RÓKALAND

A legendás kávéház, ahol esténként újra swing szól, és revütáncosok lépnek színpadra

A Matild Café & Cabaret vacsoraestje egyedülálló élmény Budapesten.
Vass Adrienn - szmo.hu
2022. november 19.


Link másolása

Budapesten tengernyi szórakozási lehetőség van, és az aktuális trendek nálunk is egyre gyorsabban begyűrűznek. Fine bisztrók, specialty kávézók, karaoke bárok és koncerthelyszínek is akadnak bőven, de néha azt érzi az ember, hogy a hagyományok egyre inkább kiszorulnak. Az a hangulat, amit a régi épületek árasztanak, már egyre kevesebb helyen élhető át, pedig egészen egyedivé teszik a várost.

Ezért mondanám határozottan hiánypótlónak a Matild Cabaret létrejöttét, hiszen a 20. század végén ez a hely Lidó Kaszinóként működött, és hasonló műsorokat kínáltak a közönségnek, mint most.

A nappali kávéházi hangulat teljesen megváltozik, ha leszáll az est. Az ablakokat diszkréten fedik el a bársonyfüggönyök, és csak meleg fények szűrődnek ki olykor, meg a muzsika, ami határozottan más, mint a környék szórakozóhelyeinek kínálata.

Egy fejedelmi múlt képviselője

A kávéház története az 1900-as évek elején kezdődött, amikor Mária Klotild főhercegné felkérte a kor két híres építészét, hogy tervezzenek egy épületpárost, hogy körbeöleljék az Erzsébet hídra vezető utat, illetve, hogy egy új pezsgő közösségi életet vigyen Budapest szívébe.

A két emeleten elterülő kávéház 1901-ben nyitotta meg kapuit és azonnal bekerült Budapest közkedvelt helyszínei közé, ahol a kor közéleti személyiségei, újságírói és művészei gyűltek össze. A kávéház a mindennapi élet szerves részéve vált, ami a ll. Világháború után először nyitott meg és árult kávét a romok közül. Eredetileg Belvárosi Kávéházként volt ismert, ma a Matild nevet kapta, hogy méltón képviselje az megalapítójának, a hercegnőnek az álmát.

Ez a környezet kellően inspirálta a kor kivételes személyiségeit, mint például Krúdy Gyulát, aki itt alkotta meg Szindbád kalandjait, illetve Rónay Egont, aki később híres gasztrokritikus lett.

Amikor a felújítás kezdetét vette és megtalálták a középen elhelyezkedő hidraulikus színpadot, nem volt kérdés, hogy renoválják azt, és folytatják a hagyományt.

Szeptember óta pedig minden csütörtök, péntek és szombat este, 8 és 10.30 között vacsoraesteket tartanak, éjszakai show-műsorokkal.

A táncos fellépők mellett különleges zenei élményben is részünk lehet: jelenleg Gájer Bálint, Radics Gigi és a Group’n’Swing előadásra foglalhatóak jegyek.

És a gasztronómiai élmény sem marad ki az estéből, hiszen a jegy tartalmazza a 3 fogásos vacsora árát, és a köszöntéskor asztalunkra kerülő proseccot.

A menü fix, de az előételek és a főételek közül is lehet választani. Van húsmentes verzió is, és ha valamilyen ételérzékenységben szenvedünk, arra is tudnak alternatívát kínálni.

Az italok nem tartoznak bele a belépőjegy árába, de borokból és koktélokból is szép választék van, így biztosan találunk kedvünkre valót.

friss kecskesajt, céklapüré, mandula , arany bébicékla

magyar marha carpaccio,  mustármagos krém , savanyított zöldségek , rozs crouton

serpenyőben sült kacsamell, árpa rizottó, rozmaring jus, savanyított bébikukorica

serpenyőben sült tengeri sügér (vagy tofu), karfiolpüré, párolt édeskömény, lazackaviár

red velvet, csokis - málnás profiterol, epres sajttorta

A vacsora ideje alatt egy percig sem unatkozik az ember, hiszen két és fél óra alatt a fogadó falatokat, és a három fogást amúgy is kihívás eltüntetni, de itt közben még folyamatosan leköti a figyelmünket a produkció is.

A táncoslányok már önmagukban is komplett show-t csinálnak, de koncerttel vegyítve tényleg nagyon extra élmény.

Mi direkt Gájer Bálint fellépését választottuk, aki a magyar Frank Sinatra és Michael Bublé egyben, és még annál is több. Hiszen saját számai is vannak, és vegyesen énekel angol és magyar nyelven, így a külföldi turistához éppúgy szól, mint a lokálpatriótához.

Ő tényleg az az előadó, aki minimum egy ilyen körítést érdemel. Hozzá és az előadáshoz illik ez a varázslat, a luxus és csillogás.

Szoktuk mondani, hogy jólesik kiszakadni egy-egy estére a valóságból, és egy mozi vagy vacsora erejéig nem a hétköznapi életünkben létezni. A Matild Cabaret ennél még többet kínál. Olyan élmény, mintha nem is ebben a korba költenénk el egy vacsorát. A fények, a zene, a műsor elég intenzív ahhoz, hogy át tudjuk adni magunkat neki, és kiszakítson minket a valóságból.

Az a pillanat, amikor elhangzik az utolsó szám, és kifordulnak a teremből a fellépők, elég rosszul is esik. Mi sajnos azonnal asztalt is bontottunk, pedig talán érdemes lett volna még felnézni a rooftop bárba, a The Duchessbe, hogy kicsit tovább tartson a varázslat.

További információkat és árakat ide kattintva találtok.

Matild Café & Cabaret

Cím: Váci utca 36.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk