SZEMPONT
A Rovatból

Őt hívják a hatóságok, ha egy gyereket megerőszakolnak, elhanyagolnak, vagy súlyosan bántalmaznak

Rendszerhibákról, gyerekeket érintő bűnügyekről és a gyermekpszichiátria jelenlegi állapotáról beszélgettünk Dr. Sófi Gyula igazságügyi gyermek- és ifjúsági pszichiáter szakértővel.
Báthory-Beck Nóra - szmo.hu
2021. április 14.


Link másolása

Az igazságügyi szakértők munkáját bemutató sorozatunk következő részében a bűncselekményekben – áldozatként vagy elkövetőként - résztvevő gyerekeket érintő területtel foglalkozunk, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Gyermek és Serdülő Pszichiátriai Osztályának vezetőjével, igazságügyi gyermekpszichiátriai szakértővel.

Dr. Sófi Gyulától évente körülbelül 5000 gyerek kér és kap segítséget. Az osztályán 800-1000 gyerek fordul meg fekvőbetegként, a sürgősségi pszichiátriai ambulanciájukon pedig további 3500-4000.

Amellett, hogy az ország egyik legjobb gyermekpszichiátriai és pszichológiai ápolói csapatát irányítom, törekszem a szakmák közötti kiegyensúlyozott együttműködésre is. A magas szintű szakmai munkának köszönhetően rengeteg sikerélményem van, ezekből töltekezem. Ez az igazi motiváció számomra, amitől másnap boldogan kelek fel, hogy a hivatásom végezzem.”

Igazságügyi szakértőként is vannak ügyei, gyerekotthonokban és javító-nevelő intézetekben is gyógyít, ahol liaison pszichiátriai ellátást ad. Ezen kívül tanul, kutat és publikál. Három gyermeke közül ketten még kamaszok, és úgy tudom, a harcművészetekkel is komolyan foglalkozik. A nap neki is 24 órából áll, de gyanítom, nem sokat tölt belőle alvással...

Hivatás

Sófi doktor a gimnáziumban még atomfizikusnak vagy jogásznak készült, de miután a nővére elkezdte az orvosi egyetemet Debrecenben, úgy döntött, ő is hasonló pályát választ.

„Olyan dolgokat tanult, amelyek engem is érdekeltek. Például a genetika. Amikor hétvégente hazajárt, sokat mesélt erről, így elkezdtem a tankönyveit olvasni. Egyre inkább érdekelt a molekuláris biológia és az anatómia, de általában az, amit a testvérem éppen tanult” – meséli a doktor, majd hozzáteszi: a gimi végére egyre kevésbé vonzotta az atomfizika vagy a jog.

Innen azonban még hosszú út vezetett a gyermekpszichiátria felé. Sófi doktor az egyetem alatt molekuláris genetikával, immunológiával majd születés előtti genetikai vizsgálatokkal foglalkozott.

„Az egyetem után szerettem volna a szülészeti klinikán dolgozni, de ott nem volt hely. Semmi másra nem készültem az egyetem alatt, csak erre, úgyhogy nagyon csalódott voltam, de szerencsére meghívtak a gyermekklinikára immunológiával foglalkozni, az MTA-nál nyertem el egy kutatói ösztöndíjat.”

A doktor eleinte a kutatólaborban dolgozott, de hamar kiderült, hogy könnyen szót ért a gyerekekkel és a családokkal is.

„Kezdetben az volt a félelmem, hogy nem tudnék elég jól kommunikálni gyerekekkel – főleg a betegekkel – és a családjukkal.
A munkám során azonban ez az érzés napról napra enyhült és éreztem, hogy ez valójában passzol hozzám. Könnyen teremtek megnyugtató és oldott légkört, így könnyedén tudom a gyermekeket vizsgálni. Ezért átkértem magam a kutatói állásból a gyógyító pályára, és végül gyermekgyógyászatból szakvizsgáztam.”

Sófi Gyula évekig dolgozott gyerekorvosként, de aztán mégis pályaelhagyó lett.

„A munkám során egyre többször találkoztam bántalmazott gyermekekkel és kerültem rendőrségi és bírósági eljárásokba, mint orvostanú.

Ezekben az ügyekben találkoztam először az igazságügyi szakértők munkájával is, akiknek a szakvéleményére támaszkodik a hatóság az ilyen ügyek eldöntésében” – fejti ki az orvos, aki azt mondja: nagyon érdekesnek találta a szakértők munkáját, és ez volt az a pont, amikor elhatározta, hogy maga is igazságügyi szakértőként akar részt venni a gyerekeket érintő eljárásokban, nem pedig tanúként.

„Itt köszönt vissza a jog iránti tinédzserkori érdeklődésem is. Tudatosan készültem az igazságügyi szakértői pályára, ezért elkezdtem a jogász szakot Pécsett. Közben természetesen az orvosi munkámat végeztem, és láttam, hogy a nyugati orvostudomány rengeteget tud, de mégis sokszor hiányérzetem volt. Nehéz megszólítani egy súlyos beteget vagy a szülőt, és

ott vannak a pszichoszomatikus betegségek: amikor mindegy, meddig és hogyan vizsgálunk egy hasfájós gyereket, érezzük, hogy valami van a háttérben, de az nem egy fekély vagy egy bélgyulladás, olyan megfoghatatlan.
Mert a háttérben ott mozoghat egy családi nehézség, akár egy kortárs közösségi feszültség, egy konfliktus a társakkal, a pedagógusokkal, vagy egy tanulással kapcsolatos probléma.”

Sófi doktort egyre inkább kezdte érdekelni a gyerekek gondolkodása, érzelmi világa, személyisége, vagyis a lelke.

„Különösen miután én is apa lettem. És nem mindig kaptam választ a testi betegségek gyógyításával foglalkozó orvosi tudásomból. Felmerült bennem, hogy mi lenne, ha utánamennék ezeknek, és gyermekpszichológus lennék.”

Erről azonban a mentora lebeszélte az akkor már évek óta gyerekorvosként praktizáló doktort.

„Azt tanácsolta, ne kezdjek el egy új pályát teljesen az elejéről, hiszen én már gyermekorvos vagyok, így ráépített szakvizsgaként olyan ismeretekhez jutnék a gyermekpszichiátria szakterületen keresztül, amely sokkal rövidebb idő alatt egy másfajta megközelítéssel, nem a lélek szintjén, hanem a tudat, a gondolkodás szintjén közelíti meg ezeket a problémákat” – mondja az orvos.

Hallgatott a tanárára és bár viszonylag későn, de végül gyermekpszichiáter lett. Az élethosszig tartó tanulással azóta sem hagyott fel.
Jelenleg egészségügyi-management specialistának és orvosközgazdásznak tanul a Soproni Egyetemen, valamint igazságügyi gyermekpszichiáterként: egy egyészségügyi, rendészeti és jogi multidiszciplináris kutatási témában doktorál.

Bűnelkövető gyermekek

A korábban Angliában is tanult módszertanokat most Magyarországon használja: a fiatalkori bűnelkövetők és problémás viselkedésű gyerekek pszichiátriai megsegítésével foglakozik.

Már gyakorló gyermekpszichiáterként elsősorban nehezebb karakterű gyermekekkel vagy családokkal sodort össze az élet. Könnyen megtalálom azt a pszichés teret, amelyben együtt tudunk dolgozni, viszont mélyebben akartam megismerni, hogy milyen genetikai, hormonális, szomatikus, neurológiai vagy pszichiátriai alapjai vannak a problémás viselkedésnek, amelyek sok esetben sajnos egy bűncselekménybe torkollnak.

Szerettem volna abban is gyakorlatot szerezni, hogy a bűnelkövető fiatalok indulatait egy akut, közvetlenül veszélyeztető helyzetben is hatékonyan tudjam verbálisan kezelni” – magyarázza a doktor, aki szerint a nevelés illetve a genetikai adottságok aránya körülbelül 80-20 százalékra tehető a személyiség kialakulása során.

„Az biztos, hogy a genetika markáns megalapozója a viselkedésnek, de ott van az a 80 százalék, amely nemcsak a nevelésből, hanem a környezeti faktorokból is áll. Például akár az is számít, hogy kik laknak a szomszédban, hogyan élik ők az életüket, milyenek a játszótéren a társak és az ő bátyjaik vagy nővéreik.

A problémás viselkedésű gyerekeknél Angliában külön tanulmányban vizsgálták a szomszédok hatását. Az ő karakterük, viselkedésük is nagyban befolyásolja a gyerekek személyiségfejlődését.

Azt is fontos tudni, hogy vannak olyan traumák, amelyekből akár egyetlen egy is tönkre teheti a gyerek további életét és vannak olyanok, amelyekből az ismétlődő sok-sok, akár enyhébb traumák láncolata is ugyanazt a hatást éri el” – mondja a pszichiáter, aki hozzáteszi:

„Az egyéni érzékenység is számít, hogyan fejlődött az erkölcs, a gyerek kötődési mintázata a gondozójával, és még számtalan faktor.

Olyan, mint egy ezer darabból álló kirakó, ezért minden eset teljesen más. Ez is nagyon izgalmassá teszi a munkát amellett, hogy minden nap kihívással szembesülök, hiszen mindenki számára más formában szükséges megadni a segítséget.”

A környezet gyerekre gyakorolt hatásait egyébként hazánkban is felügyelik és vizsgálják jelzés esetén. Ilyen feladatokat lát el például az úgynevezett párfogó felügyelői szolgálat, ahol bűncselekményt elkövetett gyermekekkel is foglalkoznak, vagy a családsegítő szolgálatok is.

A rendszer hibái

A rendszerben azonban vannak hiányosságok és joghézagok. Egy aktuális eljárásban például, amelyben egy tinédzser által elkövetett bűncselekményben kell döntenie a bírónak, éppen arról folyik a vita, hogy Sófi doktor, mint igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő adhat-e egyáltalán szakvéleményt a 17 éves elkövetővel kapcsolatban.

A kérdés nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre látszik. Hiszen a Polgári Törvénykönyv kiskorúként határoz meg minden 18 év alattit, bár elkülöníti a 14 év alatti és feletti kiskorúakat. A Büntető Törvénykönyv már egy kicsit bonyolultabb. Eszerint gyermekkorúnak számítanak a 14 év alattiak, és vannak olyan bűncselekmények, amelyek esetében már a 12 évesnél idősebbek is felelősségre vonhatók. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben van még egy kategória; ez a fiatal felnőtt fogalma, amely 24 éves korig tart.

Sófi doktor azonban a szakképesítése szerint gyermek- és ifjúságipszichiáter, azaz addig foglalkozik a gyerekekkel, amíg azok felnőtté nem válnak.

Létezik egy nem konzekvens hozzáállás. Az Egészségügyi Törvény értelmében a felnőtt pszichiátriai osztályokra még akár a 17 év 364 napot betöltött fiatalt sem veszik fel, mivel ő nem felnőtt. Tehát egy ilyen korú fiatal hozzánk jön, az osztályunkon kap ellátást. Ellenben egy rendőrségi, vagy bírósági eljárásban érintett gyermekkorú elmeállapotát már vizsgálhatja az elmeszakértő, aki a mindennapi munkájában felnőttekkel foglalkozik, hiszen gyermekkorúak ellátására nem jogosítja fel a szakvizsgája.

Ebben én egy olyan billegő, bizonytalan helyzetet érzek, amit úgy gondolom, hogy egyértelműbben kéne szabályozni”

– mondja a szakember.

Már csak azért is, mert a gyermek és felnőtt pszichiátria teljesen eltérő szakterületek, teszi hozzá a doktor.

„A gyermek az nem kis felnőtt. Teljesen eltérő, teljesen más a lelki, az érzelmi és a gondolkodási működése.

Vannak olyan mentális állapotok, amelyek veleszületettek, így a személyt végigkísérheti a gyerekkorától a felnőttkorba is, és kivizsgálva, beállított terápiával adjuk át a felnőtt ellátásnak. Vannak azonban olyan mentális állapotok is, amelyek elsősorban a felnőttkorra jellemzőek, de már serdülőkorban is megjelenhetnek.”

Például a skizofrénia egy tipikusan olyan betegség, ami egészen más megnyilvánulásokkal jelentkezhet egy felnőttnél, mint egy gyereknél.

A skizofrénia egy spektrum, egy nagyon összetett gondolkodási zavar, sok-sok területet érintő eltérés. Egészen más lehet a tünettana 15-18 éves kor között, mint egy felnőttnél.

Egy felnőttkorban kialakuló deluzív zavarban (pszichiátriai fogalom: paranoid zavar, téveszmék, gyanakvás, bizalmatlanság) általában egy összerendezett téves eszmerendszerrel találkozunk, amely a környezetnek, de sokszor magának a személynek is olyan zavaró gondolkodási és viselkedési megnyilvánulása, hogy előbb vagy utóbb pszichiátriai segítségre szorul. Gyermekkorban az életkortól függően el kell különíteni, hogy kóros fantáziáról vagy valóban hallucinációk okozta téveszmékről van-e szó” – fejti ki a pszichiáter, aki hozzáteszi:

„Megemlíthetjük az autizmus spektrumzavar érintettséget is, amely a tudomány mai állása szerint - és nem várható, hogy ez változna - egy veleszületett központi idegrendszeri fejlődési-érési eltérés. Először az 1940-es évek második felében kezdték a megnevezést használni, de mintegy 40 éven keresztül ez az eltérés nem nyerte el az önálló kategóriát, többek között a skizofrénia veleszületett vagy gyermekkori formájaként is értelmezték. Ma, 2021-ben már teljesen másként gondolkodunk erről.”

Így, ha egy szakorvos más területen dolgozik és a napi munkájában nem találkozik azzal, milyen megnyilvánulásai vannak egy 3 éves gyermeknek, miben más egy 5 éves, egy 10 éves vagy egy 17 éves, milyen jellegzetes gondolkodási vagy viselkedési eltérések jelentkezhetnek az említett életkorokban például az autizmussal összefüggésben, ezeket a tüneteket hogyan lehet értelmezni, hogyan lehet a gyermeknek és a családjának segíteni, akkor annak a szakembernek a szemlélete is merőben eltér a gyermekorvosétól, és nem tud hatékony segítséget adni.

„Minden életszakasznak megvan a jellegzetessége gyerekkorban. Ha ezeket a mozaikokat nem ismerjük, akkor nem fog összeállni a kép.

Ha egy felnőtt pszichiáter vizsgál egy 17 éves tinédzsert, azt nyilván meg tudja állapítani, hogy pszichotikus-e vagy nem, beszámítható-e vagy sem. Nem biztos azonban, hogy pontosan ismeri, hogyan lehet segíteni a fiatalt, milyen rehabilitáció kell ahhoz, hogy a társadalomba visszailleszthető legyen.

Talán úgy lehet elképzelni, hogy egy kamaszról egy felnőtt pszichiáter fotót tud készíteni, de közben egy egész estés filmre lenne szükség ahhoz, hogy a fiatal előtt álló évtizedek megélt életminősége kedvezőbb lehessen.

Éppen ezért nagyon fontosnak érzem, hogy a 18 év alatti sértettek és elkövetők elmevizsgálatát és pszichológiai vizsgálatát csakis olyan szakemberek végezhessék, akik ezeken a területeken szakvizsgával és klinikai tapasztalattal rendelkeznek” – mondja az igazságügyi szakértő.

Ez azonban nem az egyetlen probléma a szabályozással. A Büntető Törvénykönyv bevezette a 14 év alatti, tehát gyermekkorú bűnelkövetők fogalmát. Bizonyos bűncselekményeknél 12 évesnél idősebbeket már felelősségre lehet vonni, amennyiben a belátási és beszámítási képességük ép.

Ennek a megállapítására azonban a törvény szerint igazságügyi elmeszakértőre van szükség, a gyermek- és ifjúsági pszichiátert konzultánsként kell bevonni. A két szakképesítés között azonban óriási a különbség.

„Az igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő azokban az ügyekben kompetens, amelyekben az érintett személy 18 évesnél fiatalabb. Ez lehet polgárijogi, családjogi, kártérítési eljárás, de lehet büntetőeljárás is, amelyekben a 18 év alatti személy lehet sértett vagy elkövető.”

A gyermek- és ifjúsági pszichiáter a 18 év alattiak kóros mentális állapotát állapítja meg, és ezek terápiáját végzi. Az igazságügyi szakértő ettől eltérő feladatokat végez, a jog nyelvére fordítja le a pszichiátriai megállapításokat és jogi eljárási folyamatok megalapozására alkalmas véleményt ad. Elmeállapotokat határoz meg, és megoldási lehetőségeket ad a feltett kérdések megválaszolásával: a rendőrségnek, a bíróságnak vagy a gyámhatóságnak.

"Alapvetően más ez, mint amikor egy problémás hangulatú, gondolkodású, vagy önsértéseket végző gyermek családja kér segítséget a gyógyításban” – magyarázza Sófi doktor, aki kórházi munkája és a tanulmányai mellett az Európai Igazságügyi Gyermekpszichológiai és Gyermekpszichiátriai Társaság tanácsadó testületének tagja. Jól ismeri európai kollégái munkáját, a különböző módszertanokat és a nemzetközi szakirodalmat.

Azt mondja, a felmérések szerint a bűncselekményeket elkövető fiatalok 80 százalékának van legalább egy olyan pszichiátriai problémája, amely ok-okozati összefüggésben van az általa elkövetett cselekménnyel, vagy annak súlyával.
Ezen pszichés eltérések kezeletlensége pedig a társadalomba való visszaillesztés akadálya lehet.

„Márpedig egy serdülő javító-nevelő intézetbe vagy börtönbe kerülése még egyetlen pszichiátriai betegséget sem gyógyított meg. Attól senki sem gyógyul meg, hogy be van zárva. Ahhoz, hogy egy elmefolyamatot gyógyítsunk, pszichiátriai diagnózisra és pszichiátriai megsegítésre van szükség” – fejti ki a szakember.

MTI/Marjai János

Probléma az is, hogy Magyarországon egyelőre nincs olyan intézmény, amelyben a pszichiátriai zavarban szenvedő fiatalkorú bűnelkövetőket gyógyítanák.

Van olyan, korábban általam kezelt 14 év alatti gyermek, aki a pszichiátriai problémája miatt az IMEI-ben tartózkodik.
Olyan súlyosságú bűncselekményt követett el, amely miatt szükséges részére az igazságügyi gyermekpszichiátriai megsegítés. Csak éppen hazánkban jelenleg nem létezik olyan intézményrendszerben, ahol lehetőség lenne gyermekpszichiátriai ellátásra, tehát ahol a 18 év alatti életkorú bűnelkövetőket a felnőttektől elkülönítve tudnák fogadni és megfelelően kezelni. Úgyhogy kénytelen kelletlen a 18 év alattiakat is az IMEI-ben látják el.”

Az IMEI, vagyis a hírhedt Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet, ahová azok a felnőtt brutális gyilkosok és erőszaktevők kerülnek, akik nem voltak beszámíthatóak, amikor ezeket a súlyos bűncselekményeket elkövették. Itt jó esetben a felnőtt életkor szakpszichológusai foglalkoznak a fiatalokkal, akik viszont nem feltétlenül ismerik a fiatal korcsoport életkori sajátosságait.

Ezzel szemben Svájcban, Németországban és más európai országokban is vannak kifejezetten gyermekeknek és serdülőknek létrehozott igazságügyi pszichiátriai ellátó helyek. Ezek rendszerhiányosságok, amelyek döntéshozói szinten érzékenyítést és megoldást tesznek szükségessé”
- fogalmaz Sófi doktor.

Siker

Döntéshozói oldalról úgy tűnik, van némi befogadó készség a szakmai vélemények iránt. Például 10 év után, 2021. január 1-től a büntetőeljárási törvény új rendelkezése lehetővé teszi, hogy az eljárás során igazságügyi pszichológus szakértő vagy szaktanácsadó kérdezze ki a bűncselekmények gyerekáldozatait. Másrészt az új jogszabályi rendelkezés elismeri az izlandi Barnahus-módszer magyarosított változatát. A traumatizált gyermekek vizsgálatát és ellátását biztosító intézményben folyó szakmai munka kidolgozásában Sófi doktornak és kollégáinak is nagy szerepe volt.

A modell célja, hogy nem az áldozattá vált gyereknek kell különböző intézményekbe (rendőrség, ügyészség, bíróság) mennie, hogy meghallgassák, hanem egy helyen elérhető számára a segítő - és igazságszolgáltatás.

Szmo/Markovics Z. Kristóf

A gyerek meghallgatása közben több kamerával kép- és hangfelvétel készül. Ennek az a célja, hogy a lehető legkevesebbszer kelljen az átélt traumáról beszélnie, és a meghallgatás során szerzett információk elegendő bizonyítékként szolgáljanak a vádemeléshez és a későbbi ítélethozatalhoz.

A gyermekvédelem és az igazságszolgáltatás különböző szereplői: nyomozó, ügyész, bíró, esetleg ügyvéd a gyerek meghallgatása során egy monitoring szobában ülnek, és úgy van lehetőségük kérdéseket feltenni, hogy azt a meghallgatást végző szakember tolmácsolja a gyermek számára érthető módon. A kérdéseiket a pszichológus egy fülhallgatón keresztül hallja.

„Ez mindenképpen egy óriási dolog, és sok szakember sok munkaórája van abban, hogy végül Magyarországon is egy olyan érzékenységet ért el ez a téma, hogy aktivitás, szándék volt arra, hogy elmozduljunk a korábbi gyakorlattól.

Örülök, hogy mára már nem elég az ikeás asztalka, a kismaci meg a szép, gyerekbarát szoba, hanem a gyermeket ellátó szakembernek is alkalmasnak kell lennie arra, hogy a gyermek ne szenvedjen az eljárás során további sérülést, ne viktimizálódjon.”

A modellnek egyébként része a speciális módszertan átadása, a szakemberek képzése is.

A szakemberhiány azonban nemcsak a gyerekáldozatok meghallgatása során probléma, hanem a gyermekpszichiátria területén is. A legutolsó, néhány évvel ezelőtti adatok szerint

Magyarországon összesen 45 gyermekpszichiáter szakorvos dolgozik a közfinanszírozott ellátásban, miközben több mint 1,5 millió 18 év alatt gyerek él az országban.

„A szakemberek száma méltatlanul alacsony. Például tudjuk, hogy a statisztikák szerint a gyerekek 3-7 százaléka ADHD-s (figyelemhiányos, hiperaktivitás-zavar), ez hazánkban legalább 50.000 gyereket jelent, ennek a számnak azonban csak a töredékét kezeljük. Tehát a jéghegy anomália itt is létezik.

Ezeknek a gyerekeknek a jelentős hányada nem jut el a szakorvoshoz, a szakellátáshoz. A szakemberhez el nem jutó gyermek pedig nem kap diagnózist, a diagnózis nélkül maradt gyerek pedig nem kap segítséget. A problémás gyermekből pedig így válik könnyen problémás felnőtt.

A közvélemény szerint egyre több pszichés problémájú gyermek van. Ez azonban nem felel meg a valóságnak. A pszichés eltérések arányszámai jellemzően nem változtak. A társadalom érzékenysége és a pszichológia, pszichiátriai fejlődése hozza el, ahogy a gyermek a társadalomban egyre nagyobb értéket jelent, hogy kisebb eltéréseket, problémákat is ki tudunk szűrni. Ugyanakkor a nem elegendő szakember miatt még mindig kevesen kapnak megfelelő segítséget. Ezért üvöltő a problémás gyermekek jelenléte a különböző kortárs közösségekben. Ha ezek a gyermekek megfelelő megsegítést kapnának, felnőttként teljes, minőségi életet tudnának élni és a társadalom hasznos tagjaivá válhatnának” - fejti ki a gyermekpszichiáter.

Ügyek

Bár az ügyei részleteiről nem beszélhet, a doktor azért azt elárulja, hogy nagyon emlékezetes volt számára a Veronai buszbaleset kapcsán tapasztalt szakmai összefogás.

MTI/EPA/Vigili Del Fuoco

Katartikus volt az életben maradt gyerekek és családjaik életereje, ahogyan jöttek és kérték, igényelték a szakmai segítséget. Nagyon jó érzés volt, hogy a baleset után rögtön, Magyarországról egy gyermek pszichológus és pszichiáter team összefogott, beültek a saját kocsijukba és a helyszínre mentek, ahol azonnal elkezdték az elsődleges ellátást.”

Sófi doktor klinikusként dolgozott ebben az ügyben is, a poszttraumás stressz zavarral diagnosztizált serdülőknek adott terápiás segítséget. Majd, mint igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő több gyermek vizsgálatában és az iratanyagok elemzésében is részt vett.

„Mint felkért igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő a baleset következtében kialakult poszttraumás stresszzavar megállapítása volt a feladatom. Az érintett gyerekeknél egy létező probléma lett, amely túlmutat a testi sérüléseken, a haláleseteken és nyomot hagy a fiatalok és a családtagjaik pszichéjében, így nyilván érinti a felelősök jogi megítélését, és a kártérítési kérdést is” – magyarázza a szakértő.

2013. novemberében az ügyészség vádat emelt egy szigetszentmiklósi házaspár ellen, akik éveken keresztül megerőszakolták, kínozták, verték, patkányokkal és ürülékkel etették az akkor nyolc-, kilenc- és tízéves gyerekeiket.

Az egész ország hitetlenkedve fogadta a hírt, amit később hosszú nyomozás, ombudsmani és egyéb vizsgálatok, majd több bírósági eljárás követett.

A horrorisztikus körülmények között nevelkedő gyermekek terápiás kezelését Dr. Sófi Gyula irányította. A doktor az eljárás elejétől kezdve állította, hogy a gyermekeket nemcsak sanyargatták és elhanyagolták, hanem szexuálisan is bántalmazták a szülők.
Első fokon azonban mégis enyhe ítéletet szabtak ki a vádlottakra, miután az eljárásban résztvevő szakértő úgy ítélte meg, hogy a gyermekek nincsenek traumatizálva. Végül a másodfokú bíróság és az új szakértő más álláspontra helyezkedett, figyelembe vették a gyerekeket évek óta kezelő Sófi doktor állításait és igazat adtak neki. A szülőket jogerősen 13 évre ítélték.

„Jól esik, hogy a munkám eredményét, hasznosságát figyelembe vették a megismételt eljárásban. Alapvetően ebben az ügyben nem szakértőként vettem részt, hanem mint gyerekpszichiátert kerestek meg a nevelőszülők a családból kiemelt gyermekekkel kapcsolatban. Az én rendelőmben nyert szakember számára bizonyságot, hogy ezeknek a gyermekeknek az életére egy komoly, összetett lelki, testi és szexuális abúzus nyomhatta rá a bélyeget. Ezek után indult el a nyomozati munka. A gyermekek járóbeteg és fekvőbeteg szakellátása már évekkel azelőtt elkezdődött, amikor az elsőfokú eljárásban kirendelt szakértő nem talált poszttraumás stresszre utaló jeleket náluk.

Ez azonban csak a munkánk minőségét bizonyítja, hogy képesek voltunk ilyen borzalmak után is megsegíteni, helyreállítani a gyermekek gondolkodási zavarát, érzelmi és lelki működését.”

Sófi doktor azt mondja: szakmai pályafutásának legnagyobb kudarcaként éli meg azt az ügyet, amelyben az elkövető és az áldozat is gyermek volt még.

„A fiatalkorú vádlott nem azt a gondoskodást kapta az ítéletben, mint amit a mentális állapota alapján meg kellett volna kapnia. Amellyel lehetősége lenne arra, hogy a vitán felül megérdemelt büntetésének letöltése után, egy jobb szellemi állapotban, egy, a társadalomba jobban visszailleszthető, akkorra már felnőtt emberként hagyhatná el a börtönt.

Nagyon rosszul érintett engem, hogy ebben az esetben egy szakorvosi evidencia szintjén megállapított kóros elmeállapotot találtunk, ami ugyan nem zárta ki a büntethetőséget, a javasolt gyógyítás esélyét azonban ez a serdülő nem kapta meg”
– mondja az orvos, aki szerint sok esetben előfordul, hogy a gyermekpszichiátriai evidenciák nem kerülnek be kellő súllyal az ítéletbe. Vizsgálatuk megállapítását, ajánlását ebben az ítéletben figyelmen kívül hagyták, amelynek később még súlyos következményei lehetnek.
„Szakértőként azt tudom mondani, hogy nagy esély van arra, hogy szabadulása után valamilyen büntetendő cselekménybe keveredik. Ezek a fiatalok azonban a pszichiátriai eltéréseik miatt nem Hannibal Lecterek lesznek, hanem sokkal inkább áldozatok.”

A konkrét esetben egyébként kisgyermekkor óta nyomon követhető volt a probléma a különböző jegyzőkönyvekben, megállapításokban, a gyermek mégsem jutott el gyermekpszichiáterhez.

Ha kezelést kapott volna már gyerekkorában, mert nála ez az eltérés veleszületett volt, akkor jó eséllyel elkerülhető lett volna a bűncselekmény, és nem lett volna áldozata sem.”

Az orvos szerint az, hogy ezek a problémás fiatalok nem kapnak segítséget kisgyermekkoruktól kezdve, az egész társadalom és az állam felelőssége.

A Büntető Törvénykönyv úgy fogalmaz, hogy aki észreveszi a gyereken, hogy probléma van, jeleznie kell, de nem határozza meg, hogy az kicsoda. A pedagógus, a szülő, az orvos, a védőnő, a szomszéd, a postás vagy éppen a gyerekvédelem. Mindenki, tehát konkrétan senki.

„Ez egy rendszerhiba. Valahogy szemellenzőt viselünk, és nem szívesen beszélünk ezekről a problémákról. Nem szívesen teszünk róla említést az érintett gyerek életéért, sorsáért felelős szülőnek, mert nehezen tudjuk magunkat kifejezni. Vagy arra számítunk, hogy nem megfelelő fogadtatást kapnak szavaink a szülőtől. Természetes, hogy nehéz ezekről az érzékeny problémákról beszélni a szülőknek, de ezt a képességet fejleszteni kell a gyermekekkel foglalkozó szakembereknél.

A szülők reakcióitól való aggodalmak általában feleslegesek. Számomra ez nem lehet magyarázat. Azt gondolom, hogy a társadalom minden szereplőjének feladata az, hogy megtanuljunk figyelni egymásra. Merjünk egymásnak segítséget adni.
Merjük kimondani szépen, etikusan olyan szavakkal a meglátásainkat, mint ahogy mi is szeretnénk, hogy részünkre fogalmazzák meg a nehezen elmondhatókat” – mondja a gyermekpszichiáter, aki szerint, ha ez megvalósul, akkor óriásit fog előre lépni a gyermekegészségügyi és gyermekvédelmi rendszer működése is.
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Szemembe nézett a rendőr, és azt mondta, az ő gyereke is itt van velünk” - a Magyar Anyák is ott voltak a Fidesz-székháznál
A nőkből álló aktivista csoport az anyák napján tartott demonstrációján megígérte, hogy kiállnak a gyerekekért, ezért csatlakoztak hozzájuk most is. Elmesélték, hogy látták ők a pénteki eseményeket.

Link másolása

A második könnygázas rendőri fellépés után jelképes tiltakozást hirdetett a Várba a Magyar Anyák nevű aktivista csoport, még anyák napján. Fehér ruhában vonultak fel a Karmelita elé, hogy kiálljanak a gyerekek mellett.

A Magyar Anyák pénteken is ott voltak a tüntetésen, majd a Fidesz-székháznál, ahol könnygáz ugyan nem került elő, de a tömeg nekifeszült a rendőröknek, akik több szemtanú szerint is gumibotot használva reagáltak.

László Györgyi azt mondja, először a Hősök terénél voltak, ahol nyugodtabb volt a helyzet.

„Az emberek leültek a zebrára, elállva az autósok elől a forgalmat. Rengeteg rohamsisakos rendőr jött, de ők átmentek a székház túloldalára, mert ott volt feszültebb helyzet. Mi egy rendőrrel beszéltünk, akitől azt kérdeztük, hogy emberileg meddig lehet bírni.

Megvonta a vállát, a szemembe nézett, és azt mondta, az ő gyereke is itt van velünk.

Utána hangosan szólt a „Neked is van gyereked”, és őszintén sajnáltam, hogy ez komolyan megtörténik. Ott csak skandáltunk."

Ezután átmentek a másik oldalra, a Lendvay utca-Rippl Rónai utca sarkára. „Ott két helyszínen történtek az események. Kicsit kijjebb, egy békés, főleg idősebb, gondolom szülőkből álló csoport leült a rendőrsorfallal szemben és énekelni kezdtek, aztán megafonban beszéltek a lelkükre. Egy idő után a rendőrök elmentek onnan."

Györgyi szerint a másik, bentebbi helyszínen volt veszélyesebb a szituáció.

„Két srácot hallottam beszélni (ők nagyobbak voltak), hogy megverték őket a rendőrök. Kérdeztem, hogy történt. Azt mondták, hogy természetesen

nem a fejüket ütötték, „csak” gumibottal a combjukat, de oda kaptak rendesen. Állításuk szerint nem csináltak semmit, amiért ez volt a reakció.

Györgyi Pankotai Lilivel is beszélt, aki szerint sokkal durvább volt a helyzet, mint múltkor. Háromszor is úgy érezte, életveszélyben van. „A rendőrök megindultak, a tömeg is hátulról tolta előre az embereket a szűk utcában, és így teljesen összepréselődtek."

Ekkor a diákok már mindenkit arra kérte, húzódjon hátrébb, hogy levegőhöz jussanak az elől állók. Így tett Györgyi is.

„Egy srác jött ki teljesen elázva. Kérdeztük, hogy csak nem könnygázt kapott, azért mosták ki a szemét? De megnyugtatott, hogy nem volt könnygáz, csak annyira szoros volt a tömeg, hogy így leizzadt, és muszáj kimennie a tömegből, mert nem bírja."

A Magyar Anyák csoportjának egy másik tagja, Hajnal Edina azt mondja, folyamatosan kapták az üzeneteket. "Egy édesanya üzente, hogy többször megütötték gumibottal és remegett utána perceken keresztül."

Edina úgy gondolja, nem a diákok voltak erőszakosak, hanem a rendőrök, ez szerinte számos videón is látszik. „Gumibotozást sokszor alkalmaztak, nőket is megütöttek" - állítja.

Egy anyuka ezt írta nekik:

„A második sorban álltunk es előrenyúltak a rendőrök, mellettem a férjem is kapott, meg egy gyerek is. Azt mondta ott valaki, lehet, hogy nem gumibot volt, mert annak más az érzése( én nem tapasztaltam). Az valami keményebb volt, amivel a fejüket ütötték.”

Az anyuka szerint a férje hátranézett, amikor megütötték, mert háttal voltak a rendőrsorfalnak. Nem látott gumibotot a rendőr kezében, csak egy gázspray palackot, az is lehet, hogy azzal ütötték meg. Bár sokkoló is volt a rendőrök egy részénél, azt nem használták a szemtanúk szerint.

A rendőrség szombati közleményében azt állította, sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, sőt, nagyméretű vascsavarral is dobálták őket, de ők „a lehető leghumánusabb módon”, „óriási türelmet tanúsítva, kizárólag testi erővel” tartották vissza az „agresszív tömeget”.

Azt is írták, négy embert, akiket a tömeg csaknem összepréselt, „saját biztonságuk érdekében” emeltek ki a veszélyzónából. A helyszínről két embert állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt, és több feljelentést is tettek az ügyészségen.

A tüntetésről készült fotóinkat itt lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Ungváry Krisztián: Nem beszámítható vagy szándékosan terjeszt orosz dezinformációt a vezérkari főnök
Böröndi Gábor azt mondta, egy békefolyamattal még meg lehetett volna állítani a második világháború kitörését. A korszak történész szakértője úgy fogalmaz: nehéz szavakat találni ekkora valótlanságok kapcsán.

Link másolása

Már az országgyűlési bizottsági meghallgatásán is felhívta magára a figyelmet a Magyar Honvédség új vezérkari főnöke, miután arról beszélt, hogy vissza szeretné hozni a katonai oktatásba a nukleáris elrettentést, a hazafias nevelést és a szittya gondolkodásmódot.

A közmédiának adott hét eleji interjúja viszont már a nemzetközi diplomáciában is komoly hullámokat keltett: Sebastian Kęciek, budapesti lengyel nagykövet nyílt levélben ítélte el Böröndi Gábor kijelentéseit. A kialakult vitához még Novák Katalin köztársasági elnök is hozzászólt, szerinte a történelmi vitákat és értelmezéseket inkább a történészekre kellene hagyni. Ennek szellemében kérdeztük meg Ungváry Krisztián történész véleményét a témában.

– Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke az M1-nek adott interjújában arról beszélt, hogy 1939-ben a német-lengyel háború lokális háborúnak indult, és egy békefolyamattal még meg lehetett volna állítani a világháború kitörését. Mit gondol arról, ami elhangzott a műsorban?

– Nagyon nehéz szavakat találni ekkora valótlanságok kapcsán, hiszen azt gondolná az ember, hogy Adolf Hitler működése mégiscsak gimnáziumi tananyag. A XX. század fegyveres konfliktusainak nagy vonalakban történő ismerete pedig elvárható lenne egy ilyen pozícióban szolgáló katonai vezetőtől. A második világháború nem lokális háborúnak indult, ezt mindenki tudja, aki egyszer történelemkönyvet vett a kezébe, hanem Hitler életteret akart szerezni keleten. Ezzel kapcsolatos programja pedig nem kétezer négyzetkilométert érintett, hanem a komplett Szovjetunió európai területeit.

Ezek után a Böröndi-féle kijelentést kétféleképpen lehet értelmezni: a Honvéd Vezérkar főnöke nem beszámítható állapotú vagy pedig szándékosan orosz dezinformációt terjeszt. A kettő közül mindenki kiválaszthatja azt, ami neki megfelelő.

– A kormánypárti médiában gyakran feltűnő biztonságpolitikai szakértő, Robert C. Castel fogalmazott úgy, hogy az utolsó nagy, valóban európai vezető a világpolitikában Adolf Hitler volt. Mintha Böröndi Gábor is valami olyasmire utalt volna a kijelentésével, hogy nem Hitler a hibás a világháború kirobbanásáért, hanem a nyugati hatalmak. Ezt hogyan látja?

– Az a baj, hogy annyira kétségbeejtő ilyen mondatokat hallani. Két lehetőség van: az illető maga is náci, de ezt nem tartom egyébként valószínűnek, vagy pedig azért terjeszti ezt a propagandát, mert a putyini rendszert szolgálja vele, ugyanis alapvetően ezek Moszkvából ismert üzenetek. A legnépszerűbb könyvek közé tartoznak Oroszországban jelenleg azok a művek, amik Hitlert úgy állítják be, hogy tulajdonképpen egy történelmi tévedése volt: a Szovjetuniót támadta meg a Nyugat helyett. Eszerint sokkal jobb lett volna, ha inkább összefog Sztálin és Hitler a romlott, dekadens Nyugat megregulázására. Ez szerintem a történelmi háttere ezeknek a kijelentéseknek, csak az az aggasztó, hogy elvileg Magyarország a NATO tagja, ezekkel a kijelentésekkel pedig a NATO nem is burkolt elárulása készülődik.

– Böröndi kijelentésére a lengyel nagykövet is kiadott egy nyílt levelet, amiben arról ír, hogy a magyar vezérkari főnök szavai a történelem elfogadhatatlan elferdítését jelentik, illetve idézi a Lengyelország német lerohanásához való segítségnyújtást megtagadó Teleki Pált is. Ezek alapján úgy tűnhet, mintha a lengyelek jobban ismernék a magyar történelmet. Erről mi a véleménye?

– Szerintem az a baj, hogy viccelődhetünk azon, hogy mennyire művelt vagy műveletlen a magyar politikai és katonai elit, de azért teljesen hülyéknek kár nevezni őket. Sokkal fontosabb ennél a politikai szándék detektálása. Itt nem arról van szó, hogy Böröndi Gábor ne ismerné azt, hogy mi történt valójában, hanem arról, hogy úgy válogatja ki a tényeket, ahogy az neki tetszik, illetve tényeket kreál.

Mindezt pedig azért teszi, mert kapott egy egyértelmű politikai feladatot, mint egy propagandista, akit megbíztak azzal, hogy a NATO-t belülről bomlassza fel.

Én ezt látom a kijelentései hátterében, és nem azt, hogy ilyen mértékben műveletlen lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Dominóhatás az ingatlanpiacon: egy rózsadombi lakás is nehezebben kel el, mert valahol Borsodan beragadt egy kis ház vásárlása
Drasztikusan, 40-50 százalékkal csökkentek az adásvételek - mondja az ingatlanpiaci szakértő. Az is bajba kerülhet, akinek amúgy nem lenne szüksége a költözéshez hitelre, mert minden mindennel összefügg.

Link másolása

Elég érdekes időszakot él az ingatlanpiac is, mert semmi sem úgy történik, ahogy korábban vártuk. Ősszel még arról beszélgettünk, hogy az elszabaduló rezsiköltségek miatt értékesebbé válnak a jó energetikájú ingatlanok, és ennek ez év elején már meglesz a hatása. Ez nem így történt.

Ehelyett jöttek az infláció miatt égbe szökő hitelkamatok, az ingatlankereslet pedig drasztikusan csökkent. A lakásárak elindultak lefelé, az albérletárak pedig felfelé. A legújabb folyamatokról Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével beszélgettünk.

– Hogy állunk most májusban ahhoz képest, amit vártunk korábban, és mire számítsunk nyáron?

– Nagy átalakuláson ment keresztül a piac az elmúlt fél évben. Ahogy haladtunk előre az időben, 2022-ben nőtt az infláció, emelkedtek a hitelkamatok is, ami pedig a vásárlási kedv csökkenésével járt együtt. Korábban minden második lakás vásárlásához hitelt vettek fel az emberek. De amíg 2021-ben nyarán 2-3 százalékos kamattal lehetett hitelt venni, most már 9-10 százalék az átlag.

Emiatt a felvett hitelek volumene 70%-kal csökkent.

Ez kihatott az árakra is. Az elmúlt hét évben háromszorosára nőttek az ingatlanárak Magyarországon. De ha nincsen annyi vevő, akkor az eladóknak kell versenyezni értük, ami mostanra kifogta a szelet a drágulás vitorlájából. Az árak stagnálásba váltottak át, sőt helyenként megindult az árcsökkenés. Persze ez nem olyan drasztikus, tehát nem estek a felére az ingatlanárak, csupán néhány százalékos csökkenésről beszélünk. Azaz még mindig viszonylag magasak a lakásárak szinte minden településtípusnál, elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban. Budapesten egy 50 négyzetméteres lakás átlagos ára 40-45 millió forint, tehát még mindig a 800-900 ezer forintos négyzetméterárak jellemzik a fővárosi ingatlanpiacot. A megyeszékhelyeken, az egyetemvárosokban 6-700 ezer forintos négyzetméterárakon cserélnek gazdát az ingatlanok. Azaz még ott sem indult be az a fajta drasztikus árcsökkenés, amire a vevők várnak. Mindez oda vezetett, hogy

a lakáspiaci adásvételek körülbelül 40-50 százalékkal csökkentek, legalábbis az ingatlan.com adatai alapján.

Ezzel szemben a kiadó lakások iránti kereslet a 2023 első négy hónapjában 17 százalékkal haladta meg 2022 első négyhavi szintjét. Ez a bérleti díjakat is folyamatosan egyre magasabbra löki. Lehet úgy fogalmazni, hogy az inflációnak is köszönhető ez a változás, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Tehát nem azért, mert a tulajdonosok mindenáron tartani akarják azt a reáljövedelem szintet, amit az infláció emelkedése miatt elvárnak, hanem az infláció inkább úgy járul hozzá a bérleti díjak növekedéséhez, hogy az áremelkedések miatt a jövedelmek is nőnek, még akkor is, ha az inflációtól elmaradó mértékben, és ez a magasabb jövedelem már lehetővé teszi a bérbeadóknak is, hogy árat emeljenek.

– Nem, inkább arról van szó, hogy az infláció miatt befagyó ingatlanpiac miatt csökkent a vásárlási kedv, emiatt sokan kényszerülnek inkább lakást bérelni, mivel vásárolni nem tudnak? És ez nyomja fel az árakat?

– Biztos, hogy van ilyen élethelyzet is, de ez nem tömeges. Tömegesen nem ugrott meg ugyanis a kiadó lakások iránt érdeklődők száma.

– Ha valaki elkezd lakást bérelni, akkor pontosan azokat a szűkös forrásait éli fel, amivel önerőt gyűjthetne egy saját ingatlan vásárlásához, és beleragadhat ebbe a helyzetbe. Ez a korábbról is ismert zsákutca most még egyirányúbbá vált azáltal, hogy a bérleti díjak növekedtek, és a hitelek meg drágábbak lettek?

– Itt az infláció lehet a kivárásra alapozó lakásvásárlók fő ellenfele. Az a pénz, amit félretettek lakásvásárlásra, egyre kevesebbet ér, még akkor is, ha a lakásárakra most inkább a stagnálás jellemző. Ugyanis az elmúlt hét évben 2015-től 2022-ig a lakásinfláció sokszorosa volt a KSH által meghatározott fogyasztói árindexnek, Budapesten és a nagyvárosokban éves szinten 20-25%-kal drágultak a lakások.

Azaz ha valaki azt mérlegelte, hogy van mondjuk 10 millió forintja, amiből el tudna indulni hitelfelvétellel a saját lakás vásárlása felé, reálértelemben évről évre 20-25 százalékot veszített a pénze értékéből, mert ugyanannyi pénzből ennyivel kisebb ingatlanba tudott beköltözni.

Ha egyáltalán kapott hitelt annyi önerővel, amennyi a rendelkezésére állt, mert a minimális önrész is egyre magasabb lett. Ma már a bankoknak az ingatlan értékének legalább 20 százalékát el kell, hogy kérjék önerő formájában, az MNB által bevezetett adósságszabályok miatt. Tehát egy 50 négyzetméteres, 40-45 millió forint értékű budapesti lakás esetében legalább 8-10 millió forint önrésszel kell valakinek rendelkeznie. Ez főleg az első lakásvásárlóknak okoz fejtörést, mert nekik ezt az összeget nagyon nehéz előteremteni. Viszont a jelenlegi lakáspiaci folyamatok a vevőknek kedveznek, az alkupozíciójuk jelentősen nőtt. A korábbi 4-5% helyett már 6-8 százalékot is engednek a vevők az árból.

A másik dolog, ami a jelenlegi piacon veszélyes, az a dominó hatás. Ez azt jelenti, hogy hiába van olyan ingatlantulajdonos, akit ez a válsághelyzet, a hitelkamatok megugrása nem érint, mert lenne annyi megtakarítása, hogy amikor piaci áron el tudja adni az ingatlanát, akkor tovább tudna költözni, de ha az ő vevőjét viszont hátrányosan érintik a jelenlegi folyamatok, akkor mindketten beragadnak. Ezen a láncolaton mehetünk tovább, és ez a dominóhatás az, ami megfogja a lakáspiaci tranzakciókat.

Lehet, hogy egy rózsadombi lakás is nehezebben kel el azért, mert valahol Borsod megyében beragadt egy kis ház vásárlása.

Ugyanis a láncolatban van mondjuk 3-4-5 tranzakció, és a rózsadombi lakás eladásához az kell, hogy ez az egész láncolat végiggördüljön. Ennek is köszönhető, hogy drasztikusan, 40-50 százalékkal estek vissza a lakáspiaci adásvételek.

– Úgy tűnik, hogy a mostani helyzetben viszont lakást venni jó. Jól gondolom?

– Igen, ez így van. Aki tud és akar lakást venni, az most jó helyzetben van, mert feleannyi vevő van most a piacon, mint egy évvel korábban. Persze nem ennyire egyértelműen rózsás a helyzet, a finanszírozás miatt. Az biztos, hogy akinek most aktuális, jobban jár, ha lép, mintha kivár. Amikor nagyon drasztikus volt a drágulás, és pörögtek az adásvételek, akkor nagyon sok olyan véleménnyel lehetett találkozni a lakáspiacon, hogy mivel most nagyon drágák az ingatlanok, én most nem veszek, hanem inkább majd akkor, amikor csökkennek az árak. Most csökkennek, még ha minimális mértékben is, de most nem látom azt, hogy nagyon sokan megrohannák az ingatlanpiacot. Most ugyanis az az irányadó vélemény, hogy majd akkor vásárolok, amikor a mélyponton lesznek a lakásárak. De amikor mélypontra kerülnek, és mire ez eljut a köztudatba, akkorra már egyértelműen be fogják árazni a tulajdonosok. Tehát ha valaki akkor nem lesz elég gyors, akkor már nemhogy elsőként, hanem sokkal inkább tíz- vagy tizenkétezredikként állhat be a sorba vevőként, és már sokkal kedvezőtlenebb feltételek mellett tud majd vásárolni, ugyanis akkorra a tulajdonosok már beárazzák ezeket a fellendüléssel kapcsolatos várakozásokat. Tehát még mindig jobban jár, akinek aktuális ez a kérdés, ha most, megbecsült vevőként tud a piacon érvényesülni, nagyobb alkupozícióval, mert most nem kell mással konkurálni egy-egy eladó lakás esetében.

– Tavaszig még nem láttuk jelét, csak jósolták, hogy a jobb energetikájú ingatlanok keresettebbek lennének. Most már bekövetkezett ez a változás?

– Igen, ezeket könnyebben lehet eladni, illetve jobban tartják az értéküket. A csökkenő árak közepette a közepes vagy felújítandó állapotú ingatlanok értéke jobban esett, mint a jó energetikájúaké.

Tehát az olló nyílt, és ez minden bizonnyal tovább nyílik. De drágábbak nem lettek, egyszerűen azért, most nem ez a tendencia, most a vevők nem hajlandóak többet fizetni.

Egy olyan szegmens van, ahol az áremelkedés nem múlt el, és ez nagyon szorosan összefügg az inflációval, ez pedig az újépítésű lakások piaca. Amikor emelkednek az építőanyagárak, a tégla, a beton, a fa, az acél, akkor ezek beépülnek az eladó új ingatlanok áraiba is. Az még kérdés, hogy elindítják-e azokat a további beruházásokat az építtetők, amiket terveztek, vagy ők is a kivárásra alapoznak. Ez inkább a kisebb építtetők esetében lehet nyerő stratégia, mert a legnagyobb cégeknek már kiépült az elmúlt években az az infrastruktúrája, ami nem állhat le, mert akkor ténylegesen veszteséget termelnek.

– Mennyi idő alatt lehet eladni átlagosan egy ingatlant?

– A leggyorsabban a budapesti és a megyeszékhelyeken található ingatlanokat lehet értékesíteni. Ezeknek az eladási ideje most körülbelül 75-80 nap, ami magasabb, mint a válság előtt tapasztalt 65-70 napos átlagos értékesítési idő, de nem sokkal. A kisebb településeken, tehát a falvakban, községekben az átlagos értékesítési idő van, ahol 100 nap fölött jár, van, ahol ez akár 120 nap is lehet.

Az agglomerációs települések érdekes módon a válság idején is előnyt élveznek a vásárlók körében.

Egyrészt azért, mert a home office, a távmunka miatt már nem feltétlenül kell annyit ingázni az embernek a munkahelyére bizonyos munkakörökben és bizonyos pozíciókban, másrészt pedig az agglomerációs övezetben olcsóbban lehet ingatlant vásárolni, és ez nemcsak a fővárosi agglomerációra, hanem az összes megyeszékhelyre igaz. Itt az energetika már fokozottan számít, tehát hogy milyen a fűtési rendszer, van e szigetelés az ingatlanon. Ezek az „apróságok” akár 10-15 százalékos árkülönbözetet is jelenthetnek a vételárban.

– Van-e eladhatatlan ingatlan?

– Van, mindig is volt. Azonban 2015 és 2022 között azok voltak az eladhatatlan ingatlanok, ahol az eladó aránytalanul magasan árazott, és a vevők emiatt már fel sem hívták. Most viszont vannak olyan ingatlanok, amik azért váltak eladhatatlanná, mert a nagyon nagy alapterületűek, rossz energetikai adottságúak. Például egy két-három-négy generációs szigeteletlen családi ház, aminek a fűtési költsége akár több millió forintra is nőhetett az elmúlt időszakban. Az ilyen ingatlant sok esetben a tulajdonosok maguk nem akarják olyan áron piacra dobni, amennyiért hajlandó lenne valaki azt elvinni, mert egész egyszerűen már aránytalanul kicsi összegnek tartják az ilyen ajánlatokat. Ezeknek az ingatlanoknak nem csak az csökkenti az értékét, hogy nagyon nagy az energiafogyasztásuk, és nem a legjobb az elrendezésük, hanem az is, hogy az elszabaduló árak miatt sokkal többe kerül a felújításuk is. Így ezek a házak duplán kerültek hátrányos helyzetbe.

– A most épülő akkumulátorgyárak közelében, például a gödi Samsung közelében el lehet adni egy ingatlant?

– Vizsgáltuk a helyzetet Gödöllőn és Debrecenben is, de

egyelőre nem látunk arra utaló jelet, hogy ezek a ingatlanok kevesebbet érnének, mint eddig.

Az játszik ebben valószínűleg szerepet, hogy Göd például a budapesti agglomeráció részét képezi, közel van a Dunához, tehát ezek inkább támaszt adnak az áraknak, mint lehúznák azokat. Ráadásul az is nagyon jellemzővé vált mostanában, hogy amikor ezek az új üzemek felépülnek, nemcsak az akkumulátorgyárakra gondolok, akkor ott

rendkívül sok új munkavállaló jelenik meg, akiknek sok esetben a lakhatása nem megoldott,

mert messzebbről kell őket odavinni, adott esetben külföldiek. Vagy ők bérelnek, vagy a munkáltatójuk vásárol ingatlant, ez a többletkereslet, ami ezeknél az üzemeknél vagy gyáraknál megjelenik, inkább támaszt ad, vagy egyenesen megnöveli az árakat. Gödön, vagy Debrecenben a bérleti díjak is elindultak igen tempósan felfelé, pedig korábban ezek egyáltalán nem voltak a legdrágább egyetemvárosok.

– És mi várható az egyetemi felvételik után?

– Arra számítunk, hogy az idei albérletszezon intenzív lesz. Július 25-e környékén hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, tehát augusztus elejétől kezdve szeptember elejéig tart a klasszikus albérletszezon. Ebben az időszakban arra számítunk, hogy nőni fog a kereslet, nőni fog a kínálat, mert ilyenkor a tulajdonosok is pontosan tudják, hogy ez az az időszak, amikor a kiadó lakásukat érdemes feltölteni az ingatlanhirdetési portálokra. Mivel megnövekszik a kereslet, az árak emelkedésére is számítunk. Valószínűleg tempósabb lehet a drágulás a tavalyihoz képest, amikor a rezsifélelmek erősen tompították a szezonális hatásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Mit tegyünk, hogy ne bukjunk 28% adót a megtakarításainkon?
A szakértő szerint ki lehet kerülni a kormány lakossági megtakarításokra kivetett plusz adóját, de mindenképpen számolni, mérlegelni kell. Kármentő interjú.

Link másolása

Május 31-én szerda este kiadott rendeletében a kormány gyakorlatilag megduplázta a lakossági betéteket eddig is terhelő kamatadót. Ennek módja nem az adó megemelése volt, hanem a 15 százalékos eddig meglévő teher mellé újabb 13 százaléknyi szociális hozzájárulást (szocho) vetett ki. A lakossági megtakarítások közül kivételt az állampapírok és az ingatlanalap befektetési jegyek jelentenek. A rendelkezés minden bizonnyal átalakítja a lakossági befektetési piacot. Azok, akiknek megtakarításaik vannak, jól teszik, ha tájékozódnak a lehetőségeikről, hogy elkerüljék, de legalábbis mérsékeljék a plusz terheket.

Argyelán Józsefet, a Bankmonitor munkatársát kerestem meg, segítsen megérteni, mi történt, illetve mit tehet, akinek megtakarítása van.

– Mennyire volt váratlan, hogy az év közepén, szinte egyik napról a másikra bevezetnek egy új adót?

– Váratlannak váratlan volt. Nem készültek a piaci szereplők, nem voltak ilyen típusú hírek korábban.

A rendelet éjszaka jelent meg, viszont azt hozzátenném, hogy július elsejétől indulnak az új szabályok, tehát azért van 30 napos átfutási idő.

A jövő évi költségvetési törvény benyújtása körül megjelent ilyen típusú rendeletek egyértelműen azt mutatják, hogy a korábban több elemző által is jelzett, törvényben szereplő bizonytalansági tényezőket próbálják kivédeni, a költségvetést egyéb dolgokkal megtámasztani. Az intézkedésnek, itt most különösen a szocho bevezetésére gondolok, két célja lehet. Az egyik közvetlenül a bevételi lábak növelése, tehát az, hogy a megtakarítások utáni szocho fizetés megjelenjen a költségvetésben. A másik, közvetett hatás az, hogy

mivel kivételt tettek a magyar állampapírokkal, a kormány ezekbe a befektetési formába tereli a magyar lakosság megtakarításait.

Vagyis nemcsak a bevételi oldalon szeretne növekedést, hanem a hitelfinanszírozási oldalon szeretne egy még nagyobb keresletet.

– Ingatag lábakon áll az állami költségvetés?

– Nem tudom megítélni, hogy mennyire áll ingatag lábakon, bár több elemzőtől hallottunk kritikus megjegyzéseket, amik erre utalnak. Ha ingatag lábakon áll, ha nem, ezek az intézkedések stabilabb helyzetbe hozhatják.

– Ön szerint valóban az állampapírok felé mozdulnak a megtakarítások ezek után?

– Azt gondolom, hogy igen. Nagy Márton miniszter is azt nyilatkozta, hogy a lakossági betétek 5-10 százaléka is megmozdulhat. A szocho bevezetése csak a természetes személyekre, azaz a lakosságra érvényes. Eddig is igen népszerűek voltak a magyar állampapírok. Ez köszönhető egyrészt a rugalmas visszaváltásnak, másrészt a kockázati szinthez kapcsolódó, kiemelten magas kamatozásnak. A jövőben ez még vonzóbbá válik,

hiszen az adómentesség, ami eddig 15 százalékos előnyt jelentett a hasonló típusú megtakarításokkal szemben, a jövőben 28 százalékos előnyt fog jelenteni.

Hozzátenném, hogy a többi intézkedés, melyek ugyanezen Magyar Közlönyben jelentek meg, szintén az állampapírok felé terelnek.

Argyelán József

– Milyen nagyságrendben lehet így pluszbevétele a költségvetésnek?

– Érdekes módon nem adott erről információt ki a kormány, sőt Nagy Márton kifejezetten azt jelezte, hogy

nem is érdekli, mekkora lesz a bevétel növekedése. Ez azt sugallja, hogy az intézkedésnek az állampapír felé terelési hatását nagyobbnak és fontosabbnak tartják.

Ettől függetlenül az, hogy a bevételi oldalon plusz tételek jelennek meg, még mindig több milliárd forintot jelenthet.

– Már második éve tart a huzavona a helyreállítási alapokkal és a kohéziós alapokkal. Tehát, hogy egyszerűen nem érkezik meg az a pénz, amire eddig üzembiztosan lehetett számítani a költségvetésben. Lehet ez az oka az intézkedéseknek?

– Az kétségtelen, hogy a költségvetésből hiányoznak ezek az elemek, de legjobb tudomásom szerint a kormány - legalábbis a kommunikációja alapján - számít arra, hogy ezek a pénzek megérkeznek. Én nem tudom megítélni, hogy állnak az Európai Unió és a magyar kormány tárgyalásai jelenleg. De tény, hogy függetlenül attól, megérkeznek-e ezek a pénzek, vagy sem, ezen intézkedésekkel stabilabbá válhat a magyar költségvetés helyzete.

– Más országokkal összehasonlítva ez az adóteher sok vagy kevés?

– 28 százalék adót azt én mindenképpen soknak ítélek. Nincsenek pontos nemzetközi számaim, de szerintem nemzetközi összevetésben az élmezőnybe tartozhatnak. Persze ki kell hangsúlyozni azt, hogy bizonyos elemekre nem vonatkozik, és itt nemcsak az állampapírt kell megemlíteni, de például az ingatlanalapokra sem fog vonatkozni. Ettől függetlenül valóban, ha a többi formát nézzük, akkor ez egy elég jelentős adónemnek tekinthető így összességében.

– Mit tehet az, aki enyhíteni akarja a várható veszteségeit?

– Azt tudni kell, hogyha június 30-ig történik meg az adott típusú befektetés, legyen az betétek lekötése, értékpapír vásárlása vagy biztosítási szerződés aláírása, akkor arra nem lesz érvényes a szocho.

Tehát ha már van egy lekötött betétem, akkor az nem lesz szocho köteles, függetlenül attól, hogy a lejárata július elsejét követően történik meg vagy sem.

De az elképzelhető, hogy valamilyen megtakarítás például július elsejét követően igen hamar lejár, és ezért végiggondolom, érdemes-e már most, az új szabályok bevezetése előtt lépni. Itt két dolgot kell mérlegelni. Az egyik az, hogy mennyibe kerül az, hogy most kiveszem a pénzem. Egy betét esetében ez jellemzően azt jelenti, hogy elveszítem a kamatígéretet, amit a bank adott felém, tehát visszakapom a betett pénzemet. Tegyük fel, hogy egymillió forintot 10 százalékra helyeztem el. Ekkor ez azt jelenti, hogy 100 ezer forint ugrik. Ez az ára annak, hogy én feltöröm. Viszont a másik oldal, amit nézni kell, hogy mi az, amibe el tudnám helyezni most, és milyen futamidőre. Azaz, ha most indítok egy kétéves lekötést, szintén 10 százalékra, akkor azt látom, hogy 200 ezer forint lesz a várható nyereség. Ennek 15 százalékos adója lesz, de a 13 szocho még terheli. Tehát a 200 ezer forintnak a 13 százaléka, ami 26 ezer forint. Ez lesz az, amit megspórolok azáltal, hogy most indítottam a lekötést, és nem júliusban.

Más a helyzet azokkal a pénzösszegekkel, amelyek lekötetlenül vannak, parlagon hevernek, és eddig várták a jó ajánlatot.

Azokat már nem érdemes tovább parkoltatni, hanem el kellene helyezni valahova június 30-ig. Azoknak érdemes gondolkodni, akik valamilyen nagyon rugalmas, extra rugalmas, takarékszámla típusú megoldást választottak, tehát lekötetlenül kamatozik a pénzük magasabb kamat mellett, ilyet is lehet találni, már egyébként 8-9 százalékosat is jelenleg. Ezek a napi kamatozású termékek július 30-ig szocho mentesen kamatoznak, de július 1-től szochoval terhelten. Itt érdemes elgondolkodni, hogy a lekötetlen takarékszámlákról áttegyük a pénzt valamilyen lekötésbe, hogy a szocho-mentességet meghosszabbítsuk.

– A bankok meg fogják érezni, hogy ilyen tömegben kiviszik a befektetéseiket az emberek?

– A bankoknál több érdekes kérdés van. Az első, hogy a szocho hogyan hat a banknál lévő állományra. Nyilván a lekötetlen pénzekre jelenleg leginkább az infláció hat, tehát a 24%-os áprilisi infláció azt jelentette, hogy a lekötetlenül, 0 százalékon on ketyegő pénzek vásárlóértéke negyedével csökkent. Azért ez egy elég komoly hatás, ez már önmagában arra sarkallja az embereket, hogy a lekötetlen összegeket helyezzék máshova. Sajnos a lekötött betétek kamatai igen alacsonyak. Kisebb bankoknál találhatunk kétszámjegyű értékeket, de a nagyobb pénzintézeteknél 1-2-3 százalékos lekötött betéteket láthatunk. Azért valljuk be, ez nem érdemi vetélytársa a lakossági állampapírokon elérhető hozamoknak. Összességében ennek az intézkedésnek lehet egy olyan hatása, hogy a szocho bevezetés elirányítja a banki betétekből vagy a bankszámlán látra szóló állományban lévő pénzeket állampapírba.

Ráadásul a bankoknak maguknak minden ügyfelüket értesíteni kell, hogy mennyit nyerhettek volna, ha a pénzüket korábban állampapírban helyezik el. Tehát a banknak ingyen reklámként fel kell hívni a saját ügyfelei figyemét arra, hogy jobban jártak volna, ha állampapírt vásárolnak.

Hogy mennyit vesztettek azért, mert nem ezt választották. Ez egy másik rendeletben van.

– Jól értem, a bank a saját kontójára reklámozza a konkurenciáját?

– Ez csak félig-meddig igaz. Igen, reklámozza, és egy olyan terméket reklámoz, ami a betéteinek konkurencia. Tehát eddig ez egy igaz állítás. Érzek ebben egyfajta fricskát is, mert a betéti kamatok nagyon alacsonyak, ezt a kormány és a Magyar Nemzeti Bank is nehezményezte már, azonban a nagyobb pénzintézetnél érdemben nem indult el emelkedés. Mostantól ez a figyelemfelhívás azt is jelenti, hogy a bankokkal magukkal elmondatják azt, hogy igen, mi alacsony betéti kamatokat kínálunk az állampapírokhoz képest. Azt hozzátenném, hogy

persze egy „konkurencia” termékét reklámozzák, de a bankoknál is lehet vásárolni állampapírokat.

Tehát, ha egy bank ebben meglátja a lehetőséget, akkor azt is mondhatja, hogy igen, kiküldöm ezt a tájékoztató levelet, és utána minden eszközt biztosítok az ügyfélnek, hogy nálam vásárolja meg az állampapírt. Tehát a pénz tőlem, az én kezelésemből ne kerüljön ki. Ráadásul az extraprofit adót megtartották az elkövetkező évre is, és a bankok esetében úgy állapították meg, hogy amennyiben a bank állampapírt vásárol, az valamilyen mértékben csökkentheti az adóterheket. Tehát a kormány a bankot is abba az irányba tereli, hogy maga is vásárolja ezeket a papírokat, csökkentve az adóterhét. Nagy Márton várakozása szerint az intézkedések miatt a bankok mintegy 1300 milliárddal, míg az alapok 500 milliárddal „jelenhetnek meg” pluszban az állampapírpiacon.

– Mennyire szokásos dolog az év kellős közepén egy ilyen adóátalakítás?

– Az tény, hogy az adózásokhoz jellemzően év elején szoktak hozzányúlni, bár hozzátenném, hogy a költségvetéssel együtt be szokták nyújtani azokat a csomagokat is, amik az adózási változásokra, egyéb elemekre vonatkoznak, mondjuk úgy, a költségvetés adó oldali megalapozását segítik. Bár hozzátenném, hogy az adott évi költségvetéshez olyan adóváltozásokat szoktak benyújtani, amik az a tárgyévtől hatályosak. Jelen esetben pedig ez nem így történt. Valóban egy évközepi változtatást léptek meg, ezt tekinthetjük szokatlannak is. Amint említettem, ez egy elég gyors döntés, nagyon váratlan volt, de szerencsére nem egyik napról a másik napra lépett érvénybe, tehát nem arról beszélhetünk, hogy május 31-én megjelent és másnaptól hatályos. Ezt kiemelném pozitívumként, bár valóban nem január 1-től változnak ezek a dolgok. Ha a külföld szemszögéből nézzük, mindenképpen egy negatív üzenet az, hogy ilyen gyorsan átalakítanak valamit és egy hónapos átfutást adnak csupán.

Ez mindig rossz üzenet. Jó üzenet viszont az, hogy ezekkel a kiegészítő változásokkal a költségvetés bevételi oldala mindenképpen stabilabbnak, megalapozottabbnak tűnik.

Ez az olvasat viszont a külföldiek számára azt sugallja, hogy biztosabb a magyar költségvetés, kiszámíthatóbb, biztonságosabb a magyar gazdaság. Ez egy pozitívabb üzenet. Ezt az olvasatot erősíti az a tény is, hogy a forint árfolyama nem omlott össze a hír hallatára. Márpedig ha valamilyen váratlan hír jön, arra a külföldi befektetők adott esetben tudnak reagálni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk