Miért böjtölünk húsvétkor? És miért böjtölünk máskor?

Összeszedtük milyen "böjt-típusok" vannak és mire figyelj, ha böjtölésre adnád a fejed.

Link másolása

A böjt alapvetően azt jelenti, hogy adott időszak során tartózkodunk valaminek a fogyasztásától vagy bizonyos cselekvésektől. Legtöbbször a húsvéthoz kötjük a nagyböjt miatt, de ma már többfajta megfontolásból is dönthetünk a böjtölés mellett. Bármi is legyen az indok, a lényeg, hogy mindig felkészülten kezdjünk neki.

Mi is az a nagyböjt?

A keresztény hitvallás egyik meghatározó időszaka, a húsvét előtti bűnbánat negyven napja. Célja a húsvétra, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepére való felkészülés. A vallásos gyakorlat középpontjában a bűnbánat, megtisztulás, áldozatvállalás és a könyörgés áll. Ilyenkor a szigorúan böjtölők csak napi háromszor esznek és ebből egyszer laknak jól, péntekenként pedig nem fogyasztanak húst. A böjtölés Hamvazószerdával kezdődik és Nagyszombaton ér véget.

A böjt lényege nem a hústilalom, hanem az önmegtartóztatás, így például a vegetáriánus vallásgyakorlóknak ilyenkor azt javasolják, hogy mást fogadjon meg. Célja azonban testi, azaz, hogy ne a test vezesse a cselekedeteinket, hanem az elme.

Miért böjtölünk?

Manapság sokan nem vallási okokból böjtölnek, sokkal inkább egészségügyi megfontolásból, így ideje sincs a nagyböjt időszakához kötve. A böjt nem más, mint önmegtartóztatás. Vállalhatod, hogy egy adott időszak alatt nem fogyasztasz húst, alkoholt, lemondasz a dohányzásról vagy éppen a cukorról, de tarthatsz léböjtöt is. A böjtnek általában a méregtelenítésben és az immunrendszer erősítésében van ilyenkor szerepe. Azt azonban fontos szem előtt tartani, hogy a böjt nem diéta, nem alkalmas gyors fogyás elérésére és nem ajánlott mindenkinek, például cukorbetegeknek, várandós nőknek, időseknek vagy gyerekeknek. Ha valamilyen tartós betegséged van, vagy rendszeresen szedsz étellel bevehető gyógyszert szintén lehet, hogy az orvosod nem fogja javasolja a böjtölést. Extrémebb böjtökbe pedig semmiképp se vágj bele, úgy, hogy előtte nem egyeztettél az orvosoddal.

Miért kezdj neki?

A böjtnek a lelki megtisztuláson túl az a funkciója, hogy megszabadítja a szervezetet a méreganyagoktól. A koplalás hatására csökkenhet a vérnyomás is és javítja az anyagcserét is, illetve segít picit „megpihenni” az emésztőrendszernek.

Ha minden játékszabályt betartasz a böjtölés végére megtanulhatod, miként győzd le a kötődésed egy-egy étellel kapcsolatban. Éppen ezért itt nincs „csak egy kicsit” vagy „csalónap”. A választott dolgot az egész böjt alatt ki kell hagynod az étrendedből. Ez lehet a hús, a cukor vagy éppen a liszt is, de az is böjtölésnek számít, ha csakis egyféle ételt fogyasztasz. Ha többféle alapanyagot vonsz meg a szervezetedtől, ott érdemes fokozatosan bevezetned a változásokat. Például, ha úgy döntesz vegán böjtöt tartasz, akkor apránként mondj le a húsról, tojásról, tejtermékekről, ahelyett, hogy egyszerre húznád ki mindet az étrendedből.

Mire figyelj közben?

A böjtölés során, mivel kevesebb ételt viszel be a szervezetedbe lehet, hogy gyengébb, ingerlékenyebb leszel, így a legelején nem ajánlott komoly fizikai aktivitás és lehetőleg ne ekkora időzítsd a fontos munkamegbeszéléseket. Ez különösen igaz azokra, akik léböjtölnek. Igyekezz sokat pihenni, aludni, mélyedj el egy jó könyvben.

A másik aranyszabály, hogy ezúttal sokkal jobban kell figyelni a megfelelő folyadékbevitelre, hiszen a böjtölés során (kivéve persze ha léböjt), gyakran kiesik az ételek által bejuttatott folyadékmennyiség.

A víz pótlása mellett pedig ügyelj arra, hogy a szervezeted most is elegendő vitaminhoz jusson, akár tabletta formájában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk



Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk


Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk