A Hírlapkiadó nem volt hajlandó reklámozni az “erkölcstelen” túrós rudat - a Túró Rudi története
Ha még nem létezne, minden bizonyára 2021-ben kiverné a biztosítékot, ha egy Túró Rudi nevezetű dolog tűnne fel a boltok polcain. Képzeljük csak el, micsoda posztmennyiség árasztaná el az internetet azzal, hogy ezt mégis hogyan gondolta bárki.
Nos, pontosan ez történt 1960-ban is, amikor is a fentebb említett probléma miatt csendben, mindenféle hírverés nélkül egy egész ország szívébe és gyomrába lopta magát a Túró Rudi.
1954-et írunk. Az Aranycsapat elveszti a döntőt az NSZK ellen, az USA-ban vízre bocsátják az első atommeghajtású tengeralattjárót, Rákosi a Központi Vezetőség előtt lelkes hangnemben mutatja be a gazdaság teljes átalakításának terveit, és három tejipari szakember a Szovjetunióba indul, hogy tanulmányozzák a szocialista tejipar csodáit. Takó Imre, Dr. Ketting Ferenc és Borka Zsolt meg is találják, amit keresnek a „глазированный сырок” (glazirovannij szirok) nevű termékben, ami egy túróvaj és zsír keverékéből készült, cukrozott és csokoládéval bevont, lágy állagú, kerek formájú édesség, ami bizony a mi Túró Rudink öregapja.
A tejes trió úgy döntött, a szirokot nem teljesen lemásolni kell, hanem átalakítani a magyar szájíznek. Kíváncsi voltam, milyen lehetett a “nem magyar szájízű” verzió, így egy budapesti orosz élelmiszerboltban vásároltam párat, és eléggé meglepett az orosz rudi. Egy kicsit nagyobb, mint a miénk, a csokibevonat nem roppanós, inkább csak jelen van, illatra nagyon hasonló a miénkhez. A harapásnál úgy éreztem, mintha egy farzsebben hazaszállított rudival lenne dolgom, de valójában csak sokkal krémesebb, és a csokiréteg vékonysága miatt ezen nagyobb is a hangsúly. Kicsit édesebb, kevésbé túrós élmény, de egyáltalán nem rossz. A szájíz dologgal azonban baromira igazuk volt, a morzsalékosabb túróval megáldott, savanykásabb rúd a roppanós csokoládé bevonattal valóban nekünk valóbb lett.
A “magyarosítás” nem ment egyszerűen, 12 évbe telt, míg elkészült a kultikus termék, de a végeredmény parádés lett. Már csak nevet kellett adni a gyereknek, ami kis híján botrányba fulladt. A névválasztással Klein Sándor pszichológust bízták meg (bár olyan legendák is terjengenek, hogy az egyik üzemvezetőtől, Mandeville Rudolftól származik a név), aki a Túró Rudi névvel állt elő a rúd formára utalva. Kleint ipari mennyiségű kritika érte szinte azonnal a névválasztás kapcsán. Reklámpszihológusok és a Hírlapkiadó Vállalat emberei is le akarták beszélni a kissé fallikus hangzású névről, amiben - valljuk be - van is valami igazság.
Mindenesetre Klein makacsul ragaszkodott a névhez, és 50 év alatt már el is felejtettünk valami másra asszociálni a név hallatán. Az indulás azonban pont a név miatt döcögős rajtot vett, hiszen a Hírlapkiadó nem volt hajlandó reklámozni az “erkölcstelen” túrós rudat, így jóformán teljesen csendben alázkodott a boltok polcaira.