PROGRAMOK
A Rovatból

Húsvéti programok országszerte

A húsvéti ünnepen rengeteg rendezvény, fesztivál, program közül választhattok országszerte, a legjobbakból válogattunk most nektek.

Link másolása

Ha még nem tudod, mit csinálj ezekben a napokban, válogass kedvedre a most következő, szubjektív listából!

Április 19-22., Szennai Skanzen

A Kaposvártól nyolc kilométerre található falumúzeum portáin péntektől vasárnapig hagyományos technikájú tojásfestő-, tojáshímző-bemutatón, tojáskereső foglalkozáson, sonka- és tormakóstolón, valamint szagosvíz-készítésen vehetsz részt.

Hétfőn hagyományos húsvéti locsolkodásra, a Ziránó Színház Babszem Jankó című bábelőadására, a Násfa Együttes népzenei koncertjére, helyi termékek vásárára és kézműves foglalkozásra várják a közönséget. Ha ellátogatsz megismerkedhetsz a hagyományos állattartással, a gyümölcsészettel, a gyógynövények termesztésével és alkalmazásával is. Bővebb infok ITT!

Április 21., fertődi Esterházy-kastély

A kastély kamarakertjében délután kettőkor kezdődik a nyuszicsoki-keresés, majd fél háromtól gyermekfoglalkozásokat tartanak. A résztvevők több helyszínen ismerkedhetnek meg a húsvéti szokásokkal. Készíthetnek hímes tojást, üdvözlőkártyát, ajtódíszt, virágkosarat, lesz arcfestés és ügyességi verseny. A látogatók barokk ruhákba is beöltözhetnek, amit fotóval örökíthetnek meg. A kastély parkjában különleges látványosság fogadja az érkezőket, hungarocellből készítettek egy majdnem két és fél méter magas nyulat, amelyet mohával vonnak be. További infokat ITT találsz!

Április 20-22., Várkert Bazár

A gyerekek kézműves foglalkozásokon készíthetik el a húsvéti dekorációt, de lesz közös tojásfestés, gólyalábas utcaszínház, gyerekkoncertek és gyermekjátszó ház is. A látogatók a három nap alatt megkóstolhatják az ünnepkörhöz kötődő népi fogásokat, kipróbálhatják a modern street food ízeit, és válogathatnak a kézműves vásár termékei közül is. Napközben Czinege Tamás gasztronómiai előadást mutat be a színpadon, esténként pedig ugyanitt olyan előadók lépnek fel, mint a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Parno Graszt vagy a Firkin.

A húsvéti hosszú hétvégén induló Várból palota című sétán a középkortól máig lehet nyomon követni a királyok és államfők lakhelyének változatos történetét és felfedezni a Budai Palotanegyed rejtett titkait. A túrán való részvétel ingyenes, regisztrálni a Várkert Bazár honlapján keresztül tudnak az érdeklődők. További infokat ITT találsz!

Április 19-22., Siófok

Siófokon idén negyedik alkalommal rendezik meg a tavasz első nagy fesztiválját. A Húsvéti Nyuladalom négy napos ingyenes programsorozata április 19-22. között lesz a Fő téren. A Nyuladalom nemcsak nevében különleges: az évről-évre egyre sokszínűbb négynapos eseményen kézművesvásár, gasztronómiai különlegességek, kreatív gyermeksátor, tojásfa, valamint népi fajátékok sorakoznak majd a Fő téren, ahol minden a Húsvétról szól.

Idén is számos családbarát programmal készülnek a szervezők: lesz húsvéti játszópark, nyuszi gokart és ügyességi játékok várják a gyermekeket.

Természetesen a felnőttekről sem feledkeznek meg: este jön az Ocho Macho, Kökény Attila és a The Blackbirds, és a The Blackbirds, a Beatles emlékzenekar. További információkat ITT találsz!

Április 19-22., Hollókő

Kézműves portékák, gasztronómiai kalandok, hagyományos húsvétolás, locsolkodás, koncertek és rengeteg jó program vár rátok Hollókőn. Középkori húsvét is lesz Hollókő várában szombattól hétfőig lovagi táborral, fegyveres bemutatóval és középkori muzsikával. Részletes program itt.

A négy nap rendezvényei párhuzamosan zajlanak az ófaluban, a várban és a színpadon. Utóbbi helyszínen szombaton Szalonna és bandája ad koncertet, vasárnap a Kerekes Band mellett fellép a Nógrád Táncegyüttes, a Dűvő zenekar, népzenei koncertet ad az Aurevoir. A nap locsoló táncházzal zárul.

Középkori lovagi tábor életképét jelenítik meg a vár előtti téren, a várban középkori ruhapróbával és muzsikával, ügyességi játékokkal, lovagok fegyveres bemutatóival várják a Hollókőre látogatókat. Bővebb infokat ITT találsz.

Április 19-22., Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark

Az ország egyik legnagyobb húsvéti rendezvénye kicsiknek és nagyoknak is kellemes kikapcsolódást ígér. A skanzen utcáján sétálva a vendégek elleshetik olyan hagyományos mesterségek titkait, mint a bútorfestés és a fafaragás, megismerhetik a húsvéti tojásfestés praktikáit, és kiderül, miként kell a legfinomabb húsvéti kalácsot sütni. A rendre gyalogcsendőr ügyel, a kisebbeket mesekert, húsvéti játszóház várja, de az arra vállalkozók táncra is perdülhetnek az Üllési Fonó Néptáncegyüttessel.

A Nomád Parkban 10. századi tevékenységeket próbálhatsz ki: lőhetsz íjjal, emellett lesz kézi orsózás, rokkázás és szalagszövés is. A lovaspályán megismerheted a nomádok félelmetes harcmodorát, fegyvergyakorlatait és lovasjátékait. A Puszta Háza kiállításaival a természet értékeit tárja az érdeklődők elé, a madármegfigyelési nap keretében solymász- és méregkeresőkutya-bemutató is látható. A Hungarikum tárházban a szegedi halasbicskáról és a késesmesterségről nyílik kiállítás.

Húsvét hétfőn muzsikusok és táncosok zenés hírveréssel csábítják a látogatók a skanzenhez, ahol a déli harangszó után az Ányási kápolnánál Antal Imre plébános a hagyományoknak megfelelően megszenteli a kalácsot, a sonkát és a tojást. Ezt az ünnep leglátványosabb eleme, a húsvéti locsolkodás követi, a viseletbe öltözött legények vizes vödröket ragadnak, és felkeresik a skanzen házainál a lányokat. A programokat húsvéti bál zárja a makói Forgatós Táncegyüttessel. További infokat ITT találsz!

Április 21-22., Szentendrei Skanzen

A legősibb húsvéti jelképünk, a bárány tematikája köré csoportosul a Szentendrei Skanzen húsvéti programja is. Lesz bárányszépségverseny, bárányos totó, de megismerkedhetünk a juhászság és a pásztori létforma jellegzetességeivel is. A kézműves foglalkozásokon a tojásdíszítésen túl pásztorbot-faragásra és pásztortarisznya-készítésre is lehetőség nyílik. A színpadon zenél a Meszecsinka és a Tarsoly Zenekar, „Három templom, egy ünnep” címmel pedig tematikus túrán ismerkedhetünk meg három különböző vallás húsvéti hagyományaival. A programok a Skanzen normál nyitvatartási idejében is vásárolható belépőkkel látogathatók. Bővebb infokat ITT találsz!

Április 19-22., Diósgyőri vár

A Diósgyőri vár udvara megtelik élettel, izgalommal, tartalmas szórakozást kínálva a húsvéti hosszú hétvégén. Zenészek, mesteremberek, nyuszi simogató és finomságok várják az ide érkezőket.

Lesz csigafuttató, teknő horgászat, hordó húzogató, középkori kalapdobáló. Ki lehet próbálni a tojásdíszítést, a csuhézást, a gyöngyfűzést. Akár egy saját kezűleg készített nyuszival is hazatérhettek! Megcsodálhatjátok a tojáspatkolót munka közben.

A jó hangulatról az Agyagbanda és a Számadó zenekar gondoskodik. A bátrabbak a táncházba is bekapcsolódhatnak. Vasárnap Pék Dudás Zsuzsi szórakoztatja a közönséget interaktív bemutatóival. Mesél a szagos vizekről, a húsvéti hiedelmekről és népszokásokról is.

Hétfőn a Tardi Pávakör akik felelevenít a matyó hagyományokat és dalokat, bemutatják azt is milyen volt régen a locsolkodás.

Rendezvénybelépő: 1500 Ft, 6 év alatt ingyenes. További információkat ITT találsz.

Április 19., Budakeszi Arborétum

A Budakeszi Arborétum már nagypénteken programokkal várja az érdeklődőket. Délelőtt 10 órától a kézműves sarokban húsvéti tojásdíszeket készíthettek, melyek idén először akár az arborétum saját tojásfáján is elhelyezhetők. Ugyanitt vár titeket a bárány- és nyuszisimogató is, sőt húsvét hétfőn a legkisebbeknek az arborétum teljes területére kiterjedő nyúlfészek keresést is szerveznek. További infokat ITT találsz!

Április 22. Gozsdu udvar

Elsősorban kisgyerekeseknek ajánljuk húsvét hétfőn a Gozsdu Udvar ünnepi programját. 10 órakor interaktív zenés tornával indul a nap, később pedig arcfestés és nyuszisimogató is várja a vendégeket. A kézműves sarokban a legügyesebbek pedig még nyuszileső távcsövet is készíthetnek! A programok délután 2-ig tartanak. További infokat ITT találsz!

Április 20-22., Nagy Budai Húsvéti Vigasságok

Az ország egyik legnagyobb húsvéti mulatsága kerül megrendezésre Budán, a festői szépségű Bikás Parkban, a 4-es metró állomásánál. Rengeteg izgalmas programmal készülünk az egész családnak. Koncertek, vidámpark, állatsimogató, gasztrosétány, gyermekszínház és mesemondó színesíti az ünnepet. Nagy hangsúlyt fektetünk a hagyományőrzésre is. Lesz tojásfestés, locsolkodás, hagyományörző játszóház, gólyalábasok, artisták és még rengeteg izgalmas program.

A fesztivál idei vendége a VII. Húsvéti Bárányfesztivál. Itt lehetőséged lesz megkóstolni a legfinomabb bárányhúsból készült hazai és nemzetközi ételeket, de a gyapjúfeldolgozás rejtelmeibe is bepillantást nyerhetsz. A teljes hétvégét felölelő programból természetesen nem maradhatnak ki a kézműves foglalkozások és a hagyományőrző játszóházak sem. További információkat ITT találsz!

Április 19., Noé Állatotthon

Szeretettel várnak mindenkit, aki szeretne testközelből megismerkedni a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó állatokkal. A gondozók és önkéntesek segítségével lehetőség lesz simogatni nyuszikat, birkát, kecskét, malacot. Felhő, Jánoska, Barkó valamint az egész birkanyáj várja a simogató kezeket, de a simogatást és a finom falatokat nagyon szereti Flipper a kutyakecske, Jean, Hacsek, Bori és a többi malacka, a lovak, a lámák és minden szőrös, tollas állat itt a NOÉ Állatotthonban. Ingyenes! További infokat ITT találsz!

Április 21., Káptalantóti Piac

Ha éppen a Balaton-felvidéken jártok és szeretitek a különleges piacokat, akkor egyedülálló hangulattal, nyuszi simogatóval és húsvéti finomságokkal várnak benneteket a Káptalantó Piacon. További infokat ITT találsz!

Április 21-22., Mezőkövesd Matyó Húsvét

Népi játékok udvara, fa körhinta, tojásfestő bemutató és kézműves foglalkozás, népművészeti termékek, kirakodó vásár, mesterség bemutatók az alkotóházakban (bútorfestő, mézeskalácsos, szövő, tűzzománcos, fazekas), zene és tánc vár rátok a Hadas városrészben. További infokat ITT találsz!

Összegyűjtöttük, az ország kisvasútjainak programjait is:

Húsvéti hosszú hétvége a Kemencei Erdei Múzeumvasúton – április 19-22.

Húsvéti tojáskereső – Vál-völgyi kisvasút – április 20-21.

Húsvéti nyuszi járat – Almamelléki kisvasút – április 19-20.

Húsvéti kisvasutazás – Kaszó – április 20., indulás: 10 és 14 órakor

Húsvéti tojáskeresés – Mesztegnyői Erdei Vasút – április 20.

Húsvéti járatok – Királyrét

Nyuszivonat a Mátrában és a Bükkben – április 21-22. (Gyöngyös-Mátrafüred – ápr. 21.; Szilvásvárad és Felsőtárkány – ápr. 22.)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte
Szent István ünnepe egyúttal az államalapításé is, így ez a nap felejthetetlen élményt kínál mindenkinek. Mutatjuk a 2023. augusztus 20-ai programok kínálatát Budapesten és vidéken egyaránt.

Link másolása

Mit is ünneplünk augusztus 20-án?

Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Szent István napja egyben a magyar katolikus egyház egyik legfőbb – Magyarország első számú védőszentjének tiszteletére tartott – ünnepe.Szent Isvan Magyarország első számú védőszentje

Fotó: Markovics Z. Kristóf

Ezen a napon ünnepeljük továbbá:

Programok a fővárosban

SZENT ISTVÁN-NAPI VACSORA A HILTON BUDAPESTBEN

Honnan nézed idén a tűzijátékot? Az egyik legjobb budapesti tűzijáték-néző helyszín a Várhegy dunai oldala, mert a fényjáték mellett a páratlan történelmi környezetet is élvezheted a szabadban, a legjobb kilátóhelyeket keresve. 

Augusztus 20-án a Hilton Budapest egyedülálló világörökségi helyszínén hagyományos, ünnepi svédasztalos vacsorával várunk, ahol az ajtón kilépve máris a Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában találod magad.

A Láng Bistro & Grill Étterem vacsorája a tűzijáték előtt vagy után, hosszú nyitva tartással, 19:00-22:30 óra között felejthetetlenné teszi az idei programot.

Erre az alkalomra megálmodott, magyarosra hangolt, kreatív svédasztalos vacsora menüvel, a Kreinbacher Pincészet pezsgőjével érkezéskor, üdítő, -és dzsúsz választékkal várunk.

Az ár tartalmazza:

- Svédasztalos vacsora teljes választékát

- egy pohár Kreinbacher pezsgőt érkezéskor

- üdítők, dzsúszok és Floewater szűrt vízfogyasztást

- kávét és teát

- 5-12 év közötti gyermekeknek 50% kedvezményt biztosítunk.

- 5 éves kor alatt ingyenes a részvétel.

A menü ára: 29.900 Ft + 12% szervizdíj.

A Láng Bistro & Grill Étterem vacsoráját kulináris és családi eseményként ajánljuk a szabadtéri ünnepi program kiegészítéseként, amire ide kattintva foglalhatsz asztalt.

Szent István Nap 2023 - Az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték Budapesten

A hivatalos ünnepség Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezdődik 8 órától. Ezen a napon 10-18 óráig a Szent korona is megtekinthető. Folytatásként 9- 9.40 -ig légi és víziparádé is lesz a Dunán. Budán rendezik meg a mesterségek ünnepét, és ott mutatják be Magyarország tortáját. 17 órától a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmenettel tisztelegnek Magyarország fővédőszentje előtt. Az ünnepnapot az esti tűzijáték zárja. Ezen az ünnepen adják át a legtöbb állami kitüntetést is.

"Tűz és fények játéka" - A 2023. augusztus 20-i tűzijáték kezdete és menete

A "Tűz és fények játéka" műsorát a Margit hídtól a Petőfi hídig elterülő szakaszon lehet majd megcsodálni. A tűzijáték mellet fényfestést kap a Parlament, a Nemzeti Galéria és a Gellért-hegy is. A műsort különleges, két részes drónshow, valamint fény- és lézershow egészíti ki.Tűzijáték Budapesten 2023-ban is az alsó és felső rakpartról lesz látható

Fotó: Markovics Z. Kristóf

A 2023. augusztus 20-i tűzijáték budapesti időpontja és helyszíne:

  • pesti és budai alsó és felső rakpart, 21 órától 21.30-ig

2023. augusztus 20. programok Budapesten

Idén háromnapos programsorozat várja az érdeklődőket Szent István napjához kötődően. Az ünnepi programok már augusztus 18-én pénteken megkezdődnek és 20-án érnek véget. RENGETEG HELYSZÍNEN várnak benneteket a legkülönbözőbb rendezvényekkel. A pontos kezdési időpontokat és a részletes programokat megtaláljátok a Szent István Nap HIVATALOS HONLAPJÁN.

A hivatalos ünnepségeken túl lesznek augusztus 20-i koncertek is

A budapesti programok közül 2023-ban kiemelkedik a „Szent István Nap – Isten éltessen Magyarország!” című fesztivál rendezvénysorozata, ami több mint egy tucat ingyenesen látogatható helyszínnel valódi kulturális kavalkádot kínál. A komolyzene és a könnyűzene különböző műfajai képviseltetik magukat, így mindenki találhat magának kedvére valót emellett természetesen a történelem, a gasztronómia és a divat is megjelenik majd.

2023. augusztus 20-ai koncertek és kiemelkedő helyszínek:

    • Szabadrét Fesztivál - az Erzsébet téren

Egy egyedi félgömb háttérrel ellátott színpadot telepítenek a tér nagy fái közé, ahol koncertek és live performance-ek is zajlanak majd. Elsősorban az elektronikus zene kedvelőinek ajánlott

    • Retró fesztivál - a Tabán színpadán

Igazi retro pop-rock fesztivál a Tabánban, a mai napig népszerű zenekarokkal a 70-es 80-as évekből

    • Road Movie Live koncert - Műegyetem rakpart

Kora délutántól egészen késő estig a hazai könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai lépnek itt fel

    • Vigadó Piano - a Vigadó téren

Élőzenei és gasztro élményt is kínál egyben, a magyar kávéházak zenei hangulatát idézi fel

    • Csárdafesztivál - a Vörösmarty téren

Igazi hagyományőrző fesztivál, ahol a határon túli térségek legjobb magyar csárdáinak ikonikus ételei is bemutatkoznak

    • Magyar Ízek utcája - a Várkert Bazárban

Cukrászok, pékek, vendéglátósok várják az érdeklődőket a Lánchídtól egészen a Döbrentei térig, ahol a növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra, helyezik a hangsúlyt így bemutatva a Kárpát-medence gazdag ízvilágát és gasztrokulturáját

    • Mesterségek Ünnepe - a Budai várban

A Mesterségek Ünnepén 2023-ban is a vásárok utánozhatatlan hangulatával, közel 1000 kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat

    • Divat&Design Fesztivál - Millenárison

Főszerepben a kortárs magyar divat-és formatervezők. Az ide látogatók számos kézműves foglalkozáson, fenntarthatósági programon, figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt

    • Varázsliget - a Városligetben

Igazi családi program a kicsiknek. Lesznek itt herceg- és hercegnőképző programok, fellépnek többek között a Tűzmadarak vásári mutatványosai, valamint gólyalábasok. A kulturális programokon kívül pedig játékos honvédségi bemutatók is lesznek, például lézerlövészet.

Az augusztus 20-i állami ünnepet országszerte sok helyen megtartják, így színes programok, koncertek, fényfestés, tűzijáték nem csak Budapesten lesz. Íme egy csokorra való a vidéki kínálatból.

2023. augusztus 20-i programok vidéken

Augusztus 20. Székesfehérváron

  • Koronázási Ünnepi Játékok
  • szent mise a Szent István székesegyházban
  • körmenet
  • Fehérvári Királyok Menete
  • tűzijáték

Kiemelt Szent István napi programok várják az érdeklődőket 2023-ban is a Királyi Napok rendezvénysorozat keretén belül. A részletes programtáblát az esemény OLDALÁN böngészhetitek.2023 augusztus 20-ai programok Budapesten és vidéken is sok élményt kínálnak

Rendezvények, programok Debrecenben

Az ünnepi megemlékezések mellett virágkocsi és veterán kerékpár kiállítás, táncprodukciók, szabadtéri művészeti bemutatók, kiállítások, kézműves vásár és utcabál színesíti a programot. Minden programot és időpontot ITT találtok.

Szent István ünnepe Dunaföldváron

A gyönyörű Duna-parti sétányon szervezik idén is a Szent István napi Halászléfesztivált, ahol egész nap zenés műsorokkal, gyerekprogramokkal és az esti tűzijátékkal várják az érdeklődőket. Az esti koncerten a Kelemen Kabátban zenekart láthatjátok. Részletek és nevezés a halászléfőző versenyre a HONLAPON.2023 augusztus 20-ai programok lesznek Dunaföldváron is

Programok augusztus 20.-án a Gödöllői Királyi Kastélyban

Kiváló kirándulási úticél lehet családoknak, barátoknak, pároknak 2023. augusztus 20-án. Látogass el a kastélyba, mely egyedülálló látványosságokkal és tárlatvezetésekkel várja látogatóit, vagy hallgass bele az éppen zajló ZENÉL A KASTÉLY fesztivál koncertjeibe.

Ünnepi programok Gyomaendrődön

A – jubileumi – XXV. Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Verseny helyszíne az Erzsébet liget. Kollányi Zsuzsi, Trabarna és utcabál is színesíti majd a programokat, amiért kattintsatok IDE!

Különleges augusztus 20-ai koncert Gyopárosfürdőn

Augusztus 20-án, 10 óra és 19 óra között gyermekprogramokkal, majd 20 órától Tóth Vera koncerttel és tűzijázékkal várják az érdeklődőket a gyopárosi parkfürdőben. Bővebb információt a Facebook ESEMÉNYNÉL.Augusztus 20-án a programok között 2023-ban különleges koncertekkel is készülnek

Augusztus 20 programok Hajdúszoboszlón

A városi ünnepség keretében a szabadtéri színpadnál ünnepi kenyér szentelés és további ünnepi programok várják az érdeklődőket. Fellép a Bozsik Yvette Társulat.

Hatvani rendezvények, programok

Az ünnepi programok helyszíne a hatvani Népkertben, ahol Szent István napi programokkal, koncertekkel, kirakodóvásárral, gyerekjátékokkal, gasztronómiai élvezetekkel és még sok meglepetéssel várják az érdeklődőket. Részletek ITT.programok augusztus 20-án Hatvanban

Augusztus 20-ai ünnep Hortobágyon

A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepéhez (augusztus 20-hoz) kötődően rendezik az országos hírű kirakodó és népművészeti vásár. Állandóságát ma is nagyhírű sokadalma adja. Részleteket a Facebook OLDALUKON találtok.

Szent István napja Kalocsán

Az ünnepi programokat az Érsekkertben szervezik augusztus 19-én és 20-án. Ünnepi testületi ülést szentmise, kenyérszentelés, musical és operettgála követi.Rendezvények programok Kalocsán Szent Istvan nap alkalmából

Programok augusztus 20-án Miskolcon

Ünnepelj Miskolcon, több helyszínen!

Az elmúlt évekhez hasonlóan, augusztus 20-án idén sem lesz központi tűzijáték Miskolcon. Az ünnepi programok a Szent István térre koncentrálódnak. Ide érkezik meg a díszmenet az aratókoszorúval, és a történelmi egyházak közösen szentelik meg az új kenyeret. Látvány kenyérsütés, családi programok, kirakodóvásár koncertek várják az érdeklődőket.

A részletes programot ITT találjátok.

Ünnepi programok Salgótarjánban

Államalapító Szent István ünnepe Salgótarján belvárosában a Szent István téren és a Fő téren. Idén is hagyományos és szórakoztató programok várják a látogatókat – többek között – Janza Kta, Szikora Róbert és DJ Bárányközreműködésével.Szent Isván napi programok Salgótarjánban is lesznek

Szent István napi programok Sümegen

18:00 órakor ünnepi szentmise az Urunk Mennybemenetel Plébániatemplomban, majd 19:00 órától városi megemlékezés, az új kenyér megáldása.

Augusztus 20-ai programok 2023-ban Szegeden

Idén is háromnapos lesz az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó programsorozat. Az ünnepi tűzijátékot a rakpartról lehet majd megnézni augusztus 20-án, vasárnap 21.00 órától.

Helyszín: Széchenyi tér

Találkozhattok a Balkan Fanatic és a The Carbonfoolls zenekarral, a tűzijáték előtt pedig Hevesi Tamással. A részletekről ITT találtok bővebb információt.2023 augusztus 20-ai koncertek lesznek Szegeden is

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Everness Fesztivál 2023: 7 napon keresztül, 300 programmal várnak
Idén június 20-26. között tartják a 10. születésnapját ünneplő Everness fesztivált, ahol hét nap feltöltődés várja a kicsiket és nagyokat egyaránt a pozitív gondolkodás és az egészséges életmód jegyében Siófok - Sóstón, a Siócampingben.

Link másolása

A mesés Balaton partján, Siófok-Sóstón vár egy igazi ékszerdoboz, a 2023-as Everness Fesztivál. Június 20-tól 26-ig egy hétig tartó kaland, öröm és meglepetések sokasága vár minden érdeklődőt. Ez az év különleges, hiszen a fesztivál 10. születésnapját ünnepli, így minden eddiginél izgalmasabb és felejthetetlenebb programokkal készülnek a szervezők.

A többi fesztiválhoz képest abban különbözik az Everness, hogy itt a pihenésre, az elcsendesülésre és a feltöltődésre is lehetőségetek nyílik. A Balaton közvetlen közelében található siófoki Siócamping fái és ösvényei között immár harmadik éve hozza össze a tudatosság, a személyes fejlődés felé nyitott, érdeklődő emberek sokaságát.

A fesztivál változatos tevékenységekkel, többek között zenei programokkal, koncertekkel, önismereti előadásokkal, workshopokkal segíti a személyes fejlődést, a testi-lelki egyensúlyt, a holisztikus jólétet és nem utolsó sorban, a kreatív, művészi kifejezőkészséget.

A zenei programok két helyszínen zajlanak majd. Június 25-én, szerdán Sam Garrett koncertezik az Everness Fesztivál Világzenei Nagyszínpadán. A nemzetközileg elismert énekes-dalszerző most először jár majd Magyarországon. Június 22-én a szintén népszerű Yaima duó kifinomult hangzásvilágával repíti egy másik világba a hallgatóságot.

Június 23-án David Lesage az elektronikus és akusztikus hangok egyedi és lenyűgöző keverékével ragadja magával az érzékszerveket. Vasárnap, azaz június 26-án pedig a 10. Everness Fesztivál kedvéért, hosszú szünet után újra összeáll a Freedom Café nevű formáció.

A szenzációs zenei felhozatal mellett a fesztivál számtalan önismeret előadást, workshopot is kínál. Érkezik többek között Angster Máris, Garra Blue Dragonfly, Kun Szilvi, Soma Mamagésa, Tomek Noémi, Tari Valéria, Zentai Anna, Bóna László, Domján András, Pál Feri, Kiss József Zsolt, Kiss Balázs Kunó, Laár András, Varga Lívius, Váradi Tibor, akik személyiségükkel, szakértelmükkel és széleskörű szakmai tapasztalatukkal inspirálják a résztvevőket az önfelfedezésre és a teljes életre.

A zenék, a tánc, a mozgás, a színek, ízek és illatok édes összhangjában tölthetjük el az időt, miközben új kapcsolatokat köthetünk, és előreléphetünk az önmeghaladás útján. Egy egész héten át több mint 300 programon vehetünk részt, legyen szó táncos-mozgásos programról, jógaóráról, meditációról, meditatív vagy szakrális programokról, a fesztivál minden korosztály és érdeklődési kör számára kínál valami izgalmasat. A gyermekeket egy külön helyszínen interaktív programokkal, foglalkozásokkal várják, a belépés 14 éves korig ingyenes!

Vegyetek részt mozgásfoglalkozáson, jógán, lakjatok jól a vega és vegán konyhák kínálatával, kapcsolódjatok egymáshoz, önmagatokhoz és tapasztaljátok meg a flow életérzést!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Bulizz a dunaföldvári PARTI Fesztiválon a Bëlgával és Nemazalánnyal!
Július utolsó hétvégéjén ismét a dunaföldvári Duna-part kapja a főszerepet: itt rendezik meg már másodszor a PARTI Fesztivált. A bulit, amit idén sem érdemes kihagyni!

Link másolása

Tavalyi alapok, idei álmok

A kétnapos zenei rendezvény igazi nagy durranás volt a nyár közepén. Még hetekig arról beszéltek a környéken, hogy micsoda buli kerekedett ki a Duna-parti sétányon. Az eseményt nem lehetett nem megismételni. Pár hónapja be is jelentették a fesztivál hivatalos Facebook és Instagram oldalán

az idei esemény dátumát, ami július 28-29., majd fokozatosan érkeztek az információk, hogy ezúttal kikkel bulizhatunk együtt.

Az első fesztiválból tanulva, azt tovább fejlesztve, szeretnének a szervezők ismét egy olyan bulit hozni Dunaföldvárra, amit senki nem akar majd kihagyni. 2023-ban belépőjegyes lesz a rendezvény, azonban több fellépő, extra programok vannak készülőben.

Így lehet jegyet venni

A jegyek ára több szakaszban is változik. Legközelebb július elsején emelkednek majd a jegyárak.

Lehetőség van egynapos, kétnapos, sőt diákjegy választására is, 12 éves kor alatt pedig szülői felügyelettel ingyenes a belépés.

Jegyet váltani online és személyesen is lehet, előbbit EZEN AZ OLDALON tehetitek meg, utóbbit pedig a Dunaföldvári Művelődési Központban és a Dunaföldvári Várban, a Tourinform irodában, itt készpénzzel vagy SZÉP kártyával is fizethetünk.

Helyszín: Dunaföldvár, Duna-part (Hősök-tere)

A dunaföldvári Duna-part tulajdonképpen egy nagy park, ahol gépkocsiforgalom-mentesen töltheti el bárki a szabadidejét. Az óriásira nőtt gesztenyefák árnyékában van játszótér és strand is. A sétány másik oldalán pedig sátrazhattok a kempingben, de lehet bungalow-kat is bérelni.

A vendéglátás sem utolsó, hiszen a klasszikus halételek és halászlé kedvelői becsekkolhatnak a Halászcsárda árnyas kertjébe. Akik viszont a modern konyhát kedvelik, ne hagyják ki a Rakpart Étterem teraszát, ami közvetlenül a Duna partján van, természetesen páratlan panorámával.

Nézzük, kik lépnek fel a két nap során!

Péntek, július 28.

A Crazyboys, vagyis DJ Sincrane és DJ Kriss már tavaly is hatalmas bulit csapott, idén új névvel állhatnak majd a színpadra. A hangulat fokozásért felelős párost követően érkezik zenekari felállással Kristoaf, aki dolgozott már együtt Lil Frakkal, Mehringer Marcival és a DOÓR-ral is.

A színpadot főidőben a Bëlga hódítja majd meg: a magyar könnyűzene meghatározó alakjait nehéz lenne bekategorizálni, talán nem is lehet, viszont egy biztos, ha megszólal az „Egy-Két-Há”, a „Rendőrmunka” vagy a „Nemzeti Hip-Hop”, mindenki tudja, hogy kinek a kezében van a mikrofon.

A koncertjüket Lil Frakk követi, akit az újhullámos előadók közé szoktak besorolni. Ikonikus vízjele az AJJAJ adlib, amit szinte minden dalában üvölteni szokott. A legmorcosabb, földalattibb bangertől (Algoflex) a LEJ-ig, minden megtalálható a repertoárjában. Frakk mögött D. Koms forgatja a lemezeket, aki az alapjaival bolondítja meg az alaphelyzetet.

Az éjjelt a francia származású DJ, Cooky koronázza meg, akivel garantált a parti hangulat.

Szombat, július 29.

A második nap fellépői közül is nem egy kiderült már, vegyük is sorra, hogy kikre számíthatunk aznap.

Biztosan érkezik hozzánk RAUL és Rassan, akik szintén ismerősek lehetnek 2022-ből, hiszen már akkor is szerette őket a közönség. 21 órától Nemazalány kapja a főszerepet a színpadon, de az egyik legnépszerűbb formáció, a Bruno x Spacc is a fellépők között szerepel a második napon. A fiúk legismertebb dalai a Keverem, a Budán vagy Pesten, az AHA-AHA, amik mind többmilliós nézettséget hoztak nekik a videómegosztó oldalon.

Ezt követően érkezik Strongi, akinek két évvel ezelőtt robban be a köztudatba az Orosz vakcina című dala. A stílus ezután se változott, a LADA, a Ruszki Mulató, valamint a Katyusa (Ellopták az oroszok a tankot) is hasonló alapokra épül fel, mind többmilliós nézettséget hozva az előadójának.

A kétnapos program során ezúttal is lesz kisszínpad, ahol DJ-k keverik majd a jobbnál jobb zenéket. A legnagyobb durranás minden bizonnyal DJ Budai lesz, aki hatalmas ismertségnek örvend, vele is biztosan találkozhatunk majd szombaton.

Ugye ezt a bulit senki nem hagyja ki?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Múzeumok Éjszakája: június 24-én, szombaton lesz idén, és Veszprém a kiemelt helyszín
Az eseménysorozat idén már több mint 20 éves, az évek alatt egyre több fiatal vesz részt a programokon, ami egyre „trendibbé” teszi a múzeumba járást.

Link másolása

Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, idén június 24-én, szombaton rendezik meg. A tavalyihoz hasonlóan idén is több száz helyszínen több ezer programmal készülnek a múzeumok és kiállítóterek. Koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel várják az érdeklődőket, hogy felejthetetlenné tegyék e varázslatos nyári estét.

A Múzeumok Éjszakája kiemelt helyszíne 2023-ban Veszprém

Európa Kulturális Fővárosába különösen érdemes ellátogatni idén június 24-én, mert

számos izgalmas múzeumi és kísérőprogrammal készülnek a Múzeumok Éjszakája alkalmából. Különleges tárlatvezetések, interaktív digitális workshopok, filmvetítés, színdarab, nyomozós kalandjáték, valamint hagyományőrző programok is várják az érdeklődőket a „Királynék városában”.

TRendben vagyunk lesz a Múzeumok Éjszakája idei tematikája

A Múzeumok Éjszakája nem titkolt szándéka, hogy azoknak is felkeltse az érdeklődését a közgyűjtemények, kiállítóhelyek iránt, akik nem, vagy csak ritkán járnak múzeumba. A tárlatokon és a kapcsolódó programokon bemutatják, hogyan váltakoznak a trendek, miként követik újabb és újabb hullámok egymást, miközben mégis van, ami örök.

Az esemény beharangozója Miklósa erikával:

Az eseménysorozat idén már több mint 20 éves, az évek alatt egyre több fiatal vesz részt a programokon, ami egyre „trendibbé” teszi a múzeumba járást.

Az esemény hivatalos oldala – a www.muzej.hu – a részletes programkínálattal június elején indul. Itt helyszín, időpont és programtípus szerint is kereshetőek lesznek majd az események, mindezeken túl az Muzéj Facebook- és Instagram-oldalát is érdemes követni, hiszen a szervezők a rendezvényig hátralévő egy hónapban kedvcsináló kisfilmekkel, érdekességekkel, információkkal és értékes nyereményekkel kecsegtető játékokkal is készülnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk