hirdetés

PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Verseny, buli és jótékonyság: KOPAJ Szegeden

Idén a vicces videók, illetve a trollkodás mellett rászoruló gyermekeknek is segítettek a szegedi kollégium legendás versenyén.
Írta: Petrovics Cs. - Címkép: Debreczeni Imre - szmo.hu
2014. október 20.

hirdetés

Mint minden évben, így idén ősszel is igazi versenylázban égnek a szegedi Károlyi Mihály Kollégium lakói. Újból elérkezett a KOPAJ - vagyis a Kollégiumi Pajkosságok - ideje, amikor is a jól ismert diákotthon szintjei újból próbára tehetik a tudásukat, kreativitásukat, illetve - kár lenne tagadni - a májukat is.kopaj_2011_1_nap_1kopaj_2011_1_nap_100kopaj_2011_1_nap_111kopaj_2011_2_nap_186kopaj_2011_3_nap_140kopaj_2011_3_nap_169

A Kollégiumi Pajkosságok (rövidítve KOPAJ) egy tipikus „vérre menő harc” Szeged legnagyobb egyetemi kollégiumának a szintjei között. Hagyományai mintegy 30 éves múltra nyúlnak vissza: egészen pontosan sajnos senki sem emlékszik, hogy kinek a fejéből pattanhatott ki és milyen célból, egy dolog azonban biztos: a Károlyi kolesz lakói nagyon hálásak érte.

A KOPAJ alapsémája évről évre ugyanaz, ám a diákotthon lakói minden esztendőben megbolondítják a rendezvényt néhány újdonsággal is. Hagyományosan kedden este kezdődnek el a pajkosságok egy puzzle-versennyel, illetve az éjszakai vetélkedőkkel. A szerdai napon városi mulatságok, majd kisebb performanszok várnak a szintlakókra, amelyeket a kollégium összes diákja előtt kell bemutatniuk. Csütörtökön különböző sportprogramokban (foci, lábtenisz, tollaslabda, stb…), illetve ügyességi feladatokban tesztelhetik tudásukat az egyetemisták, másnap pedig a 20 perces, saját gyártmányú rövidfilmeket kell levetíteniük a nagyérdeműnek. Pénteken este van a nagyszabású eredményhirdetés is, ahol végül minden eldől: az a szint, aki megnyeri a KOPAJ-t, nem csak hatalmas tiszteletben részesül, hanem a szponzoroknak köszönhetően értékes ajándékokban is. További elismerés, hogy a győztes emelet szervezheti meg a jövő évi Kollégiumi Pajkosságokat.

Az idei KOPAJ-t november 18. és 21. között rendezik, ám az előfeladatoknak köszönhetően már most is „vérre menő harcot” vívnak egymással a szintlakók. Ebben az esztendőben például egy bármilyen közismert videoklip újradolgozott változatát kellett leforgatniuk az emeleteknek, feltölteni a YouTube-ra, és lobbizni azért, hogy minél többen nézzék meg az elkészült remekműveket. Az utolsó remake-videó szombaton került fel a jól ismert weboldalra, de a legtöbb alkotást már két-három hete feltöltötték a delikvensek. (A szavazás részleteit, illetve a legviccesebb videókat a cikk vége felé találjátok).kopaj_2011_2_nap_1kopaj_2011_2_nap_139kopaj_2011_2_nap_169kopaj_2011_2_nap_179

A második előfeladat egy nagyon szép gesztussal egybekötött erőpróba: plüssfigura-gyűjtés. Értelemszerűen az a szint győz ebben a kihívásban, amelyik a legtöbb játékot tudja összegyűjteni a Kollégiumi Pajkosságok megnyitójáig. Az egybehordott plüssöket még karácsony előtt szétosztják a rászoruló, illetve beteg gyermekek között.00110628130_1003928999634116_3553178145316226670_nIMG_0230IMG_0229

Mi személy szerint az „A” épület lakóira vagyunk a legbüszkébbek, ugyanis ők nem csak a kollégiumon belül hirdették meg a plüssfigura-gyűjtést, hanem konkrétan publikussá is tették az eseményt. Első körben több mint ezer embert hívtak meg az nagy alkalomra, amely október 28-án reggel 10 órától délután 16 óráig zajlott a Szegeden a Tanulmányi és Információs (TIK) előtt. Nagyjából 12 zsák plüssfigurát sikerült összegyűjteniük a szervezőknek, informátoraink szerint pedig kétségtelenül az a kislány volt a legbájosabb, aki a kedvenc játékát, egy aranyos télapót bízott rá a diákotthon lakóira, hogy továbbítsák a rászoruló gyerekeknek.

hirdetés
A Károlyi Mihály Kollégiumban 10 emelet van, plusz egy külön létesítmény, amelyet „A” épületként szokás emlegetni. Az „A” épület is háromszintes, ám csak a harmadikban laknak egyetemisták, a másik kettő pedig turistaszállóként funkcionál.

Nem maradtatok le semmiről, ha ti is szeretnétek segíteni a lelkes kollégistáknak: az előző időponthoz egy hétre (tehát jövő hét kedden) ismét megrendezik a plüssfigura-gyűjtést. Ha Szegeden jártok, és szívesen adakoznátok, csatlakozhattok az eseményhez. Azzal is sokat segítetek, ha meghívjátok az ismerőseiteket. Hajrá „A” épület! :)10169267_1003928616300821_3557786269079204704_n10354221_814724675256968_6126668939533348878_n

A videoklip újradolgozásokhoz visszatérve: nagyon fontos a sok kattintás, ugyanis az a felvétel, amely nem szerez elég nézettséget, eleve hátrányból indul a Kollégiumi Pajkosságokon. Ezen felbuzdulva igazi aljas trükköket próbáltak bevetni a diákotthon lakói: itt például egy hamis hírrel nyertek több mint 1000 látogatót a 3. emeletes diákok. Az összes remake-videót ezen a linken nézhetitek meg, ha pedig kíváncsiak vagytok a jelenlegi állásra, ide kell kattintanotok.

Személyes kedvenceink:poop

Az előző Kollégiumi Pajkosságokat a 6. szint nyerte meg, amelynek az okairól mi is beszámoltunk.

Fényképek forrásai: a KOPAJ hivatalos weboldala / PartyPonty / Facebook / Debreczeni Imre

Ha te is szívesen részt vennél a KOPAJ-on, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk