/pecs/hosszu-kuzdelem-utan-meghalt-a-pecsi-csodamentos/
hirdetés

PÉCS
A Rovatból
hirdetés

Sokan gyászolják a pécsi csodamentőst

Nagy Szabolcs öt éve szenvedett balesetet, miközben a munkáját végezte. Hatalmas akaraterővel építette újra az életét.

Link másolása

hirdetés

2011. augusztus 20-án egy szirénázó mentőautó és egy menetrend szerinti busz ütközött össze Kecskeméten, a balesetben 11-en sérültek meg, legsúlyosabban Nagy Szabolcs, a mentőautó vezetője. Két koponyaműtétet is végre kellett hajtani rajta, ezután mesterséges altatásban tartották, sokáig kómában volt.

Az akkor 30 éves Szabolcs azonban nem adta fel, felébredt a kómából, de szinte teljesen lebénult, beszélni is alig tudott. Hihetetlen élni akarásával ugyanakkor újra megtanul járni, igaz, segítséggel, de a harcot nem adta fel a sérüléseivel.

Később egy interjúban barátnője segítségével mesélt arról, hogyan élte meg a balesetet és az azt követő hónapokat. A kómából például csak egyetlen álomszerű kép maradt meg benne: egy fényes folyosón sétált egy kórházi osztályon. A családtagjai és barátai folyamatosan mellette voltak, igyekeztek pozitív gondolatokkal erősíteni őt.

"
Az utolsó emlékképem, hogy a baleset napján párom kora reggel még kávét főzött nekem, megreggeliztünk, elbúcsúztunk egymástól, abban a reményben, hogy aznap délelőtt még beszélünk telefonon. Évi azóta is azon a helyen és abban az állapotban őrzi a csészémet, amelyből utoljára kortyoltam a kávémat. Ezután azonban semmire nem emlékszem.mento3

Kép: Baon.hu

A balesetet követően két héttel résnyire ki tudta nyitni a szemét, ezután meg kellett tanulnia újra önállóan lélegezni. Ez az időszak érthetően nagyon megviselte, lefogyott és miután Budakeszire került az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetbe, állapota rosszabbra fordult.

hirdetés

Bár továbbra is látogatták barátai és a családja is mellette állt, nem érezte jól magát, ezért hazaköltözött és bátyjával élt Izsákon. Koponyájának hiányzó részeit egy plasztikai műtét segítségével pótolták, ezt követően Kecskeméten végezte a rehabilitációt.mento4

Kép: Baon.hu

Nagy Szabolcsnak, a „Csodamentősnek” egy egész ország drukkolt, hogy újra mentős lehessen, ez volt ugyanis élete álma azután, hogy 20 évvel ezelőtt szüleit elveszítette egy autóbalesetben.

Rengeteg bátorító üzenetet kapott és rengeteg terve is volt, Izsákon például a szülői házból akart mentőállomást létesíteni. Járni is megtanult újra, igaz, csak segítséggel volt erre képes, Éva, a barátnője segített neki mindenben. Kollégái pénzt is gyűjtöttek neki, hogy jobban haladjon a felépülés.mento2

Kép: Hamar György, baon.hu

Szabolcs életének utolsó öt éve rengeteg küzdelemmel telt, tragikus balesete óta nap mint nap kellett újra megharcolnia a sérüléseivel, végül október 24-én reggel meghalt. Egy barátja ezt írta közösségi oldalán:

"
A kék villogók kísérjenek utadon a mentők mennyországába!”

Forrás: Baon.hu


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk
hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés


Link másolása

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk