Ilyen a Veszprémi Utcazene Fesztivál
A fesztiválok színes forgatagában már sokszor kacérkodtunk a gondolattal, hogy egyszer el kéne látogatni a Veszprémi Utcazene Fesztiválra. Nem véletlen, hiszen a zenei felhozatal évről évre ígéretesen cseng. Az utcazenének pedig olyan varázsa van, melyben könnyen el tud veszni bárki.
A négynapos rendezvény nyolc helyszínen várja a zene rajongóit, de muzsikusok bárhol, bármikor felbukkanhatnak, ezzel borítva a gondosan felállított terveket. A színpadok egy része Veszprém gyönyörű Óvárosában állnak, ahol könnyű elveszni, a térkép viszont, amit a fesztivál programfüzetében találhatunk, szinte használhatatlan. De semmi gond, hiszen itt csak a fülünket kell követni, hogy az utcácskák és terek labirintusán keresztül odataláljunk a mini színpadokhoz, és pár óra leforgása alatt olyan otthonosan mozgunk majd egyik helyszínről a másikra, mintha tősgyökeres Veszprémiek lennénk.
A programfüzetben csupán az időpontok miatt érdemes bogarászni, felesleges egy fix tervet felállítani már az első nap, hiszen ezek hamar borulhatnak. Szeretnél minél több ismeretlenül csengő név zenéjébe belehallgatni, de könnyen előfordulhat, hogy megbabonázva állsz majd az egyik színpad előtt és nem jutsz el a következő helyszínre. A kiválasztott csapatok olykor csalódást okozhatnak, de ez az érzés hamar elmúlik, hiszen pár lépés után, a következő színpadon meglep az egyik együttes azzal, hogy előveszi a „híres-neves” csákánygitárt, ahogy azt a Heads tette.
Vagy megismerkedhetsz a Band of Streets zenekarral, akik akusztikus formában, fúvós hangszerekkel szólaltatják meg Mr. President slágerét, a Coco Jambo-t. És csak kicsit bánod, hogy a Tükezoo koncertjének csak az utolsó számára értél oda, a magyar Dub Fx-et, Allan Nest, Pusztai Julit vagy épp a Headbengset ki kellett hagynod, hiszen a csapatok és énekesek mindennap fellépnek a színpadok valamelyikén, így szinte semmiről sem lehet lemaradni, vagy mégis?
Természetesen a külföldi fellépők is kitettek magukért, reggae zenével vezette fel az estét a Rhomanife. A hattagú spanyol együttes, a Skarallaos ugyan alig fért fel a pódiumra és mikrofon már nem is jutott nekik, mégis akkora bulit csináltak, hogy az ember azt hitte talán a színpad is beszakad majd alattuk, ezzel elrabolva a közönség szívét. Frederik Konradsen egy szál gitárral kápráztatta el a nagyérdeműt. A La Tresca pedig a nagyszínpadra varázsolta a világzenét két órára.
Ez nem az a fesztivál, ahol az együtteseket fellépés után mikrobuszba pakolva elszállítják a szállásukra. Aki épp nem muzsikál valahol, az elmegy egy koncertre vagy épp a színpadon kívül az egyik árkád alatt folytatja. Még a nagyobb nevek, mint a Wombo Orchestra tagjai is, jót táncolnak az utánuk következő együttes muzsikájára. A közönség és kedvenceik bárhol, bármikor találkozhatnak, hiszen a mini színpadokhoz még backstage sem tartozik. Testközelből láthatjuk, hogyan készülnek fel a csapatok a színpad mellett, mögött, vagy, ahogy azt Pusztai Juli zenésztársa tette, gadulkáját hangolva, az „igazi kommenteket” keresve. Mint megtudtuk a polgárőröktől, Guszti bácsi az, aki megmondja a tutit.
A folytonos újratervezés azonban garantált, a programok között sakkozni még a rutinos fesztiválozóknak is igazi kihívás. Utolsó napra pedig úgy érzi az ember, hogy szinte lehetetlen kiválasztani, kit szeretne még egyszer, utoljára meghallgatni, esetleges miről szeretne lemaradni.
Az ingyenes fesztiválra a hétvégén még bárki lejuthat, vonattal is csupán másfél óra az út Budapestről, az élmény pedig garantált. Ti jöttök Tükezoo koncertre? Nem ismertük őket, csak egy számot hallottunk tőlük tegnap, de ma biztosan ott leszünk!!! Reggel felkeltünk, átgondoltuk mit csináltunk tegnap, megnéztük a programfüzet és arra jutottunk: „Újratervezés…”
Nyomj egy lájkot, ha szereted az utcazenét!
