PROGRAMOK
A Rovatból

Aeropark repülőmúzeum: repülős időutazás és reptér a kulisszák mögött

Van egy hely Ferihegyen, ahol sokan repülésrajongóvá válnak. Az Aeroparkban múlt és jelen találkozik, és a történelmi repülőgépek mellett különleges reptéri járműveket is kipróbálhatsz.

Link másolása

Időutazás földön és levegőben

Programdömpinggel készül a nyárra az Aeropark, ahol már most beköszöntött a szezon. A ferihegyi repülőmúzeumban átélheted, milyen volt, amikor még a legendás Il-18-asok, Tu-134-esek és Tu-154-esek szállították az utasokat Európa nagyvárosaiba. A fedélzeten olyan pilóták és műszaki szakemberek várnak a pilótafülkékben, akik ezeken a „vasakon” kezdték pályafutásukat, majd bejárták a nagyvilágot. Mesélnek arról, milyen feladataik voltak a pilótáknak a 60-70-es években, és hogyan dolgoznak a személyzetek a legmodernebb repülőgépeken.

De az idén 70 éves Li-2-es fedélzetén abból is ízelítőt kaphatsz, milyen volt az az időszak, amikor naponta többször belföldi járatok kötötték össze hazai nagyvárosokat, és amelyekre nagyjából egy első osztályú vonatjegy áráért lehetett helyet foglalni.

Irány a reptér: nagyon bevisznek a kulisszák mögé

A kiállítóhely egyik legnépszerűbb programja a reptérlátogatás, melyen – a Budapest Airport Zrt. szerződött partnereként - úgy mutatják meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, ahogy utasként nem láthatod. Malév Ikarus autóbuszokkal viszik be a látogatókat a forgalmi előtérre, ahol a szakavatott túravezetők testközelből mutatják meg, hogyan készítenek fel a földi kiszolgálók fél óra alatt egy 180 férőhelyes repülőgépet.

A háromórás programot számos izgalmas kiszállás színesíti, amikor a csoport a futópálya mellett állva figyeli, hogyan rugaszkodik el a betonról egy 300 tonnás óriásgép. De a vendégek megismerkedhetnek a ferihegyi tűzoltóbázis titkaival is, és megnézhetik az ország legnagyobb és legmodernebb tűzoltóautóit is.

A reptérlátogatáson az is kiderül, hogyan dolgoznak a légiforgalmi irányítók a toronyban, hol volt az egykori repülőtéri kertészet, és miért működött állatkert az egyik pálya közelében. Az idei évtől pedig már a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is elérhetőek a reptéri túrák, ahol egy regionális légikikötő hétköznapjaiba nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.

Amikor életre kelnek a pilótafülkék

A ferihegyi repülőmúzeum évről évre egyre több élményt és látnivalót kínál. A tucatnyi utasszállító közé tavaly beköltözött egy MiG-21-es vadászgép, tavaszól pedig a tárlat egy „kukacbombázó” Kamov-26-os helikopterrel bővül, amely a hazai mezőgazdasági repülés egyik legfontosabb szereplője volt évtizedeken át. Nemrégiben készült el az Airbus A320Neo szimulátor, ahol bárki kipróbálhatja, milyen a kapitány vagy az első tiszt székében ülni a világ egyik legmodernebb repülőgépén.

Ahogy a repülőtér sem csak a repülőgépekről szól, úgy az Aeropark sem. A múzeum folyamatosan növeli különleges reptéri járműflottáját. Az oldtimer előteres Zsiguli, „Follow me” Wartburg és rendőrségi Lada mellett egy ritkaságnak számító Malév Volvo 245 Transferbe is bepattanhatnak a látogatók. A nagy gépek szerelmesei pedig akár egy hatalmas repülőgépvontatóval, vagy a legendás reptéri tűzoltóautóval, a 40 tonnás Simbával is élményautózhatnak.

Az Aeroparkot üzemeltető Légiközlekedési Kulturális Központ arra törekszik, hogy minél élőbbé tegye a ferihegyi múzeumot – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, az LKK alapítója. A szakemberek újra és újra életre keltik életre a történelmi pilótafülkéket. A műszerfalak mellett üzembe helyezik a fedélzeti lokátorokat és a rádiókat is, sőt egyes repülőgépeken látványos módon átforgatják a hajtóműveket is.

A park Youtube-csatornáján hetente jelennek meg a repülés hőskorát, repülőgéptípusokat, a repülőterek kulisszatitkait, a pilóták, légiutas-kísérők és légiforgalmi irányítók életét bemutató dokumentumfilmek, videók, melyek eddig több, mint 17 millió megtekintést értek el. A csatornát jelenleg 63 ezren követik.

VIDEÓ: Lányok a pilótafülkében: csajos járat Kefalóniára! (Ep. 241)

Éjszakai programok, járműtalálkozók

A repülőmúzeum az ország leglátogatottabb kiállítóhelyei közé tartozik, évente 70 ezer vendéget fogad. Tavasztól őszig szinte egymást érik majd a nagyrendezvények.

Június végén, a Múzeumok éjszakáján izgalmas attrakciókkal, kivilágított pilótafülkékkel, tematikus sétákkal, repülős talkshow-val, éjszakai reptérlátogatásokkal várják a közönséget.

A tavaly indult hagyomány is folytatódik: július 9-én kéklámpás járművek veszik birtokba a parkot. Tűzoltó-, mentő- és rendőrautókról, speciális járművekről, és olyan szakemberekről szól ez a nap, akiknek hivatásuk az életmentés.

Az Aeropark számos autótalálkozónak ad otthont a következő hónapokban, de a legikonikusabb repülős filmeket is megnézhetitek majd, méghozzá a csillagos ég alatt. A júliusi és szeptemberi éjszakai programok egytől egyig arról szólnak, hogy mindenkihez közelebb hozzák a repülés és a repülőtér sejtelmes világát – tette hozzá Kránitz Balázs, az LKK ügyvezetőhelyettese.

Október végén pedig két napra a hazai járműgyártás legismertebb járművei költöznek a be a múzeumba. A IV. Ferihegyi Ikarus Találkozóra több mint 70 autóbuszt és közel 15 ezer látogatót várnak a szervezők. A 2022-es programnaptárt itt találjátok.

A repülés azonban a levegőben adja a legnagyobb élményt: a múzeum több mint 3000 utassal ismertette meg tavaly a repülés csodálatos világát, tucatszor szállt fel az országnéző sétarepüléseket teljesítő Boeing 737-800-as együttműködésben a Smartwings légitársasággal és a Budapest Airport Zrt támogatásával. De a vendégek rendszeresen kaphatnak ízelítőt a hőskorból is: minden évben számos alkalommal indul nosztalgiarepülésre a történelmi 1-es Terminál elől a több mint 70 éves, a Goldtimer Alapítvány által üzemeltett Li-2-es repülőgép, melyhez a korabeli “Faros” Ikarus viszi az utasokat a múzeumból. Az élményprogramok ezen a linken érhetőek el.

Az Aeropark utóbbi években tapasztalt látogatószám-emelkedése és élményközpontú programok népszerűsége előrevetíthetik, hogy megfelelő támogatás esetén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a légikikötő fejlesztései mellett a jövőben a világ egyik legkülönlegesebb és legsokoldalúbb repülőmúzeumának is otthont ad majd. Ezt Somogyi-Tóth Dániel, a Légiközlekedési Kulturális Központ alapítója emelte ki. Hozzátette: az ehhez szükséges páratlan gyűjtemény, a programok és szakmai tudás már kiépült az Aeroparkban.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


PROGRAMOK
A Rovatból
2023. augusztus 20-i programok Budapesten és országszerte
Szent István ünnepe egyúttal az államalapításé is, így ez a nap felejthetetlen élményt kínál mindenkinek. Mutatjuk a 2023. augusztus 20-ai programok kínálatát Budapesten és vidéken egyaránt.

Link másolása

Mit is ünneplünk augusztus 20-án?

Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. Szent István napja egyben a magyar katolikus egyház egyik legfőbb – Magyarország első számú védőszentjének tiszteletére tartott – ünnepe.Szent Isvan Magyarország első számú védőszentje

Fotó: Markovics Z. Kristóf

Ezen a napon ünnepeljük továbbá:

Programok a fővárosban

SZENT ISTVÁN-NAPI VACSORA A HILTON BUDAPESTBEN

Honnan nézed idén a tűzijátékot? Az egyik legjobb budapesti tűzijáték-néző helyszín a Várhegy dunai oldala, mert a fényjáték mellett a páratlan történelmi környezetet is élvezheted a szabadban, a legjobb kilátóhelyeket keresve. 

Augusztus 20-án a Hilton Budapest egyedülálló világörökségi helyszínén hagyományos, ünnepi svédasztalos vacsorával várunk, ahol az ajtón kilépve máris a Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában találod magad.

A Láng Bistro & Grill Étterem vacsorája a tűzijáték előtt vagy után, hosszú nyitva tartással, 19:00-22:30 óra között felejthetetlenné teszi az idei programot.

Erre az alkalomra megálmodott, magyarosra hangolt, kreatív svédasztalos vacsora menüvel, a Kreinbacher Pincészet pezsgőjével érkezéskor, üdítő, -és dzsúsz választékkal várunk.

Az ár tartalmazza:

- Svédasztalos vacsora teljes választékát

- egy pohár Kreinbacher pezsgőt érkezéskor

- üdítők, dzsúszok és Floewater szűrt vízfogyasztást

- kávét és teát

- 5-12 év közötti gyermekeknek 50% kedvezményt biztosítunk.

- 5 éves kor alatt ingyenes a részvétel.

A menü ára: 29.900 Ft + 12% szervizdíj.

A Láng Bistro & Grill Étterem vacsoráját kulináris és családi eseményként ajánljuk a szabadtéri ünnepi program kiegészítéseként, amire ide kattintva foglalhatsz asztalt.

Szent István Nap 2023 - Az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték Budapesten

A hivatalos ünnepség Budapesten, a Kossuth téren Magyarország lobogójának felvonásával és a tisztavatással kezdődik 8 órától. Ezen a napon 10-18 óráig a Szent korona is megtekinthető. Folytatásként 9- 9.40 -ig légi és víziparádé is lesz a Dunán. Budán rendezik meg a mesterségek ünnepét, és ott mutatják be Magyarország tortáját. 17 órától a Szent István-bazilika körüli Szent Jobb-körmenettel tisztelegnek Magyarország fővédőszentje előtt. Az ünnepnapot az esti tűzijáték zárja. Ezen az ünnepen adják át a legtöbb állami kitüntetést is.

"Tűz és fények játéka" - A 2023. augusztus 20-i tűzijáték kezdete és menete

A "Tűz és fények játéka" műsorát a Margit hídtól a Petőfi hídig elterülő szakaszon lehet majd megcsodálni. A tűzijáték mellet fényfestést kap a Parlament, a Nemzeti Galéria és a Gellért-hegy is. A műsort különleges, két részes drónshow, valamint fény- és lézershow egészíti ki.Tűzijáték Budapesten 2023-ban is az alsó és felső rakpartról lesz látható

Fotó: Markovics Z. Kristóf

A 2023. augusztus 20-i tűzijáték budapesti időpontja és helyszíne:

  • pesti és budai alsó és felső rakpart, 21 órától 21.30-ig

2023. augusztus 20. programok Budapesten

Idén háromnapos programsorozat várja az érdeklődőket Szent István napjához kötődően. Az ünnepi programok már augusztus 18-én pénteken megkezdődnek és 20-án érnek véget. RENGETEG HELYSZÍNEN várnak benneteket a legkülönbözőbb rendezvényekkel. A pontos kezdési időpontokat és a részletes programokat megtaláljátok a Szent István Nap HIVATALOS HONLAPJÁN.

A hivatalos ünnepségeken túl lesznek augusztus 20-i koncertek is

A budapesti programok közül 2023-ban kiemelkedik a „Szent István Nap – Isten éltessen Magyarország!” című fesztivál rendezvénysorozata, ami több mint egy tucat ingyenesen látogatható helyszínnel valódi kulturális kavalkádot kínál. A komolyzene és a könnyűzene különböző műfajai képviseltetik magukat, így mindenki találhat magának kedvére valót emellett természetesen a történelem, a gasztronómia és a divat is megjelenik majd.

2023. augusztus 20-ai koncertek és kiemelkedő helyszínek:

    • Szabadrét Fesztivál - az Erzsébet téren

Egy egyedi félgömb háttérrel ellátott színpadot telepítenek a tér nagy fái közé, ahol koncertek és live performance-ek is zajlanak majd. Elsősorban az elektronikus zene kedvelőinek ajánlott

    • Retró fesztivál - a Tabán színpadán

Igazi retro pop-rock fesztivál a Tabánban, a mai napig népszerű zenekarokkal a 70-es 80-as évekből

    • Road Movie Live koncert - Műegyetem rakpart

Kora délutántól egészen késő estig a hazai könnyűzenei élet legnagyobb sztárjai lépnek itt fel

    • Vigadó Piano - a Vigadó téren

Élőzenei és gasztro élményt is kínál egyben, a magyar kávéházak zenei hangulatát idézi fel

    • Csárdafesztivál - a Vörösmarty téren

Igazi hagyományőrző fesztivál, ahol a határon túli térségek legjobb magyar csárdáinak ikonikus ételei is bemutatkoznak

    • Magyar Ízek utcája - a Várkert Bazárban

Cukrászok, pékek, vendéglátósok várják az érdeklődőket a Lánchídtól egészen a Döbrentei térig, ahol a növényekre, fűszerekre, ételekre, italokra, helyezik a hangsúlyt így bemutatva a Kárpát-medence gazdag ízvilágát és gasztrokulturáját

    • Mesterségek Ünnepe - a Budai várban

A Mesterségek Ünnepén 2023-ban is a vásárok utánozhatatlan hangulatával, közel 1000 kézműves mester, több száz fellépő, egész napos színpadi programok, mesterség bemutatók és népi játszóházak várják a látogatókat

    • Divat&Design Fesztivál - Millenárison

Főszerepben a kortárs magyar divat-és formatervezők. Az ide látogatók számos kézműves foglalkozáson, fenntarthatósági programon, figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek részt

    • Varázsliget - a Városligetben

Igazi családi program a kicsiknek. Lesznek itt herceg- és hercegnőképző programok, fellépnek többek között a Tűzmadarak vásári mutatványosai, valamint gólyalábasok. A kulturális programokon kívül pedig játékos honvédségi bemutatók is lesznek, például lézerlövészet.

Az augusztus 20-i állami ünnepet országszerte sok helyen megtartják, így színes programok, koncertek, fényfestés, tűzijáték nem csak Budapesten lesz. Íme egy csokorra való a vidéki kínálatból.

2023. augusztus 20-i programok vidéken

Augusztus 20. Székesfehérváron

  • Koronázási Ünnepi Játékok
  • szent mise a Szent István székesegyházban
  • körmenet
  • Fehérvári Királyok Menete
  • tűzijáték

Kiemelt Szent István napi programok várják az érdeklődőket 2023-ban is a Királyi Napok rendezvénysorozat keretén belül. A részletes programtáblát az esemény OLDALÁN böngészhetitek.2023 augusztus 20-ai programok Budapesten és vidéken is sok élményt kínálnak

Rendezvények, programok Debrecenben

Az ünnepi megemlékezések mellett virágkocsi és veterán kerékpár kiállítás, táncprodukciók, szabadtéri művészeti bemutatók, kiállítások, kézműves vásár és utcabál színesíti a programot. Minden programot és időpontot ITT találtok.

Szent István ünnepe Dunaföldváron

A gyönyörű Duna-parti sétányon szervezik idén is a Szent István napi Halászléfesztivált, ahol egész nap zenés műsorokkal, gyerekprogramokkal és az esti tűzijátékkal várják az érdeklődőket. Az esti koncerten a Kelemen Kabátban zenekart láthatjátok. Részletek és nevezés a halászléfőző versenyre a HONLAPON.2023 augusztus 20-ai programok lesznek Dunaföldváron is

Programok augusztus 20.-án a Gödöllői Királyi Kastélyban

Kiváló kirándulási úticél lehet családoknak, barátoknak, pároknak 2023. augusztus 20-án. Látogass el a kastélyba, mely egyedülálló látványosságokkal és tárlatvezetésekkel várja látogatóit, vagy hallgass bele az éppen zajló ZENÉL A KASTÉLY fesztivál koncertjeibe.

Ünnepi programok Gyomaendrődön

A – jubileumi – XXV. Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Verseny helyszíne az Erzsébet liget. Kollányi Zsuzsi, Trabarna és utcabál is színesíti majd a programokat, amiért kattintsatok IDE!

Különleges augusztus 20-ai koncert Gyopárosfürdőn

Augusztus 20-án, 10 óra és 19 óra között gyermekprogramokkal, majd 20 órától Tóth Vera koncerttel és tűzijázékkal várják az érdeklődőket a gyopárosi parkfürdőben. Bővebb információt a Facebook ESEMÉNYNÉL.Augusztus 20-án a programok között 2023-ban különleges koncertekkel is készülnek

Augusztus 20 programok Hajdúszoboszlón

A városi ünnepség keretében a szabadtéri színpadnál ünnepi kenyér szentelés és további ünnepi programok várják az érdeklődőket. Fellép a Bozsik Yvette Társulat.

Hatvani rendezvények, programok

Az ünnepi programok helyszíne a hatvani Népkertben, ahol Szent István napi programokkal, koncertekkel, kirakodóvásárral, gyerekjátékokkal, gasztronómiai élvezetekkel és még sok meglepetéssel várják az érdeklődőket. Részletek ITT.programok augusztus 20-án Hatvanban

Augusztus 20-ai ünnep Hortobágyon

A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepéhez (augusztus 20-hoz) kötődően rendezik az országos hírű kirakodó és népművészeti vásár. Állandóságát ma is nagyhírű sokadalma adja. Részleteket a Facebook OLDALUKON találtok.

Szent István napja Kalocsán

Az ünnepi programokat az Érsekkertben szervezik augusztus 19-én és 20-án. Ünnepi testületi ülést szentmise, kenyérszentelés, musical és operettgála követi.Rendezvények programok Kalocsán Szent Istvan nap alkalmából

Programok augusztus 20-án Miskolcon

Ünnepelj Miskolcon, több helyszínen!

Az elmúlt évekhez hasonlóan, augusztus 20-án idén sem lesz központi tűzijáték Miskolcon. Az ünnepi programok a Szent István térre koncentrálódnak. Ide érkezik meg a díszmenet az aratókoszorúval, és a történelmi egyházak közösen szentelik meg az új kenyeret. Látvány kenyérsütés, családi programok, kirakodóvásár koncertek várják az érdeklődőket.

A részletes programot ITT találjátok.

Ünnepi programok Salgótarjánban

Államalapító Szent István ünnepe Salgótarján belvárosában a Szent István téren és a Fő téren. Idén is hagyományos és szórakoztató programok várják a látogatókat – többek között – Janza Kta, Szikora Róbert és DJ Bárányközreműködésével.Szent Isván napi programok Salgótarjánban is lesznek

Szent István napi programok Sümegen

18:00 órakor ünnepi szentmise az Urunk Mennybemenetel Plébániatemplomban, majd 19:00 órától városi megemlékezés, az új kenyér megáldása.

Augusztus 20-ai programok 2023-ban Szegeden

Idén is háromnapos lesz az Államalapítás Ünnepéhez kapcsolódó programsorozat. Az ünnepi tűzijátékot a rakpartról lehet majd megnézni augusztus 20-án, vasárnap 21.00 órától.

Helyszín: Széchenyi tér

Találkozhattok a Balkan Fanatic és a The Carbonfoolls zenekarral, a tűzijáték előtt pedig Hevesi Tamással. A részletekről ITT találtok bővebb információt.2023 augusztus 20-ai koncertek lesznek Szegeden is

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
PROGRAMOK
A Rovatból
Everness Fesztivál 2023: 7 napon keresztül, 300 programmal várnak
Idén június 20-26. között tartják a 10. születésnapját ünneplő Everness fesztivált, ahol hét nap feltöltődés várja a kicsiket és nagyokat egyaránt a pozitív gondolkodás és az egészséges életmód jegyében Siófok - Sóstón, a Siócampingben.

Link másolása

A mesés Balaton partján, Siófok-Sóstón vár egy igazi ékszerdoboz, a 2023-as Everness Fesztivál. Június 20-tól 26-ig egy hétig tartó kaland, öröm és meglepetések sokasága vár minden érdeklődőt. Ez az év különleges, hiszen a fesztivál 10. születésnapját ünnepli, így minden eddiginél izgalmasabb és felejthetetlenebb programokkal készülnek a szervezők.

A többi fesztiválhoz képest abban különbözik az Everness, hogy itt a pihenésre, az elcsendesülésre és a feltöltődésre is lehetőségetek nyílik. A Balaton közvetlen közelében található siófoki Siócamping fái és ösvényei között immár harmadik éve hozza össze a tudatosság, a személyes fejlődés felé nyitott, érdeklődő emberek sokaságát.

A fesztivál változatos tevékenységekkel, többek között zenei programokkal, koncertekkel, önismereti előadásokkal, workshopokkal segíti a személyes fejlődést, a testi-lelki egyensúlyt, a holisztikus jólétet és nem utolsó sorban, a kreatív, művészi kifejezőkészséget.

A zenei programok két helyszínen zajlanak majd. Június 25-én, szerdán Sam Garrett koncertezik az Everness Fesztivál Világzenei Nagyszínpadán. A nemzetközileg elismert énekes-dalszerző most először jár majd Magyarországon. Június 22-én a szintén népszerű Yaima duó kifinomult hangzásvilágával repíti egy másik világba a hallgatóságot.

Június 23-án David Lesage az elektronikus és akusztikus hangok egyedi és lenyűgöző keverékével ragadja magával az érzékszerveket. Vasárnap, azaz június 26-án pedig a 10. Everness Fesztivál kedvéért, hosszú szünet után újra összeáll a Freedom Café nevű formáció.

A szenzációs zenei felhozatal mellett a fesztivál számtalan önismeret előadást, workshopot is kínál. Érkezik többek között Angster Máris, Garra Blue Dragonfly, Kun Szilvi, Soma Mamagésa, Tomek Noémi, Tari Valéria, Zentai Anna, Bóna László, Domján András, Pál Feri, Kiss József Zsolt, Kiss Balázs Kunó, Laár András, Varga Lívius, Váradi Tibor, akik személyiségükkel, szakértelmükkel és széleskörű szakmai tapasztalatukkal inspirálják a résztvevőket az önfelfedezésre és a teljes életre.

A zenék, a tánc, a mozgás, a színek, ízek és illatok édes összhangjában tölthetjük el az időt, miközben új kapcsolatokat köthetünk, és előreléphetünk az önmeghaladás útján. Egy egész héten át több mint 300 programon vehetünk részt, legyen szó táncos-mozgásos programról, jógaóráról, meditációról, meditatív vagy szakrális programokról, a fesztivál minden korosztály és érdeklődési kör számára kínál valami izgalmasat. A gyermekeket egy külön helyszínen interaktív programokkal, foglalkozásokkal várják, a belépés 14 éves korig ingyenes!

Vegyetek részt mozgásfoglalkozáson, jógán, lakjatok jól a vega és vegán konyhák kínálatával, kapcsolódjatok egymáshoz, önmagatokhoz és tapasztaljátok meg a flow életérzést!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Bulizz a dunaföldvári PARTI Fesztiválon a Bëlgával és Nemazalánnyal!
Július utolsó hétvégéjén ismét a dunaföldvári Duna-part kapja a főszerepet: itt rendezik meg már másodszor a PARTI Fesztivált. A bulit, amit idén sem érdemes kihagyni!

Link másolása

Tavalyi alapok, idei álmok

A kétnapos zenei rendezvény igazi nagy durranás volt a nyár közepén. Még hetekig arról beszéltek a környéken, hogy micsoda buli kerekedett ki a Duna-parti sétányon. Az eseményt nem lehetett nem megismételni. Pár hónapja be is jelentették a fesztivál hivatalos Facebook és Instagram oldalán

az idei esemény dátumát, ami július 28-29., majd fokozatosan érkeztek az információk, hogy ezúttal kikkel bulizhatunk együtt.

Az első fesztiválból tanulva, azt tovább fejlesztve, szeretnének a szervezők ismét egy olyan bulit hozni Dunaföldvárra, amit senki nem akar majd kihagyni. 2023-ban belépőjegyes lesz a rendezvény, azonban több fellépő, extra programok vannak készülőben.

Így lehet jegyet venni

A jegyek ára több szakaszban is változik. Legközelebb július elsején emelkednek majd a jegyárak.

Lehetőség van egynapos, kétnapos, sőt diákjegy választására is, 12 éves kor alatt pedig szülői felügyelettel ingyenes a belépés.

Jegyet váltani online és személyesen is lehet, előbbit EZEN AZ OLDALON tehetitek meg, utóbbit pedig a Dunaföldvári Művelődési Központban és a Dunaföldvári Várban, a Tourinform irodában, itt készpénzzel vagy SZÉP kártyával is fizethetünk.

Helyszín: Dunaföldvár, Duna-part (Hősök-tere)

A dunaföldvári Duna-part tulajdonképpen egy nagy park, ahol gépkocsiforgalom-mentesen töltheti el bárki a szabadidejét. Az óriásira nőtt gesztenyefák árnyékában van játszótér és strand is. A sétány másik oldalán pedig sátrazhattok a kempingben, de lehet bungalow-kat is bérelni.

A vendéglátás sem utolsó, hiszen a klasszikus halételek és halászlé kedvelői becsekkolhatnak a Halászcsárda árnyas kertjébe. Akik viszont a modern konyhát kedvelik, ne hagyják ki a Rakpart Étterem teraszát, ami közvetlenül a Duna partján van, természetesen páratlan panorámával.

Nézzük, kik lépnek fel a két nap során!

Péntek, július 28.

A Crazyboys, vagyis DJ Sincrane és DJ Kriss már tavaly is hatalmas bulit csapott, idén új névvel állhatnak majd a színpadra. A hangulat fokozásért felelős párost követően érkezik zenekari felállással Kristoaf, aki dolgozott már együtt Lil Frakkal, Mehringer Marcival és a DOÓR-ral is.

A színpadot főidőben a Bëlga hódítja majd meg: a magyar könnyűzene meghatározó alakjait nehéz lenne bekategorizálni, talán nem is lehet, viszont egy biztos, ha megszólal az „Egy-Két-Há”, a „Rendőrmunka” vagy a „Nemzeti Hip-Hop”, mindenki tudja, hogy kinek a kezében van a mikrofon.

A koncertjüket Lil Frakk követi, akit az újhullámos előadók közé szoktak besorolni. Ikonikus vízjele az AJJAJ adlib, amit szinte minden dalában üvölteni szokott. A legmorcosabb, földalattibb bangertől (Algoflex) a LEJ-ig, minden megtalálható a repertoárjában. Frakk mögött D. Koms forgatja a lemezeket, aki az alapjaival bolondítja meg az alaphelyzetet.

Az éjjelt a francia származású DJ, Cooky koronázza meg, akivel garantált a parti hangulat.

Szombat, július 29.

A második nap fellépői közül is nem egy kiderült már, vegyük is sorra, hogy kikre számíthatunk aznap.

Biztosan érkezik hozzánk RAUL és Rassan, akik szintén ismerősek lehetnek 2022-ből, hiszen már akkor is szerette őket a közönség. 21 órától Nemazalány kapja a főszerepet a színpadon, de az egyik legnépszerűbb formáció, a Bruno x Spacc is a fellépők között szerepel a második napon. A fiúk legismertebb dalai a Keverem, a Budán vagy Pesten, az AHA-AHA, amik mind többmilliós nézettséget hoztak nekik a videómegosztó oldalon.

Ezt követően érkezik Strongi, akinek két évvel ezelőtt robban be a köztudatba az Orosz vakcina című dala. A stílus ezután se változott, a LADA, a Ruszki Mulató, valamint a Katyusa (Ellopták az oroszok a tankot) is hasonló alapokra épül fel, mind többmilliós nézettséget hozva az előadójának.

A kétnapos program során ezúttal is lesz kisszínpad, ahol DJ-k keverik majd a jobbnál jobb zenéket. A legnagyobb durranás minden bizonnyal DJ Budai lesz, aki hatalmas ismertségnek örvend, vele is biztosan találkozhatunk majd szombaton.

Ugye ezt a bulit senki nem hagyja ki?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

PROGRAMOK
A Rovatból
Múzeumok Éjszakája: június 24-én, szombaton lesz idén, és Veszprém a kiemelt helyszín
Az eseménysorozat idén már több mint 20 éves, az évek alatt egyre több fiatal vesz részt a programokon, ami egyre „trendibbé” teszi a múzeumba járást.

Link másolása

Az ország legnagyobb kulturális rendezvényét, a Múzeumok Éjszakáját minden évben a nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, idén június 24-én, szombaton rendezik meg. A tavalyihoz hasonlóan idén is több száz helyszínen több ezer programmal készülnek a múzeumok és kiállítóterek. Koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal, valamint számos meglepetéssel várják az érdeklődőket, hogy felejthetetlenné tegyék e varázslatos nyári estét.

A Múzeumok Éjszakája kiemelt helyszíne 2023-ban Veszprém

Európa Kulturális Fővárosába különösen érdemes ellátogatni idén június 24-én, mert

számos izgalmas múzeumi és kísérőprogrammal készülnek a Múzeumok Éjszakája alkalmából. Különleges tárlatvezetések, interaktív digitális workshopok, filmvetítés, színdarab, nyomozós kalandjáték, valamint hagyományőrző programok is várják az érdeklődőket a „Királynék városában”.

TRendben vagyunk lesz a Múzeumok Éjszakája idei tematikája

A Múzeumok Éjszakája nem titkolt szándéka, hogy azoknak is felkeltse az érdeklődését a közgyűjtemények, kiállítóhelyek iránt, akik nem, vagy csak ritkán járnak múzeumba. A tárlatokon és a kapcsolódó programokon bemutatják, hogyan váltakoznak a trendek, miként követik újabb és újabb hullámok egymást, miközben mégis van, ami örök.

Az esemény beharangozója Miklósa erikával:

Az eseménysorozat idén már több mint 20 éves, az évek alatt egyre több fiatal vesz részt a programokon, ami egyre „trendibbé” teszi a múzeumba járást.

Az esemény hivatalos oldala – a www.muzej.hu – a részletes programkínálattal június elején indul. Itt helyszín, időpont és programtípus szerint is kereshetőek lesznek majd az események, mindezeken túl az Muzéj Facebook- és Instagram-oldalát is érdemes követni, hiszen a szervezők a rendezvényig hátralévő egy hónapban kedvcsináló kisfilmekkel, érdekességekkel, információkkal és értékes nyereményekkel kecsegtető játékokkal is készülnek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk