hirdetés

PROGRAMOK

Balatoni borok Pesten

Az Erzsébet térre idén is kitelepültek a balatoni borászok, így a már ismert fehér borokon kívül habzóborokat és rozékat is kóstolhattok ott. Éhségeteket finom falatokkal, sajtokkal csillapíthatjátok, közben pedig kellemes muzsika szól. Tartsatok velünk egy kóstoló körre!

Link másolása

hirdetés

Az Erzsébet térre idén is kitelepültek a balatoni borászok, így a már ismert fehér borokon kívül habzóborokat és rozékat is kóstolhattok ott. Éhségeteket finom falatokkal, sajtokkal csillapíthatjátok, közben pedig kellemes muzsika szól. Tartsatok velünk egy kóstoló körre!

Május első hétvégéje azonosult a Balatoni Borok Fesztiváljával. Ilyenkor mindig megtelik az Erzsébet tér borral és jókedvvel. Ismert és kevésbé ismert borászok utaznak ide azért, hogy megismertessék veletek a portékájukat. A tavalyi évvel ellentétben most az időjárás is kedvező.

A fesztivál pénteken délután nyitotta meg kapuit, ekkor még kevesen látogattatok ki, bár a pénztárnál lévő sor mást sugallt. A bejutáshoz kell egy pici türelem, de utána már szabad a pálya. A belépő 1900 Ft, amihez egy kóstolópohár jár, azokat viszont érdemes megnézni, a kezünkbe két csorba is került.

hirdetés

Az apró kellemetlenségeket feledteti, hogy a bejáratnál és különböző pontokon nyereményjáték vár benneteket. A kóstolójegyek 100 és 500 Ft-ba kerülnek, ezeket a rendezvény területén is megvehetitek. A borokat kuponokkal lehet megváltani, míg az ételekért készpénzzel kell fizetnetek. 1 dl bort átlagosan 300 és 700 Ft között mérnek, és ha sikerül megfűznötök a borászt vagy a segítőjét fél dl-et is kaphattok.

Kóstolás tekintetében hagyatkozzatok ízlésetekre, de az ismert fajtákon kívül érdemes az újdonságokat is felfedezni.

A badacsonyi és a Badacsony környéki borászatok vannak túlsúlyban, de többek között Csopak, Dörgicse, Szigliget, Keszthely, Balatonrendes, Hegymagas, Balatonfüred, Kéthely, Diszel, Lesencetomaj, és a Somlói-hegyvidék is képviselteti magát. A faházak általában nem önállóak, hanem két pincészet osztozkodik a helyeken.

Az ismert fehérborokból nagy a választék: traminit, muskotályt, chardonnay-t, rizlinget, szürkebarátot több helyen kínálnak.

Vörösborokból sincs hány és a belőlük készült rozé pedig több fronton hódít. Arra a kérdésünkre, hogy van e jogosultsága a vörösboroknak a Balatonon, egybehangzóan azt a választ kaptuk, hogy természetesen.


Több borász beszámolt arról, hogy a fesztivál főként a fehérbor kedvelőket vonzza, de ez szerintük tévhit, hogy a Balaton kizárólag fehérszőlőt termő vidék lenne. Éppen ezért itt is szeretnék bebizonyítani nektek, hogy minőségi vörösbor ott is készülhet.

Sokan meséltek arról, hogy egyre inkább rozé rajongókká válnak, a fiatalok körében egyöntetű sikere van a könnyed, üdítő bornak, gyümölcsös, és az idősebb korosztály fejében is szépen lassan eloszlanak a rozé körüli negatív mítoszok, ezt kihasználva a balatoni borászok is ráálltak a rozégyártásra.

Illetve van, akinek az a célja a rozékészítéssel, hogy benneteket kulturált borfogyasztásra szoktasson. A teória szerint, ha egy fiatal megszereti és tudatosan veszi le a porcról a minőségi rozét, utána egyenes út vezet a többi jó borhoz is.

Idén a fesztiválnak nincs külön bora, ellenben a habzóbor hangsúlyos szerepet kapott. Külön standnál kóstolhatjátok meg ezeket az üdítő finomságokat.

A habzóbor ugyan hasonlít a pezsgőre, de míg a pezsgő kétszer erjed, a habzóbor csak egyszer, és ahhoz mesterségesen adhatnak még hozzá széndioxidot. Nyáron kimondottan kedvelt, frissítő, üdítő hatása és izgalmas a pezsgés miatt. A rozéval együtt egyre népszerűbb.

A szakértők szerint a balatoni borok jók habzóbornak, mivel magas a savtartalmuk, a pezsgőnél és a habzóbornál is ez a lényeg. A helyszínen azt is megtudtuk, hogy a Bujdosó Pincészet habzóborai a legnépszerűbbek, de ezeket ne a Bujdosó boroknál, hanem a habzóbor-sarokban keressétek.

A habzóborokat kínáló, leendő turisztikai szakértő hölgytől megkérdeztük, hogy mikor ideális habzóbort inni, ő azt tanácsolta, hogy nagyobb mennyiségben nyáron és desszertekhez fogyasszuk, kis mennyiségben pedig aperitifként igyuk, mert segíti az emésztést.

A házikóban pezsgőket és fröccsöt is árulnak, ezeket is érdemes megkóstolni. Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy mitől jó a fröccs? Megtudtuk, hogy itt is nagyon fontos a jó bor, melegben nagyon kellemes és szomjoltó tud lenni vízzel keverve. Az egyszerűbb válasz pedig, hogy a fröccsöt az alkalom teszi jóvá.

A tradicionális ízeket keresve Badacsony hírességét, a kéknyelűt, és beporzóját, a budai zöldet sem hagytuk ki. A kéknyelű hungarikum, ásványos jellege és enyhén fűszeres íze van. Az előállítása macerás, a szőlőfajta kevésbé áll ellen a betegségnek, de a kézműves borászatok ennek ellenére előszeretettel termesztik.

A rendezvény előnye, hogy kis pincészetekkel is találkozhattok, olyanokkal, akik egyébként nincsenek jelen a piacon. Az árakon mindez nem látszik, más kézműves termékekhez hasonlóan a sok munkát igénylő termékeket meg kell fizetni.

Nehéz arra válaszolni, hogy kinek nehezebb: a kicsinek vagy a nagynak. A Szeremley Pincészet szerint 100 hektáros pincészet csak kevés van az országban, így biztosan nem nyomják el a kicsiket. Abban mindenki egyetért, hogy az a fontos: tudatosan, jó minőségű borokat keressetek és minél többen menjetek el a pincékbe, ahol helyben fogyasztva ismerhetitek meg a különböző nedűket.

Ha megéheztek, tartalmas magyaros ételeket ehettek, és a balatoni hangulathoz híven van sült hal is. Aki pedig csak borkorcsolyára vágyik, különböző sajtok közül választhat. Sem a meleg ételek, sem a sajtok nem olcsóak, de ez általánosságban is jellemző. A belépő mellett komolyan a zsebetekbe kell nyúlnotok, ha szeretnétek jól érezni magatokat.

Fáradalmaitokat sörpadokon pihenhetitek ki, csak vigyázzatok, hogy ültök le, mert könnyen felborulhattok.:) A színpadon egész nap muzsika szól, a gyereket pedig játszóház várja.

A borászoktól pedig bátran kérdezzetek, tapasztalataink szerint mindenki készségesen áll a rendelkezésetekre.

További infókért katt IDE.

Ha te is szereted a finom borokat, lájkold a cikket! :)


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK
10 meseszép karácsonyi vásár Magyarországon
Összegyűjtöttük azokat a vásárokat, ahová mindenképpen érdemes ellátogatni.

Link másolása

hirdetés

Az adventi vásárok a színes fényeivel, csilingelő karácsonyi dallamaikkal, szívmelengető programjaikkal és finom illataikkal segítik a karácsonyi készülődést és az ünnepi hangulatot. És nem csak arra gondolunk, hogy különleges portékák között vadászhatsz ajándékokat a fa alá, hanem arra, hogy az ünnepek előtt-alatt is jó összejönni a családdal, barátokkal, koccintani egy pohár forralt borral vagy forró csokival és élvezni az ünnepet.

Segítségül pedig összeszedtük az ország néhány kihagyhatatlan karácsonyi vásárát.

Budapest

A fővárosban több helyszínen is élvezheted a karácsonyi hangulatot. Az Advent Bazilika évek óta az európai élmezőnyben szerepel, most megint az élen végzett.

Pesten a hagyományos Vörösmarty téri adventi vásár újra minőségi kézműves termékekkel és kiváló gasztronómiai kínálattal készült.

hirdetés

Budán pedig adventi vásárral és fotókiállítással várnak a Budavári Palotanegyedben a megújult Habsburg-kapunál, valamint a Halászó gyerekek kútjánál és teraszánál.

Dunakanyar

Szentendre, Esztergom és Vác is látványos adventi forgataggal vár. A belvárosokban igazi karácsonyi hangulat fogad, de az utcai árusok, étel-italt kínálók mellett a múzeumokban is programokkal készülnek, sőt van ahol még jégpályán is lehet siklani. A három mesés város adventi vásárát most videón, de a magasból is megnézheted.

Eger

Ünnepi fényárba öltözött a Dobó tér, a Gárdonyi tér, a Végvári vitézek tere és a Vár. Térzene, koncertek, forralt borok, hagyományos adventi ételek és italok, valamint színes programok várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt. Nézd meg fotókon, milyen hangulatos a történelmi belváros.

Szeged

Most a Dóm tér a központi helyszín, de több helyen - a Dugonics téren, a Klauzál téren és a Széchenyi téren - is lesz bőven látnivaló. A vásárban kézművesek, kereskedők, számtalan finomság vár. A szórakozásról a Mesés Kastély, ingyenes programok, zenés előadások, kézműves foglalkozások és vetítések gondoskodnak.

Székesfehérvár

A Királyok városa méltó hagyományaihoz, vasárnap karácsonyi kiskoncertet hallgathatsz, az Országalmánál egy szép betlehem áll, a város hatalmas karácsonyfája körül pedig kisvonat viszi az utasokat. A vásárban ínycsiklandó illatok fogadnak, és az evés-ivás közben megcsodálhatók a felállított installációk. A Városházán minden nap kinyílik egy különleges élő adventi naptár, egy ablak, amely verset vagy zenét rejt.

Pécs

Pécs neve már összeforrt a fényfestéssel, ami az adventi programok közül sem hiányozhat. Minden nap ünnepi, animált fényalkotást varázsolnak a Dzsámira. Új helyszínként debütál a Városháza épülete, ami korábban még soha nem kapott fényfestést. Emellett gyertyagyújtás, Betlehemes felvonulás, adventi népi játék, koncertek, hangversenyek is várják a látogatókat.

Debrecen

A kirakodóvásár megújult, már nem csak a Kossuth téren, hanem a Dósa nádor téren, a Csapó utcán és a Rózsa utcán is feldíszített faházak állnak. A forgatag mellett kipróbálhatod a jégpályát, kulturális programokra vagy koncertekre is mehetsz.

Nyíregyháza

A megszokott vásári kínálat mellett idén egy újdonsággal is várnak. A Kossuth téren felállított 30 méter magas óriáskerékről megcsodálhatod Nyíregyháza belvárosát egészen január 31-ig.

Siófok

Varázslatos ünnepi fények, a Víztorony fülbemászó karácsonyi dallamai, az adventi vásáron felsorakozott kis faházak kínálata és a sok izgalmas, kicsiknek és nagyoknak szóló decemberi program gondoskodik a jó hangulatról.

Szolnok

Újra ünnepi díszbe öltözött a Kossuth tér és az Adventi Falu. Illatozó forralt borok, mennyei ételek, zenés programok és kézműves termékek vására vár karácsony előtt és után.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
Télen is izgalmas programokkal vár Siófok
Van varázslatosabb téli program, mint a Balaton partján korcsolyázni? Vagy a gyönyörű ünnepi fényben pompázó adventi vásáron átélni a karácsonyi hangulatot? Siófok idén decemberben is mindenki lelkét az ünnepekre hangolja.

Link másolása

hirdetés

A Víztorony körül felsorakoznak a kis faházak az adventi vásáron, ahol a kedves kézműves ajándékok és díszek mellett olyan téli kedvenceket is találhatunk, mint a puha kürtőskalács és az illatos sült gesztenye. December 17-én a Szakasztó Népdalkör tart meghitt karácsonyi koncertet a Kálmán Imre Emlékházban Betlehem városban címmel, december 22-én pedig a Kálmán Imre Művelődési Központ színpadán Andersen Ólomkatonája elevenedik meg egy zenés mesejátékban. A téli sportok szerelmeseinek pedig idén sem kell kivárni, míg beköszönt a dermesztő hideg, és a tó biztonságosan befagy, hiszen újra várja a jég szerelmeseit a Siófoki Jégkikötő!

A korcsolyázni vágyók ezen a télen egészen február közepéig élvezhetik a hajóállomáson a siófoki koripályát, gyönyörű balatoni környezetben. A 600 négyzetméteres pályát a balaton-parti fák mellett szuper jégfolyosók ölelik körül, hogy az aktív kikapcsolódás még kalandosabban teljen a Jégkikötőben. Ha otthon nem találunk magunknak megfelelő korcsolyát, aggodalomra semmi ok, hiszen elegendő bérelhető darabot biztosítanak nekünk a Jégkikötőben, ahol még élezési lehetőség is rendelkezésre áll majd.

A pálya mellett pedig a hidegre való tekintettel megtalálhatjuk kedvenc téli finomságainkat is, hiszen nincs is jobb, mint önfeledten siklani egyet a jégpályán, majd a családdal és barátokkal egy bögre tea vagy forró csoki mellett gyönyörködni a csodálatos téli Balatonban!

De, ha idén nincs lehetőségünk élőben megcsodálni Siófokot ünnepi pompájában, akkor a város hivatalos turisztikai Facebook oldalán, a Siófok Guide-on online átélhetjük a város téli varázsát.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
Libás finomságok várnak novemberben Siófokon
A gasztroélmények mellett koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak ránk.

Link másolása

hirdetés

Az ősz még mindig a gasztronómiáé Siófokon! November 12-14. között a Márton-napi népszokások és a liba kerül a középpontba a Libadalom hétvégéjén.

Pénteken Liba Márton varázslatos szakácskönyve elevenedik meg a színpadon, majd Siófok egyik legjobb zenekarával, a Popdealersszel utcabálozhatunk a Víztorony szomszédságában. Szombaton Lúdas Matyi történetét tekinthetjük meg egy zenés mesejátékon, majd a 90-es és 2000-es évek slágereivel hangolódhatunk az esti V-Tech koncertre.

Vasárnapra is gondoltak a legkisebbek szórakoztatására, hiszen a gyermekszínház Galibás Galiba című mesejátéka elevenedik meg Várfi Sándor és Jónás Andi előadásában. Ezt követően - nagy sikerű nyári koncertje után - Zoltán Erika tér vissza Siófokra. A rendezvényt a szintén helyi The FreakEnd zenekar fergeteges koncertje zárja.

Az ingyenes programok mellett kézműves vásár és sok finomság vár a látogatókra egész hétvégén! A Libadalom gasztrosétányán számos környékbeli vendéglátó kínál a gasztronómia szerelmesei számára jobbnál jobb libás ételeket, őszi ízeket.

Részletek: Siófok Guide Facebook oldal

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés
Nevetéssel, börtöndrámával jön a 19. olasz filmfesztivál
November 6-16. között láthatjuk a legújabb olasz filmeket.

Link másolása

hirdetés

November 6-án a budapesti Puskin moziban Mario Martone filmjével, az idei Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és több díjat is nyert Itt én nevetek (Qui Rido Io) című alkotással nyílik a 19. Olasz Filmfesztivál. A XX. század elején, a Belle Époque Nápolyában játszódó film a nagyszerű komikus színész, Eduardo Scarpetta életét mutatja be, akinek a színház volt az élete.

A feleségekből, élettársakból, szeretőkből, törvényes és törvénytelen gyermekekből (köztük Titina, Eduardo és Peppino De Filippo) álló népes családjának élete szintén a színház körül forgott. Sikere csúcsán Scarpetta egy merész vállalkozásba fog. Elhatározza, hogy paródiát készít a kor legnagyobb olasz költője, Gabriele D'Annunzio egyik tragédiájából. D'Annunzio erre plágium miatt feljelenti Scarpettát. Ez volt egyébként az első nagy szerzői jogi per Olaszországban. A pereskedés évei kimerítőek voltak, ám Scarpetta egy nagyszerű színészi alakítással képes szembe szállni a sorsával.

A Rácsokon túl (Ariaferma - rendező: Leonardo Di Costanzo) főszereplője is Toni Servillo. A sztori szerint amikor egy börtönt felszámolnak, bürokratikus problémák miatt egy tucatnyi rab néhány börtönőr kíséretében arra vár, hogy átvigyék őket új helyükre. A kialakult feszült légkörben az elkülönülés szabályai fellazulnak, és az ottrekedt férfiak között új kapcsolati formák látszanak kialakulni.

Szintén az idei Velencei Fesztiválon volt a világpremiere az idei Torontói Filmfesztiválon is nagy sikert aratott a Latinamerika (America Latina) című filmnek, melynek rendezői Damiano és Fabio D’Innocenzo ikertestvérek. A különös hangulatú alkotás főszereplője az udvarias és nyugodt Massimo, a kiváló fogorvos, aki mindent elért az életben, amire ember vágyhat: anyagi jólét, szép család, kiegyensúlyozott élet. Ám ez nap egy nap Massimo lemegy a pincébe és az abszurditás átveszi az irányítást az élete felett. A főszereplőt, Elio Germanot olyan filmekből ismerhetjük, mint az El akartam rejtőzni, Rózsa-sziget, Előtted az élet, Az Ötödik kerék, Lucia Látomásai vagy a Testvérem egyedüli gyerek.

Izgalmas csemegének ígérkezik Pietro Marcello (Martin Eden), Francesco Munzi és Alice Rohrwacher (A Szent és a Farkas) közös alkotása, a több fesztiválon is hatalmas sikert aratott Futura című film is. Egy hosszú, Olaszországon át vezető út során megismerhetjük a 15 és 20 év közötti fiatalok jövőről alkotott elképzeléseit. A film Olaszország portréját rajzolja meg, úgy, ahogyan a mai tizenévesek látják, akik lakóhelyükről, álmaikról, várakozásaikról, vágyaikról és félelmeikről mesélnek.

hirdetés

A Könyvesbolt Párizsban (Il materiale emotivo) című film Pierre-ről, egy párizsi antikváriusról szól, akinek élete a ritka könyvek és bénulásban szenvedő lánya körül forog, amíg meg nem ismerkedik egy közvetlen, életvidám nővel. A film rendezője és főszereplője az egyik legismertebb olasz színész, Sergio Castellitto, akire a Fortunata rendezőjeként és a Bella Martha főszereplőjeként emlékezhet a magyar közönség.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: