HÍREK

Nagyszabású ünnepségen köszöntötték az olimpia magyar birkózó hőseit

A magyar birkózó delegáció tagjainak hatvan százaléka tért haza pontszerzőként Tokióból.

Link másolása

Nagyszabású ünnepség keretében köszöntötték szerdán a tokiói olimpia magyar birkózó hőseit, köztük az aranyérmes Lőrincz Tamást és az ezüstérmes Lőrincz Viktort.

A Birkózó Fieszta 2021 elnevezésű, a magyar szövetség (MBSZ) által szervezett, a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) megtartott rendezvényen Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja kiemelte, hogy a magyar birkózó delegáció tagjainak hatvan százaléka tért haza pontszerzőként Japánból.

"Kitettetek magatokért" - gratulált a volt köztársasági elnök, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a Tokióban nagyszerű sikereket elért Lőrincz testvérek eddig életük több mint a felét a birkózószőnyegen töltötték.

Schmitt hozzátette: a birkózás, mint az olimpiák egyik legősibb sportága egyre modernebbé és egyre érthetőbbé vált és a bíráskodás is egyre tisztességesebb lett. Végül arról beszélt, hogy nem szabad megfeledkezni a sikereket elért versenyzőket felkészítő szakemberekről és nevelőedzőiről sem.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke beszédében azt hangsúlyozta: a magyar birkózósportban tapasztalt "összekapaszkodás" és együttműködés volt a titka annak, hogy éppen a szövetség jubileumi 100. évében született meg a sportág 20. olimpiai aranyérme.

"Ha mindenki összefog, rendkívül sikeresek tudunk lenni. Be tudjuk bizonyítani, hogy a magyar sport a magyar kultúrának az egyik legfontosabb és legsikeresebb része, és annak egyik ékköve a magyar birkózósport" - jelentette ki Németh Szilárd, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak is azért, hogy nemzeti ügyként, stratégiai ágazatként kezeli a sportot.

Orbán Győző, a Budapesti Honvéd birkózó-szakosztályának elnöke kiemelte:

Lőrincz Tamás és Viktor csodát tettek azzal, hogy egyéni sportágban, ugyanazon az olimpián, testvérpárként álltak fel a dobogóra.

"Sok apró dolognak kellett ehhez összeállnia, amihez mindenki hozzátette a magáét" - állapította meg.

Hegedűs Csaba, München olimpiai bajnoka, a szövetség korábbi elnöke szerint Lőrinczék, valamint Szőke Alex tokiói világra szóló eredményeire egyszerűen nem lehet szavakat találni.

Ezt követően egymás után szólították a színpadra a Tokióban járt magyar birkózó-delegáció tagjait, kezdve a bíró Pán Szabolcstól Bacsa Péteren, az MBSZ alelnökékén át a kötöttfogásúak szövetségi edzőjéig, Sike Andrásig. Ezután következtek a versenyzők, elsőként Sastin Marianna, a legnagyobb üdvrivalgás természetesen a Lőrincz testvérek színpadra lépését kísérte. Hosszú percekig zúgott a vastaps, több százan - köztük jó néhány birkózópalánta - felállva ünnepelték az aranyérmes Tamást és az ezüstérmes Viktort, akiknek a legemlékezetesebb tokiói pillanatait a képernyőn újra átélhették a jelenlévők.

Lőrincz Tamás elmondta, hogy testvére, Viktor milyen erőt adott neki a folytatásra a rosszul sikerült riói olimpia után, utóbbi pedig arról beszélt, hogy most már úgy érzi, megnyert egy ezüstérmet, nem pedig elvesztett egy olimpiai döntőt. Álomszerűnek nevezték, hogy egymás nyakában láthatják az olimpiai érmeket.

A közeljövőről annyit árultak el, hogy az elkövetkezendő hetekben igyekeznek minden meghívásnak eleget tenni, hogy a fiatalok körében népszerűsítsék a birkózást, majd augusztus 22-étől egy héten át csak a horgászattal fognak foglalkozni.

Az esemény csúcspontjaként Lőrincz Tamás fényképe is bekerült az sportág magyar olimpiai bajnokainak arcképcsarnokába és birtokba vehette a nevét viselő páholyszéket is, amihez a korábbi olimpiai bajnokok, köztük Varga János, a Nemzet Sportolója, Repka Attila és Farkas Péter is személyesen gratulált.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Gyereksebész: „Fejem, mikor tegnap délután megtudtam, hogy egyedül maradtunk Észak- és Közép-Magyarország területére”
Kőnig Róbert bejegyzése szerint 24 óra alatt 163 gyereket kellett ellátniuk. Nem mindegyik szülő viselte jól, hogy többet kellett várniuk.

Link másolása

Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész a közösségi oldalán írta meg, hogy milyen komoly problémával szembesültek vasárnap.

Mint írja, az

ő kórházuk maradt egyedüli gyermeksebészet és gyermektraumatológiai ügyeletes Észak- és Közép-Magyarország területén. Így nem csoda, hogy hatalmas tömeg várt ellátásra. 24 óra alatt 163 gyereket láttak el.

Még egy fotót is megosztott magáról, melyhez azt írta:

„Fejem, mikor tegnap délután megtudtam, hogy egyedül maradtunk Észak- és Közép-Magyarország területére, gyermeksebészet és gyermektraumatológiai ügyeletesként… Szerintetek, a kialakult helyzetet és a hirtelen rövid idő alatt, nagyon-nagyon megnőtt betegforgalmat és az egymás után érkező mentőket, hogy reagálták le a szülők?

A – mindenkinek türelmes volt és megértő

B – sértegettek, fenyegettek, rám törték az ajtót

C – kis zsörtölődés és semmi más”.

Az interneten elérhető adatok szerint Kőnig Róbert a János kórház gyermeksebészetén dolgozik – írja a 24.hu.

A kommentelők sem hagyták szó nélkül az esetet. Többek között azt írták.

„Mindenki igazsága valid és érthető. Borzalmas kizsákmányolása annak az egy gyereksebészetnek, és borzalmas azoknak a szülőknek, akik a gyermeküket féltik.

Mindenki helyében ott üvöltenék a kormány ablaka alatt.”

„Ez nemcsak a sérült gyermekeket érinti, hanem az összes olyan embert a régióban, akikhez azért nem ér oda a mentő, mert Észak-Magyarországról 200km-ről viszi mentő Pestre a traumás gyerekeket, ami oda-vissza min. 4 óra....de még mindig nem fáj eléggé...”

„Ne essünk ugyanabba a hibába, mint a gyereküket féltő, kétségbeesett szülők! Én őket is megértem. A kialakult helyzetért itt nem a váróteremben kell keresni a hibást, ezt mindannyian tudjuk! Abban az irányban kell tenni valamit, de sürgősen, hogy ezt mindenki megtudja, még Pintér is! Ne egymást bántsuk már emberek!”

„Klasszikus esete annak, amikor az orvos etikai kötelessége, hogy jelezze hivatalosan, hogy az ellátórendszer nem teszi lehetővé a betegek tisztességes gyógyítását.”

„Így járt a férjem is, mikor egyedül volt ügyeletes Cegléden a szülészet-nőgyógyászaton, és a szolnoki kismamákat is oda vitték... 40 év tapasztalat után is gyomorgörcsös feszültséggel indult be dolgozni. Amúgy meg sajnos ez borzasztó!”

Az orvos pár órával később egy újabb posztban megírta, hogyan zajlott az aznapi rendelés:

Azt írta:

„Bár a szülők túlnyomó többsége amellett, hogy ugyanúgy aggódnak a gyermekeikért mint bármelyikünk, megértette, hogy ez egy 'vis major' helyzet, és hogy meg fog nőni a várakozási idő, ugyanott sajnos voltak páran, akik hangulatot keltettek és valóban sértegettek, fenyegettek, ránk törték az ajtót. Természetesen az ő gyermekeiket is kedvesen láttuk el és mindenkit a problémájának súlyossága szerinti sorrendben hívtunk be. Büszkén jegyzem meg, hogy senkivel nem váltunk el haragban, legfeljebb halkabban köszöntek el. Köszönöm kiváló kollégáim remek munkáját!

Iszonyú nehéz nyugodtnak maradni, mikor a gyermekünk bajban van, sőt esetleg fájdalmai vannak. De fontos megérteni azt is, hogy mi MINDENKI gyermekeiért vagyunk ott és nekünk minden gyermek fontos!

Köszönjük, ha azzal segítitek a gyermekek ellátását, hogy higgadtak maradtok a várótermekben. Ez az ő lelküknek a legfontosabb...”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Novák Katalin a Budaházy-ügyről: „Azok, akik most végrehajtási kegyelmet kaptak, nem vettek részt olyan cselekményben, amelyben akár egyetlen személy is megsérült volna”
A köztársasági elnök a kegyelem ellenére nem gondolja, hogy Budaházy György hős vagy ártatlan lenne. Állítása szerint a Vatikánban tudtak arról, hogy a pápalátogatásra hivatkozva részesítette kegyelemben Budaházyékat.

Link másolása

Hosszú interjút adott Novák Katalin a 24.hu-nak, ahol szóba került többek között a Budaházy Györgynek adott elnöki kegyelem kérdése is.

A köztársasági elnök még az áprilisi a pápalátogatás alkalmával adott kegyelmet Budaházy Györgynek és a Hunnia-ügyben börtönben ülő elítélteknek. Budaházyt idén márciusban ítélték jogerősen 6 év fegyházbüntetésre terrorcselekmény és más bűncslekmények miatt, miután társaival együtt 2007 és 2009 között több kormánypárti képviselő háza ellen intéztek Molotov-koktélos támadásokat, Hiller István ingatlanjára pedig rálőttek.

Novák most arról beszélt, hogy ez volt az egyik legnehezebb döntése köztársasági elnökként, ami általában is a legnehezebb jogköre az államfőnek. Azonban a mai napig úgy gondolja, hogy helyes döntést hozott azzal, hogy felfüggesztette a büntetések végrehajtását.

Novák szerint azonban Budaházy a végrehajtási kegyelem ellenére nem hős és nem is ártatlan.

Elmondása szerint Budaházyék a büntetett előéletük és a közügyektől való eltiltásuk eltörlését is kérték tőle, ezt azonban ő elutasította.

„Azok, akik most végrehajtási kegyelmet kaptak, nem vettek részt olyan cselekményben, amelyben akár egyetlen személy is megsérült volna”

- válaszolt arra a felvetésre, hogy olyanoknak adott kegyelmet, akik jogerős bírósági döntés szerint megvertek egy embert, döntésében pedig nem játszott szerepet semmilyen politikai meggyőződés, sőt kifejezetten elítéli azt, ami történt.

A köztársasági elnök szerint a Vatikán is tájékozódott arról, hogy milyen döntést hozott meg a katolikus egyházfő látogatására hivatkozva.

Arra a kérdésre, hogy vállalja a felelősséget azért, hogy Budaházy a végrehajtás felfüggesztése alatt erőszakos bűncselekményt követ el, úgy válaszolt, hogy magát az eljárást pontosan ezért nem szüntette meg, így azonnal újraéledne a kiszabott büntetés egy bűncselekmény elkövetése esetén.

A Budaházy érdekében folytatott lobbi képviselőivel állítása szerint nem beszélt személyesen, Andrásfalvy Bertalan tanácsadójával pedig nem került szóba köztük az ügy, miután ez utóbbi aláírta a kegyelmi ügyben indított petíciót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Áron alul vinné a MÁV az egyedülálló anyuka házát a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt
Egy szakértő szerint jóval kevesebbet kínálnak az „útban lévő” ingatlanért, mint amennyit az piaci alapon érne. Szilviának és 14 éves lányának 40 napja maradt, hogy elhagyják az ingatlant.

Link másolása

A kormány az egyik legkomolyabb presztízsberuházásként kezeli a kínai pénzből épülő Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését. Nem csoda, hogy gőzerővel vásárolják fel azokat a telkeket, amik „útban vannak” az építkezéshez.

Így járt a Blikk által bemutatott Szilvia és lánya is. Az ő házukat ráadásul a nő szerint jelentősen áron alul akarja felvásárolni a vasúttársaság – azaz rajta keresztül az állam.

Összesen 17 millió forintot kapnának XXIII. kerületi házukért, amelyben jelenleg egyedül él 14 éves lányával.

„Édesanyám halála után a bátyámmal ketten örököltük a XXIII. kerületi, 87 négyzetméteres házat, amelyből két önálló lakás van kialakítva” – mondta a lapnak Szilvia. A MÁV értesítése a megállapodásról még a tavaly elhunyt asszony nevére érkezett, ráadásul egy olyan lakcímre postázták, ahonnan már nyolc éve elköltöztek. Így egészen idén januárig nem is tudtak arról, hogy az állami vasúttársaság kisajátította a házat.

„Április közepére sikerült elérnünk, hogy újratárgyalják az ügyet. Ez meg is történt, ám nem sokra jutottunk: kijelentették, hogy marad az összeg, amit korábban megállapítottak” – folytatta a történetet. A szakértő szerint áron alul értékelte az ingatlant. Ő 34 millió forintban állapította meg az értéket, de mivel testvérével ketten tulajdonosok, fejenként 17 milliót kapnának. Ebből kellene új otthont találnia.

Ráadásul meglehetősen gyorsan: a határozat szerint ugyanis a pénz átutalását követő 60 napon belül el kell hagyniuk a házukat, ahol addig éltek. Mostanra már 40 napjuk sem maradt. A nő az első értesítés után fellebbezhetett volna, de nem tudta megtenni, mivel az rossz címre érkezett.

A Blikk által megkérdezett ingatlanszakértő szerint a ház értékét jelen állapotában némileg csökkenti, hogy közel van a sínekhez, ugyanakkor már a képek alapján is látszik, hogy a tulajdonosok áldoztak az ingatlanra, a tető például teljesen új.

Szerinte a ház akár 10 millióval is többet érhet, mint amit a kirendelt szakértő megállapított.

A portál megkeresésére a MÁV elmondta: a területszerzési eljárás kezdetén a kártalanítási összeg megállapítása érdekében, független igazságügyi szakértő kirendelését kéri a kisajátítási hatóságként eljáró illetékes kormányhivatal hatósági osztályától. A kirendelt, független igazságügyi szakértő a szakmai és jogszabályi előírások alapján, az adott ingatlan sajátosságaira figyelemmel állapítja meg a kártalanítási összegét.

Ezután az igazságügyi szakértő szakvéleményt készít, majd a MÁV által megbízott ügyvédi iroda vételi ajánlatot küld az ingatlan tulajdonosának/tulajdonosainak. Amennyiben az ajánlatot valamely tulajdonos nem fogadja el, vagy a vételi ajánlatra nem válaszol, akkor a MÁV által megbízott ügyvédi iroda az adott tulajdonos tulajdoni hányadára kisajátítási eljárást indít az ingatlan fekvése szerint illetékes kormányhivatalnál, mint kisajátítási hatóságnál.

Szilvia számára a polgári per maradhat a megoldás, az azonban akár évekig is elhúzodhat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Fotókon a pedagógusnapi tüntetés: „Most a pedagógus lett az új Brüsszel”
A tanárok az év többi napján is ugyanolyan fontosak, mint ma – hangzott el a megmozdulás végén.

Link másolása

Hétfőn délután Budapesten az Oktogonnál gyűltek össze újra a pedaógusokért kiállók. A tömeg innen a Belügyminisztériumhoz vonult, ahol a felszólalók méltatták a tanárok munkáját és felhívták a figyelmet arra, hogy mennyire fontos szerepük van a jövő generációjának nevelésében.

"Nincs tanár, nincs jövő" - hangzott fel többször is.

A felszólalók között voltak szülők, diákok és tanárok is. „Ma nem tiltakozni vagyunk itt, nem is kordont bontani. Ma azért gyűltünk össze, hogy megünnepeljük a pedagógusainkat” - mondta az ADOM Diákmozgalom szóvivője, Bozai Ákos.

Tarnai Katalin a PDSZ-től azt emelte ki, hogy a tanárok és a diákok „most már egy oldalon állnak”. Szerinte nehéz helyzetbe állítja a pedagógusokat a kormány, mert abban kéne dönteiük, hogy „cserben hagyják-e a diákokat, vagy magukat áldozzák inkább fel”.

Pál Alexandra a PDSZ-től úgy foglamazott, hogy azért küzdenek, hogy elmondhassák a véleményüket, „hogy embernek érezhessük magunkat akkor is, amikor a kérdésre, hogy mi a foglalkozásunk azt válaszoljuk, hogy tanár vagyok”.

Gönczy Andrea elmesélte, hogy pedagógus szüleinek nem lett sok pénzük, de tisztelték őket. „Most a pedagógus lett az új Brüsszel”. Mindez azért, mert kimondták, hogy baj van az oktatásban.

Takács Lara, 15 éves diák, az ADOM Diákmozgalomtól pedig arról beszélt, hogy azért vannak itt, hogy „kicsit visszaadjanak abból, amit kaptak, hogy köszönetet mondjanak a pedagógusoknak, mert nélkülük nem lesz holnap.”

A beszédek után megköszöntötték a pedagógusokat. Az esemény végén pedig felhangzott: “Folytatjuk”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk