emelték a tétet, ez nem a szokványos hangulat, igazából egy Michelin csillagos étterem belsejében is lehetnénk. Az étterem logója a fésűkagyló türkizkék alapon is luxus hangulatot áraszt, amit tovább emel az enteriőr anyaghasználata a rengeteg bársonnyal, arany borításokkal, és akkor még a kifutópálya világítású fekete csempés mosdókról még nem is beszéltem. Három különböző szint van, alul találunk egy szeparét is, két bár, és ami a legdurvább volt számomra, hogy nyitott a konyha, vagyis egy plexin látjuk a szakácsokat, ahogy pörgetik a speckó indiai kenyereket, és olyan gépeket, amikről fogalmunk sincs Európában, hogy mire jók, de jól néznek ki.

Azért is durva, hogy így bekukucskálhatunk, mert az indiai éttermek konyháira nem igazán jellemző a tisztaság, ami nem is feltétlenül az igénytelenség miatt van (az bárhol előfordulhat ugye), hanem mert tényleg olyan módszerekkel, és olyan alapanyagokkal dolgoznak, amik extrém rendetlenséget csinálnak. Itt azonban büszkén vállalják, hogy tisztaság van, bepillanthattunk a kétszintes modern konyhába is, ahol egyébként csak a mosogató magyar.

Az indiai étkezési kultúra ugye úgy van, hogy mindent az asztalra, és mindenki markol amiből szeretne, így mi is berendeltünk egy tonna ételt. Az étlapon találunk ismerős (már akinek ismerősek az indiai kaják) ételeket, meg olyanokat is, amik csak random betűknek tűnnek egymás mellé pakolva, de jól hangzanak az összetevői. Kezdésnek egy mango lassit adoptáltunk magunkba, ami az indiaiak klasszikus krémes-joghurtos itala, amit örökre tudnék inni, étkezés közben is segít elsimítani a brutál fűszeres fogásokat.

A seafood chowder-t gondolkodás nélkül bekértem indításnak, és egyáltalán nem bántam meg, mivel végre nem a klasszik tenger gyümölcsei mixet öntötték csak fel valamivel, hanem vagy háromféle kagylóhús – héjakkal és anélkül – és rák képviseltette magát a tányér alján, amit egy mesterien komponált fűszeres-paradicsomos krémlevessel öntöttek nyakon.

Jóllaktam – mondtam ezután, aztán már fedezhettem is fel tovább az asztalon lévő egzotikumokat, mint a banánlevélben főtt tamarindos tőkehalat, vagy a “puskaporos” mártással készült curry leveles rákfarkakat. Mindehhez a számomra a világon legjobban kedvelt kenyér típusait mártogattam mangó chutneyba, a frissen készült naan kenyeret, abból is a fokhagymásat először.

A főételek még csinosabb tálalóeszközökben érkeztek, rézláboskában a dal makhani, egy isteni feketelencsés étel, ami leírva egyszerűen hangzik, de megkóstolva valami olyasmit érzel, mint amikor a Remy ratatuille-t megkóstolta a mogorva ételkritikus, leszámítva a gyermekkori kötődést, kivéve persze, ha a nagyink zseni dal-okat főzött nekünk (nem, a lencsefőzelék nem ér).

A vajpuha Szent Jakab kagylókkal operáló curryvel folytattam szinte kivetkőzve magamból az izgatottságtól, hozzá kókuszos basmati rizst pakolva, és a legparádésabb ételkölteménnyel, amivel idén találkoztam: a kókuszos-mangós naan-al, ami gyakorlatilag sütinek is elment volna, de az indiai fűszersokk mellé irgalmatlanul befogadó lesz az ember az édesre még a főétel közben is.

A curry tánca a mangóval valami fenomenális találmány, pedig milyen nehéz lenne elképzelni a csirkepörköltét a baracklekvárral, ugye? Apropo csirke! A legmeglepőbb fogást nem is én rendeltem, mert túl egyszerűnek tűnt, de aztán nem tudtam vele leállni: a butter chicken burrattával (vajas csirke?) leírva azért is hangzott furán, mert a burratta egy eléggé olasz sajt ugyebár, a vajas csirkéből meg nem tudok semmit így levenni, de ami elénk került az egy igazán komplex csoda volt. Totál mindegy, hogy a burratta hol születik, eszeveszett jó kombónak bizonyult a vajpuha, vajas csirkével és a paradicsom currys-kesus szósszal. Alig találtam a szavakat tényleg (de megtaláltam!).

Biztos sokan vagytok, akik azt vallják, hogy nem szeretik az indiai ételeket, és biztos vagyok benne, hogy ezt azért teszik, mert nem találkoztak még kiemelkedő indiai ételekkel. Nem is hibáztatom őket, mert a Kárpát-medencében nem is igazán találunk ilyen éttermet.

A Bombay Budapest viszont egy kiemelkedő étterem, egy élmény kategóriába sorolandó vacsorahelyszín, ahova nem falni kell járni (de persze nem tilos), hanem belekóstolni az indiai konyha egyszerre házias és profin elkészített ízeibe. És az a naan kenyér, te jó ég!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


RÓKALAND
Tökéletes nápolyi pizza, és mediterrán nyalánkságok: ez a Kismező!
Kis tányér, nagy élvezet, és az együtt étkezés öröme.

Link másolása

A Pesti Disznó a Nagymező utca egyik ikonikus helye volt, és fájt a szívünk érte, amikor a koronavírus-járvány hatására bezárta kapuit. De szerencsére a helye nem maradt üresen, teljesen új koncepcióval lépett a helyébe a Kismező, amit a múlt héten én is kipróbáltam.

A lokáció csillagos ötös. Az Andrássy forgalma még látszik a teraszról, de a Nagymező utca hangulata azért jóval komótosabb. Egy ebédre ki- vagy beülni, beszélgetni és lassulni itt ragyogóan lehet. Este pedig a szórakozni vágyók veszik át a terepet, és a Kismező széles borkínálata ehhez is remekül igazodik.

A design és belső tér hordoz magában modern elemeket, de van itt egy jó adag az olasz és spanyol bárok barátságos és meleg hangulatából is.

Small plate és canotto pizza. Azaz mediterrán ízek és hangulat.

Aki nyaralt már valaha mediterrán országban, valószínűleg nem ijed meg attól, hogy ezen a helyen a kisebb tányéroké a főszerep.

A magyaroktól még mindig elég távol áll, pedig egy vacsora alkalmával többféle ételt kipróbálni és osztozkodni fantasztikus élmény. Az étkezés így a jóllakáson túl igazi közösségi programmá válik.

A Kismezőben rengeteg hideg és meleg falat is van az étlapon, de egyik sem előétel vagy főétel, együtt érkeznek ki az asztalra. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy hogyan válogassuk össze őket, akár menük közül is választhatunk, és érdemes figyelni a táblás ajánlatokat is, ahova a legfrissebb, szezonális dolgok kerülnek fel. De a fix étlap is viszonylag gyakran változik. Az kisebb finomhangolások, és az őszi ízek pont a napokban kerültek terítékre, úgyhogy ti már a megújult menüvel találkozhattok.

Én meleg és hideg ételt is választottam, és a klasszikus mellé becsúszott pár igazán izgalmas kombináció is. Például ez a céklasaláta, amiben abbahagyhatatlan kecskesajt lapult.

És ha már klasszikus, akkor a Cézár saláta is megér egy misét. Főleg azért, mert kis hazánkban hajlamosak valami teljesen más ételt árulni ezen a néven. A koktélparadicsomos-uborkás-majonézben úszó jégsaláta alapra dobott valami nem Cézár saláta! Ez viszont az.

A kedvencem viszont a garnéla lett, ami Harissa szósszal, padron paprikával és langyos focacciával érkezik. Ha ettetek már gumis-rágós rákot, akkor értékelni fogjátok hogy ezen a helyen mennyivel másabb minőségben kerül a tányérra.

De a hely sztárja tagadhatatlanul a pizza. Ami nem is akármilyen pizza.

Ez canotto! A nápolyi pizza egyik fajtája, ami kicsi csónakot jelent, utalva ezzel a pizza szélére, ami magasan öleli körbe a tészta közepét és a feltéteket.

A tészta 72 óráig kel, így igazán levegős és lágy lesz az eredmény. És amint az asztalra kerül, enni is kell, mert forrón az igazi!

Ebből a fajtából egy sima paradicsomos is tökéletes választás lehet, de a fehér alappal érkező szarvasgombapesztós-csípős szalámis tapasztalataim szerint maga a Mennyország!

A Kismező tipikusan az a hely, ahova könnyű odaszokni, és ahol komfortos társasági életet élni. Nappal lehet a megbeszélés helyszíne, ahol csak egy gyors limonádé és saláta mellett egyeztet az ember, este pedig egy olaszos vacsora után ott is ragadhatunk borozni.

Cím: Nagymező utca 19.

Nyitvatartás:

hétfő: zárva

kedd, szerda és vasárnap: 12:00 – 23:30

csütörtök, péntek, szombat: 12:00 – 1:00

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
RÓKALAND
Az ázsiai konyha többről szól a maki szusinál – A Badhannában jártunk
A Badhanna modern, karakteres és szexi. Keverednek benne a tradicionális ázsiai elemek a játékossággal, és az összkép mégis nagyon egyben van.

Link másolása

Nemrég nyitotta meg kapuit Budapesten, a Hercegprímás utca 18. szám alatt (régi Trafiq, Zeller Bistro) egy új, fúziós ázsiai étterem, ami már első ránézésre felkeltette az érdeklődésünket.

Az étterem kifejezés csak részben igaz rá, hiszen egy hangulatos bisztrónak éppúgy beillik, mint éjszakai bárnak.

És Ázsián belül sem foglal egyértelműen állást. Mind a dekorációban, mind az ételekben és italokban keverednek a különböző kultúrák elemei.

A hely Vajda Márton nevéhez fűződik, akit azért érdemes kiemelni, mert rengeteg sikeres budapesti vendéglátóegység társtulajdonosa: Pontoon, Mazel Tov, Tereza, aMajomhoz. Ezek a helyek jól körvonalazzák azt is, hogy milyen minőséget és hangulatot várhatunk a Badhannától.

És lehetett még tovább emelni a tétet, hiszen az étlap összeállításában az a Varga Dániel működött közre, aki pár éve a legbevállalósabb ázsiai konyhát mutatta meg Budapestnek. Thaiföldről hazatérve az AUM-ba és az Aum Naturalba kreált elképesztő ételeket.

A 2019-es, gourmet fesztiválos, vörös curry-s kacsalevesét a mai napig emlegetjük.

A konyhát a hétköznapokban Pilter Tamás viszi.

Az étteremkoncepció, arculattervezés és enteriőrdesign is a Socially gasztromarketing ügynökség munkája. Ami két dolog miatt is érdekes. Egyfelől azért, mert marketingügynökségtől nem igazán láttunk még ilyet. Másfelől meg azért, mert elég menőre sikerült.

A Badhanna modern, karakteres és szexi. Keverednek benne a tradicionális ázsiai elemek a játékossággal, és az összkép mégis nagyon egyben van.

A mély színek és robusztus kiegészítők miatt engem inkább egy késő esti koktélozásra hív, de abszolút látom benne a romantikus vacsora lehetőségét is. A hátsó vendégtér gyakorlatilag egy nyitható tetejű belső udvar. Itt több növény is található, így egy meleg, nyári estén kellemes oázis lehet.

Kísérletek ázsiai dallamra

Szerintem olyan étteremből, ahol van fasza rántott hús, vagy éppen egyszerű, de nagyszerű avokádós maki, van már elég.

Nem kell még egy hely, ahol magyar szájíz szerint készítik a pad thai-t! Helyette inkább elérhető áron kell kínálni különleges kísérleteket. És a Badhanna szerintem ebbe az irányba indult el.

Nem mondom, hogy olcsó, de aki a belvárosi koktélbárokhoz és bisztrókhoz szokott, az nem fog meglepődni az árakon. Az étlapon viszont talál olyan ételt, amit máshol nem, vagy csak nagyon ritkán, és ezért már megéri elindulni.

Nem állítom, hogy minden fogás a kedvencem lett (ilyen kísérletező konyhánál nem is lenne reális elvárás), de amelyik igen, arra újra vágyom, és azért visszamennék. Ráadásul kíváncsivá tettek! Érdekelni fog később is, hogy mivel rukkolnak elő, hogy milyen változáson mennek majd keresztül, hogy a vendégeknek melyik étel jön majd be a legjobban.

A Badhannában található fogások nem a kajaféltőkre vannak kifejlesztve. Ázsiai módi szerint, többféle dolgot kell/lehet rendelni egyszerre, és illik szépen bedobni a közösbe. Nyilván senki nem fog ránk szólni, ha csak magunknak kérünk egy udont, de érdemes kipróbálni a "sharing is caring" életérzést.

Fontos információ még, hogy az ételek szinte mind tejmentesek, valamint az étlap majdnem fele húsmentes. És nem a megúszós köretek sorakoznak itt!

Jöjjön most pár kedvencem az étlapról és az itallapról:

Kezdjük a kedvenc hármasommal, amit ha egyben betoltam volna, és nem osztozkodom senkivel, nem is tudtam volna mást kóstolni:

Bulgogi - bao, rib eye, kókusz (3490 Ft)

Helyben készült bao, isteni steakkel és házi kókusz majonézzel. Nekem egy kis szósz még hiányzott mellőle, de biztos vagyok benne, hogy szóját tudnak keríteni hozzá.

Cauliflower pop - fűszeres karfiol (1750 Ft)

A legjobb előétel! Ropogós és ízletes. Tök jó, hogy nem egy egyszerű krumpli vagy tészta a csipegetni való.

Sashimi - lazac, ponzu, dinnye (3890 Ft)

A ponzu egy citrusalapú szósz, amelyet gyakran használnak a japán konyhába, és ami megadja a kellő savasságot az ételnek.

Mellé friss lazac, tökéletesen édes dinnye és puha avokádó társult. Kell ennél több? Nekem ez volt az abszolút top!

Dendeng Balado - marhaoldalas, paprikák (3550 Ft)

Húsimádók élni fogják. Egy kókuszos rizs és egy kimchi még elkelhet mellé.

Hoi - feketekagyló, sárga curry, udon tészta (3490 Ft)

Az étlap egyetlen igazi comfort foodja, de kagylóval bolondítva. Amúgy a kagyló elhagyásával remek vega opció is!

Pad pak - zeller, karfiol, tofu, brokkoli, ananász (2550 Ft)

Sokféle zöldség és gyümölcs keveredik egy hűvös raguban. Teljesen összezavarja az ember ízlelőbimbóit, és ez jó!

Ez az az étel, amiért érdemes elhagyni az ismeretlent.

Szezámgolyó, maracuja, dohányos madártej (1490 Ft)

Én bírom a madártejet is, de ez level up!

És szót kell ejtenünk a koktélos, gin-tonicos vonalról is, mert minőségi és változatos a kínálat.

A liofilizált gyümölcsök, az esszenciák és a bitterek is helyben készülnek.

Csak meg kell találni az ízlésünknek megfelelő kreációt.

Sunset addict - rum, gin, vadbarack, füstös ananász, vérnarancs (3690 Ft) és Kyoto fizz - Ki No Bi gin, ázsiai citromfű, zöld tea (3490 Ft)
Midnight Rose - Hendrick's Mid Summer, folyékony virágok (4290 Ft) és Spicy Generation - Tres Generaciones tequila, chili, koriander, lime (3490 Ft)
Hanoi Sour - Roku gin, krémes-mézes gyömbér, maracuja, tojásfehérje (3490 Ft)

A Badhanna izgalmas irányba indult el, és ha a közönség bizalmat szavaz nekik, szerintem szép jövő állhat előttük. Budapesten ázsiai ételekkel játszani még mindig nem szokványos dolog. Kívánjuk nekik, hogy legyenek merészek!

Badhanna

Nyitvatartás: hétfőtől vasárnapig, 17:00 - 0:00

Cím: Hercegprímás u. 18

A Facebook-oldalukat ide kattintva éred el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RÓKALAND
Egyél és igyál jókat Tunéziában!
Tippek és trükkök a felejthetetlen gasztroéléményekhez.

Link másolása

Tunézia könnyen elérhető a magyarok számára, hiszen repülővel nagyjából két órába telik az utazás, és remek "All Incusive" ajánlatokat kínálnak a hotelek.

Sok esetben olcsóbban jöhetünk ki egy hetes nyaralásból, mintha a Balatonra mennénk, és a tengerpartot kapjuk grátiszba.

Ha az országban található látványosságokra vagytok kíváncsiak, ITT olvashattok róla bővebben, de ebben a cikkben a gasztronómiát fogjuk boncolgatni.

Abszolút érthető, ha valaki a hotelben töltené a legtöbb idejét, hiszen az az étel és ital benne van az árban, és óriási nemzetközi kínálat van. A sok arab fogás mellett a jól megszokott rántott zöldség, pizza vagy tészta is kerülhet az asztalra.

Mit ettünk Tunéziában?

De ha már Afrikában vagyunk, piacozzunk egyet, és kóstoljuk meg a török kávét, vagy a tenger gyümölcsét autentikus környezetben is.

Kuszkusz és hal

A mi utunk célja többek között az volt, hogy megismerjük a hoteleken túli lehetőségeket, így egy hét alatt, majdnem minden nap, de minimum egyszer étteremben ettünk. Így gyorsan összeállt a kép, hogy milyen ételeket kínálnak a turistáknak.

A előétel mindenhol hasonló volt, olívabogyó, harissa, valamilyen hal olajban, és némi roppanós zöldség. Bizonyos helyeken fasírt, vagy levelestésztába burkolt tojás is érkezett, és többféle saláta vagy mártogatós.

Ahol a turistáknak szeretnének kedvezni, előkerül a cézár saláta is, vagy valamilyen sajt (mozzarella, camembert).

A főételek között mindig feltűnik a kuszkusz és a hal, és szinte minden esetben intenzíven fűszerezik is őket.

A fűszerek ellenére, nekünk sok esetben sótlan volt az étel, ha újra mennék, biztosan rejtenék a táskámba egy bárhol előkapható sószórót.

Vigyázni kell többek között a csípősséggel is, érdemes előre szólni, ha nem bírjátok a túl pikáns falatokat.

A nagydarab, egész halak mellet a tenger összes gyümölcse is elérhető. De mindig van marha vagy csirke is.

A sütemények és pudingok jó édesek, és sokszor virágvizeket is adnak hozzájuk, így hol rózsás, hol pedig narancsvirágos vagy gerániumos az ízük és illatuk is.

Az éttermek nem kifejezetten olcsók, de az élelmiszerboltokban szépen be lehet vásárolni nasikból, üdítőkből és sós finomságokból pár ezer fontintért.

Tipikus ebéd

Az egyik kedvenc és egyben legtipikusabb ebédmenünket Tuniszban költöttük el a Fondouk El Attarine nevű helyen. Nagyjából 4800 forintra jött ki az egész menü, ami nem olcsó, de az adagok méretéből adódóan elég korrekt ár. És a környezet itt olyan tiszta és rendezett volt, hogy határozottan megérte őket választani.

Tésztás, fűszeres, kicsit csípős leves. Máshol is találkoztunk hasonlóval később.

Csirkés egytálétel tésztával és zöldségekkel. A csirkén kívül a fűszeres lében főtt zöldségek (cukkini, répa, hagyma, burgonya, bab) is előjöttek még később. A tészta különlegessége pedig az volt, hogy bár sós irányba hajlott, egyértelműen kivehető volt a fűszerek közül a fahéj és a szegfűszeg íze.

Ez egy narancsos sütemény volt, ami édes szósszal volt leöntve, és pisztáciával volt megszórva.

A másik desszert puding volt rózsavízzel és szintén pisztáciával.

Harissa a piacról

Ha piacon szeretnétek beszerezni valami szuvenírt, a fűszerek rengetegszer szembejönnek majd. De jól nézzétek meg, hogy kitől és mit vásároltok, mert a fűszer sok helyen halomban áll az utca közepén, mindenféle takarás nélkül.

A helyiek nagyon büszkék a harissájukra. Én ezt leginkább az Erős Pistához tudnám hasonlítani, de ahány ház, annyi szokás.

A harissa elkészítéséhez nincs egy konkrét recept, mivel az összetétele régiónként eltérhet. Chili, fokhagyma, koriander, kömény és paprika jellemzően kerül bele. Létezik belőle paszta és por is, és tényleg mindenhol kapható, kóstolható.

Meleg tea vagy jeges üdítő?

Térjünk át az italokra, mert itt is sok érdekesség van.

A csapvizet semmiképpen se kóstoljátok meg. Kis mértékben is gyomorbajt okozhat, úgyhogy fogat se mossatok vele.

Éppen ezért az éttermekben a jégkockát is érdemes kerülni. Persze egy jó helyen ezt is úgy veszik készen vagy ásványvízből készítik, de nem árt óvatosnak lenni, vagy utánajárni. A forró italokat viszont nyugodtan ki lehet kérni, és érdemes is!

Furcsa érzés tikkasztó melegben török kávét vagy mentateát szürcsölni, de hatásos. Segít lehűteni a szervezetünket, és a menta hatékonyan nyugtatja a gyomrunkat is.

Szomorú hír, hogy bár nem tilos az alkoholfogyasztás, csak külön erre kialakított boltokban és szállodában/éttermekben kapható alkohol (a kisboltban csak mentes sörök vannak). És mindenhol elég drágák. Főleg a nemzetközileg ismert márkák.

Le Petit Cafe Maure, Sousse óvárosi részében
Ezért a kávézóbelsőért mindenképpen megéri egy kis kitérőt tenni.
Hidd el, jót fog tenni egy forró mentás tea!

Talán a borhoz lehet a legjobb áron hozzájutni.

Szinte hihetetlen, hogy egy ilyen forró és sivatagos helyen is mennyire komoly kultúrája van a borászkodásnak, de tényleg rengeteg márkájuk van.

Mi az egyik legnagyobb pincészetnél, a Neferisnél jártunk, és könnyed rozét, valamint fehéret is kóstoltunk. Ilyen melegben ez esik igazán jól.

Szuvenír gyanánt megvásároltuk a legdrágább borukat, ami nagyjából 7000 forintba került, és egy hordóban érlelt vörös tétel volt. Ez az ár országos szinten a plafon, szóval egy könnyedebb bor pár ezer forintból kijön.

Magyar étterem Tunéziában?

Az egyik legkedvesebb meglepetés egy magyar tulajdonos által üzemeltetett étterem volt Hammamet tengerparti részén.

A konyha mediterrán, a hangulat is abszolút jellemző a környék helyeire, így óriási meglepetésként ért minket, amikor magyarul szólt hozzánk valaki.

Németh Krisztina először nyaralni érkezett Tunéziába, aztán az élet és a szerelem úgy alakította sorsát, hogy mára már ez a hely az otthona.

Nagy boldogság volt az is, hogy itt ettük az egyik legfinomabb ebédet, és hogy nyugodtan vezethet minket végig a konyhán, hiszen itt Tunézia átlag helyeihez viszonyítva sokkal nagyobb rend és tisztaság van.

Ez az a hely, ahol nyugodtan ki mertem kérni a nyers halat, és a jeget is az italomba.

Ha erre jártok, a Barberousse Beach Club kihagyhatatlan.

Legjobb éttermi élmény

Sok helyen ettünk nagyon hasonló ételeket. Van egy erős középmezőny, ahol bártan lehet különlegesebb éttelt is rendelni, és nem kell félni a gyomorrontástól. Én inkább ezeket az éttermeket ajánlom a kisebb büfék helyett. Hiszen a mi gyomrunk nincs ehhez a konyhához hozzászokva, és csak óvatosan lehet kísérletezni vele.

A legkiemelkedőbb élmény Sousse-tól nem messze, Port El Kantaouinál, a Restaurant Le Mediterranee étterem volt.

A kiszolgálás, az ízek, a tálalás. Olyan szintet képviselnek, ami nálunk is simán megállná a helyét.

Ide is örömmel térnék vissza, és ilyen élményeket kívánok nektek is!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

RÓKALAND
Kólás, szilvásgombócos, kék algás, boroshordóban érlelt, kókuszos, mogyoróízű – íme a „legbetegebb” magyar sörök
Az fog igazán örülni, aki nyitott az őrült kombinációkra és a meglepő összetevőkre.
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. augusztus 13.


Link másolása

Vannak azok az arcok, akik hallani sem akarnak a kézműves sörházak kísérletezéseiről. Akiknek egy jó lager vagy IPA éppen elég a boldogsághoz, és minden más összetevőt csak felesleges bohóckodásként aposztrofálnak. Na ez a válogatás nem nekik szól!

Csak az olvasson tovább, aki nyitott az őrült kombinációkra és a meglepő összetevőkre, mert itt aztán akad majd bőven.

A cím kissé hatásvadász, nem tagadom, hiszen a magyar piac ennél jóval nagyobb, és a hagymás sörtől a kovászos uborkásig elég sok agyament cuccot találni némi nézelődés után. De ezen a folyton változó piacon nehéz is lenne a teljesség igényével mindent összekóstolni egy cikkbe, úgyhogy csak kapargassuk együtt a felszínt.

Nem fogom pontozni, sorba állítani a söröket, mert az összes annyira más, olyan extra és különleges, hogy nincs értelme az összehasonlításnak és versenyeztetésnek.

És még egy fontos dolog:

Ezek a sörök sok esetben kis tételben készülnek, és különleges összetevőket is tartalmaznak. Több odafigyelést igényelnek, így az áruk is borsosabb a klasszikus vagy nagyüzemi sörökénél.

Akinek ez fáj, ne ebben a kategóriában keresse az igazit!

Tropical Space Muffin - Mad Scientist

Imperial pastry sour ale ananásszal, banánnal, maracujával és kék spirulina algával.

Az alga szépen elintézi a sör színét. Feldolgozhatatlanul furcsa, de csodaszép habos-babos babakék. Az állaga sűrű és krémes, az íze pedig édes-savanyú és gyümölcsös.

Olyan mint egy extra turmix, amitől váratlanul fejre is állsz.

Alkoholtartalom: 11.5%

Kiszerelés: 330 ml, doboz

Ár: 1810 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Cherry Cola O - Mad Scientist

Kólás - meggyes sour candy braggot.

Szóval ez egy mézsör, amiben jön is rendesen az édes íz, és az aromák bevetésének hála

pontosan olyan mint egy folyékony, kólás gumicukor!

A sört szinte alig érezni benne, és az alkohol is csak bujkál. Szinte már túl finom! Becsapós cucc ez is.

Alkoholtartalom: 10%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1390 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Szilvás Gombóc - Mad Scientist

Imperial pastry sour ale szilvával, fahéjjal és vaníliával.

Az egy dolog, hogy rendesen szilvás. Azt mertem remélni.

De ténylegesen megadja az desszert élményét is, és ettől lesz igazán menő.

Hogy inkább szilvás pite, kevert sütemény vagy gombóc-e amit érez az ember, az mindegy is, de a harmónia nagyon ott van.

Alkoholtartalom: 7%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1425 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Kings & Queens - MONYO Brewing

Hetedik évfordulós, aszú barrel aged imperial flanders red ale.

Végy egy aszúszemekkel töltött, aszús hordót a Holdvölgytől, és eressz rá egy bitang vörös sört, majd várj két évet, és megszületik ez a csoda.

Nem is tudom, hogy kinek ajánlom. Nem sör, nem bor, de mégis mindegyikből van benne érzés. És az aszús, magos, aszalt gyümölcsös íz csak úgy üvölt belőle, de közben mégis elegáns kortyolgatnivaló marad.

Ezzel nem csak a MONYO kívánhat magának boldog születésnapot. Ez tényleg az ünnepek itala!

Alkoholtartalom: 13.7%

Kiszerelés: 375 ml palack

Ár: 3990 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Ha ez bejön, a MONYO Hungarian Terroir sorozatára is érdemes rápillantani, mert tovább pincészetekkel is szövetkeztek már egy-egy csodás tétel erejéig.

Cabroncita - Fehér nyúl Brewery

Ananásszal és mangóval készült gyümölcsös, savanyított sör, csilivel.

Nem is értem, hogy miért megyek rá mindig a chilis dolgokra, miközben tartok a csípőstől. Olyan ez, mintha tárt karokkal szaladna az ember a pofonba.

Amúgy a Cabroncita szerencsére nem ihatatlan méreg, csak a korty végén ver egyet oda. És jól is áll neki.

Itt nincs szájtapasztó édesség, csak kellemes fanyarság és csípősség.

Plusz pont, hogy a címkén megtalálható egy kortárs szerző, Vajna Ádám műve, amit a sör inspirált.

Alkoholtartalom: 7%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 990 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Purple Meme - Fehér nyúl Brewery

Sour smoothie, málnával, kókusszal és fekete áfonyával. Berliner weisse alapon, laktózzal és vaníliával kiegészítve.

Ez a legjobb sour sör, amit valaha ittam! Mondjuk lehet, hogy a smoothie kiegészítés miatt...

Elég furán néz ki, amikor pohárba kerül, de nagyon kellemes amit a szájban hagy maga után. Nem túl savanyú, kellemesen édeskés, rendkívül gyümölcsös és istenien krémes.

Alkoholtartalom: 5.6%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1.670 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Bananana - Fehér nyúl Brewery

Banánkenyeres imperial pastry stout.

Ismeritek azt az érzést, hogy valami nem az esetetek, de mégis érzitek, hogy jó? Nekem ez a Bananana!

Inkább egy hidegebb estére, vagy az őszi-téli szezonra ajánlom, mert olyan mély és olyan erőteljes, hogy a negyven fokban ledől tőle a sámliról az ember.

Meg nyilván a barna sör rajongóinak itala ez, némi rafinériával.

Nagyon jól áll neki a rengeteg fűszer. Nekem az angol karácsonyi puding jutott róla eszembe azonnal.

Alkoholtartalom: 9.9%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1.590Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Phobetor - FIRST Craft Beer

Vörösboros hordóban érlelt, imperial saison, szederrel, ribizlivel és meggyel.

Mivel nem ez volt az első boroshordós sör amit a számhoz emeletem, már tudtam, hogy mire számítsak. De persze a meglepetés itt sem maradt el:

Meglepően jól jönnek a gyümölcsök ebben az italban, dacára annak, hogy sör és bor is akar lenni.

Meg kell jegyeznem azt is, hogy a csomag milyen csodás. A viaszos merítés a tetején abszolút ajándéknak valóvá teszi.

Alkoholtartalom: 11%

Kiszerelés: 375 ml palack

Ár: 3 490 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

La Fondue de Praliné - FIRST Craft Beer

Imperial praliné hazelnut crépes stout.

A FIRST a B*BOP Brewery-vel kollaborált ennél a fűzetnél, és milyen jól tették!

Ha becsukott szemmel szagolja meg az ember, nemhogy az nem derül ki, hogy ez egy sör, de még az alkoholra sem utal semmi.

Elsöprően csokoládés és mogyorós illata van. Ízében nyilván jön a sör is, de a korty után ez a szinte már süteményes, majd szolidan kesernyés érzés marad.

Szintén ősszel és télen lehet majd egy kandalló előtt hörpinteni nagy élvezettel.

Alkoholtartalom: 10.5%

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1790 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Lemon Shortcake - FIRST Craft Beer

Citromos savanyú sör, azaz Pastry Sour.

Ez a sör egy tökéletes nyári ital. Ráadásul azon a határon mozog, ami mindenkinek megfelelő lehet.

Nem teljesen veszi át a gyümölcs a hatalmat a sör felett, de jól iható azok számára is, akiknek kell egy kis savanyú a kortyba.

És pont jól krémes, ahogy egy citromos sütemény.

Alkoholtartalom: 5 %

Kiszerelés: 330 ml doboz

Ár: 1290 Ft

Ha megkóstolnád, ITT elérhető.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk