?> /programok/nyolcadszor-is-ordogkatlan/ Nyolcadszor is: Ördögkatlan | szmo.hu
hirdetés

PROGRAMOK

Nyolcadszor is: Ördögkatlan

Cirkusz, színházi előadások, kiállítások is lesznek. Koncertet ad a Quimby, a 30Y és a Kiscsillag is. Nézzétek a többi programot!

Link másolása

hirdetés

Ha a nagy elődöket, a Művészetek Völgyét és a Mediawave Fesztivált vesszük alapul, akik idén ünneplik fennállásuk 25. évfordulóját (nem mellesleg mindkét csapat vendégeskedik a Katlanban), a nyolcadik év még nem sok. 2008-ban gondolta úgy Kiss Mónika és Bérczes László, hogy barátaikkal létrehoznak Baranyában egy fesztivált, ahol védnöküktől, Törőcsik Maritól lopott mottóval összegyűjtik a "nem normális" embereket. Törőcsik mellett a másik védnök Cseh Tamás volt, aki meg is nyitotta az első Ördögkatlant. Ebben az évben augusztus 4-től 8-ig lesz.

„… az igazi élmény és bizonyosság 2011 augusztusában ért, amikor először látogattam a fesztiválra, és öt napon át megtapasztalhattam, hogy ennyi idő és tapasztalat után is rá tudok csodálkozni az emberekre: hogy a minőség, a sokszínűség, a kíváncsiság és mindenekelőtt az egyszerűség és a szeretet ebben az oly nehéz és sokszor embertelennek tűnő 21. században is boldog közösségeket tud létrehozni” - mondta a fesztiválról Törőcsik Mari.

halek mira

halek mira 2

halek mira1

hirdetés

hm

hm6

Ennek a fesztiválnak a céljai alapvetően különböznek a mezőny többi tagjáétól. A szervezők az emberség, a sokszínűség és a minőség ötnapos ünnepét szeretnék megteremteni, és arra törekednek, hogy minden értéket felmutató műfaj megmutatkozhasson. Mindezt úgy, hogy a mainstreamtől a marginális kísérletekig minden helyet kaphasson. A művészeti ágak legjobbjait hívják meg a négy katlanfaluba, és általuk teremtenek lehetőséget arra, hogy sok ezren találkozhassanak.

Helyszínek

Nagyharsány és a Szoborpark

Kisharsány és a Vylyan terasz

Palkonya

Beremend

Díszvendégek

Örkény Színház

Amikor 2001-ben Mácsai Pál átvette a bulvárban utazó „KisMadách” vezetését, még csak remélhettük, hogy az ország egyik legerősebb művész-színháza születhet itt meg. Nos, azóta megszületett. Olyan előadásokat nézhettek meg, mint a Tóték, Azt meséld el, Pista, Anyám tyúkja, sőt a teljes társulat tart „Esztrád” címmel koncertet is, nem beszélve a Máthé Zsolt által levezényelt Örkény-Vurstliról.

Ránki Dezső

Ránki Dezső kétszeres Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar zongoraművész, aki nemcsak az ország, de a világ vezető zongoraművészeinek egyike.

Dresch Mihály

A magyar jazz megkerülhetetlen alakja, idén hatvan esztendős. A zenész többféleképpen is jelen lesz a fesztiválon. A „Dresch Quartet” népzenében gyökerező jazzt játszik a Vylyan Teraszon, „Dresch Misi Vonós Quartet” jazzből is táplálkozó népzenét játszik Palkonyán, nem mellesleg a kaposvári Bányavakság zenéjét is ő szerezte.

Wahorn András

A mezőszemerei képzőművész, a barátait is hozza majd. A Tapasztalt Ecsetek kiállít és koncertet tart, miközben András falfreskót fest a nagyharsányi legendáról és ő lesz a Búcsúkoncert Zenekar sztárvendége is.

hm4

hm5

tl

tóth lászló1

A programok között cirkusz is lesz. Néhány évvel ezelőtt nagy szenzáció volt a francia Galapiat Cirque kisharsányi szereplése. Ebben az évben pedig holland kortárs cirkusz érkezik a faluba, és a Cirque Platzak három napon át szórakoztat majd benneteket. A fesztiválon színházi előadások és gyerek-és családi programok is lesznek.

Koncertet ad többek között a Quimby, Palya Bea, a 30Y, a Kiscsillag és Udvaros Dorottya is. Lesz számtalan kiállítás, mint a már említett Tapasztalt Ecsetek vagy például Sprok András szobrai is ki lesznek állítva, illetve Szikszai Rémusz fotókiállítása és Gábor Béla kiállítása is Cseh Tamásról. Filmeket is nézhettek majd, hiszen ott lesz az Örkény-mozi és részt vehettek beszélgetéseken is, ahol művészek gondolatait hallgathatjátok meg, például Wahorn Andrással is találkozhattok itt. Ezeken kívül lesz még Katlanfutás és még számos program, amikről a fesztivál oldalán olvashattok és ha a programokban változás lesz, akkor arról ITT tájékozódhattok.

Jegyek

Ördögkatlan Fesztivál

Augusztus 4-8.

HETI BÉRLETEK:

elővételben:

június 16-tól augusztus 3-ig: 10.000 Ft

a helyszínen: 12.000 Ft

NAPIJEGY:

elővételben

3.500 Ft

ONLINE ELŐVÉTEL CSAK MÁJUS 5-TŐL, LIMITÁLT PÉLDÁNYSZÁMBAN! OTP Klub bankkártyával 50%-os kedvezménnyel!

a helyszínen

3.900 Ft

A HELYSZÍNEN EZEKET FOGADJÁK EL

Készpénz

Bankkártya (Visa, MasterCard)

OTP, MKB és K&H Szép kártya (Szabadidő zseb)

Erzsébet utalvány (Szabadidő és Ajándék típusok)

Sodexho utalvány (Ajándék, Kultúra, Bónusz típusok)

10 éves kor alatt minden program ingyenes, a gyerekprogramok és kiállítások pedig mindenkinek ingyenesek!

Bérletek elővételben vásárolhatók:

online bank- és Szép kártyával: ITT.

személyesen készpénzzel és bankkártyával:

országosan az INTERTICKET JEGYIRODAI HÁLÓZATÁBAN

PÉCSETT a Pannon Filharmonikusok pénztárában

Kodály Központ jegypénztára (7622 Pécs, Breuer Marcell sétány 4., Tel: 72/500-300)

Nyitva tartás: Hétfő-szombat 10-18h, vasárnap: szünnap

Vasárnapi rendezvény esetén a pénztár az előadás kezdete előtt 1,5 órával nyit.

személyesen készpénzzel, bank- és SZÉP-kártyával, kultúra utalványokkal:

Szabadtér Jegyiroda

(1065 Bp., Nagymező utca 68., tel.: 06 1 301 0147, H. 12-18, k-p.: 10-18, hétvégén: zárva)

Ha Te is részt vennél a fesztiválon, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk