hirdetés

PROGRAMOK

Akvárium: Ghymes és Magashegyi a nyitóbulin

Nyit már a Lepkeház is, de sok egyéb program is lesz Budapesten a hétvégén.

Link másolása

hirdetés

Megnyit a megújult Akvárium Klub

Zenés bárral, 1500, illetve 700 fős koncertteremmel, bisztró-étteremmel és számos technikai és kényelmi újítással vár benneteket a megújult Akvárium Klub március 30-tól a budapesti Erzsébet téren.

akvarium

A nyitó napon, délelőtt 10 órakor a Ghymes, este 21 órától pedig a Magashegyi Underground ad koncertet.

hirdetés

Nagy hall névre hallgat az Akvárium föld alatti, új koncertterme, amely felszereltségének köszönhetően nem csupán könnyűzenei koncertek, de üzleti események, konferenciák, fogadások lebonyolítására is alkalmas lesz. Egy szinttel feljebb, a kis hallban hetente általában három alkalommal szerveznek majd koncerteket, magyar és külföldi DJ-ket, de helyet kapnak itt fontos lemezbemutatók és a nagyobb közönséget vonzó party-sorozatok is.

akvariumplakat

A VOLT Music Bar hangulatról magyar és külföldi DJ-k gondoskodnak majd. A nyitó hétvégén Sebastian Leger is a klub vendégelőadója lesz. A bár különlegessége, hogy a falakat a VOLT Fesztiválon korábban megfordult világsztárok eredeti, dedikált csillagai díszítik Skrillextől a Prodigyn át a Faith No More-ig.

akvarriumlada

A nyitás alkalmából 14 hazai kortárs képzőművész Budapest 2014 címmel, az Akvárium felkérésére készített alkotásait mutatja be, amelyek később a helyszínen megvásárolhatók lesznek.

akvariumbent

akvariumplak

Az Akvárium Klubról még több infót ITT találsz.

akvariumkint

Lepkeház az Erzsébet téren

Március 27. és 29. között vizuális élmény- és találkozópontként várja a látogatókat orgonaimprovizációval, elektroakusztikus művekkel, lézer-fényhárfával, kortárs cirkusszal, operával és DJ-remixszel, de divatperformansz, breaktánc- és parkourbemutató is színesíti a programokat.

lepkehaz
Live streaming video by Ustream

Itt élőben nézhetitek a programokat: a Lepkeház helyszínén a zenét táncosok, artisták, magyar divattervezők legjobb darabjai kísérik a színpadon.

Infók a rendezvényről ITT.

Programok a hétvégén Budapesten

Btf

A hétvégén rengeteg egyéb jó program közül is választhattok. Sok izgalmas koncerttel, eseménnyel készülnek a Tavaszi Fesztivál szervezői, a legérdekesebbeket összeszedtük nektek. Aki pedig táncolna, kiállításra menne, vagy vásári forgatagba vágyaik, neki is van ajánlatunk.

Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár a Sportarénában

Hétvégén tartják a Papp László Budapest Sportarénában a XXXIII. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárt. A Táncház Egyesület által szervezett eseményen a Kárpát-medencei magyarság és a hazai nemzetiségek képviseletében műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre.

tanchaz

Infók a rendezvényről ITT.

ArtTér Fesztivál a Gozsdu Udvarban

A tavaszi fesztivál kísérőrendezvényeként március 30-án rendezik az ArtTér Fesztivált a Gozsdu Udvarban, az Ankert Klubban és a Városháza parkban. Az egynapos programsorozaton fellép mások mellett a Budapest Bár, a Muzsikás együttes, a Momentán Társulat és Jónás Vera.

guzsdu

Infók a fesztiválról ITT.

Ladánybene 27 koncert a Barba Negrában

Öt év szünet után március 29-én a Barba Negra Music Clubban lemezbemutató koncertet tart a Ladánybene 27, Magyarország legrégebbi reggae zenekara. A jövőre esedékes 30. születésnapra az Offenzíva című anyaggal hangol a csapat.

Ladánybene 27

Az LB27 indulásakor, az 1980-as évek közepén egyedül játszott reggae-t Magyarországon. A debütáló lemez 1991-ben - rajta a Rastafari - már meghozta az ismertséget. Ez volt az első magyar reggae-album, két évvel később jött a második korong, arról a Szedegetem lett nagy sláger. A csapat tagjai kétszer is jártak Jamaicában, a műfaj őshazájában, és többször találkoztak a néhai Bob Marley zenekarával, a Wailersszel.

Infók a koncertről ITT.

Schrammel Imre életmű-kiállítása a Vigadó Galériában

Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikus művész életmű-kiállítása pénteken nyílik a megújult és kibővült Vigadó Galériában. Különféle alkotói korszakainak munkái, köztük az iparművészeti főiskolán készített legkorábbi, valamint legújabb alkotásait is felvonultatja a most nyíló életmű-kiállítás.

Schrammel Imre

A nyolcvanéves művész a tárlaton bemutatja az épületkerámiáiról készült fotóit, a csaknem életnagyságú, égetett agyagszobrait, köztük aktokat és állatfigurákat, valamint a Herendi Porcelánmanufaktúra művészeti vezetőjeként készített Karnevál-sorozat több alakját, továbbá az ezekről készült vázlatokat. Emellett látható lesz a Trianoni pieta című munkája: a több mint egy méter magas mű nőalakot ábrázol, ölében a megcsonkított testű Krisztussal.

Infók a kiállításról ITT.

Matt Bianco koncert a Művészetek Palotájában

A nyolcvanas évek egyik legsikeresebb dzsesszpop csapata, a Matt Bianco ad koncertet vasárnap a Művészetek Palotájában. Mark Reilly és Mark Fisher duója a Budapesti Tavaszi Fesztiválon az amszterdami Jazz Orchestra of the Concertgebouw kíséretében lép fel.

mattbianco

A Matt Bianco legismertebb számai - Half a Minute, Whose Side Are You On, Get Out of Your Lazy Bed, More Than I Can Bear, Don’t Blame it on That Girl - a világhírű holland dzsesszzenekar oldalán, Henk Meutgeert vezényletével hangzanak el.

Infók a koncertről ITT.

Gallon Drunk-koncert az A38-on

Alternatív hírességek kedvenc zenésztársa lép fel saját csapatával március 30-án az újbudai A38 hajón. James Johnston játszott a Nick Cave and the Bad Seedsben, a Faustban, Lydia Lunch Big Sexy Noise-ában, most önálló formációjával, a Gallon Drunkkal lép fel új lemezét bemutató turnéján.

Infók a koncertről ITT.

Ha találtál neked tetsző programot, nyomj egy lájkot!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
PROGRAMOK

Jön a Grand Handball Day, a Kézilabdázás napja!

Egész napos családi kézilabda-fesztivál a 2022 januárjában rendezendő férfi kézilabda Európa-bajnokság jegyében, a BOK Csarnokban.

Link másolása

hirdetés

Jelenlegi és korábbi válogatott kézilabdázókkal, közismert személyiségekkel, változatos aktivitásokkal és versenyekkel, valamint gasztronómiai kiegészítő programokkal jelentkezik a Grand Handball Day október 9-én. A 2022-es, magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság január 13-i, budapesti rajtjáig kevesebb mint 100 nap lesz hátra az esemény idején, a hazai szervezőbizottság ezt a mérföldkövet ünnepli a nagyszabású programmal, amelyre a belépés ingyenes.

Watch Games. See More. – az Európa-bajnokság szlogenje a Grand Handball Day alkalmával is érvényes lesz. Az egész napos rendezvényen a kézilabda lesz a középpontban, a kiegészítő aktivitások pedig a kellemes kikapcsolódást garantálják majd, minden korosztály számára.

A programok 10 órakor indulnak, és egészen napnyugtáig lesz mozgásban a helyszín. Először a gyerekek, majd később a fiatalok teljesíthetnek kézilabdás kihívásokat, tesztelhetik készségeiket, ahogyan egész nap kipróbálható lesz egy kézilabda-tematikus élménypark is. Itt a legmodernebb digitális eszközök mérik például a lövéserősséget, a pontosságot vagy épp a reakcióidőt.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott tagjai is ott lesznek az eseményen, így a szurkolóknak lehetőségük lesz találkozni a kedvenceikkel.

Várhatóan nagy érdeklődés övezi majd a közismert személyek és férfiválogatottunk korábbi tagjainak félórás játékát, ahogyan a kora délutáni nosztalgiamérkőzést is, amelyen a magyar kézilabdázás korábbi meghatározó alakjai közül vesznek részt többen is, így Nagy László, Gulyás István, Carlos Perez vagy Zubai Szabolcs. A közéleti személyiségek csapatában ott lesz többek között Diaz, Henry Kettner, Péter Szabó Szilvia vagy épp Vastag Csaba, aki Veszprémben nőtt fel és 12 évig kézilabdázott. A nap során kiderül, mennyire kopott meg a tudása.

A nap során egyetemisták, valamint a szenior korosztály képviselői is játszanak rövid mérkőzéseket, de lesz kerekesszékes kézilabda-bemutató és ügyességi verseny, ahogyan a világszerte ismert Face Team akrobatikus kézilabdabemutatója is ott szerepel a programban.

hirdetés

A Grand Handball Day egyik főszereplője ezzel együtt az Európa-bajnokság kabalafigurája, Tricky lehet, a mókás szarvas felel majd a minél oldottabb hangulatért. Sőt, kollégáival, egyesületek, sportági szervezetek kabaláival is vív majd egy párbajt az élményparkban.

Gasztronómiai kitelepülések is színesítik a napot, ott lesz a VIWA Vitaminwater és a The Box Donut mellett a Watch Games. See More. limitált kiadású borát kínáló Miklós Csabi Pincéje, valamint a Horizont Brewing kézműves sörfőzde, amely külön meglepetéssel készül a látogatók számára.

A Grand Handball Day a BOK Csarnokban várja a kézilabdabarátokat, érdemes az eseményt a közösségi oldalon is követni a friss és aktuális információkért.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Idén visszatér az ősz egyik legnagyobb balatoni gasztrorendezvénye, a siófoki Halfesztivál!

A legfinomabb halételek mellett családi programokkal, játékokkal, óriásbográccsal, ingyenes koncertekkel, hangulatos Halpiknikkel és Fish Food főzőversennyel várják a látogatókat.

Link másolása

hirdetés

Érdemes lesz ellátogatni október 15-17. között Siófok Fő terére, hiszen a legfinomabb halételek mellett családi programokkal, játékokkal, óriásbográccsal, ingyenes koncertekkel és hangulatos főzőversenyekkel vár a Siófoki Halfesztivál. Az idei évben még büszkébben hozza el számunkra a kulináris élményeket a halból készült egyedi ételek által, hiszen a tóban élő fogassüllő és ponty „Balatoni Halként” idén júniusban uniós oltalom alá került. Ennek örömére rajzpályázatot is hirdet a város, melyre alsó és felső tagozatos általános iskolások műveit várják értékes siófoki ajándékokért. Jelentkezni október 13-ig lehet!

Szombat reggel a város lakóinak konyhája kerül a középpontba: a helyi egyesületek által életre hívott Halpiknik során mindenki megmutathatja, milyen páratlan ízeket tud felvonultatni a Balatoni Hal ünnepén. A díjazottak kihirdetése után a Balaton élővilágába nyerünk bepillantást, hiszen a víz alatti világ és a horgászat rejtelmeibe kalauzol minket Bodó Iván, a Balatoni Halmesék című könyv szerzője, aki siófokiként - rengeteg balatoni élményén keresztül - ezer szállal kötődik a tóhoz.

Vasárnap is sor kerül a balatoni halat felvonultató szakácsok közötti megmérettetésre, ahol a gasztroárusok legjobb halas ételeit értékeli a szakértő zsűri a Fish Food versenyen.

A főzőversenyek, előadások és koncertek mellett kézműves vásár, halas gyerekjátékok és ízletes halételek várnak az érdeklődőkre a siófoki Víztorony körül. A Halfesztivál hagyományainak megfelelően idén sem maradhat el az óriásbogrács, amelyben több mint 1000 liter halászlé készül majd az ínyencek örömére.

A rendezvény ingyenes és védettségi igazolvány nélkül látogatható.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Libás finomságok várnak novemberben Siófokon

A gasztroélmények mellett koncertek, kalandos gyermekprogramok és minőségi kézműves termékek várnak ránk.

Link másolása

hirdetés

Az ősz még mindig a gasztronómiáé Siófokon! November 12-14. között a Márton-napi népszokások és a liba kerül a középpontba a Libadalom hétvégéjén.

Pénteken Liba Márton varázslatos szakácskönyve elevenedik meg a színpadon, majd Siófok egyik legjobb zenekarával, a Popdealersszel utcabálozhatunk a Víztorony szomszédságában. Szombaton Lúdas Matyi történetét tekinthetjük meg egy zenés mesejátékon, majd a 90-es és 2000-es évek slágereivel hangolódhatunk az esti V-Tech koncertre.

Vasárnapra is gondoltak a legkisebbek szórakoztatására, hiszen a gyermekszínház Galibás Galiba című mesejátéka elevenedik meg Várfi Sándor és Jónás Andi előadásában. Ezt követően - nagy sikerű nyári koncertje után - Zoltán Erika tér vissza Siófokra. A rendezvényt a szintén helyi The FreakEnd zenekar fergeteges koncertje zárja.

Az ingyenes programok mellett kézműves vásár és sok finomság vár a látogatókra egész hétvégén! A Libadalom gasztrosétányán számos környékbeli vendéglátó kínál a gasztronómia szerelmesei számára jobbnál jobb libás ételeket, őszi ízeket.

Részletek: Siófok Guide Facebook oldal

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
PROGRAMOK
A Rovatból
hirdetés

Nevetéssel, börtöndrámával jön a 19. olasz filmfesztivál

November 6-16. között láthatjuk a legújabb olasz filmeket.

Link másolása

hirdetés

November 6-án a budapesti Puskin moziban Mario Martone filmjével, az idei Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában debütált és több díjat is nyert Itt én nevetek (Qui Rido Io) című alkotással nyílik a 19. Olasz Filmfesztivál. A XX. század elején, a Belle Époque Nápolyában játszódó film a nagyszerű komikus színész, Eduardo Scarpetta életét mutatja be, akinek a színház volt az élete.

A feleségekből, élettársakból, szeretőkből, törvényes és törvénytelen gyermekekből (köztük Titina, Eduardo és Peppino De Filippo) álló népes családjának élete szintén a színház körül forgott. Sikere csúcsán Scarpetta egy merész vállalkozásba fog. Elhatározza, hogy paródiát készít a kor legnagyobb olasz költője, Gabriele D'Annunzio egyik tragédiájából. D'Annunzio erre plágium miatt feljelenti Scarpettát. Ez volt egyébként az első nagy szerzői jogi per Olaszországban. A pereskedés évei kimerítőek voltak, ám Scarpetta egy nagyszerű színészi alakítással képes szembe szállni a sorsával.

A Rácsokon túl (Ariaferma - rendező: Leonardo Di Costanzo) főszereplője is Toni Servillo. A sztori szerint amikor egy börtönt felszámolnak, bürokratikus problémák miatt egy tucatnyi rab néhány börtönőr kíséretében arra vár, hogy átvigyék őket új helyükre. A kialakult feszült légkörben az elkülönülés szabályai fellazulnak, és az ottrekedt férfiak között új kapcsolati formák látszanak kialakulni.

Szintén az idei Velencei Fesztiválon volt a világpremiere az idei Torontói Filmfesztiválon is nagy sikert aratott a Latinamerika (America Latina) című filmnek, melynek rendezői Damiano és Fabio D’Innocenzo ikertestvérek. A különös hangulatú alkotás főszereplője az udvarias és nyugodt Massimo, a kiváló fogorvos, aki mindent elért az életben, amire ember vágyhat: anyagi jólét, szép család, kiegyensúlyozott élet. Ám ez nap egy nap Massimo lemegy a pincébe és az abszurditás átveszi az irányítást az élete felett. A főszereplőt, Elio Germanot olyan filmekből ismerhetjük, mint az El akartam rejtőzni, Rózsa-sziget, Előtted az élet, Az Ötödik kerék, Lucia Látomásai vagy a Testvérem egyedüli gyerek.

Izgalmas csemegének ígérkezik Pietro Marcello (Martin Eden), Francesco Munzi és Alice Rohrwacher (A Szent és a Farkas) közös alkotása, a több fesztiválon is hatalmas sikert aratott Futura című film is. Egy hosszú, Olaszországon át vezető út során megismerhetjük a 15 és 20 év közötti fiatalok jövőről alkotott elképzeléseit. A film Olaszország portréját rajzolja meg, úgy, ahogyan a mai tizenévesek látják, akik lakóhelyükről, álmaikról, várakozásaikról, vágyaikról és félelmeikről mesélnek.

hirdetés

A Könyvesbolt Párizsban (Il materiale emotivo) című film Pierre-ről, egy párizsi antikváriusról szól, akinek élete a ritka könyvek és bénulásban szenvedő lánya körül forog, amíg meg nem ismerkedik egy közvetlen, életvidám nővel. A film rendezője és főszereplője az egyik legismertebb olasz színész, Sergio Castellitto, akire a Fortunata rendezőjeként és a Bella Martha főszereplőjeként emlékezhet a magyar közönség.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: