PROGRAMOK
A Rovatból

Grandiózus fesztivállal zárja a nyarat az Eötvös10

Budapest legismertebb sugárútja, három nap, színházi kavalkád, rengeteg gyerekprogram, könnyűzenei koncertek, egy óriási fesztivál, és TE! – akinek ott a helye!

Link másolása

Az Eötvös utca 10. szám alatti épület falai között kultúra hömpölyög – a világjárvány miatti bezártság után még szélesebbre tárt kapuin kizúdul a VI. kerület utcáira, tereire. Az Eötvös10 szervezői most még ennél is nagyobbat álmodtak: amilyen apró kerület Terézváros, olyan grandiózus fesztivált szerveznek Budapest legcsodásabb sugárútjára. Ott, ahol évszázadok óta barátságban él egymás mellett színház, irodalom, zene, tánc, képzőművészet. Most mindezekkel egyszerre töltik meg az Andrássy utat!

Örömünnep Terézvárosban!

Augusztus utolsó hétvégéjén nagyszabású összművészeti fesztivállal búcsúztatja az Eötvös10 az idei nyarat:

a Kodály köröndtől egészen az Izabella utcáig felsorakoznak a főváros legizgalmasabb színházai, a legmenőbb zenekarok, a legvarázslatosabb gyermekprogramok, és egy ínycsiklandó gasztro show.

Az Eötvös10 elárasztja az Andrássy utat megannyi színházi előadással, egy vaskos kottányi zenével, egy széles könyvespolcnyi irodalommal, önfeledt tánclépésekkel, rengeteg meglepetéssel és végtelen szórakozással. Musicalek, könnyűzene, operett, opera, színészek, ősbemutatók és sok-sok különlegesség. Ott lesz minden, ami kultúra.

A fergeteges fesztivál megtervezésekor fontos volt a környezettudatosság: a szervezők törekednek arra, hogy a háromnapos rendezvény fantasztikus hangulata hagyjon nyomot mindenkiben, ne ökológiai lábnyomuk. A TE! hangsúlyt fektet a fővárosban működő civil szervezetek felkarolására, ezért ők is az Eötvös10 csapatával tartanak a fesztiválra. Augusztus 29-én, vasárnap délután a tavaly már sikeres Standby/Túl Kiállítás új tárlatának megnyitójával zárul a háromnapos kavalkád: a TE! Fesztivál ezzel adja át a stafétát és az Andrássy utat a fotósoknak és képzőművészeknek, akik a világjárványról és annak létezésre gyakorolt hatásáról fogalmazzák meg gondolataikat a művészet nyelvén.

 

Fellépők a teljesség igénye nélkül

A TE!rézvárosi Fesztiválon koncertet adnak: Irie Maffia, Parno Graszt, Midlife Crisis Simon Kornéllal, Harmadik figyelmeztetés, Strokes Percussion Group, Voices of Budapest, Átrium Staff zenekar.

A TE!-n résztvevő színházak: Vígszínház, Operettszínház, Magyar Állami Operaház, Örkény Színház, Radnóti Színház, Katona József Színház, Thalia, Madách Színház, Centrál Színház, Átrium, Pesti Magyar Színház, Játékszín, Hatszín Teátrum, József Attila Színház, Újszínház, Bethlen Téri Színház, RS9, Kolibri Színház, Gólem Színház, Mozsár Műhely, Art-Színtér, Szkéné Színház, Zichy Szín-műhely, Duda Éva Társulat.

Gyerekprogramok a TE!-n: Budapest Bábszínház, Veronaki zenekar, Apacuka zenekar, Vaskakas Bábszínház, Langaléta Garabonciások, Calabar gólyalábas varieté, kézművesek, játszóház, artisták, vásári és nyereményjátékok, tombola, bábjáték-automata, versíróműhely, csillámfestés.

És még…: Budapesti Fesztiválzenekar, Roll Dance Budapest, Világjáró Táncház – tánctanítás Németh Lucával, Standby/Túl Kiállítás megnyitó, Bookline Könyvterasz, Terézváros Önkormányzata, Cervantes Intézet, Iparművészeti Múzeum – Ráth György-villa, Civil sátor, Gasztro Negyed, dedikálás, színésztalálkozók, flashmobok, performanszok, szelfifal.

Műsorvezetők: Ábel Anita, Trömböczky Napsugár, Kontha Nelli és Simon Kornél.

TE! is gyere el, találkozz az összes színházzal és színészeikkel, érezd jól magad a koncerteken, játssz felhőtlenül gyermekprogramjainkon, és hagyd, hogy magával ragadjon az Andrássy úton hömpölygő kultúra!

Itt a TE! helyed!

Időpont: 2021. augusztus 27. – 29.

Helyszín: VI. kerület, Andrássy út, a Kodály köröndtől az Izabella utcáig

Részletes program és bővebb információ ezen az oldalon.

A TE! Fesztivál támogatói: Budapest Főváros Önkormányzata, Terézváros Önkormányzata,

Szervező: Eötvös10

A HÁROMNAPOS RENDEZVÉNYRE A BELÉPÉS INGYENES, DE VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYHOZ KÖTÖTT!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
Saját alkotásaival és bulival búcsúztatják az év elején médiasztárrá vált BKV-s buszsofőrt
Gergely Róbert anno rögtönzött bulival ünnepelt a buszon, most hivatalos eseményen is elbúcsúztatja 31 BKV-s évét a Dürer Kertben.
Fotó: Gergely Róbert - szmo.hu
2022. szeptember 23.


Link másolása

Az év elején egy riportban mi is beszámoltunk Gergely Róbertről a vidám, zeneőrült buszsofőrről, aki 31 év szolgálat után barátok és utasok társaságában tortával, pezsgővel és rögtönzött koncerttel fejezte be utolsó műszakját. A szimpatikus sofőrnek még Karácsony Gergely is külön Facebook-posztban köszönte meg munkáját.

Azt eddig is tudni lehetett, hogy a lelkes buszvezető időnként verseket ír, most az is kiderült:

szabadidejében képzőművészeti alkotásokat is gyárt, amelyek dekorációs célból készültek a rendezvényre.

Többek között ezeket is meg lehet tekinteni szeptember 24-én, szombaton, amikor Robi pályafutásának végét egy nagyobb szabású bulival is megünneplik a Dürer Kertben. A művekre később licitálni is lehet, a beérkezett pénzt a nyugdíjas sofőr a Tilos Rádió támogatására ajánlja fel.

A délután kettőtől kezdődő programon ezen kívül közös bográcsozás, zenei fellépők, kvíz és vidám, baráti hangulat várható.

A hivatalos Facebook-eseményt EZEN A LINKEN tudjátok elérni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

PROGRAMOK
A Rovatból
Rendhagyó színpadtechnikával és látványvilággal készül a 65 éves Ötöslottó Szuperkoncert
Október 1-jén a Puskás Aréna Szoborparkban vadonatúj színpadon koncerteznek a sztárfellépők, akik a megnyújtott előtérnek köszönhetően még közelebb kerülhetnek a közönséghez.

Link másolása

Idén minden eddiginél nagyobb és látványosabb színpadtechnikával érkezik a negyedik alkalommal megrendezett Szuperkoncert, amely 2022-ben az Ötöslottó 65. születésnapját is ünnepli. Október 1-jén a Puskás Aréna Szoborparkban vadonatúj színpadon koncerteznek a sztárfellépők, akik a megnyújtott előtérnek köszönhetően még közelebb kerülhetnek a közönséghez, az extra elemekről pedig a beépített hidraulikus színpadlift és süllyesztő rendszer gondoskodik.

A tökéletes látványt 300 fényvető, köztük számítógép vezérelt, mozgatott világítás hidak, lézershow, több száz rakétából álló pirotechnikai show, valamint szikraeső biztosítja, a több mint 300 négyzetméternyi ledfalnak és a 100 ezer wattos hangtechnikának köszönhetően pedig a hátsó sorokban állók sem maradnak le az igazi koncertélményről.

A Szuperkoncert színpadát 17:30-kor a VALMAR avatja fel. A duóhoz két dal erejéig csatlakozik a hazai popkultúra egyik ikonikus alakja, Szikora Róbert, akivel közös kollaborációjuk idén meghódította a slágerlistákat. 18:30-kor az MTV EMA közönségdíjasa, a Follow The Flow lép színpadra, 20:00-tól pedig Magyarország legnépszerűbb női előadója, Rúzsa Magdi ad exkluzív show-t a Szoborparkban.

A Szuperkoncerten az idén 65 éves Ötöslottó születésnapját is ünnepeljük, ezért erre a különleges estére megváltozik az Ötöslottó játékba küldési ideje is. Az eddig megszokottal ellentétben, kizárólag a Szuperkoncert napján 19:30 helyett már 18:00-tól újra lehet játszani az Ötöslottóval. Így azok a szerencsevadászok, akik szombaton éjfélig legalább 1800 forint értékben töltenek ki és adnak fel Ötöslottót, esélyesek lesznek a születésnapi nyereményjáték fődíjára, egy Volkswagen Arteon Shooting Brake Elegance típusú autóra vagy övék lehet az akár többmilliós különnyeremény.

Fontos azonban hangsúlyozni, hogy aki október 1-jén 18:00 után játssza meg kedvenc számait, az a következő, vagyis a 40. játékhétre adja fel szelvényét, azaz az október 8-i húzáson izgulhatnak.

A Szerencsejáték Zrt. társadalmi felelősségvállalásának fókuszában a fogyatékossággal élők állnak, és a vállalat kiemelten fontosnak tartja, hogy a Szuperkoncert élményét, hangulatát számukra is elérhetővé tegye, ezért a fogyatékossággal élők egy külön, a színpad közvetlen közelében elhelyezett, akadálymentes lelátóról élvezhetik a koncerteket. A helyszínt egy különálló, kizárólag számukra fenntartott beléptetési ponton közelíthetik meg az Ifjúság útja felől.

A korábbiakhoz hasonlóan a látogatók a szórakozás mellett egy jó ügyet támogathatnak, hiszen a nemzeti lottótársaság a helyszínen értékesített termékek után befolyt összeget 100%-ban az Ökumenikus Segélyszervezet részére ajánlja fel. A hozzájárulásból a Kapaszkodó gyermekfejlesztő programon keresztül összesen több mint 3000 nehéz körülmények között élő hátrányos helyzetű gyereknek biztosítanak a többek közt iskolán kívüli korrepetálást vagy éppen fejlesztő foglalkozást.

A nemzeti lottótársaság továbbra is elkötelezett abban, hogy a Szuperkoncert ne csak a fővárosban élők számára legyen elérhető. Az eseményre vonattal, illetve autóbusszal utazók 50%-os menettérti kedvezményben részesülhetnek október 1-jén a MÁV-START Zrt. és a Volánbusz Zrt. járatain. A kedvezmény bármely belföldi állomásról bármely budapesti állomásra és megállóhelyre érvényes.

Minden, a koncerthez kapcsolódó aktuális információról a szuperkoncert.szerencsejatek.hu weboldalán, valamint a nemzeti lottótársaság közösségi oldalain tájékozódhatnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
A Rovatból
Több mint 40 külföldi szerzővel és 150 programmal jön a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Kerekasztal-beszélgetések, gyerekprogramok és természetesen végeláthatatlan könyvespolcok is várnak az érdeklődőkre.

Link másolása

Szeptember 29-től október 2-ig várja a könyvbarátokat a térség meghatározó könyvszakmai és kulturális fóruma, a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison, ahol négy napon át huszonöt ország közel száz neves alkotója, négyszáz hazai és határon túli magyar író, tudós, művész részvételével színes programokkal, színpadi beszélgetésekkel, dedikálásokkal várják az olvasókat.

Az idei Fesztivál a Millenárison 130 kiállítóval, több mint 40 külföldi szerzővel, 150 programmal és több mint 200 dedikálási lehetőséggel várja látogatóit a Parkban, a Fogadóban (G épület), az Üvegcsarnokban (D épület), az Európa Ponton és a Nemzeti Táncszínházban.

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományosan vendégül látja a világ legrangosabb íróit, költőit. Az idei fesztivál díszvendége a Nobel-díjas Szvetlana Alekszijevics, aki Budapest Főpolgármesterétől átveszi a Budapest Nagydíjat is.

Évről évre díszvendégként mutatkozik be egy-egy ország, régió kultúrája, irodalma, könyvkiadása. Idén a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése a Bázissal (Magyar Irodalmi és Művészeti Egyesülettel Szlovákiában) együttműködve hozza el a szlovák és a szlovákiai magyar irodalom legjavát.

A Fesztivál keretein belül rendezik meg az Európai Unió tagországainak fiatal prózaíró tehetségeit bemutató, nagy sikerű Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. A rendezvény az Európai Unió 27 országának közös elhatározásából, együttes vállalkozásaként szerveződik, helyszíne az Európa Pont lesz.

A csütörtökön délután négy órától startoló fesztivál a világirodalom és a hazai szellemi élet kiemelkedő képviselői részvételével kulturális programok sokaságát kínálja:

író-olvasó találkozók, felolvasások, dedikálások, irodalmi estek, könyvpremierek, kerekasztal-beszélgetések, kiállítások várják az érdeklődőket. A gyermekeknek kialakított külön szekció, a Gyerek(b)irodalom a gyermekkönyvek népszerűsítése mellett színes programokkal várja a családosan kilátogatókat a Millenáris D épületében.

Emellett Az idei Könyvfesztivál fontos eseménye lesz egy rendhagyó kerekasztal-beszélgetés is, amely a különböző kulturális területek szinergiáit járja körül. A Hópárduc felesége – Életem Erőss Zsolttal című életrajzi kötet és hazai mozikban most debütáló Magasságok és mélységek nagyjátékfilm alkotóinak együttműködése révén az értékes emberi történetek még szélesebb körhöz juthatnak el, és hozzájárulhatnak a magyar alkotóművészek jobb megismeréséhez is.

A bookfestival.hu oldalon már tájékozódhatnak az érdeklődők a Könyvfesztivál programjairól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


PROGRAMOK
„Felfoghatatlanul sokat fejlődött az űrtudomány” – Farkas Bertalan hívja a gyerekeket a Kutatók Éjszakájára
260 helyszínen 2500 programmal várják az érdeklődőket péntek éjjel.

Link másolása

Rendhagyó tárlatvezetést tartott az Álmok Álmodói 20 kiállítás űrkutatási csomópontján Farkas Bertalan, hogy az idei Kutatók Éjszakája apropóján felhívja a figyelmet a tudományos munka jelentőségére, az utánpótlás fontosságára.

Az űrhajós szerint ez az évszázad arról szól, hogy megteremtsük a hosszabb holdi tartózkodás feltételeit, és a magyar tudósoknak ebben komoly szerepe lehet.

A tárlat egyik legkülönlegesebb helyszínén, a Dómban az űrt idéző sötétségből látványosan emelkedik ki a „Föld”, melynek belsejében folyamatos animációk-videók futnak – az egyik közülük pont Farkas Bertalan 8 napos űrutazását eleveníti fel. Az űrhajós szerint felfoghatatlanul sokat fejlődött az űrtudomány azóta, hogy „odafönt járt”: a nemzetközi űrállomás tömege az ott-tartózkodásakor, 1980-ban még csak 36 tonna volt, most több mint 400 tonna.

A Kutatók Éjszakájának szervezői Farkas Bertalannal együtt mindenkit arra buzdítanak, hogy a szülők, pedagógusok minél több gyereket hozzanak el, hiszen ők lesznek a jövő innovátorai, ha ma megmutatjuk nekik, milyen nagy hatással lehet egy-egy felfedező a tudomány fejlődésére és a mindennapjainkra.

MI IS AZ A KUTATÓK ÉJSZAKÁJA?

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Idén is szeptember utolsó hétvégéjén lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.

A Kutatók Éjszakájának 260 helyszínen megvalósuló 2500 programjáról a www.kutatokejszakaja.hu címen lehet informálódni.

A weboldalon könnyedén tudunk keresgélni különböző szempontok alapján.

Vannak például kifejezetten felnőtteknek szóló, és online programok is.

De a helyek sok esetben korlátozottak, így mindenképpen érdemes előre informálódni és foglalni.

Az Álmok Álmodói 20 kiállításra például már minden hely elkelt, de a többi napon, egészen 2023 január végéig még bárki ellátogathat hozzájuk.

Link másolása
KÖVESS MINKET: