RESPEKT

Arab herceg a magyar pusztán

Luxussátrat állíttatott a személyzetnek Sheikh Hamdan Solton, ahol nemzetközi távlovas versenyen vett részt 13 lovával.
SZM, Fotók: Gál Zoltán - szmo.hu
2013. július 01.


Link másolása

Nemzetközi távlovas és távhajtó versenyt rendeztek hétvégén Solton. Angliából, az Ascoti derbiről érkezett és 13 lovat hozott magával Soltra Sheikh Hamdan Bin Mohammed Bin Rashid Al Maktoum, a verseny legmagasabb rangú résztvevője. A sejk apja az Egyesült Arab Emirátusok feje, szóval őt akár „Dubai Vilmos hercegének” is nevezhetnénk.

A sejk Budapest legimpozánsabb, 5 csillagos szállodájában lakott, míg a személyzetnek és a lovak gondozóinak Révbér-pusztán, a solti verseny helyszínén luxussátrat építtetett, ahol kipihenhették a verseny fáradalmait. A sátorban a saját konyhájuk üzemelt, ahol angol séfek dolgoztak, de arról nem szól a fáma, hogy miket főztek a sejknek vagy a magyar specialitásokat megkóstolta-e.

sejk4

sejk3

sejk1

sejk2

A sátor 400 nm volt és minden luxussal felszerelték. Ebédlő, 3 fürdőszoba és nagy terasz is tartozott a pazar lakosztályhoz. Ezen kívül privát szobák, masszázs szalon és imaszoba is a sejk és csapatának a rendelkezésére állt. A szervezők elmondása szerint különleges igényeiket, ha néha nehezen is, de teljesíteni tudták.

A nemzetközi verseny nagy presztízs értékű minden lovasnak. Mikor kiírják a versenyt mindenki meghívást kap és bármikor nevezhet a nevezési határidőig. Negyedik alkalommal ad helyet Révbér-puszta távlovagló versenynek, de ez volt az első nemzetközi megmérettetés. Előzetes regisztráció után bármilyen lóval lehet indulni, de a lovasnak rajtengedély vizsgát kell tennie. A tapasztalat az, hogy ezt a hosszú távot csak bizonyos fajta lovak tudják teljesíteni. Ez nem más, mint a Shagya, ami egy magyar fajta, illetve az arab lovak és az arab telivérek.

A távok 40, 80, 120 és 160 km hosszúak. A fogatoknak pedig 100 km-t kell megtenniük. Ők ezt két nap alatt teljesítik, míg a lovasoknak egy nap áll rendelkezésre. A solti versenyen 11 nemzet 112 lovasa állt rajthoz.

sejk5

sejk6

sejk11

sejk8

sejk10

sejk7

sejk12

A leghosszabb távon Mihók Orchidea nyert, míg 120 km-en Abdullah Ghanim Al Marri lett a győztes. A rövidebb pályákat Arató Bence (80 km) és Mihók Margaréta (40 km) teljesítették leggyorsabban. A fogatok közül pedig Takács Viktor ért célba először.

Ha szereted a lovakat és érdekes volt a cikk, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


RESPEKT
Itt a 2014-es focivébé hivatalos himnusza
Pitbull, Jennifer Lopez és a brazil Claudia Leite hozták össze a 2014-es világbajnokság dalát.

Link másolása

A dal nemég került ki a YouTube-ra, de máris több mint kétmillióan látták. A vb alatt nyilván naponta halljuk majd, és legalább akkora siker lesz, mint Shakira Waka-Waka-ja. A kubai származású rapper és J-Lo nem először dolgozik együtt. A 44 éves énekesnő boldogan vállalta a felkérést. Jennifer Lopez a himnusz kapcsán korábban azt mondta, olyan családban nőtt fel, ahol mindenki imádta a focit, így természetesen ő is nagy rajongója a sportágnak.

jlo

vbszines

A brazíliai labdarúgó világbajnokság megnyitója június 12-én lesz Sao Paulóban, Brazília-Horvátország összecsapás lesz a nyitómérkőzés.

Csoportbeosztás

A csoport: Brazília, Horvátország, Kamerun, Mexikó

B csoport: Spanyolország, Hollandia, Chile, Ausztrália

C csoport: Kolumbia, Görögország, Elefántcsontpart, Japán

D csoport: Uruguay, Costa Rica, Anglia, Olaszország

E csoport: Svájc, Ecuador, Franciaország, Honduras

F csoport: Argentína, Bosznia és Hercegovina, Irán, Nigéria

G csoport: Németország, Portugália, Ghána, Amerikai Egyesült Államok

H csoport: Belgium, Algéria, Oroszország, Dél-Korea

Nyomj egy lájkot, ha tetszett a videó!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

RESPEKT
Magyar lett minden idők legröhejesebb öngólja
Magyar meccsen született minden idők legviccesebb öngólja. Most megtudhatod, melyiken.

Link másolása

Íme, a győztes videó a magyar meccsről:

A Marca nevű spanyol sportlap olvasói megszavazták a világ legnevetségesebb öngólját. A mezőny erős volt, de egy itthoni mércével mérve is nagyon vicces produkció vitte el végül a pálmát.

A Videoton szlovák vendégjátékosa, Pavol Durica hatalmas bombagólját találták a marca.com olvasói a világ legröhejesebb öngóljának, a szlovák légiós olyan neveket előzött meg ezzel, mint Gareth Bale, vagy Lewis Dunk.

A 2008-as a Debrecen-FC Fehérvár Magyar Kupa-negyeddöntőn történt az eset, a debreceniek 2:1-re vezettek, amikor a 85. percben tizenegyeshez jutottak. Takács lövését Sebők hárította, a kipattanó labdát Durica 11 méterről, kapásból védhetetlenül bombázta saját kapujának a bal felső sarkába.

Ezzel a DVSC jutott tovább, a vesztes Videoton játékosai feltehetően máig nem értik, hogy társuknak hogy sikerült ezt a labdát így belőni, de maga Durica is álmatlanul forgolódhat még most is, amikor eszébe jut az eset.

Gareth Bale a Liverpool ellen még veszélyesebb volt saját kapujára...

Dunknak sikerült bedekáznia

Ha jót nevettél, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


RESPEKT
Schumacher ébredezik
Hivatalos közleményben erősítették meg, hogy a Forma-1-es pilóta a javulás útjára lépett.

Link másolása

A német hírportálok is vezető hírként terjesztik: sokkal jobb állapotban van Michael Schumacher.

“Michael fejlődést mutat az úton, amit bejár. Pár pillanatig a tudatosság és az ébrenlét jeleit mutatja. Mellette vagyunk ebben a kemény és hosszú küzdelemben, együtt a grenoble-i kórház orvosaival, és továbbra is bizakodunk. Szeretnénk megköszönni a folyamatos szimpátiát. Ezzel egy időben ismét a megértéseteket kérjük, miszerint nem szeretnénk feltárni a részleteket. Ez szükséges ahhoz, hogy megvédjük Michaelt és családját, a privát szférát, és lehetővé tegyük azt, hogy az orvoscsoport teljes nyugalommal végezhesse a munkáját" - olvasható a világbajnok menedzsere, Sabine Kehm hivatalos közleményében.

Sabine-Kehm

Sabine Kehm

Megható üzenettel üdvözölték a Forma 1-es pilóta javulásáról szóló hírket a bahreini pályán. A szahíri pálya célegyenesének korlátján az "fohászaink és imáink veled vannak, Michael" feliratot festették a szervezők.

szahir

"Fohászaink és imáink veled vannak, Michael" - fotó: Getty Images

szahir1

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel így nyilatkozott: „Mindig óvatosan kezelem a másodkézből származó híreket, mindenesetre jó hallani, hogy a megfelelő irányba halad. Még hosszú folyamat áll előtte, szóval óvatosan kell fogalmaznunk, de akkor is jó ezt hallani hosszú-hosszú információ nélküli heteket követően. Minden jót kívánunk neki és családjának, remélhetőleg újabb híreket hallunk a következő hetekben.” - írja a Formula.hu

Schumacher egykori csapattársa, Felipe Massa kitörő örömmel fogadta a hírt: „Nagyon remélem, hogy már csak pozitív hírek jönnek. Minden egyes nap imádkozom érte, szeretném őt viszontlátni. Nagyon várom, hogy így legyen, addig is minden jót kívánok neki, családjának és az őt kezelő orvosoknak is. Remélem, folyamatosan jobb és jobb lesz a helyzet.”

schumi

Illusztráció: Szalai Attila

Már csütörtökön is nyilatkozott a menedzser, de akkor még csak a biztató jelekről beszélt. Ma már azonban számukra is egyértelművé vált, hogy kezd magához térni a sportoló.

Ha te is szurkolsz Schumi felépülésének, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:


RESPEKT
Fából készült Budapest-felirat a Hősök terén
Újabb látványosság, ami mellett fotózkodhattok. Hogy tetszik?

Link másolása

A Hello Wood csoport egy látványos Budapest feliratot készített a Hősök terére. Ezzel is a most zajló Budapesti Tavaszi Fesztiválra szeretnék felhívni a figyelmet.

bpfelirat (1)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat (2)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat (3)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat (4)

Fotó: Nagy Szabolcs

A Hello Wood:

A Hello Wood célja, tömöríteni az építészeket, dizájnereket, a legtehetségesebbeket, és számukra lehetőséget adni, hogy egy alkotóműhely tagjai legyenek. Ráadásul a Hello Wood egy olyan fesztivál, ahol fröccs mellett igazi inspiráció is folyik.

A Hello Wood egy összművészeti alkotótábor, ahol a szakmád nagyjai egy hét alatt a lehető legtöbbet hozzák ki belőled. Ez az a hely, ahol felteheted a koronát a portfóliódra, ahonnan az alkotásaid nem a fiókba, de neves kiállításokra és a médiába vándorolnak.

bpfelirat (5)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat (6)

Fotó: Nagy Szabolcs

bpfelirat2

Fotó: Légrádi Ádám

BpDeccard

Fotó: Légrádi Ádám

Ha tetszik a felirat, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET: